Esterházy Péter, a kortárs irodalom egyik legnagyobb alkotója április 14-én lett volna 75 éves (születésnapi portrécikkünket itt olvashatod). Ennek tiszteletére az Evangélikus Országos Könyvtárhoz (EOK) tartozó Esterházy Péter és Gitta Könyvtár „Úgy kell rúgni, mesterkém” Esterházy Péter és mesterei címmel rendezett kiállítást. A megnyitón Visky András és Dragomán György köszöntötte az írót, Hegedűs D. Géza felolvasott és Dés László zenélt, utána pedig megnézhettük a tárlatot, amelyből kirajzolódik Esterházy Weöres Sándorhoz, Nemes Nagy Ágneshez vagy éppen Ottlik Gézához fűződő viszonya is.
Esterházy emléke (vagy talán jelenléte) nálunk állandó, nemrég írtunk arról, hogy a családi otthonából alkotóház készül, utánamentünk a család nemesi származásának, korábban Dragomán Györgytől, Németh Gábortól, Cserna-Szabó Andrástól és Fehér Renátótól közöltünk az íróra emlékező szöveget, és egy Esterházy-különszámot is készítettünk még 2021-ben. Az április 14-ei évforduló alkalmából pedig megalapították az Esterházy Irodalmi Díjat, erről itt írtunk. Az íróról az Esterházy Péter és Gitta könyvtárban is megemlékeztek, mi is ott voltunk.
Esterházy itt él velünk
A kiállításmegnyitó nem a könyvtárban, hanem az épület kápolnájában vette kezdetét. Az alsó szinten a családtagok, a meghívott fellépők és feltehetőleg a közeli barátok helyezkedtek el, mindenki személyre szóló széken, az emeleten pedig, ahogy jómagam is, a mezei érdeklődők. A ceremónia elején az EOK igazgatója mondott köszöntőt, majd Fabiny Tamás evangélikus püspök beszélt az író állandó jelenlétéről.
Hiszen Péternek talán nem születési évfordulója van, hanem a születésnapja”
– mondta a püspök, kiemelve, hogy a család által a könyvtárnak adományozott könyveknek hála Esterházy még mindig köztünk van, mintegy állandó jelenlétben. Ezután felolvasott egy zsoltárt, megemlékezett korábbi beszélgetésükről az íróval, majd átadta a szót Visky Andrásnak.
Az író egy bravúrosan megírt visszaemlékezéssel tisztelgett Esterházy előtt, hol viccesen, hol megindítóan idézett fel egy közös emléket, amikor 1990-ben Visky és lelkész testvére Esterházyval kiegészülve a Kolozsvárhoz közel eső Maroscsúcs nevű településnél elindultak a Dunán lefele. Esterházy ekkor még csak a Duna-regénynek keresztelt könyvén dolgozott, amiből később aztán a Hahn-Hahn grófnő pillantása című kötete született.
Visky Andrást élmény volt hallgatni, ezt kiragadott részletekkel nehéz is visszaadni: szellemes szövege tökéletesen egyensúlyozott a komoly és a vicces között, néha egy-egy Esterházy utalással és kedves reflexióval mesélt a Duna-kalandról. Ebből egy részlet: „Azóta nevezem a négy kerékkel bíró gépjárművet, kiváltképpen, ha Dacia, mobil gyóntatófülkének. Az egész Kárpát-medencére kiterjedő vállalkozás indítása is fölmerült bennem 1990-ben, a nagy ideológiai megtérések idején, amiből aztán nem lett semmi. Az anyaországra is gondoltam, de most nem akarok anyázni.
Meggyóntuk Péternek a bordópiros Daciában, hogy lelkész apánkkal, aki nem hogy a légynek, de még a magyar nyelvnek sem ártott sohasem, kitartóan olvasgatjuk a regényeit.”
„Jól helyben hagyott a szeretetével” – zárta le végül Visky a beszédét, ami teljes terjedelemben a Litera oldalán olvasható.
„Isten mindenhol ott van, ezzel szemben Esterházy is mindenhol ott van, csak itt nincs”
Visky után Hegedűs D. Gézához került a mikrofon, aki Esterházytól olvasott fel részleteket Az ünnepi beszéd és a Fény, fény, fény című publicisztikai írásaiból, amik egyben A halacska csodálatos élete című kötetben jelentek meg. Ezekben főleg a művészet célja és mai lehetőségei merültek fel, továbbá a szerző piarista neveltetése, a szabadság és a példaképek szükségessége.
Az a fény, amiről szó esett, az az olvasó fénye, a művész zsenialitása csak annyi, hogy ezt észreveszi. Ez volna a dolga. Fénykereső. De a fényt nem a művészet teremti”
– részlet a Fény, fény, fény című szövegből.
Ezt követően Dragomán György vette át a szót, aki Viskyhez hasonlóan egy prózai, játékos beszéddel készült. Ebben szintén ott bujkált (vagy talán lubickolt) Esterházy emléke a végeláthatatlan focis, matekos és nyelvi poénok között, miközben Dragomán a szerző Esti című könyvéhez hasonlóan Esti Kornél és Esterházy Péter párhuzamait festette meg. Ebben pedig ott volt az a jól ismert esterházys játék, hogy az elbeszélő hol alanya, narrátora és olvasója is a saját szövegének, így Dragomán egyszerre volt Esterházy, Esti és saját maga is néha.
„Hogy még a sírba se hagyhassák békén az embert, hogy kilenc évvel a saját halála után is neki magának kelljen magáról elárulni megint valamit, ez nem járja, letettem a lantot, nyugodjék, lerúgtam a stopliscipőt, rohadjék, olvasnám én, nyugodnál te (…), mert ha élnék, akkor írnék, az egyszer biztos, ülnék és írnék, ott, ott, abban a híres földszinti toronyszobámban, ahol effektíve még mindig ott vagyok, a saját hűlt helyemen” – részlet a beszédből, ami az Élet és Irodalom oldalán olvasható.
A megnyitó zárásaként végül Dés László zenélt szaxofonon, amit egy, a Harmonia Caelestis című regényből híressé vált Esterházy-parafrázissal vezetett fel. Dés azt mondta, a szerző a saját édesapjáról írta ezt a mondatot, de rá is ugyanúgy használható:
Mi a különbség Isten és Esterházy Péter között? A különbség jól látható, Isten mindenhol ott van, ezzel szemben Esterházy is mindenhol ott van, csak itt nincs”.
Kitől leste el az írói bravúrokat Esterházy?
A tartalmas megnyitó után (és egy kevés pogácsás, boros várakozás után) a kiállítást is megtekinthettük, ahol Hafner Zoltán irodalomtörténész, a kiállítás kurátora részletesen beszélt a kurátori munkáról és a kiállított érdekességekről. Az „Úgy kell rúgni, művészkém” Esterházy Péter és mesterei célja, hogy bemutassa azt az időszakot, amikor a szerző már aktívan követte a kortárs irodalmat, de még nem publikált. Így például megtudhatjuk, hogy mit tanult többek között Weöres Sándortól, Nemes Nagy Ágnestől, Pilinszky Jánostól vagy éppen Ottlik Gézától, milyenek voltak az első találkozások, illetve milyen kapcsolatot ápolt egyes szerzőkkel.
Az igényesen elkészített kiállításon Esterházy és a fentebb említett szerzők könyveit találhatjuk, amelyet sokszor egymásnak dedikáltak. A köteteket informatív leírások kísérik, ezzel pedig elmélyedhetünk az irodalmi belsős poénok világában is. Csak pár érdekesség a kiállításról: Esterházy már jóval azelőtt olvasta Hamvas műveit, mielőtt a kultúrpolitika eltörölte volna a cenzúrát (hála Weöressel ápolt kapcsolatnak), továbbá a szerzőnek volt egy olyan időszaka, amikor Szentkuthy Miklóst tartotta a legfontosabb kortárs írónak.
A kiállítás december 12-ig előzetes egyeztetéssel látogatható. A megnyitó pedig teljes egészében felkerült a Magyarországi Evangélikus Egyház Youtube-csatornájára, itt visszanézhető:
Fotó: Evangélikus Információs Szolgálat / Magyari Márton
