Hegyi Ede: Az első nap (5.)

Hegyi Ede: Az első nap (5.)

Hegyi Ede A senki című regényével a top3-ban végzett 2020-ban a legjobb elsőkötetesnek járó Margó-díjért folyó versenyben. Gyerekkorunk című tárcasorozatának ez az ötödik része, és egy éven át tart. 

Hegyi Ede | 2021. július 31. |

Az első nap

Sosem voltam igazán társasági ember. Az iskola első napjának reggelét azzal kezdtem, hogy hánytam az idegtől, mintha minden játékot kipróbáltam volna a vidámparkban. Persze tele gyomorral. Mint azok a gyerekek, akik kérnek vattacukrot és perecet és kürtőskalácsot és cukorkát és lángost és mindent, amit el lehet fogyasztani egy ilyen helyen. És kapnak is. Aztán felülnek minden vacakra, aztán kihánynak mindent. És indulhat a verkli elölről. Felkeltem, elmentem a WC-re, és hánytam. Először próbáltam csendben, de csendben kifejezetten nehéz hányni, olyan, mint a tüsszentés, az is akkor működik igazán, amikor ordít hozzá az ember.

Tehát üvöltve hánytam, mert rettegtem az első naptól,

az azt követő négy meg nyolc meg akárhány évtől, aminek során eldől, hogy mi lesz a sorsom, ahol folyamatosan, napról-napra meg kell majd felelnem és teljesítenem, és jönnek az érdemjegyek, és még azt is osztályozni fogják, hogy mennyire vagyok szorgalmas és milyen a magaviseletem és milyen magasra tudok ugrani és milyen gyorsan tudok futni és mennyire pontosan tudom eldadogni az anyámtyúkját az osztály előtt állva.

Amikor elmúlt végre az inger, elmentem fogat mosni. Anyám készített nekem reggelit. Nem ettem meg. Bántam, ugyanakkor úgy éreztem, hogy az emésztőrendszerem egy egyirányú zsákutca, és onnan minden kizárólag távozni tud. Befogadni nem képes semmit.

Gyerekkorunk
"Csak még egyszer gyere elő. A résből, hol elbújtál, gyerekkorom.” (Bereményi Géza-Cseh Tamás: Gyerekkorom)

Hegyi Ede tárcasorozata olyan történetek bemutatására törekszik, melyeknek jelentőségét az adott élethelyzetben nem ismerjük fel, csak évekkel később derülhet fény arra, hogy milyen hatással voltak az életünkre. Az őt körülvevő világ eseményeit nem értő, ám azokat megérteni vágyó, azokra szükségszerűen reagáló gyerekek világlátását jelenítik meg.

Átmentünk az utca túloldalára. Ott volt az iskola. Egész nyáron azt néztem az ablakból, hogy hova fogok járni. Egész nyáron rettegtem. Bementünk az épületbe. Aztán fel az elsőre. Aztán jobbra a folyosón. Majd be az egyik baloldali ajtón. Sötét volt. Nyomasztó volt. Ziháltam, alig kaptam levegőt. Remegett a kezem. Izzadtam. Holott nem a Royal Albert Hall színpadára igyekeztem. Csak az osztályterembe.

Az elsők között érkeztünk. Az osztályfőnök lehajolt hozzám, és megkérdezte, hova szeretnék ülni. Elnéztem az ablak felé. Az ablakhoz szeretnél, kérdezett újra. Bólintottam. Akkor az ablakhoz ülünk, mondta. 

Anyuka pedig elmehet, tette hozzá. Anyuka pedig elment.

Leültem a padba. Nem nézelődtem. Nem akartam senkinek sem a szemébe nézni. A táblára fókuszáltam. Virágokat rajzoltak rá többféle színű krétával. Talán az volt a célja, hogy nyugtató és barátságos hatást keltsen. Nem keltett. Bennem nem. Az osztályfőnök a terem előtt várta a további érkezőket. Úgy éreztem, hogy sokkal lassabban telik az idő, mint szokott. Rendkívül távolinak tűnt a nyolc órás kezdés. És felfoghatatlanul távolinak a délután fél négy. Sosem lesz vége, gondoltam.

Leült mellém egy fiú, bemutatkozott. Kezet fogtunk. Szerencsére nem volt beszédes. Vagy akkor éppen nem volt beszédes kedvében.

A tanárnő becsukta a terem ajtaját. A tanári asztal elé lépett, megállt, szembefordult velünk. Kati néni vagyok, kezdte a beszédét, aztán még beszélt hosszan, órákon keresztül, közben néha kicsengettek, néha becsengettek, én pedig a padomba kapaszkodva ültem, nem akartam felállni, csak békére vágytam, nyugalomra, izgalmak helyett csak arra, hogy csönd legyen, hogy ne kelljen itt ülni, ne kelljen hallgatni Kati nénit, ne kelljen eltűrni, hogy mellettem ül ez a másik fiú. Azt hiszem, Márknak hívták.

A negyedik óra után elmentünk közösen az ebédlőbe. Azt hittem, jobb lesz a kaja, mint az óvodában volt. Nem tudtam persze, hogy pontosan ugyanaz a cég szállítja ki pontosan ugyanazokat az ételeket, amiket a néhány házszámmal odébb található óvodába is. Borsóleves volt és rizseshús. Ezek a kevésbé elviselhetetlen kategóriába tartoztak, ráadásul mind ízükben, mind színükben, mind állagukban hasonlítottak arra a borsólevesre és arra a rizseshúsra, amit az embernek otthon volt módja enni. Nem volt olyan rossz tulajdonképpen. Ebéd után kaptunk egy almát is. Szokás szerint letekertem a kocsányát. Akkortájt a felnőttek arról győzködtek, hogy az almának valaha életet adó almafa életkora abból állapítható meg, hogy hány tekerést bír ki a kocsány, mielőtt elszakad. És arról is, hogy ha sokáig nézek a tűzbe, akkor bevizelek álmomban. Illetve arról, hogy létezik a Mikulás, aki ajándékot hoz évente egyszer a jó gyerekeknek. És persze arról, hogy a finomfőzelék finom.

Ebéd után visszamentünk a terembe. Még volt pár percünk, de mivel túl sokan várakoztak a mosdó előtt, ezért nem jutottam be. Nagyon kellett hugyoznom. Becsöngettek. Beültem a padba, Kati néni pedig magyarázni kezdett. Persze hogy miről, nyilván nem emlékszem. Figyelni sem tudtam rá igazán, mert egyre rosszabbra kezdett fordulni a helyzetem. Feltettem a kezemet, és megkérdeztem, hogy kimehetek-e a mosdóba. Azt mondta Kati néni, hogy várjak még egy picit. Mennyire picit, kérdeztem vissza. Csak pár perc, felelte.

A pár percből végül közel negyvenöt perc lett. Amikor meghallottam a csengőt, kirúgtam magam alól a széket, és elkezdtem futni a mosdó felé.

Fájt visszatartani. A mosdóban magamra zártam az egyik fülkét. Kicsatoltam az övemet. Kigomboltam a nadrágom felső gombját. Jó lesz ez, jó lesz ez, hajtogattam magamban egyik lábamról a másikra ugrálva. Elkezdtem lehúzni a cipzáramat. Beakadt, becsípte az anyagot. A rohadt életbe, mondtam ki már hangosan, bár tudtam, hogy nem szabad káromkodni. Talán senki nem hallja meg.

Mindegy.

Teljesen mindegy. Mire letoltam a gatyámat, összehugyoztam magamat.

Tulajdonképpen valamelyest felszabadító érzés volt. Például első ízben elmúlt a feszültség. Aztán a megnyugvást felváltotta a kétségbeesés, a kétségbeesést a pánik, a pánikot a feladás, a feladást az elfogadás. Végül is a következő éveimet ezekkel a gyerekekkel fogom együtt tölteni. Együtt tanulunk meg olvasni, számolni, együtt válunk béna elsősökből menő nyolcadikosakká. Talán egyszer szobatisztává is.

Beálltam az egyik csap elé, kinyitottam, amennyire csak lehetséges, alátartottam a tenyerem, odaszorítottam, fröcskölt mindenfelé a víz. A tükörre, a földre, az arcomra, a hajamra, a plafonra, a lábamra. Úgy néztem ki, mintha elkapott volna egy kiadós eső. Becsöngettek.

Elzártam a csapot, visszamentem a terembe. Kati néni a kezét a szája elé kapva rohant elém. Mi történt veled, kérdezte. Semmi, csak lespriccelt a csap, feleltem. Biztos minden rendben, kérdezett vissza gyanakodva. Persze, mondtam.

Leültem a helyemre, Kati néni folytatta az órát. Márk felém fordult, jelezte, hogy mondani szeretne valamit. Közelebb hajoltam.

- Figyelj csak, nincs itt pisiszag?

- Milyen szag? – kérdeztem vissza.

- Pisi.

- Pisi? 

- Aha, te nem érzed?

Vettem egy mély levegőt.

- Nem, egyáltalán nem.

 

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Hegyi Ede: Az óvoda (4.)

Hegyi Ede A senki című regényével a top3-ban végzett 2020-ban a legjobb elsőkötetesnek járó Margó-díjért folyó versenyben. Gyerekkorunk című tárcasorozatának ez az első része, és egy éven át tart. 

...
Nagy

Hegyi Ede: A foghúzás (3.)

Hegyi Ede A senki című regényével a top3-ban végzett 2020-ban a legjobb elsőkötetesnek járó Margó-díjért folyó versenyben. Gyerekkorunk című tárcasorozatának ez a harmadik része.

...
Nagy

Hegyi Ede: Az edzőtábor (2.)

Hegyi Ede A senki című regényével a top3-ban végzett 2020-ban a legjobb elsőkötetesnek járó Margó-díjért folyó versenyben. Gyerekkorunk című tárcasorozatának ez az első része, és egy éven át tart. 

...

Az Abigél a háború, a veszteség és a konspiráció regénye is [A Szabó Magda-titok 1.]

...

Tíz példamutató nő, tíz kiváló szakmai életút - Ezeket tanultam a Túl a plafonon beszélgetéseiből

...

Harry Potter vs. Jókai: a kötelezőkről szóló vitát nem lehet ennyire leegyszerűsíteni

...

Miért nem kapnak díjakat a női írók?

Olvass!
...
Beleolvasó

A videójátékok világa segít elmenekülni a valóság elől

Gabrielle Zevin regénye, a Világépítők egyrészt óda a videójátékok aranykorához; másrészt két ember története, akik introvertált személyiségük korlátait leküzdve igyekeznek felfedezni a szerelem és a szeretet különböző formáit. Olvass bele!

...
Beleolvasó

A Szürke Ember többé már nem számít hasznos eszköznek, így ki kell iktatni

Mark Greaney első regénye a megjelenését követően azonnal bestseller lett, és számos folytatás követte, melyekkel korunk egyik legnépszerűbb thrillerszerzőjévé vált. A Szürke Emberből készült a Netflix eddigi legdrágább, 200 millió dolláros költségvetéssel bíró filmje Ryan Gosling főszereplésével. Olvass bele!

...
Beleolvasó

"Látod? Látod? Látod? Bölcső. Macskabölcső!" [Vonnegut100]

Száz éve született Kurt Vonnegut, akinek könyveit kultikus rajongás övezi mind a mai napig. Nincs ez másként az eredetileg 1963-ban megjelent Macskabölcsővel sem, amely olvasók egész generációjában hagyott kitörölhetetlen nyomot. Olvass bele!

SZÓRAKOZÁS
...
Kritika

A Szürke Ember szuperhősként menekül és száguld országokon át

Courtland Gentry bérgyilkos, a CIA szebb napokat látott árnyékügynökségének, a Sierra alakulatnak egyik utolsó tagja, akit csak a „Szürke Ember”-ként ismernek és emlegetnek. 

...
Szórakozás

Karafiáth Orsolya: Simán belefér, hogy dalszövegíróként az árnyékban maradok

Karafiáth Orsolya szeret helyzetbe hozni másokat. Életművét át- meg átszövik a médium-, illetve műnemváltások, és izgalmas projektek keretében alakulnak dallá a sorai. Az íróként, költőként, fordítóként és publicistaként is aktív szerzőt ezúttal a megzenésített szövegeiről kérdeztük.

...
Szórakozás

Nyugaton a helyzet változatlan - Remarque háborúellenessége nem is lehetne aktuálisabb

A megjelenését követően közel száz év kellett, hogy a németek feldolgozzák az egyik legnagyobb bestsellerüknek számító Erich Maria Remarque-regényt. A végeredmény egy látványos, naturális film lett, de nem emiatt fogunk rá emlékezni.

Polc

Donatella Di Pietrantonio: Meg akartam érteni a szeretethiány következményeit

...

Veres Attila Magyarországai nem jó helyek az életre

...

Negyven év után egy padláson bukkantak rá Czene Béla festményeire

...

Az igazi író élet-halál vitára készteti az igazi olvasókat

...