Bödőcs Tibor
A legekkel bajban, pörben, vitában vagyok. Azt hiszem, az irodalomban nem lehet, kell leget hirdetni. Én legalábbis nem tudok. A közéleti vers kategóriája is problematikus, mert olyan verseket is idesorolnék, sorolhatnék, amik látszólag nem is közéletiek, de ha már... jó lenne lelkesen, mint Petőfi, harcosan, mint Ady, de valahogy mostanában gyakrabban lapozom Petri keserű, bölcs, alkoholban ázó remekeit.
"Sziszifosz visszalép
Rettenthetetlen hülyék kora jő.
Pojácák vagy gazemberek? Is-is.
Egyszerre röhögöm és félek általlátni:
a szikla óhatatlan visszafelé görög."
Valamint Krúbi: Orbán, verd ki a Ferinek!
Czakó Zsófia
Korányi Mátyás Kedves Hazám!
Kedves Hazám!
Arra gondoltam, kimegyek a kertbe, és
lassú mozdulatokkal elásom magam.
Úgy képzelem el, az ugar már fel van
törve, meg van lágyítva, ásóval, kapával.
Oldalamon fekszem és tenyerem élével
magamra húzom a porhanyós, fekete földet.
Mint valami takarót, hogy fedjen el, egészen.
Egyre mélyebbre süllyedek, mígnem
teljesen eltűnök. Vagy be is falazhatnám
magamat. Téglatest alakú, nehéz fejem
biztosan passzolna valamelyik épületsíkba.
Úgy képzelem el, már ki van bontva
a helye és pontosan illeszkedik oda,
akár a puzzle darabkák, mikor helyükre
kerülnek végre. És akkor összeáll a kép.
Eggyé válhatok vízzel is: kádban vagy
esővel, Dunával, Balatonnal, de bármely
bányató vagy akár pocsolya is megteszi.
Úgy képzelem el, szétolvadok benne,
mint szájpadláson az ostya, a savanyúcukor.
Kicsit megédesítem, ízt adok neki.
Mikor megkóstolod, nyelveddel csettintesz,
és azt mondod halkan, szinte magad elé:
Ez igen. Ezért megérte. Aztán a falnak
dőlsz (néha úgy érzed, tartalak ilyenkor -
nem érted, miért) és egyik tenyeredből
a másikba pergeted az ültetendő magvakat.
Aztán kimész a kertbe. Megmetszed,
megöntözöd a különféle gyümölcsfákat.
Garázsból előveszed a vászonnyugágyat,
a piros-fehér-zöld csíkosat, amit egyszerű
kinyitni. Napozol, szalmakalapban.
Kicsit leégsz, nem vettél még naptejet.
Légies zenéket hallgatsz rádióból. Pihensz.
Időnként előveszel egy kortárs kötetet.
Olvasgatod, nyugodtan. Így képzelem el.
Gurubi Ágnes
Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról.
Középiskolába a budaörsi Illyés Gyula Gimnáziumba jártam, és ahogy az minden iskolánál megszokott volt, a név kötelezett, nekünk Illyést kellett jól ismerni. Én viszont nem rajongtam érte, ha választanom kellett, akkor nyilván József Attilára voksoltam. Érthető, hogy kamaszként a középiskola a jó hangulatról szólt, az Illyés-napokról, a bulikról és az osztálykirándulásokról, szóval nem foglalkoztatott különösebben az irodalom és a közélet viszonya. Aztán ahogy teltek az évek, úgy döbbentem rá, hogy az útravaló, amit az Illyésben kaptam, nem mindennapi, nem szokványos – a gimnáziumi éveim alatt tanultam meg és mélyült el bennem az a fajta érzékenység, ahogyan az emberekhez közelítek, a nyitottság, az elfogadás, a csapatszellem iránti fogékonyságom, a kíváncsiság, és igen, egy idő után a közéletről alkotott véleményem is befolyásolta, meghatározta az a négy év. És pár évvel ezelőtt megtörtént, hogy egy napon elővettem Illyés versét, és szóról szóra, a zsigereimben éreztem a mondanivalóját. Szomorú és tanulságos nap volt.
Fehér Renátó
Az, amelyik a korszakról kísérel meg mondani valamit, miközben nem tekinti magától értetődőnek a nyelvet, amin ezt megpróbálja. Az, amelyik elsődlegesen nem a szerzői portfólió és illetékességi kör szélesítése érdekében születik meg. Volt tíz-tizenegy éve egy vita a politikai költészetről. Ahogy most visszagondolok, talán annyi tanulsága mégiscsak lett annak a vitának, hogy mindig és mindenképp a kor gyermekei (©Wisława Szymborska) vagyunk. Viszont ez az inspiráció elsősorban mintha tematikai konjunktúrákhoz, közvetlen reprezentációs trendekhez vezetett volna. Mert ma az látszik, hogy mindenekelőtt a választott társadalmi ügy és a gesztus ítéltetik meg a szélesebb politikai és médiatérben. Pedig az irodalom egy másik idegen nyelv az anyanyelven belül, a költészet meg eleve beszédhiba.
Térey János Tizenöt éve Zugló című verse épp ezekben a hetekben lesz nagykorú, a Beszélő folyóirat 2004-es évfolyamának február-márciusi számában jelent meg. Egy történelmi korszakforduló (1988–90) közérzetének nagyverse, 15 éves (!) távlatból, egyén és politikai közösség viszonylatában. Eufórikus nyitány, aztán középgenerációs rezignáció. Az illúzióvesztésbe és kiábrándultságba lehetett nekünk már megérkezni, némi elszánt és kitartó indulattal, plusz kurzivált iróniánkat folyton idézőjelbe téve. Innen indulunk egy ideje.
Nyáry Krisztián
Nádasdy Ádám: A hazafiúi hűségről. Mert nem tudok egyetlent választani, de legutóbb ettől állt meg bennem a levegő. Ha klasszikus kell, akkor: Kölcsey: Zrínyi második éneke vagy József Attila: Hazám. (Azért sem írtam csak egyet.)
Vida Kamilla
Rendkívül nehéz erre a kérdésre abban a formában válaszolni, ahogyan fel van téve, és nemcsak azért, mert sosem egyszerű „kedvenceket” mondani, hanem ha kellően komolyan vesszük a kérdést, akkor ki kellene nyitni a mi a közéleti vers? – vitát. Hol kezdődik a versben a magánélet, hol a közélet? Az én álláspontom szerint szinte minden vers közéleti vers, mert a vers mondandó: gesztus a nyilvánosságban. A szerző a saját felelősségével, ízlésével, érdeklődésével, szenvedélyével és értékrendjével dönt arról, hogy miről fog beszélni a többieknek, a vers megírása önmagában azt jelenti, hogy valamit, ami az enyém, szeretnék közössé tenni. Ez számomra közéletiség. De ha eltekintünk ettől az egyébként nem mellékes terminológiai vitától, akkor azt mondanám, hogy szerintem a legfontosabb közéleti vers a Tanuld meg ezt a versemet Faludy Györgytől.
Lackfi János
Szeretném, ha Tolnai Ottó Lötyöge, avagy be kell-e avatkozni?-ja lenne az. Az igazi erőről beszél. Az alapsztori fontos: Lötyöge a legerősebb fiú az osztályban, mikor kiakad valakire, tajtékzani kezd, és azt üvölti: "fogjatok le, mert megölöm!". És a srácok lefogják, ő pedig úgy tesz, mintha tényleg nem tudná lerázni magáról őket, és lassan lecsillapszik. Persze gyönyörű vers, rengeteg minden van még benne, kéretik elolvasni, de ezt a mozzanatot nagyon erősen meg kéne jegyeznünk. Bármennyi hatalmat kapunk is, bármennyire úgy érezzük, igazunk van, bármennyire felbőszítenek, pont így viselkedni. Hagyni, hogy lefogjanak, és nem ölni meg.
Kukorelly Endre
A legerősebb négy sor Eötvös József Én is szeretném… című, 1846-os költeményének kilencedik szakasza: „S ilyen legyen dalom: egy villám fénye, / Egy könny, kimondva ezrek kínjait; / Kit nem hevít korának érzeménye, / Szakítsa ketté lantja húrjait.” Eötvös amúgy gimnáziumi éveiben még nemigen tudott magyarul. Tk. elég jó még egy Parfait című vers is.
Gerlóczy Márton
Nem fontosak. Ventilálásra szolgálnak. A közéletnek legkevesebb két része van, és egy közéleti vers a közéletnek arra a részére van hatással, amelyik a másik ellen hergeli magát. A Majomország mindig aktuális. Minden országban aktuális.
Erdős Virág
Az „Egy elefánt, ha téved, ha téved” kezdetű mondóka.
