![„Egészen különleges szerencsém, hogy magyarul írhatok” [ Örkény 110]](https://konyvesmagazin.hu/file/slides/2/27663/fe_1180_600_b.jpg "örkény istván")
- Nem vagyok az a vallomástevő ember, még soha életemben személyemről nem beszéltem – kezdte a beszélgetést Örkény.
- Patikus apját Mikszáth- vagy Krúdy-hősként jellemezte: egy gavallér volt, aki három patikát mulatott el, és tizenkét párbajt vívott. Apósa mindig új patikát vett neki, de ezért Örkény édesapja egy idő után eléggé megharagudott.
- Édesapja kívánsága az volt, hogy a fia többre vigye, mint ő, és a gyógyszerészi mellett szerezze meg a vegyészmérnöki oklevelet is.
- Otthon nagy házat vittek a szülők, mindennaposak voltak a vacsorák, a vendégségek. A szülői ház harmonikus élete mellett íróként kettős életet kezdett élni, új baráti körbe csöppent.
- Írói pályája „gyatrán indult”. Első három-négy novellájával körbejárta Budapest összes szerkesztőségét, mindenhonnan kidobták, mert nagyon rosszak voltak. Aztán felvitte a Szép Szó című lapnak, amelynek József Attila volt a szerkesztője: ő volt „az első ember, aki leült velem egy írásommal a kezében”, mondta Örkény, hozzátéve: „Ilyen szerencsés csillagzat alatt születtem”.
- Szerinte a természettudományos gondolkodásnak is köszönhette kicsit különleges helyét a magyar irodalomban, ahová a legtöbben szerinte az irodalom felől jönnek.
- „A magyar nyelvet a világ egyik csodájának tartom, valami egészen különleges szerencsém, hogy magyarul írhatok”, vallotta. Igaz, hozzátette azt is, hogy a magyar nyelv „nincs minden hátrány nélkül”. Ezek közé sorolta, hogy a magyar csak egy múlt időt használ, nincsenek benne nemek, a magyar nyelvben nincsenek nagy élő tájszólások, és szerinte a nyelv kicsit el is van temetve – ami az ő értelmezésében például azt jelentette, hogy költészetünket nem fogjuk tudni igazán átadni a világnak.
- „Ez a nyelv eszközöm, ez a nyelv mindenem, ezen a nyelven tudok csak igazán beszélni, írni, gondolkozni”.
- Élete sorsdöntő élményének nevezte a második világháborút: „Bármilyen furcsán hangzik, ott lettem emberré”. Fél évig szolgált a Donnál, utána négy és fél év szovjet hadifogság következett. Ez azzal járt, hogy öt évig sosem volt egyedül, hanem mindig sokadmagával: „Belekerültem egy sorsközösségbe, amely engem tökéletesen átformált”. Hozzátette azt is, hogy semmiféle írói kiváltságra nem tart igényt – egy hivatalnoknak érzi magát, akinek az a feladata, hogy írjon.
-
Beszélt arról is, hogy lelkesen, szívvel-lélekkel vett részt az 1956-os eseményekben („mert valami újat akartam”). Szóba került az is, hogy emiatt később öt évre eltiltották a publikálástól, és mérnökként egy gyárba ment dolgozni („Ez se ártott”).
A teljes beszélgetést itt lehet végighallgatni:
