Csányi Vilmos 90. születésnapi köszöntésére nagyszabású zenés-felolvasós estet szervezett a Széchenyi-díjas biológus, biokémikus, etológus, író kiadója, az Open Books szerdán a MOM Kulturális Központ színháztermében. Juhász Anna házigazda sorra színpadra hívta a Csányi Vilmoshoz közel álló meghívottakat, akik számukra emlékezetes pillanatok felidézésével fogalmazták meg, hogy az etológus hogyan változtatta meg az életüket, egyesekét szó szerint. Kutya ugyan nem volt Csányi lábánál, de annál több kutyás történet hangzott el.
Csányi Vilmos, a kutató
Az ELTE Etológia Tanszékének kezdeteiről maga Csányi Vilmos mesélt. Többször hangsúlyozta, hogy szerinte a sikeres élet tele van kudarcokkal, és máig hálás annak a néhány embernek, akik az elejétől elhitték neki, hogy igenis érdemes a kutyákat tudományos módszerekkel vizsgálni, mert azoknak nemcsak reflexeik vannak, hanem gondolkodnak, éreznek.
Az tartott életben, hogy az az öt-hat ember elhitte nekem, hogy ez igaz
– fogalmazott.
A ma kognitív etológiaként ismert tudományág Gödön indult, ahol Csányiék mindenféle kísérleteket végeztek a kutyákkal, míg rájöttek arra, hogy ez nem működik, hiszen a kutyát a gazda társaságában kell vizsgálni. Azóta a professzor úrtól azt is megtanultuk, hogy a kutyák szőrös gyerekek.
„Egyértelmű volt, hogy semmit nem értünk a kutyából, mert viszonyuk van az emberhez” – osztotta meg a következtetésüket, amire egy sor kudarcos vállalkozás után jutottak. Például azok után, hogy az állatokon azt látták: együttműködőbbek azokkal az emberekkel, akiket kedveltek, és nem teljesítettek jól a feladatokban akkor, hogy olyanokról volt szó, akiket nem kedveltek, netán tartottak tőlük (a kezdetekről 2021-ben nekünk is mesélt egy interjúban).
Csányi Vilmos, a pedagógus
Az est legmeghatóbb pillanatait kétségkívül Csányi Vilmos volt diákjainak köszöntései okozták, akik hol „Viliként”, hol „tanár úrként” hivatkoztak rá. A tanszéket Kubinyi Enikő biológus, etológus és Miklósi Ádám etológus vitték tovább, mindketten meséltek a találkozásukról.
Kubinyi Enikő már kisgyerekként csodálattal nézte Csányi Vilmost a tévében, akit máig példaképnek tart. Elsőéves biológus volt, amikor felkereste, és azóta is, most már 31 éve az etológia a hivatása. „Köszönöm, hogy felépítettél egy szellemi közösséget az ELTE Etológia Tanszékén, és mindazt, amit tanulhattam tőled” – fogalmazott Kubinyi, mire Csányi büszkén annyit szólt vissza:
Az egyik legokosabb tanítványom.”
Miklósi Ádám is biológusnak indult, de annak idején azt mondták neki, hogy aki az etológiát szereti, annak Csányihoz kell mennie. A gödi állomáson érte utol a kutatót, „remegő lábakkal” felhívta, aki készségesen fogadta. „Amikor elkezdett mesélni az etológiáról, a paradicsomhalakról, kivirult” – idézte fel benyomásait a kezdetekről.
Nagyon sokan vagyunk olyanok, akik miattad szerették meg az etológiát
– folytatta a köszöntést egy másik volt tanítványa, Topán József. Egy 1986. decemberi sorsdöntő vizsgáról számolt be, ami után úgy jött ki Csányi Vilmostól, hogy etológus lesz, noha ökológusnak készült. Rendhagyó módon beszéde végén nem a mentort, hanem a kertészt méltatta Csányiban.
Lenyűgözve néztem mindig, milyen intim viszonyt ápol a növényeivel. Akit a virágok szeretnek, rossz ember nem lehet”
– üzente.
Tóth Balázs, akivel Csányi Vilmos a Hiedelmeink című könyvet írta és Dávid-Barrett Tamás, az Oxfordi Egyetem viselkedéskutatója is arról anekdotáztak, hogy Csányi Vilmos milyen különleges viszonyt ápolt egy-egy diákjával, akik ugyanúgy az etológus „termékei”, mint a könyvek vagy a tudományos eredmények. „Vili megtanította, hogyan kell intellektuálisan gátlástalannak lenni, ez egy nagyon fontos technika” – jegyezte meg Dávid-Barrett.
Csányi erre szellemesen úgy replikázott: „Voltak egyedi tanítványaim, hozzám mindenki jöhetett egy beszélgetésre, ha kérte, de én soha senkit nem hívtam, őket sem. Az volt az eljárás, hogy fel kell hívni engem telefonon és kérni kell egy időpontot. Ha ők hívtak, a legközelebbi időpontot adtam meg, ha egy kevésbé érdekes, tehetséges ember hívott, akkor akár két hónapot is mondtam.”
Csányi Vilmos, a barát, a kolléga
„Az a típusú fiatal tudós volt, aki megpróbált közeget teremteni magának” – fogalmazott Csányi Vilmosról Pléh Csaba pszichológus, nyelvész. A hetvenes évek elején találkoztak először, amikor Gödön mindenféle tudományos szimpóziumokat tartottak.
Vili varázslatos egyéniségén keresztül beszívódtunk abba, hogy az ELTE biológián van valami új, amibe nagyon izgalmas lenne bekapcsolódni
– mesélte.
Géczi János író és képzőművész pedig úgy fogalmazott, hogy „nekem Csányi Vilmos nem tanárom volt, hanem tankönyvem”. Már egyetemi oktató volt, amikor találkoztak, de szerinte akkor mélyült el igazán a barátságuk, amikor egyszer ellátogatott hozzájuk, leguggolt Jeromos kutyához, aki boldogan végignyalta az arcát.
Sipos Júlia pedig egy tudományos folyóiratban dolgozott együtt Csányival, aminek az etológus főszerkesztője volt. Azt mondta, megtanulta tőle, mi az ellenállás és a rugalmas alkalmazkodás titka, hogy mit jelent a fontos dolgokhoz való ragaszkodás és minden egyéb elengedése, hogyan ismerjük fel azt, ami felett nincs hatalmunk és az egyik legfontosabb: hogy egy adott helyzethez mindig megválaszthatjuk a hozzáállásunkat.
Csányi Vilmos, az író
Egész életében kíváncsi volt, mégse öregedett meg hamar, sőt egyáltalán nem öregedett meg.
Ő az élő bizonyíték: a gyereket letorkoló szólásnak, legalábbis felnőtt emberek esetén, éppen az ellenkezője igaz: a kíváncsiság frissen, fiatalon tart, akár kilencven évig és azon túl is. (…) Régóta tudtam, hogy Csányi Vilmos nagy tudós, de akkor zártam a szívembe, amikor 2000-ben megjelent A kentaur természetrajza című, halálosan precíz és igényes könyve egy nemlétező állatfajról (Makovecz Benjámin szép rajzaival). Aki így tud ironizálni a saját tudományán, sőt – hogy szebb szót használjak – mesterségén, az csak nagyon komoly ember lehet” – hangzott el Nádasdy Ádámtól, aki a születésnap alkalmából megjelent Kíváncsiságom története című kötethez írt előszót (Csányi Vilmostól ebben a cikkünkben ajánlottunk olvasmányokat).
Csányi Vilmos, az olvasó
Aki 90 évesen szellemileg ilyen friss, annak bizonyára fontosak a könyvek, és az esten egy rövid ízelítőt kaptunk abból is, hogy Csányi Vilmosnak mit jelent az irodalom. Juhász Anna kérdésére kifejtette: „Nincs különbség az irodalom és a tudomány között, mindkettő a gondolkodással kapcsolatos. A gondolatokat mindig átfordítjuk a nyelvre, és kultúra szerepe az ember életében az, hogy a gondolatainak testet ad.”
Úgy foglalta össze:
Számomra az irodalom azért érdekes viselkedés, mert megpróbálja a gondolatokat szinkronizálni, átadni, sokkal hatékonyabb módon, mint a köznapi beszéd.”
Kívánjuk, hogy a 95. és a 100. születésnapot is legalább ennyien megünnepeljük, Isten éltesse sokáig a 90 éves Csányi Vilmost!
Fotók: Open Books/Nagy Ákos
