De kit érdekel egy lényegében súlytalan pozíciójú királyi sarj élete?
A válasz röviden: szinte mindenkit. A háttér megértéséhez vissza kell menni időben egészen 1997. szeptember 6-ig, amikor Nagy-Britanniában eltemették az autóbalesetben elhunyt Diana hercegnőt. A fél világ kisírta a szemét a koporsó mögött lépdelő hercegeken, nem véletlen, hogy a Tartalékban is felidézi azt a napot. Az akkor 12 éves herceg egy életre traumatizálódott, ami egyrészt érthető, ráadásul a gyászát és a fájdalmát milliók kutatták árgus szemmel, de mostanra már az is kiderült, hogy ezt a traumát semmi és senki nem tudta azóta feloldani. Harry herceg ezt a fájdalmat egy életen át magával cipelte, ami aztán nagyban hozzájárulhatott a rokonaival való szakításhoz is.
Diana haláláig Harry volt a kisebbik fiú, aki a nyilvános fotókon látszólag gondtalanul síelt, kirándult, vidámparkban szórakozott az anyjával és a testvérével (ezeken a képeken az akkori walesi herceg csak ritkán bukkant fel). A tragédia utáni években ugyanez a fiú elszabadult ágyúgolyóként borzolta a családja és a közvélemény idegeit, a bulvárlapok pedig tobzódtak a részeges bulik, a balhék, drogozások meg a náci jelmezes beöltözés részleteiben. A királyi család nagyjából már akkor is tartotta magát a királynői jelmondathoz (Never complain, never explain – azaz soha nem panaszkodunk, soha nem magyarázkodunk), Harry gyűlölete viszont a bulvár- és általában a sajtó ellen csak még erősebb lett. Ugyanez a sajtó néhány évvel később, még ha csak egy rövid időre is, lelkesen üdvözölte a herceg mellett az amerikai Meghan Markle-t, és a királyi család fiatal tagjait a Beatles-tagoknak kijáró Fab Four, azaz Mesés Négyes néven emlegették. Harry herceg – bátyja sorban születő gyerekei miatt – akkor már tényleg a sokadik lett az öröklési sorban, ráadásul a sajtó hamarosan teljes támadásba lendült át, és csípős kritikával illette Meghan Markle minden megnyilvánulását.
A házaspár fojtogatónak élte meg a királyi közeget, az amerikai Meghan Markle nem tudott vagy nem is akart betagozódni a royal rutinba. Mindketten saját döntéskört, önálló egzisztenciát akartak – igaz,
ma már azt állítják, hogy nem a magánélet védelme miatt szakítottak a királyi családdal,
miként azt sokan, főleg a Netflix-sorozat debütálásakor, számon kérték rajtuk. A királyi családdal való szakítás után az azonban nagyon hamar kiderült, hogy a fiatalabb herceg és felesége legfeljebb a kötelezettségeknek fordítanának hátat, de a névből mint brandből származó előnyökre mindenképp igényt tartanak. A hírnév dollárosítása/fontosítása pedig elég hamar megkezdődött. Így születtek aztán azok a sokmilliós szerződések, amelyeknek köszönhetően Harry és a felesége – együtt és külön-külön is – exkluzív interjút adott, podcastet indított, életrajzi sorozatot kapott, majd – a portfolió legújabb részeként – memoárt dobott piacra.
Mi értelme ennek az egésznek?
A Tartalék című könyvvel Harry herceg hetekig lényegében önként és dalolva látta el munícióval azt a bulvársajtót, amelynek a folyamatos kritikája, zaklatása, figyelő szeme elől egészen Amerikáig távozott. Olyan már-már kínos részleteket osztott meg az olvasóival, amelyek megjelentetésére a szerkesztők legfeljebb legvadabb álmukban számíthattak. Kivel veszítette el a szüzességét Harry herceg? Ki beszélte rá a fiatalabbik herceget a náci jelmezre? Miért autózott végig az alagúton, ahol az anyja az életét vesztette? Milyen néven emlegette a mostohaanyját, Camillát? Miért verekedett össze Harry a testvérével? Hogyan szerzett fagyási sérüléseket a herceg pénisze? Valószínűleg soha annyi hatásvadász cím nem született még egyetlen könyvről sem, mint ami az elmúlt hetekben.
Csak egy könyv van, amelyik az elmúlt évtizedekben ennyire jól fogyott az angolszász könyvpiacon, az is egy Harryről szólt - Harry Potterről.
Ennél sokkal súlyosabb következményei is voltak azonban a herceg visszaemlékezéseinek, amelyek közül kiemelkedik a tálib szál. Harry ugyanis a könyvben azt állította, hogy az afganisztáni bevetése alatt 25 tálibot ölt meg, akiket nem is embereknek, hanem olyan sakkfiguráknak tekintett, akiket le kell szednie a tábláról. Az egy dolog, hogy ez a könyvrész teljesen kiborította a veteránokat, akik azt vetették a szemére, hogy az anyagi haszonért cserébe elárulta katonai múltját, de várható volt, hogy mások is kiaknázzák majd a hercegi memoárban rejtőző lehetőségeket: az év elején Nagy-Britannia hiába követelte, hogy Irán engedje szabadon az ország egykori védelmi miniszterhelyettesét, a brit-iráni állampolgárságú Ali Reza Akbarit januárban kémkedés vádjával kivégezték. Az iráni külügyminisztérium a Twitteren akkor úgy reagált:
„A brit rezsim, ahol a királyi család tagja 25 ártatlan ember megölését sakkfigurák eltávolításának tekinti, és nem is sajnálja az ügyet, valamint azok, akik szemet hunynak egy háborús bűncselekmény felett, nincsenek abban a helyzetben, hogy másoknak az emberi jogokról papoljanak”.
Az ilyen és ehhez hasonló esetek is mutatják, hogy Harry hercegnek hiába van gyakorlatilag nulla esélye, hogy valaha a brit trónra lépjen (jelenleg az ötödik az öröklési sorban, a bátyja mellett ugyanis megelőzi Vilmos három gyereke), és hiába szakított a királyi családdal, tetteinek, szavának és
különösen minden leírt szavának a mai napig súlya van.
Tényleg a herceg írta a könyvet?
Bár a borítón Harry herceg szerepel szerzőként és a kötet honlapján is egyedüli íróként jelölik, nem titok, hogy szellemíróként J. R. Moehringer jegyzi a könyvet. A szellemíró olyan író vagy újságíró, aki egy ismert ember helyett vagy neve alatt ír könyvet, gyakran vele szoros együttműködésben. A szellemíró kiléte sokszor nem ismert vagy nem publikus, itt viszont már a kezdet kezdetétől lehetett tudni, hogy Moehringer fogja írni a könyvet, amiben biztos szerepet játszott az is, hogy személyében egy olyan író-újságíróról van szó, aki 2000-ben Pulitzer-díjat is nyert az egyik cikkével. Bár a közös munka részletei nem ismertek, azt sejteni lehet, hogy több órás interjú, beszélgetés, egyeztetés előzte meg az írás folyamatát, és azt nyilván senki nem vonja kétségbe, hogy a könyvbe Harry gondolatai, emlékei kerültek.
A nagy kérdés viszont az, hogy
ezek az emlékek vajon pontosak, hitelesek-e?
A kötet megjelenése után az angol nyelvű sajtó elkezdte módszeresen összegyűjteni a könyvben szereplő pontatlanságokat. Csak egy példa: korabeli fotókkal és sajtóhírekkel igazolták, hogy Harry 2002-ben nem lehetett éppen Etonben, amikor dédanyja, az anyakirálynő halálhírét közölték vele, mert aznap épp az apjával és bátyjával síelt Svájcban. A pontatlanságok nagy része amúgy egy kívülálló számára viszonylag súlytalannak tűnhet (ki mondott vagy nem mondott és mikor és mit és kinek?), összességében viszont könnyen alááshatják egy memoár hitelességét. Harry erre mondta azt (nagyanyja, II. Erzsébet elhíresült mondásával összhangban, miszerint „Recollections may vary”, azaz az emlékek eltérhetnek), hogy ezek az ő emlékei, és legalább annyi igazság van abban, ahogyan és amire ő emlékezik, mint az úgynevezett objektív tényekben.
Mi ez az őrület a könyv körül?
A Tartalék már a megjelenése idején rekordot döntött, és már hivatalosan is ez számít minden idők legkapósabb (azaz leggyorsabban fogyó) tényirodalmi könyvének. Korábban ezt a címet Barack Obama tudhatta magáénak az Egy ígéret földje című könyvével. Tudni kell, hogy a könyvpiacon a január alapvetően holtszezonnak számít. A kiadók, a kereskedők és maguk a vásárlók is ekkor már túl vannak a karácsonyi rohamon, ami könyves szempontból az év egyik csúcsidőszaka. Az év elején a kiadók természetesen gőzerővel dolgoznak, de nagyon ritka, hogy egy-egy igazán nagy dobást januárra időzítsenek.
November 9-én folytatódik a II. Erzsébet királynőről és a brit királyi családról szóló sorozat az ötödik évadával a Netflixen. A korona új epizódjaiban Károly és Diana házasságának felbomlása lesz a fókuszban, mutatjuk az előzetest!
Ennél a könyvnél ugyanakkor valószínűleg már önmagában az előzetes botrányok és Harry herceg személye is elég lett volna ahhoz, hogy nagy legyen az érdeklődés, de az elmúlt hetekben még a csapból is a herceg folyt. Nemcsak a kiszivárogtatott szaftos részletekkel volt tele az angolszász sajtó, de Harry saját elhatározásból ült fel a marketingvonatra, és Anderson Coopertől Stephen Colbertig a legnagyobb amerikai tévés nagyágyúknak adott interjúkat, amelyekről aztán megint napokig lehetett cikkezni.
Mindezeknek kézzelfogható következménye lett: csak a megjelenés napján Nagy-Britanniában 400 ezer példány kelt el a kötetből, az Egyesült Államokban, Kanadában és Nagy-Britanniában értékesített példányok száma az első napon elérte az 1,4 milliót. Az már más kérdés, hogy a briteknél a nagy könyváruházak nagyon hamar féláron kezdték értékesíteni a könyvet (28 helyett 14 fontért), ami a vásárlóknak jó lehet,
a kis független könyvesboltoknak viszont egyáltalán nem,
ők ugyanis méretükből adódóan képtelenek meglépni ezt a lépést és ekkora árengedményt adni. Jól be is rágtak a nagyokra, és volt olyan kereskedő, aki azt mondta a Guardiannek, hogy nem fogják egy olyan könyvért törni magukat, amit a kiadók olcsóbban engednek eladni, mint amennyiért ők meg tudják venni.
Itt a vége, fuss el véle?
Mindenesetre sokatmondó volt az, ahogyan az egyik független kiadó pozicionálta a könyvet, a Tartalékot ugyanis a Hogyan nyírd ki a családodat című kötettel együtt tette a kirakatba.
Anyway, we do have some spare copies of Spare if you want one pic.twitter.com/uOFbiPdMaW
— Bert’s Books (@bertsbooks) January 10, 2023
A fricska nem véletlen, hiszen nagyjából mindenkit az izgat most, hogy hogyan tovább. Van-e visszaút, begyógyulhatnak-e a sebek? Harry herceg többször világossá tette a motivációit: a sokévi hallgatás után végre a saját hangján akarta elmondani a saját történetét. A családi szennyes kiteregetése kétélű dolog: egyrészt még jobban alááshatja a királyi család megroggyant tekintélyét (amely még András herceg botrányait sem heverte ki teljesen), ezzel együtt viszont paradox módon emberibbé teszi, közelebb hozhatja a Windsorokat, hiszen kiderül, hogy a sok sallang mellett sokszor ugyanazokkal az emberi drámákkal küzdenek, és a szorongással, depresszióval, magánnyal ugyanúgy szembe kell nézniük, mint egy közembernek. Befogadói oldalról ráadásul az olvasóban könnyen kialakulhat az az illúzió, hogy ismeri a királyi családot, amelynek tagjainak szurkolhat vagy elítélheti őket, állást foglalhat, azonosulhat velük. Ezt erősítheti a folyamatos médiajelenlét és az olyan sorozatok is, mint A korona.
Meghan Markle állítólag elfelejtette, hogy közvetve információkat adott át A szabadság nyomában című kötet szerzőinek. Egy most zajló perben kiderült az is, hogy férjével együtt ezt viszont nem akarták nagydobra verni.
A közvélemény egy részét tehát most az izgatja, hogy lesz-e valaha békülés a felek között, és milyen muníciót tartogat még Harry herceg, aki összesen négy könyvre írt alá a Penguin Random House-zal. A jövőt némileg előrevetítheti, amit az egyik interjúban mondott: szerinte ugyanis
addig nem lesz béke a családban, amíg napvilágra nem kerül az igazság.
Figyelmeztető jel lehet ugyanakkor az, amit Patti Davis, Nancy és Roland Reagan lánya nyilatkozott. Ő szintén egy Harryéhez hasonló könyvben teregette ki a családi szennyest, most viszont már azt mondja, bárcsak ne írta volna meg. Davist saját bevallása szerint annak idején nagyon hasonló indokok vezérelték, mint Harryt, ő is el akarta mondani az igazat, helyre akarta tenni a dolgokat. Utólagos csalódottságát viszont ma már nem is igyekszik palástolni: „Naivan azt hittem, ha a nyilvánosság elé tárom a saját érzéseimet és a saját igazságomat azért, hogy elolvashassa a világ, akkor talán a családom is jobban megért majd engem”.
Ebből nagyjából sejthető, hogy nem így lett.
