Szekszárdon született polgáriasult nemesi családban, apja kereskedő, később városi tisztviselő volt. Gyerekkorában erősen hatottak rá anyja meséi, szülővárosa környékének népi mondái, amelyeket később fel is dolgozott. Szekszárdon, majd Pécsett járt iskolába, 1829-től orvostudományt és filozófiát tanult a pesti egyetemen. Családja azonban nem tudta tanulmányait támogatni, nehéz anyagi körülmények közé került, s végül ott kellett hagynia az egyetemet.
1833-tól a Regélő és a Honművész című folyóiratok segédszerkesztője volt,
sokoldalú újságíró vált belőle: írt riportokat, verseket, novellákat, történelmi cikkeket, kritikákat.
1835-ben Szigligeti Edével és Vajda Péterrel megalapította a Pesti Drámai Egyesületet, ő maga is írt történelmi színműveket, amelyek azonban sorra megbuktak. 1834-től jelentek meg hőskölteményei, hazafias versei, Csatár című eposza, amelynek Hunyadi János a hőse, Vörösmarty Zalán futása című hőskölteményének hatására íródott. Kisepikájában (Hunyad kardja, Mátyás király Gömörben) is a múlt dicsőségét emelte ki. Kont című zsarnokellenes balladáját 1838-ben, Kossuth és Wesselényi bebörtönzése idején írta. Prózai írásokat is közreadott, sok elbeszélést fordított németből és franciából, de sikerei ellenére nagy szegénységben élt.
Milyen volt a reformkori Pest-Buda? Hová jártak kikapcsolódni az akkori városlakók, mi okozta a legnagyobb problémát a mindennapokban, mi volt a pesti színházak egyik legnagyobb vonzereje, és ki az a kószáló? Irodalom és várostörténet találkozása a PIM és a FUGA közös előadásán.
Tovább olvasok1837-től a Rajzolatok, majd a pozsonyi Hírnök szerkesztője volt, de mivel nem értett egyet e lapok konzervatív vonalával, csak külföldi tudósításokat fordított. 1839-ben Pesten a Jelenkor és a Társalkodó című lapok munkatársa lett. 1842-től Erdélyi Jánossal a Regélő Pesti Divatlapot szerkesztette, ezt azonban egészsége megromlása miatt 1844-ben Vahot Imrének adta át. Ekkortájt, 1843-ban született Garay legismertebb és legnépszerűbb műve, Az obsitos című elbeszélő költemény, amelyben megteremtette Háry János, a nagyotmondó katona alakját.
Népies hangvételével e mű számos, ma is élő szólás forrása lett, s Petőfi János vitézéhez is előképül szolgált.
Kodály Zoltán ebből a történetből írta híres daljátékát, a Háry Jánost, Garay más verseit Liszt és Erkel is megzenésítette.
Toldy Ferenc ajánlatára Garay 1845-ben Pesten, az Egyetemi Könyvtárban helyezkedett el tisztviselőként. 1847-ben kiadta Az Árpádok története balladák- s mondákban című történelmi sorozatát, amelyben a magyar függetlenség eszméjét helyezte a középpontba. Az 1848-as forradalmat versekkel köszöntötte (Szabadság dal, A március tizenötödikei nép), s 1848 áprilisában a pesti egyetemen a magyar nyelv és irodalom ideiglenes, később rendes tanára lett. Egy ideig nemzetőr is volt, de betegsége miatt a harcokban nem vett részt. 1848 őszén ő volt Kossuth Hírlapjának segédszerkesztője. A szabadságharc bukása után mozgósító versei miatt haditörvényszék elé került, s bár hamar szabadon bocsátották, egyetemi katedráját nem kapta vissza. Ismét az Egyetemi Könyvtárba került, s megírta Szent László című eposzát, amelyet fő művének tekintett.
Garay János a reformkor irodalmának jelentős alakja volt. Stílusa a városi polgárság ízlésvilágához igazodott,
műveiben a romantika emberi és nemzeti témáit szólaltatta meg, de hatott rá a biedermeier érzelem- és gondolatvilága is.
Széchenyi és Kossuth politikai eszméinek hatása alatt a polgári fejlődés szükségességére mutatott rá prózájában (Széchenyi István, Úti Képek), észrevette az osztályellentéteket és a parasztság forradalmi erejét (A hetyke huszárok). Shakespeare műveit elemző tanulmányt is írt Dramaturgiai füzér címmel. Belekezdett az első magyar irodalomtörténeti és nyelvészeti egyetemi tankönyv megírásába, ez azonban befejezetlen maradt.
Munkásságát már életében elismerték. A Magyar Tudós Társaság (a Magyar Tudományos Akadémia) 1839-ben levelező taggá választotta. 1842-ben a Kisfaludy Társaság is felvette tagjai sorába, majd két év múlva segédtitkárául választotta. 1843-ban megkapta az Akadémia Nagyjutalmát (Fényes Elekkel megosztva), 1846-ban Frangepán Kristófné című művéért a Kisfaludy Társaság pályadíját, 1847-ben pedig a Bosnyák Zsófiával a Társaság jutalmát. Népszerűségét mutatja az is, hogy 1845-ben Bihar és Zala vármegye táblabírói címmel tisztelte meg.
Élete utolsó éveiben elvesztette látását, ekkor született alkotásait családtagjainak diktálta. 1853. november 10-én halt meg Pesten, temetése az osztrák elnyomás elleni hatalmas tüntetéssé vált.
(Forrás: MTVA Sajtóarchívum)
