Auschwitz tetoválója
Heather Morrisnak 2003-ban egy különleges találkozást követően gyökeresen megváltozott az élete. Ekkor ismerkedett meg az akkor nyolcvanas éveiben járó Lale Sokolovval, aki úgy döntött, szeretné megtörni a több évtizedes hallgatást, és beszélni szeretne valakivel az Auschwitzban töltött idejéről, és a feleségével, Gitával való találkozásukról. A forgatókönyvíróként dolgozó szerző ekkor még nem sejtette, mibe csöppen bele, a találkozás előtt szinte alig tudott valamit a holokausztról, hiszen egy új-zélandi apró faluban járt iskolába, ahol a tananyag csak érintőlegesen szólt a második világháborúról. A férfival való megismerkedés és az azt követő három évnyi beszélgetés és kutatás azonban mindent megváltoztatott. Megszületett Heather Morris első könyve, Az auschwitzi tetováló, amely pillanatok alatt bestseller lett, és amit több mint ötven országban adtak ki világszerte. A szerzővel négy évvel ezelőtt, 2018-ban találkoztunk először, akkor így mesélt a könyv születéséről és írói karrierjének kezdetéről: „Amikor leszerződtem a kiadómmal, azt szerették volna, hogy memoárként írjam meg a történetet. Először belementem, de hamar rájöttem, hogy nem szeretem az életrajzi könyvek korlátait. Egy biográfia nem engedte volna meg, hogy Gita annyira a történet részese legyen, amennyire én szerettem volna, ahogy azt sem, hogy játsszak az idősíkokkal” – magyarázta akkor, hozzátéve, hogy végül azért döntött a regényforma mellett, mert fontos volt neki, hogy úgy adja át a történetet, ahogy azt Lale elmondta neki.
A lány, akit Auschwitzból a Gulágra vittek
Az auschwitzi tetoválóval nagy sikert aratott Heather Morris már a könyv megjelenése után sejtette, hogy van egy olyan szál Lale Sokolov történetében, amit folytatnia kell: el kell mesélnie Cecilia Klein történetét. Ő volt az a lány, aki Lale elmondása szerint a legbátrabb volt az egész koncentrációs táborban. Cilka mindössze tizenhat éves volt, amikor Auschwitzba került, Lale és Gita egyik barátja és fogolytársa volt, akit az egyik SS-tiszt kiválasztott magának és rendszerint megerőszakolt. Cilkának így esélye nyílt a túlélésre, ugyanakkor innentől kezdve rendszeresen ki volt téve a kegyetlen tiszt minden kényének-kedvének. A lánynak nem volt választása, ha ellenált volna, megölik, így rendszeresen szenvedett el szexuális erőszakot, ami ellen semmit sem tehetett. Mindennek ellenére azonban lélekben erős maradt, és privilegizáltnak számító helyzetét arra használta, hogy másoknak segítsen életben maradni. Azonban amikor 1945-ben az oroszok felszabadították a tábort, őt nem engedték el. Azzal vádolták, hogy prostituálta magát a túlélésért és emiatt kollaboránsnak bélyegezték. Tizenöt évnyi kényszermunkára ítélték, áldozat helyett bűnösnek kiáltották ki. Így történt meg, hogy tizennyolc évesen újból egy emberekkel teli zsúfolt vagonban utazott, ezúttal Szibériába tartott. Cecilia Klein sorsa korábban teljesen ismeretlen volt, a történetét közvetlen hozzátartozóin kívül szinte senki sem ismerte. A nevét Lale Sokolov visszaemlékezése révén ismerhette meg a világ.
Heather Morris Cilka történetét azért is szerette volna megírni, mert egyrészt megígérte Lalénak, másrészt pedig emléket szeretett volna állítani azoknak a nőknek, akik a koncentrációs és Gulág-táborokban szexuális erőszak áldozatai voltak. Véleménye szerint minderről nagyon keveset lehet tudni, sok túlélő nem beszélt erről, vagy mert szégyellte, vagy mert félt attól, hogy senki sem veszi feleségül, ha ez kitudódik. De annak is szerepe lehetett a hallgatásban, hogy a legtöbb tanúvallomást férfiak vették fel, akik előtt a traumatizált nők nem tudtak megnyílni.
Heather Morris új regényének főhősével, Cilkával futólag már találkozhattunk a szerző előző könyvében, Az auschwitzi tetoválóban, amely Lale Sokolov történetét mesélte el. Cilka szintén a koncentrációs tábor foglya volt, a felszabadítás után viszont nem haza, hanem a Gulágra küldték, ahol tíz évet töltött. A Cilka utazásából az ő rendkívüli túléléstörténetét ismerhetjük meg. A könyvet tegnap mutatták be a Margó Irodalmi Fesztiválon, a szerzővel Bodnár Judit beszélgetett.
Heather Morris elmondása szerint Cilka életét nagy kihívás volt megírni, hiszen főként mások visszaemlékezéseire tudott támaszkodni. Mesélt neki róla Lale, és volt egy videója, amin Gita beszélt róla, emellett találkozott még olyan túlélőkkel, akik ismerték őt. Elment Szlovákiába, ahol találkozott Cilka barátaival és szomszédaival, de kutatott Moszkvában is, ahol különböző dokumentumok, beszámolók alapján próbálta rekonstruálni, milyen lehetett nőként Szibériában raboskodni. A szerző szerint azért is fontos beszélni a nők ellen elkövetett szexuális erőszakról, mert megtörtént korábban, megtörtént akkoriban, és még megtörténik most, napjainkban is a háború sújtotta területeken.
A három nővér fogadalma
Heather Morris harmadik regénye, A három nővér megszületéséhez szintén szükség volt néhány véletlenre, és minden bizonnyal ez a könyv sem jött volna létre, ha Lale Sokolov nem meséli el a saját történetét. Az író elmondása szerint az első két könyve megjelenése után többen is felkeresték, hogy el szeretnék mondani neki az életüket, de a megkeresések közt volt egy egészen különleges is. Éppen Dél-Afrikában járt egy könyvvásáron, amikor a lánya felhívta, hogy kapott egy nagyon érdekes üzenetet. Egy Kanadában élő férfi írta, aki megvette az édesanyjának Az auschwitzi tetoválót. A könyv kanadai kiadásának borítóján két egymásba fonódó kéz szerepelt, Lale és Gita karja, rajtuk az Auschwitzban rátetovált számokkal. A férfi édesanyja a számsorok alapján felismerte őket, és ezért mindenképpen beszélni szeretett volna az íróval.
Az első tömeges, regisztrált transzporttal 999 fiatal, férjezetlen lányt hurcoltak el Auschwitzba 1942-ben, hogy velük építtessék fel a tábort, amelyben aztán százezrek haltak meg. Heather Dune Macadam megrázó könyve, a 999 fogoly ezeknek a nőknek, gyerekeknek állít emléket.
Heather Morrist meghívták az otthonukba, meséltek neki Laléról és Gitáról, majd a család hivatalosan is felkérte őt, hogy írja meg az ő történetüket is, három lánytestvér sorsát, akik nagyon fiatalon kerültek a koncentrációs táborba, és akik együtt túlélték a borzalmakat, a háború után pedig mindannyian családot alapítottak Izraelben, ma már sok-sok leszármazottjuk van. A három nővér, Magda, Cibi és Livi közül akkor már csak ketten éltek, Heather Morris viszont annyi hihetetlen történetet hallott a túlélésükről, hogy úgy döntött, vállalja a feladatot, a család pedig minden segítséget és információt megadott neki ehhez.
A három nővér története 1929-ben kezdődik, amikor a lányok még kisgyerekek, és amikor apjuk kérésére fogadalmat tesznek, hogy bármi is történjen, ők együtt maradnak és vigyázni fognak egymásra. A regény tulajdonképpen arról szól, hogy ez a fogadalom hogyan mentette meg az életüket. Amikor kiderült, hogy a legkisebb Livit el fogják hurcolni, idősebb nővére, Cibi önkéntesen vele ment, és együtt élték túl Auschwitz-Birkenauban az éhezést, a kényszermunkát, a betegségeket és a szelekciókat. Később, amikor a család többi tagját is deportálták, Magda is odakerült melléjük, és hárman együtt menekültek meg. „Én nem hiszek a csodákban, de egyetlen csoda létezését elismerem. És ez az, hogy Cibi megtalálta Magdát ezen a helyen. Sok ezer fogoly volt, nem lehetett szabadon mozogni, Cibi mégis rátalált” – mesélte Heather Morris, aki szerint a három testvér végül ennek a csodának köszönhette a túlélést. A könyvbe ezt nem írta bele, de amikor később a halálmenetben voltak, és egész nap éheztek és fáztak, volt egy pillanat, amikor Livi felvetette, hogy mi lenne, ha csak lefeküdnének a hóba és ott maradnának együtt meghalni. Akkor Magda volt az, aki ezt nem engedte meg. Hajtotta őket tovább és közben történeteket mesélt arról, hogy milyen volt neki Szlovákiában, amikor a testvéreit már elhurcolták, ő pedig ott maradt az anyjával meg a nagyapjával, és bujkálva élt. Heather Morris szerint az ő történetük is bizonyítja, hogy nincs erősebb kapocs a világon, mint a testvéri kapcsolat.
Történetek a reményről
A szerző a világjárvány idején még egy könyvet írt, amely nem regény, hanem egy személyesebb kötet arról, hogyan élte meg az író az elmúlt éveket és azokat a találkozásokat, amelyek megváltoztatták az életét. A Történetek a reményről hosszabb-rövidebb anekdotákat tartalmaz Laléről, Cilkáról és arról, hogy mit tanulhatunk a túlélésről az ő sorsuk, megküzdési stratégiáik által. Heather Morris hangsúlyozta, ez nem életrajzi könyv. Főként azért írta meg, mert a könyvbemutatókon az olvasók nem elsősorban a könyvére kíváncsiak, hanem a háttértörténetekre, arra, hogy milyen ember volt Lale és milyen volt vele beszélgetni. A másik ok, ami miatt a könyv megírása mellett döntött, hogy nagyon sokan kérdezték tőle az utóbbi években, hogyan lehet rávenni a szülőket, nagyszülőket, hogy ne tartsák magukban, hanem meséljék el, adják át a történeteiket. A kötetben ehhez is ad néhány tanácsot, bár szerinte elsősorban azt kell megtanulnunk, hogy maradjunk csendben és figyeljünk a másikra.
Heather Morris most azt tervezi, hogy egy időre eltávolodik a holokauszt témájától. A következő könyve a nagy kelet-ázsiai háború időszakáról fog szólni, amely a második világháborúval egy időben zajlott. Szerinte erről az időszakról sok könyv és film született, de szinte mind a harcoló férfiak szemszögéből. Ő azonban egy véletlennek köszönhetően megismerte egy nő történetét, aki ápolóként vett részt a háborúban, majd fogságba esett. Róla fog szólni a következő regénye.
Az irodalom nagyon fontos szerepet játszik a holokauszt emlékének megőrzésében. A túlélők beszámolói, visszaemlékezései lehetővé teszik, hogy az utókor is tisztában legyen az elkövetett bűnök és kegyetlenségek mértékével.
Tovább olvasok
