Sally Rooney nagyon tud atmoszférát teremteni, életszerű, izgalmas párbeszédeket ír, és mindkét eddig megjelent könyvében, a Baráti beszélgetésekben és a Normális emberekben is valamit nagyon eltalált abból az életérzésből, ahogy a mai huszonévesek megélik a felnőtté válást. A történetei általában szinte közhelyszámba menő események köré rendeződnek, ugyanakkor ezeket sosem hatásvadászatra használja, hanem kibontja őket, mögéjük néz, és megmutatja, hogyan és
miért kötnek ki emberek tipikus szerepek, sémák vagy játszmák közepében, és miért olyan nehéz ezekből kitörni.
A Normális emberek esetében többféle ilyen téma is előkerül: Marianne és Connell se veled, se nélküled kapcsolatát mutatja be, amely igazi, elsöprő erejű és szenvedélyes szerelem, mégsem tud igazán kiteljesedni, mert a kötődési problémák, egymás felvállalásának nehézségei és az intimitástól való félelem újra és újra közéjük állnak, és így folyamatosan sérülnek egymás mellett. A könyv elsősorban az ő kapcsolatuk hullámzására fókuszál, amelynek fejezeteit időben és térben ugrálva ismerjük meg, de közben felsejlik mindkettőjük családi közege és baráti köre, valamint a gimnáziumi, majd az egyetemi környezet is, amelyben mozognak. Egymással való viszonyuk mellett ugyanennyire hangsúlyos elem a könyvben önmagukkal való kapcsolatuk témája is, folyamatos küzdelemben állnak saját maguk elfogadásával, keresik, hogy kik is ők valójában, mik a céljaik, és milyen értékek mentén szeretnék élni az életüket. Sokszor bántják, marcangolják önmagukat, ugyanakkor mélyérzésű és rendkívül okos fiatalok, akik boldogok szeretnének lenni, csak nem biztosak abban, hogy megérdemlik. Sally Rooney regényének mindenesetre rengeteg izgalmas rétege van, és egyértelműen olyan történet, amelybe az olvasás után újra visszavágyunk. A BBC által készített sorozat pedig szerencsére nagyon jól megteremti ugyanazt a hangulatot és érzésvilágot, amelyért a könyvet olyan sokan szerették.
Az adaptáció egyik erőssége, hogy amennyire csak lehet, hű maradt a könyvhöz.
A sorozaton érződik, hogy Sally Rooney maga is részt vett a forgatókönyv írásában Alice Birch és Mark O'Rowe mellett. A rendező, Lenny Abrahamson korábban a Guardiannak azt nyilatkozta, hogy az író hat epizód megírásában vállalt szerepet, de általában is nagy hatással volt arra, milyen legyen a történetének megfilmesítése, részt vett például a legnagyobb döntések meghozatalában a színészekkel, a forgatókönyvvel és az epizódok számával kapcsolatban is. Mindennek meg is lett az eredménye, a sorozatnak a könyvhöz hasonlóan meglett a maga sajátos boldog-szomorú hangulata, a dialógusok, amelyek köré épül a történet, nagyon pontosak, hitelesek lettek, és nem tűntek el a történetből azok a mélységek sem, amelyek miatt érdemes volt alámerülni Marianne és Connell szerelmi drámájában.
Szintén nagyon jól sikerült a színészek kiválasztása. Marianne-t a Világok harcának színésznője, Daisy Edgar-Jones alakítja, Connellt pedig egy korábban kevésbé ismert színész, Paul Mescal játssza. Mindketten nagyon kitárulkoznak a szerepükben testileg és lelkileg is, és mindketten végig nagyon hitelesen, életszerűen játszanak, sokszor apró rezdülésekkel, gesztusokkal, szemrebbenésekkel képesek kifejezni egészen összetett érzéseket és kapcsolati dinamikákat. Együtt nagyon erős páros alkotnak, folyamatosan izzik körülöttük a levegő és tele van érzelemmel, feszültséggel a játékuk.
A tizenkét részes történet folyamán egészen nagy mélységeket és magasságokat járnak be, és mindvégig elhisszük nekik, hogy a szenvedély és a szenvedés közötti nagyon vékony határvonalon táncolnak.
A Normális emberek nézőjeként mi is nagy utat teszünk meg a főszereplőkkel együtt, a legjobb pedig az, hogy a történet összetettsége és mélységei megmaradtak az adaptációban, sőt talán fel is erősödtek valamelyest. A képernyőn egy nagyon emberi, nagyon sebezhető párost látunk egy igazán intim kapcsolatban, amely hol működik, hol nem, attól függően, hogy hozza az élet, milyen nehézségek, félreértések, sebzettségek állnak a beteljesülés útjába. Egy biztos, a sorozat (amelyet az HBO Go-n lehet megnézni) nagyon erős és szuggesztív lett, rengeteg elgondolkodtató témát dob be, finom, egyszerű eszközökkel fejez ki összetett problémákat, és közben nagyon könnyen behúzza az embert a saját, jól felépített, vibráló világába.
![Tapasztó Orsi: Gyerek mellett sokszor csak túlélsz [Ezt senki nem mondta!]](https://konyvesmagazin.hu/file/slides/4/43193/fe_580_320_esnm_tapaszto_1180_600.jpg)
