Öngyilkos gondolatai voltak Meghan Markle-nak

Öngyilkos gondolatai voltak Meghan Markle-nak

Az Atlanti-óceán két oldalán ritkán előz meg olyan mértékű felfokozott érdeklődés egy interjút, mint az Meghan Markle és Harry herceg esetében történt. Sussex hercege és hercegnője 2020 márciusában mondtak le királyi feladataikról, és jelenleg Kaliforniában élnek. Harry és Meghan távozását a királyi családból egy év után kellett volna felülvizsgálni. A Buckingham-palota már februárban megerősítette, hogy a pár nem tér vissza a királyi feladatokhoz, és Harry lemond tiszteletbeli katonai címeiről. Ez hivatalossá és véglegessé tette a házaspár elválását a királyi családtól, amit bővebben a tavaly megjelent A szabadság nyomában című könyv is tárgyalt (ITT bele tudtok olvasni). A hercegi pár hiába fordított hátat a királyi udvarnak, továbbra is a figyelem középpontjában állnak, és bármit tesznek (vagy nem tesznek), az hosszas elemzés, kritika tárgya lesz. Oprah Winfreynek adott interjújukban mindettől függetlenül elhangzott néhány nagyon súlyos kijelentés.

ro | 2021. március 08. |

Az angolszász sajtó (és nemcsak a bulvár része) hetek óta azzal volt tele, hogy Harry herceg és Meghan Markle exkluzív interjút adott a talkshow-k királynőjének, Oprah Winfreynek, aki amúgy baráti kapcsolatot is ápol a párral, még az esküvőjükre is meghívást kapott.

Omid Scobie, Carolyn Durand
A szabadság nyomában - Harry és Meghan - egy modern királyi család
Ford.: Békési József, Gömöri Péter, Novák Gábor, 21. Század Kiadó, 2020, 384 oldal
-

Számítani lehetett rá, hogy a beszélgetés során borul majd a bili, amit jól jelez az is, hogy a Buckingham-palota névtelen forrásai valamilyen formában már az adásba kerülés előtt igyekeztek reagálni az interjúra. Európai idő szerint vasárnap éjszaka le is ment a beszélgetés a CBS amerikai televízióban, az MTI segítségével pedig pontokba szedjük a főbb megállapításokat:

  • Meghan Markle-nek a brit királyi család tagjaként érzett magány és intenzív ellenőrzés miatt öngyilkossági gondolatai voltak, miután összeházasodott Harry herceggel: "Egyszerűen nem akartam tovább élni. És ez egy nagyon világos, valós és félelmetes állandó gondolat volt a fejemben" - emelte ki, hozzátéve, hogy a királyi család tagjainak elmondta, hogy segítségre van szüksége mentális állapota miatt, de nem kapott tőlük támogatást, és úgy vélekedtek, hogy ártana az uralkodóház hírnevének, ha kórházba kerülne.
  • Az afroamerikai anyától származó volt színésznő azt is elárulta, hogy amikor terhes volt a most csaknem kétéves fiával, Archie-val, a királyi családban téma volt, hogy milyen sötét lesz a születendő gyermek bőrszíne. Szerinte a faji kérdés is közrejátszhatott abban, hogy közölték velük: a gyerekük nem kapja meg a herceg címet.
  • Arra a kérdésre, hogy mire számít a brit királyi udvartól, miután elhangzik a mostani interjú, Meghan azt válaszolta: azok után, hogy az udvar "aktív szerepet vállalt a róluk szóló hamis híresztelések fenntartásában, nem várhatták, hogy továbbra is csöndben maradjanak".
  • Harry herceg az interjúban elmondta, hogy "csapdába esett" a királyi családban, amelyből Meghan segítségével tudott kiszabadulni. Hozzátette, egyedül nem lett volna képes lemondani királyi kötelezettségeiről. Szerinte feleségével mindent elkövettek annak érdekében, hogy jó kapcsolat alakuljon ki köztük és a királyi ház között. Úgy fogalmazott: soha nem hagytuk volna el a palotát, ha támogatták volna Meghant.
  • Sussex hercege arról is beszélt, hogy családja a tavalyi év elején - miután bejelentették távozásukat - minden anyagi támogatást felfüggesztett, ezért csak az édesanyjától, a néhai Diana hercegnőtől örökölt pénz segítségével tudták elhagyni Nagy-Britanniát. Harry úgy vélekedett, hogy anyja "nagyon dühös és szomorú lett volna, ha látja hogyan alakult mindez, de biztosan azt kívánná, hogy boldogok legyünk".

A hercegi párt övező figyelem valószínűleg nem lankad a jövőben sem: a Buckingham-palota a múlt héten jelezte, hogy vizsgálatot indítottak azzal kapcsolatban, hogy a sussexi hercegnő állítólag megalázóan bánt a királyi udvar személyzetével. A vizsgálat a The Times angol napilap cikke nyomán indult, amelyben azt írták, hogy a hercegnő ellen 2018 októberében - amikor Meghan és Harry herceg a Kensington-palotában lakott - panaszt tettek megalázó bánásmód miatt. A lap a személyzet egy tagjának kiszivárgott emailjét is közölte, e szerint Meghan állítólag két személyi asszisztensét elbocsátotta és a személyzet egy harmadik tagjának bizalmát is aláásta. A Buckingham-palota közleményben reagált a The Timesban megjelent írásra. Úgy fogalmaztak: aggódnak a lapban megjelent állítások miatt, és személyzeti csoportjuk megvizsgálja a cikkben leírt körülményeket.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

"Mindketten a királyi család szégyenfoltjai" - Bevezetés Harry és Meghan meneküléstörténetébe

Exkluzív részletet mutatunk A szabadság nyomában - Harry és Meghan - egy modern királyi család című könyvből, ami azt meséli el, hogyan lépett le a királyi családból a pár. 

...

Titokzatos bélyegekkel tiszteleg Agatha Christie előtt a brit királyi posta

...

Augusztusban jelenik meg Harry és Meghan könyve

A nemzetközi megjelenéssel egy időben, augusztus 11-én jelenik meg magyarul a Harry herceg és Meghan Markle életét bemutató könyv.

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

Kiemeltek
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Most tényleg azt magyarázzam meg, miért nem kell sajnálni? – Fekete Ádám regényéről

Téged jó érzéssel tölt el a normalitás? Fekete Ádám regénye a hét könyve.

...

„Ha az emberiség felfedez valamit, azt általában kizsákmányolja” – interjú Markovics Botond sci-fi-szerzővel

Miért aktuális ma is A Dűne, és miért váltak unalmassá a „megmentős” történetek? Interjú.

A hét könyve
Kritika
Most tényleg azt magyarázzam meg, miért nem kell sajnálni? – Fekete Ádám regényéről
Hodász András: Bújtatott egyházüldözés volt az elmúlt 16 évben, a kormány éreztette, hogy kikkel nem ért egyet

Hodász András: Bújtatott egyházüldözés volt az elmúlt 16 évben, a kormány éreztette, hogy kikkel nem ért egyet

Hogyan kapcsolódik össze egyház, politika és személyes sors? Hodász Andrással beszélgettünk legújabb könyve kapcsán. 

Esterházy Márton: Péterrel jó volt együtt játszani, nagyon értette a futballt

Esterházy Márton: Péterrel jó volt együtt játszani, nagyon értette a futballt

Interjú Esterházy Mártonnal Esterházy Péterről, fociról és családról. 

Szerzőink

bs
bs

„Alapvetés, hogy a művészet a jelenre reagál” – Rába Roland és Biró Zsombor Aurél beszélgetése // Alkotótárs podcast VI.

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Hodász András: Bújtatott egyházüldözés volt az elmúlt 16 évben, a kormány éreztette, hogy kikkel nem ért egyet

Hírek
...

Készül az AI Odüsszeia és Elon Musk rendezi

...

Apa-fiú kapcsolatról ír memoárt Haruki Murakami

...

Ősszel érkezik magyarul Paul Auster feleségének memoárja

...

Vér és csont gyermekei: A szerző nem kíváncsi a fantasy regényéből készült filmre

...

A könyveladások szerint a Z-generációt egyre jobban érdekli a vallás

...

Kik nyerik a 2026-os Mastercard–Alkotótárs ösztöndíjat? Bemutatjuk a jelentkezőket! (4. rész)

...

„Sokszor muszáj kordában tartani a szárnyalást” – Harag Anita író és Giliga Ilka díszlet- és jelmeztervező beszélgetése

...

„Kicsit gusztustalan, kicsit szürreális és nagyon vicces” – Harag Anita mesél olvasmányairól

...

Szabados Ági: Az olvasás a mentális egészségem záloga // TBR podcast