Hegyi Ede: Az óvoda (4.)

AZ ÓVODA

Nem gondolkodtam, nem terveztem előre. 

Ütöttem.

Becsuktam a szemem, és hagytam, hogy lendüljön a karom. Ügyetlen volt, esetlen volt, szánalmas volt. Kiszámíthatatlan, véletlenszerű. Nem mertem odanézni. Betalált. Csak azt hallottam, hogy levegőért kapkod. Megragadta a karomat, amit azonnal elrántottam. Ekkor nyitottam ki a szemem, és néztem meg alaposan. Vörös volt a feje, összegörnyedt. Megijedtem. Fogalmam sem volt arról, hogy mit okoztam. Szégyelltem magam és féltem.

Akkor már két éve tartott.

Nagyobb volt, erősebb volt, agresszívebb volt.

Egy rendszerint dühös, nálam egy fejjel magasabb, ideges, torokhangú, halarcú kisgyerek. A bal szeme ragtapasszal volt leragasztva, a szemüvege már-már obszcén módon nagyította fel szabad jobb szemét.

Gyerekkorunk
"Csak még egyszer gyere elő. A résből, hol elbújtál, gyerekkorom.” (Bereményi Géza-Cseh Tamás: Gyerekkorom)

Hegyi Ede tárcasorozata olyan történetek bemutatására törekszik, melyeknek jelentőségét az adott élethelyzetben nem ismerjük fel, csak évekkel később derülhet fény arra, hogy milyen hatással voltak az életünkre. Az őt körülvevő világ eseményeit nem értő, ám azokat megérteni vágyó, azokra szükségszerűen reagáló gyerekek világlátását jelenítik meg.

Az óvónők kedvence persze én voltam. Illemtudásban, szervilizmusban és megalkuvásra való hajlamban nem volt senki sem hozzám mérhető. Egy átlagosnál is szürkébb óvodai megismerkedés volt; odaült mellém, adtam neki egy játékot, játszani kezdtünk.

Örültem, hogy szeretne valaki időt tölteni velem. Őt leginkább az autók érdekelték, engem leginkább a dinoszauruszok. Működőképes kombináció. A triceratops lezúzza a rendőrautót, a triceratops-ot a kombájn, a kombájnt a brontosaurus, a brontosaurus-t a kamion. És így tovább. A történetet igyekeztünk úgy alakítani, hogy nagyjából egyenlő arányban nyerjenek a dínók és az autók. Így fair.

Aztán egyszer csak nem lett fair semmi. Először a ruhámat tépkedte. Majd a fülcimpáimat kezdte el rángatni. Néha megütött. Néha játékból, néha komolyan. Egyszer felrúgta a játékainkat. Tombolt.

Hagyd abba, kiáltottam, és nagyot löktem rajta. Nem esett el, csak rálépett egy másik gyerek kezére, amitől az persze sírni kezdett. Az ügyeletes óvónő, talán Éva néni vagy Mari néni vagy Zsuzsa néni kérdőre vont kettőnket.

Bosszút akartam állni, rá akartam kenni, revansot akartam venni a sérelmeimért.

Csábító gondolat volt. Mégsem tettem. Nyilván nem erkölcsi megfontolásból. Beszari voltam.

Talán éppen ezért, talán éppen bármi más miatt a kezdeti piszkálódások megszaporodtak. Durvábbá vált, erőszakosabbá, és ami a legrosszabb: kiismerhetetlenné. Az elviselhető, de kellemetlen kínzások rutinját felváltották a kiszámíthatatlan gonoszságok. Sosem vert meg igazán. Nem az volt a célja. Azt akarta, hogy féljek tőle.

Lelocsolta vízzel a nadrágomat, hogy úgy nézzen ki, mintha behúgyoztam volna, elvette az édességet, amit ebéd után kaptunk, fellökött az udvaron, lerántotta a gatyámat a lányok előtt, elvette a kedvenc játékaimat. Semmi különös, semmi extrém. Tőlünk balra, a másik teremben a Piros csoportban vagy tőlünk jobbra a Kék csoportban vagy Szegeden vagy Esztergomban vagy Sajóbábonyban a Katica vagy Eper csoportokban ugyanezt és még ezerszer kevésbé kellemes dolgokat álltak ki azelőtt, akkor és azóta az akkori énemhez hasonló, csendes, túlsúlyos és gyáva gyerekek. Mindenki a saját nyűgjeinek határain belül szenved.

Két évig bírtam. Nagyjából két évig. Egy ideig felkészülten, ugrásra készen féltem. Később unottan. Vagy legalábbis fásultan. Megszoktam, elviseltem. Ahogy mindenki megszokja és elviseli a sorsát. Egy ideig. Ami persze tarthat életünk végéig is.

Ebéd után történt. Kimentem az óvoda udvarára megtenni a szokásos körömet a kerítés mentén annak a reményében, hogyha triceratops-ot nem is, de kukásautót legalább láthatok.

Kövér disznó, kövér disznó, biztos éhes, biztos éhes, hallottam a hátam mögül a rigmust. Megálltam. Egyre hangosabb lett, tudtam, hogy közeledik. Könnyezni kezdtem. A szemben lévő ház előtt megállt egy kukásautó. Leszálltak a kukások, és beleborították a konténerek tartalmát a kocsiba. Ezek komoly emberek, gondoltam. Velük nem lehet szórakozni.

Megérkezett mögém. A fülembe ordibált közvetlenül. Kövér disznó, kövér disznó, biztos éhes, biztos éhes. Sírtam és ideges voltam. Becsuktam a szemem, és hagytam, hogy lendüljön a karom. Ügyetlen volt, esetlen volt, szánalmas volt. Kiszámíthatatlan, véletlenszerű. Betalált. Utána csak azt hallottam, hogy levegőért kapkod. Megragadta a karomat, amit azonnal elrántottam. Ekkor nyitottam ki a szemem, és néztem meg alaposan. Vörös volt a feje, összegörnyedt. Megijedtem. Fogalmam sem volt arról, hogy mit okoztam. 

Szégyelltem magam és féltem.

A torkát szorongatta. Vélhetően ott találtam el. Futottam az óvónőért, akivel aztán együtt rohantunk vissza. Addigra már nem volt semmi baja. Vagy legalábbis úgy tűnt, hogy semmi baja. Csak megijedt. Végre.

A délutánt büntetésben töltöttem a terem egyik sarkába állítva. A kérdésre, hogy miért tettem, azt feleltem: nem tudom. Tényleg nem tudtam. Hogy is lehetett volna megmagyarázni. Csak úgy jött.

Az incidenst követően nem köszönt. Nem beszélt hozzám. Nem piszkált. A balhék is elmaradtak. Külön játszottunk. Ő magához vette az autókat, én a dinoszauruszokat. Az udvaron elkerültük egymást. És egymástól távol álldogálva figyeltük alighanem hasonló mértékben lenyűgözve a kukások mindennapjait a kerítés léceibe kapaszkodva.

Két hónap múlva volt a születésnapi bulija. Minden fiút meghívott a csoportból. Kivétel nélkül. Nem akartam elmenni, de anyám rábeszélt. Itt a lehetőség, hogy végre kibéküljetek, mondta.

Rajtunk kívül senki nem jött el.

Hírlevél feliratkozás
Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Hegyi Ede: Az ebéd (1.)

Hegyi Ede A senki című regényével a top3-ban végzett 2020-ban a legjobb elsőkötetesnek járó Margó-díjért folyó versenyben. Gyerekkorunk című tárcasorozatának ez az első része, és egy éven át tart. 

...
Nagy

Hegyi Ede: Az edzőtábor (2.)

Hegyi Ede A senki című regényével a top3-ban végzett 2020-ban a legjobb elsőkötetesnek járó Margó-díjért folyó versenyben. Gyerekkorunk című tárcasorozatának ez az első része, és egy éven át tart. 

...
Nagy

Hegyi Ede: A foghúzás (3.)

Hegyi Ede A senki című regényével a top3-ban végzett 2020-ban a legjobb elsőkötetesnek járó Margó-díjért folyó versenyben. Gyerekkorunk című tárcasorozatának ez a harmadik része.

...

Az Abigél a háború, a veszteség és a konspiráció regénye is [A Szabó Magda-titok 1.]

...

Tíz példamutató nő, tíz kiváló szakmai életút - Ezeket tanultam a Túl a plafonon beszélgetéseiből

...

Harry Potter vs. Jókai: a kötelezőkről szóló vitát nem lehet ennyire leegyszerűsíteni

...

Miért nem kapnak díjakat a női írók?

SZÓRAKOZÁS
...
Kritika

A Szürke Ember szuperhősként menekül és száguld országokon át

Courtland Gentry bérgyilkos, a CIA szebb napokat látott árnyékügynökségének, a Sierra alakulatnak egyik utolsó tagja, akit csak a „Szürke Ember”-ként ismernek és emlegetnek. 

...
Szórakozás

Karafiáth Orsolya: Simán belefér, hogy dalszövegíróként az árnyékban maradok

Karafiáth Orsolya szeret helyzetbe hozni másokat. Életművét át- meg átszövik a médium-, illetve műnemváltások, és izgalmas projektek keretében alakulnak dallá a sorai. Az íróként, költőként, fordítóként és publicistaként is aktív szerzőt ezúttal a megzenésített szövegeiről kérdeztük.

...
Szórakozás

Nyugaton a helyzet változatlan - Remarque háborúellenessége nem is lehetne aktuálisabb

A megjelenését követően közel száz év kellett, hogy a németek feldolgozzák az egyik legnagyobb bestsellerüknek számító Erich Maria Remarque-regényt. A végeredmény egy látványos, naturális film lett, de nem emiatt fogunk rá emlékezni.

A hét könyve
Kritika
Az egykori irodalmi botrányhős bámulatosan burjánzó trilógiát írt a komplett francia társadalomról és undergroundról
...
Szórakozás

„Egy ügynök, aki feldob” – Pajor Tamás

„Nem vagyok Frank Zappa, nem vagyok Franz Kafka / budai srác vagyok, bejárok Franzstadtba” – suttogja A keskeny úton című szerzeményében Pajor Tamás, aki a foglalkozását firtató kérdésemre dalszerzőként, prédikátorként, performerként, metafizikai munkásként és talpas gondolkodóként írja körül magát. Hívhatnánk persze szózenésznek is, hiszen a stand-upból, versből és a slam poetryből egy nyomokban Rejtő és Bereményi világára is emlékeztető, viszont csak rá jellemző előadói nyelvet alkotott.