Több férfit az irodalomba! Sokak számára meglepőnek tűnhet, hogy egy 2024-ben megjelent cikk pont a férfiakról szóló történeteket hiányolja. Elvégre arról a csoportról beszélünk, melynek tagjai – kis túlzással – egészen tegnapelőttig közel teljhatalmat gyakoroltak az irodalom felett.
És mégis: ahogy arra az Esquire-ben megjelent cikk felhívja a figyelmet, jelenleg szinte lehetetlen megtalálni a covid alatt berobbant „sad girl lit” (a.m. „szomorú lány-könyvek”), vagyis a beteljesületlen vágyakkal és szerteágazó szorongással átszőtt, nőkről szóló és nők által írt regények férfi megfelelőjét. És ez probléma.
Önismeret helyett önfejlesztés
Hol vannak hát a szomorú fiúk? A fiatal férfiakról szóló introspektív és érzékeny könyvek hiánya elválaszthatatlan a férfiasságról szóló diskurzustól. A meggyőződés, hogy a férfiasság összeegyeztethetetlen a sebezhetőséggel, és az elvárás, hogy egy férfi mindenekelőtt legyen erős és sztoikus – vagy, ahogy Salinger Frannyje írja, „szuperférfias és rezervuált” –
szinte teljesen lehetetlenné teszi azt a belső utazást, ami a „sad girl lit” alá eső regényeket jellemzi.
„A könyvkiadást sokáig teljesen leuralták a cisz, heteró és fehér férfiak fejlődésregényei – magyarázza Jamie Cameron, a The London Magazine munkatársa. – Most azonban abba a problémába ütközünk, hogy a férfiaknak szánt könyvek egytől egyig az önfejlesztésről és nem a sebezhetőségről szólnak.”
Regények helyett mindenhol Jordan Petersont és Elon Muskot látjuk. „mintha nem lenne tér a mainstream irodalomban olyan férfiképre, amit nem határoz meg alapjaiban az agresszív neoliberalizmus! Így azon fiatal férfiak számára, akik valami másra vágynak, nincs valódi alternatíva” – folytatja Cameron.
A férfi írók nyomában
A Normális emberek Connell Waldronja az elmúlt évek egyik kivételének számít. Sally Rooney regényében Connell komolyan küzd azért, hogy kifejezésre juttassa érzéseit; szűkszavúsága nem az érzelmek és az érzékenység hiányából, hanem a ráerőltetett kulturális normákból ered.
Azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy Sally Rooney női író. A napjainkban népszerű, szexről és intimitásról író szerzők között alig akadnak fiatal férfiak; ahogy egy, a Dazeden megjelent cikk rámutatott,
jelen pillanatban se Nagy-Britanniában, se Írországban nincs egyetlen 25 és 35 közötti népszerű, bejáratott férfi író.
A jelenséghez kis mértékben a BookTok is hozzájárul: a platform jól dokumentált preferenciája a női írók iránt jelentősen megnehezíti a feltörekvő férfi írók helyzetét, ahogy arra a Conversation cikke felhívta a figyelmet.
Vagy ott vannak a queer fiúkról és férfiakról szóló fejlődésregények, mint a 2007-es Szólíts a neveden, a 2020-as Box Hill (mindkettőt középkorú férfi írta), vagy Marton Krisztián tavaly megjelent könyve, a Bőgőmasina. (Itt tudsz beleolvasni.) Bár ezek kétségtelenül fontos megjelenések, őszinteségük és érzékenységük csak még világosabbá teszi a heteró férfiakról szóló regények hiányát.
Óhatatlanul szomorú
Az igazság az, hogy napjainkban a női szerzőknek inkább van lehetőségük arra, hogy a fájdalmaikról írjanak, mint a férfiaknak. Ez pedig kétségtelenül visszahat a társadalmunkra:
az összetett, sebezhető narratívák hiánya megerősíti azt a meggyőződést, hogy az érzékenység méltatlan a férfiakhoz
– arról nem is beszélve, hogy amennyiben a fiatal férfiak nem ismerik fel saját küzdelmeiket és kérdéseiket a kortárs irodalomban, könnyen megeshet, hogy az internet „manoszférájához” (különböző férfi felsőbbrendűséget hirdető csoportok) fordulnak iránymutatásért.
Persze túlzás lenne azt állítani, hogy nincs egyetlenegy regény se, ami megtörné a csendet. Az Esquire cikke Michael Magee Close to Home-ját és Caleb Azumah Nelson Open Waterét említi az utóbbi évek kiemelkedő férfi fejlődésregényei közül; hazánkban elsősorban Bíró Zsombor Aurél Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek című, idén megjelent könyvét említhetjük. Utóbbiban a főhős maga is kimondja, hogy küzd a férfiképekkel, de az érzelmek kifejezésével is. (A kritikát itt olvashatjátok.)
Kétségtelen tehát, hogy szükség van a szomorú fiúkról szóló könyvekre.
Ahogy Griffin Hansbury amerikai író fogalmazta meg a cikkben: „Ha a fiatal férfi írók egy másik történetet akarnak elmesélni a férfiasságról – olyat, ami szembenéz mindazzal a rémülettel és csodával, amivel egy sebezhető testben töltött élet jár –, akkor igen, kulturális szükséglet van erre a történetre.”
Hansbury szerint ez óhatatlanul szomorú történet lesz, hiszen embernek lenni annyit tesz, mint szenvedni, és – remélhetőleg – értelmet adni a szenvedésnek. „Íróként a legjobb, amit tehetünk, az az, hogy rámutatunk erre az értelemre, így segítve másokat abban, hogy élni tudjanak ebben a sokszor elviselhetetlen világban” – tette hozzá.
Nyitókép: YouTube
(Esquire)
