![Borbély Szilárd regénye a magára hagyott és magára maradt ember eredettörténete [Visszapillantó]](https://konyvesmagazin.hu/file/slides/3/32632/fe_1180_600_fe_800_0_borbelyszilad_valuskagabo.jpg "borbély")
A Könyves év végi toplistáján 2013-ban a Nincstelenek az év könyve lett, de akkor még a Kalligram Kiadó gondozta a szöveget. Olvasta a regényt a megjelenéskor? Milyen benyomásai voltak, emlékszik-e az akkori olvasásélményére?
Igen, olvastam, úgy emlékszem, egy levegővel, egy ültömben. Nem lehetett elkerülni, hogy elolvassam, egyrészt mert akkor már túl voltunk legalább a Halotti Pompa és A Testhez semmihez nem hasonlíthatóan felkavaró élményén, másrészt megjelent a regényből egy részlet a Jelenkor folyóiratban, a későbbi alcímmel (Már elment a Mesijás?) úgyhogy nagy várakozással vettem a kezembe. És letaglózott. Az első olvasás számomra egy olyan világról adott hírt, amiről kevés szó esett addig a kortárs irodalomban, és ha a Nincstelenek rétegzettsége csak később mutatkozott is meg, ez az első bevonódás nagyon zsigeri élményként maradt meg bennem, miként a szöveg két tételmondata: „Mi úgy mondjuk…” és a
„Megyünk és hallgatunk”
Mit gondol, melyek lehettek a legfőbb okai annak, hogy mind a szakma, mind a közönség körében azonnal hatalmas sikert aratott?
Bizonyára szerepet játszott ebben, hogy a magyar irodalomban mindig nagyok (voltak) a várakozások a társadalmi és történeti témákra reflektáló művekre (és vélhetően ez az állandó várakozó állapot igaz a társadalmunkra is). Hogy megszületnek a közelmúltat feltáró nagyregények, vagy azok a könyvek, amelyek megszólaltatják az emberek alig látható rétegeit, csoportjait. Első olvasatban a Nincstelenek kielégíti ezt az igényt: egy első személyű elbeszélés (ma már autofikciónak mondanánk) hiteles képet mutat fel (nem szociografikus hitelességre gondolok, hanem a Nincstelenek esetében éppenséggel demisztifikációra) az isten háta mögött, mélységes szegénységben és kiszolgáltatottságban élő emberek világáról, és nem utolsósorban előhívja az olvasókból az empátia és szolidaritás szunnyadó érzését. A második olvasatban pedig már nem tudnék eltekinteni a regény megjelenését követő hetekben publikált rendkívüli Borbély-esszétől. Az Egy elveszett nyelv egyszerre megrendítő vallomás és analitikus elszámolás arról a kívül rekedtségről, amely a menekülés és a soha meg nem érkezés (Borbélynál „kulturális migráns”) köztes, drámai, de higgadt reflexivitással szemlélt állapota – és ami egy új nyelv kereséséről is szól. Ennek az új nyelvnek a megtalálása a Nincstelenek lapjain a szemünk előtt történik meg,
ez a megtalált idegen nyelv a regény egyik legizgalmasabb újítása.
A gyermekkor, a falu, a magány vagy a szegénység regénye? Ön szerint melyek a legfontosabb dimenziók?
Tíz éve még azt válaszoltam volna, hogy mindezek egyformán meghatározó dimenziói a Nincsteleneknek, de azóta megjelent két posztumusz Borbély-mű, melyek közül a Bukolikatájban című verseskötet konkrétan kötődik a regényhez, a Kafka fia pedig csak finomabb áttétekkel, de számomra felerősítik azt az olvasatot, amely szerint ez a regény mindenekelőtt a magára hagyott s utóbb magára maradt ember eredettörténete. Azé az emberé, aki a hallgatás törvénye szerint felnövekedve nem tud kapcsolódni sem a családjához, sem a származásához, semmilyen közösségéhez.
Hol a helye ön szerint a kortárs magyar irodalmi kánonban ennek a szövegnek? Melyik „polcra” helyezi a szakma az ön véleménye szerint?
Hatalmas a recepciója nemcsak a Nincsteleneknek, de az egész Borbély-életműnek. Ez már önmagában azt jelenti, hogy igen magas polcon állnak a Borbély-kötetek a kanonikus könyvtárban. Úgy látom, hogy a Nincstelenek a megjelenése óta ebben a kiemelkedő státuszban maradt.
Hatalmas sikere volt a megjelenéskor, de mi történt azóta? Él még a mű, foglalkoznak vele?
Olvassák, foglalkoznak vele, abszolút él. Az elmúlt évtizedben nyolc kiadása is volt, és nem egy középiskolában ajánlott, sőt kötelező olvasmány, kidolgozott érettségi tételt, óravázlatot is lehet találni róla.
Nagy Boglárka, Fotó: Végh László/Jelenkor Kiadó
Mi a helyzet külföldön? Fordítják-e a Nincsteleneket, esetleg a többi kötetet?
Megjelent a regény már legalább egy tucat nyelven, köztük német, angol, francia, olasz és cseh fordításban; a Kafka fia pedig előbb jelent meg németül, mint magyarul; és hogy a legutóbbi időket említsem, a Bukolikatájban című posztumusz verseskötet a magyar kiadással majdnem egy időben látott napvilágot angolul Ottilie Mulzet fordításában.
Mikor indult a Jelenkornál az életmű kiadása? Miért gondolták úgy, hogy bele kell vágni?
2021 februárjában indult a sorozat a Nincstelenek javított kiadásával, melybe a szerző által jelölt hibák és apró változtatások is bekerültek, a könyvtárából kapott példányából.
Borbély Szilárd életműve a 21. századi magyar irodalom maradandó értékei közé fog tartozni száz év múlva is.
Kivételes költészete létezésünk rettenetéről, az ember brutalitásnak való kitettségéről és az ember brutalitásra való készségéről beszél, mindezt nagyobbrészt régi versformák újragondolásával, ami egészen egyedi poétikát eredményezett. Amikor Mészáros Ágnessel, Borbély Szilárd özvegyével elkezdtünk beszélgetni az életműkiadás tervéről, egyértelmű volt, hogy a szerző életében megjelent műveket sorban újra kiadjuk, s mielőbb a hagyatékban maradt Kafka fiát és a Bukolikatájban anyagát.
Hol tart most ez a munka?
A sorozatban eddig öt kötet jelent meg, három könyv javított újrakiadása és két posztumusz mű. Most az Árnyképrajzolót készítjük elő, kiegészítve Borbély kötetben ki nem adott prózai írásaival, Krupp József szerkesztésében. További tervünk az összegyűjtött esszék megjelentetése, szeretnénk egy kötetben kiadni az összes verseket, aztán dráma- és végül egy interjúkötetet is.
Mint az életmű szerkesztője, nyilván nagyon alaposan ismeri ezt a korpuszt. Melyik szöveg, részlet, sor vagy bekezdés áll legközelebb a szívéhez?
Mostanában talán a Bukolikatájban kötet áll a legközelebb hozzám, különösen a Próteusz a pszichiátrián című vers. Fájdalmas és békülékeny szöveg az elveszett beszédről, az apától való megnyugtató búcsú lehetetlenségéről.
Ha most, 2023-ban könyvajánlót kellene írnia a Nincstelenekhez, mit emelne ki, miért fontos elolvasni ezt a regényt?
Nem szívesen használom a „fontos” kifejezést, inkább úgy fogalmaznék, hogy nem érdemes megfosztani magunkat egy olyan regény olvasásától, amely nem kisebb téttel bír, mint hogy szembesít azzal, milyen meghatározottságok döntik el az emberi sorsokat (a Nincstelenekben éppen egy kelet-magyarországi faluközösség megingathatatlan és kegyetlen rendje), s hogy milyen
védtelenné, idegenné és sebezhetővé válik benne egy gyermek.
