Mi tesz minket emberré? – teszi fel a kérdést Csányi Vilmos Széchenyi-díjas biológus-etológus Teremtő képzelet című, legújabb művében. A szerző az elmúlt évtizedekben nem csupán a kutyákról való gondolkodásunkat változtatta meg alapjaiban, hanem társadalmi kérdésekben is bölcs irányt mutatott.
Tudjuk, hogy sok millió évvel ezelőtt jelentek meg az első emberi közösségek. De hogyan voltak képesek életben maradni és húst szerezni ezek a sérülékeny és gyenge lények? Az ember titka már akkor is az egységben rejlett: a tagok képesek voltak a magas szintű kommunikációra, s így a hatékony együttműködésre. Mindehhez képzeletüket is segítségül hívták, amely elképesztő fejlődésen ment keresztül az emberré válás evolúciós folyamatában.
Csányi Vilmos új könyvében a legfrissebb kutatási eredményeket is felhasználva azt vizsgálja, hogyan alakult ki az emberi képzelet és kreativitás, és mi volt a szerepe az ősi közösségek életében, valamint a kultúrák kialakulásában. Ennek kapcsán a tőle megszokott sokrétű és izgalmas szemlélettel reflektál jelenkorunk számos társadalmi-gazdasági problémájára is. A Teremtő képzelet az etológus és a gondolkodó lebilincselő tanítása arról, mi tett minket emberré a történelem hajnalán, és mi tesz azzá ma.
Csányi Vilmos: Teremtő képzelet (részlet)
A képzelet korlátai
Sokan vizsgálják a képzelet korlátait. Fizikusok, pszichológusok érdeklődnek, hogy hogyan készülnek a tudományos teóriák, de az is érdekes, hogy a mindennapi hiedelmeink miért olyan tartósak. Amíg a gyermekből felnőtt lesz, erős elképzelések alakulnak ki benne arról, hogy milyen a világ, milyen lehetőségek, korlátok működnek benne. Ezen ismeretek jórészt genetikai ágyazásúak, mert nemcsak az ember, de minden állat számára létkérdés, hogy valamennyire kiismerje magát abban a környezetben, amelybe beleszületett. A genetikailag megalapozott ismereteket a korai tanulás gyorsan kiegészíti.
Folyamatosan észleljük, értékeljük a körülöttünk zajló eseményeket, azokat is, amelyeket csak elképzelünk.
Egész életünkben fontos előre tudnunk, hogy aktivitásunk milyen kockázatokkal jár. Elbír-e egy faág, vagy letörik alattunk, elzavarhatunk-e egy állatot, vagy jobb menedéket keresnünk. A képzelet működése fontos az állatok mindennapi élete szempontjából, fontos ismernünk környezetünk fizikai és biológiai korlátait.
Az emberi képzelet azonban ennél többre is képes. Képesek vagyunk lehetetlen eseményeket is elképzelni, és nem létező tárgyak, személyek viselkedését is hiedelmeinkbe illeszteni, fantáziálni. Ezek vizsgálata sok érdekességet tárt fel. Kísérleti körülmények között lehetetlen eseményeket fogalmaztak meg a részt vevő alanyoknak, és azt kérték, hogy válasszák ki a valószínűbbet. Például
egy tündér melyik falon menne át könnyebben, téglafalon vagy fából készülten?
A többség a fát választotta. Ha varázserőnkkel képesek vagyunk tárgyakat lebegtetni, tehenet vagy békát könnyebb? A többségi válasz a béka. Hasonló vizsgálatokból az az elképzelés alakult ki, hogy ha valamilyen képzeletet, hiedelmet megítélünk, akkor fizikai, biológiai, ismereteinkben található korlátokat igyekszünk alkalmazni, beilleszteni a végső döntésbe, és ez a lehetetlen eseményeknél is működik. A fából készült falon könnyebb áttörni, mint a téglán, tehát a lehetetlen kérdésre „fa” a helyes válasz. Okosak is lennénk, ha ez a szempont mindig érvényesülne, sok szamárságot nem hinnénk el. Azonban mindenki számos tapasztalatot szerzett saját magáról is, arról, hogy van, létezik, képes elmenni egyik helyről a másikra, de kialakultak pszichológiai tulajdonságai is. Van, akit szeret, másokat utál, engedelmeskedik, ellenáll szociális szituációkban. Ezek a tulajdonságok éppen olyan erősnek számítanak a lehetetlen dolgok elképzelésében, mint a fizikai és biológiai korlátok.
Ezért kultúránk elhiteti velünk, hogy léteznek tündérek, szellemek, istenek, csodatévő mágusok, vezérek,
és a lehetetlennek is van bizonyos valószínűsége. Csökken az infláció, mindenkinek lesz rendes lakása, örök béke lesz. Ez a tulajdonságunk nemcsak képzeletbeli lények hiedelméhez, mesékhez, politikához, vallásokhoz vezetett. Rendkívüli eredményeket hozott az emberiség technikai története során. Képzeljük el, hogy egy hegyes vesszőt úgy is bele lehet döfni egy zsákmányállatba, hogy oda se megyünk, messziről hajítjuk oda. Elképzeltük. Nyíl, puska, rakéta, drón lett belőle. Képzeljük el, hogy egy fémekből készült lapos doboz beszélni kezd, és értelmeseket mond. Elképzelték, és működik mint ChatGPT.
Fontos felismerni, hogy itt is evolúciós mechanizmus működik. Sokan sokféle dolgot képzelnek el, ezek túlnyomó többsége tényleg megvalósíthatatlan, de akad közöttük néhány apró fogás, amit alkalmazni lehet a gyakorlatban, és van aki ezeket be is vezeti. A már elképzelt és megvalósított fogások beépülnek a kultúránkba, és gazdagabb környezetet alkotnak új elképzelések számára, amelyekből éppen azok valósulhatnak meg, amelyek ebbe a környezetbe képesek illeszkedni. Az első számítógépek hatalmas nagy monstrumok voltak, és kizárólag számítások elvégzésére képzelték el őket, tudományos munkára. Fokozatosan képzelték egyre kisebbnek, egyre bonyolultabbnak, egyre olcsóbbnak őket, és amikor sok ember számára hozzáférhetőek lettek, megjelentek új elképzelések a használatára, és még ma is sok új lehetőséget képzelhetünk el. A lényeg az, hogy az első lépéseknél még a legnagyobb képzelőerővel rendelkező ember sem látta a sok évvel későbbi lehetőségeket.
Minden fejlődés apró változásokban új és új elképzeléseken keresztül valósult meg.
Ez evolúciós folyamat. Sokat számít például az elképzeléseket alkotó emberei populáció mérete, minél nagyobb, annál több lesz a különleges képzelőerejű kreatív elme, annál gyorsabban jönnek a változások, igazolja ezt az ipari és tudományos fejlődés elképesztő gyorsulása az utóbbi évtizedekben.
Sokan elmélkednek azon, hogy miért találnak fel, készítenek el olyan dolgokat, amelyekről később kiderül, hogy károsak? Azért, mert az elképzeléseket mindig egy adott környezetben értékeljük, és a hosszú távon, sok elképzelő által kialakított új helyzetet nem vagy csak kevesen képesek elképzelni. És akik esetleg elképzelik, azoknak nem hisszük el, a klímaváltozás jó példa erre.
Összefoglalva, a nyelv megjelenésével, kiegészülve a képzelet kombinációs lehetőségeivel a szorosan együttműködő, a közös feladatoknak magát alárendelni képes közösségek teljesen új, eszközeiket, kapcsolataikat, közösségeik szociális szerkezetét megváltoztató, sokkal hatékonyabbá tevő módszereket találtak kultúrájuk fejlesztéséhez, ez magyarázza a nyelvi készségek teljes birtokában lévő Homo sapiens sikereit. Ez az érvelés akkor is megállja a helyét, ha később kiderül, hogy valamiféle beszélt nyelvet már a Homo erectus is használhatott, és a mi fajunkra jellemző készség nem százezer, hanem másfél-két millió év alatt fejlődött ki. Az erectusok használtak tüzet, ettek sült ételeket, és korán hajóztak is, tehát még sok meglepetésben részesíthetik az antropológusokat és bennünket.
Evolúciós szempontból a nyelv, a kreativitás és a kultúrák megjelenése villámgyors, de néhány tízezer évig azért bizonyosan eltartott.
Függött ez a populáció méretétől is, ami a különleges képzeletű emberek számát befolyásolta. Kutatások szerint a korai 2-300 ezer éves teljes humán populáció 10 és 50 ezer fő között ingadozott, a környezet hirtelen változásaira gyakran veszélyesen lecsökkent. Evolúciós szempontból viszont éppen az ilyen létszámhullámzások serkentik az új tulajdonságok megjelenését, és ez a kultúrákra is vonatkozik.
Ezeknél is fontosabbnak gondoljuk a nyelv és a képzelet összekapcsolódása segítségével születő hiedelmek megjelenését, amelyek az ősi közösségek tudásalapját képezték, befolyásolják a kreativitást, és a következő fejezetben számolunk be róla.
Bizonyos, hogy a kis létszámban élő, a közösségi életformában évszázezrek alatt összeszokott, összetartó, a közösségben hívő emberek csoportjai a még szinte érintetlen bioszférában vadászattal, halászattal, gyűjtögetéssel szerezték táplálékukat. Az íj és nyíl felfedezését kb. 60-70 ezer évvel ezelőttire teszik, a dárdákkal, késekkel már korábban felfegyverzett Homo sapiens hirtelen csúcsragadozó lett, és könnyen megszerezte a számára szükséges húst. Nagyjából az egész glóbusz akkori megafaunáját sikeresen ki is irtotta, Amerikában legalább harminc nagytestű emlőst, közöttük a gyapjas mamutot, a masztodont, az óriás armadillót, több tevefajt és azóta is számosat.
Az elmúlt 300 évben több mint 1600 vadászott faj tűnt el a Földön.
A kis létszámú közösségekben annyira lecsökkent a belső agresszió, hogy úgy tűnik (átmenetileg legalábbis), a közösségek között is kevés a konfliktus. Monumentális közösséghálózatok, törzsek, törzsszövetségek szőttek be kontinensnyi területeket Amerikában, Európában, Ázsiában, Afrikában, ezek békésen éltek egymás mellett, korán megjelentek a csere és a kereskedelem ősi formái, és nem találnak fegyverekkel sértett emberi csontokat. Paradicsomi időszak lehetett.
Körülbelül 10 ezer évre visszamenőleg vannak adatok arról, hogy ez a békés hálózat itt-ott hirtelen megszakadt, agresszív, vallásos törzsek, városok keletkeztek. Nagyobb háborút jeleznek megcsonkított csontvázakat tartalmazó tömegsírok 5000 évvel ezelőttről. Az emberiség fejlődését lényegében a különlegesen nagy képzelőerejű, kreatív elmék serkentették, nem mindig jó irányba. Az átlagos képzeletű tömeg jól fejlett alárendelési készségével legtöbbször elfogadta a kreatívok irányítását. Ebből áll az emberi történelem. Ezt a hiedelmekről szóló fejezet után tárgyaljuk.