Képzeljük magunk elé a jelenetet, ahogyan az olvasó belép a könyvesboltba, odasétál a kedvenc műfajától roskadozó standhoz és új könyv után kezd kutatni. Az első dolga, hogy elolvas néhány fülszöveget és ajánlót a könyvborítón. Ha Neil Gaiman vagy Murakami Haruki ajánlása szerepel egy fülszövegen, nagyobb valószínűséggel vásárolja meg a könyvet. Ha egy könyv borítóján Oprah idézete, vagy egy Reese’s Book Club (ez Reese Witherspoon könyvklubja) matrica szerepel, szintén nagyobb eséllyel kelti fel a figyelmet. A fülszöveg és az ajánló célja, hogy megragadja a vásárló figyelmét és arra ösztönözze őt, hogy próbáljon ki egy új, esetleg egy elsőkötetes szerző művét, akiről még soha nem hallott. Ha egy olyan író ajánlja a frissen megjelent könyvet, akiben az olvasó bízik, szinte biztosan megveszi a kötetet. Évente több százezer könyv jelenik meg, éppen ezért az új szerzőknek mindent meg kell tenniük, hogy kiemelkedjenek.
Mikorra datáljuk az első ajánlásokat?
A fülszöveg kifejezést Gelett Burgess humorista találta ki,
az első ajánlás az 1906-ban megjelent Are You a Bromide? című kötetének borítóján szerepelt. A könyve borítóján Miss Belindát láthatjuk, aki kiabálva hirdeti a kötetet.
Az első ismert fülszöveget Walt Whitman amerikai író tudhatja magáénak, amely a második kiadásban megjelent Fűszálak című kötetén szerepelt. A kezdetben kevéssé ismert Whitman könyvének első kiadása után küldött egy példányt Ralph Waldo Emersonnak, akit Amerikában termékeny íróként tartottak számon, és akinek a véleménye fontosnak számított. Emerson válaszul egy dicsőítő levelet küldött vissza, amelyben Whitmant írásra buzdította. Whitman leleményes marketingszakemberként néhány hónappal Emerson bátorító levele után, 1855-ben megjelentette a New York Tribune-ben az írótól kapott biztató levelet. Az újságcikkben kiemelték Emerson levelének ezen sorát: „Üdvözöllek egy nagy karrier kezdetének kapujában.” A Fűszálak 1856-ban másodszorra került a nyomdába, és ezúttal a könyv borítóján már Emerson levelének híressé vált mondata szerepelt a szerző neve és a mű címe mellett. Whitman ügyessége és találékonysága után már senkit nem lepett meg, hogy egy évvel később kiadta az Ének magamról című kötetét.
Hogyan vélekednek a szakemberek a könyvről írt ajánlásokról?
A kiadók hamar felfigyeltek a szóban forgó jelenségre, így a könyveket tömegesen ajánlókkal kezdték ellátni, abban bízva, hogy ezáltal növekedni fog az eladott könyvek száma. Arra valószínűleg nem gondoltak, hogy hamarosan a visszájára fordul a marketingfogás.
1936-ban George Orwell In Defense of the Novel című esszéjében a fülszövegekről és ajánlókról undorító ostobaságként vélekedett. Úgy fogalmazott, naponta több mint egy tucat olyan regénnyel találja szemben magát, amely az ajánlás alapján felejthetetlen remekmű és vétek, ha nem olvassa el.
A rossz ajánlások a mai napig kísértik az írókat.
Jeanette Winstersont olyannyira zavarta, hogy a The Power Bookot olyan könyvként jellemeztékt, amit egy bekuckózós napon, a kandalló mellett érdemes elolvasnunk, hogy felgyújtotta a saját példányait. Ugyan nem minden szerzőt bosszant egy rossz ajánlás annyira, hogy elégesse a könyvét, de abban egyetértenek, hogy sokszor több gondot okoznak, mint amennyit segítenek.
Viet Thanh Nguyen Pulitzer-díjas regényíró egyértelművé tette csalódottságát a Wall Street Journal fülszövegeivel kapcsolatban. Az író szerint bűntudatot és rossz érzéseket keltenek, méghozzá nemcsak az írókban, de a fülszöveget olvasókban is. A regényíró szerint a szerzők gyakran más írókat kérnek fel az ajánló megírására, olykor olyanokat is, akiket nem ismernek, de reménykednek benne, hogy a már elismert írótársaik jó véleményt írnak a könyvükről. "Számomra ez olyan, mintha egy idegentől kérnék valamilyen nagy szívességet" – mondta Nguyen.
Eric Smith irodalmi ügynök, a Don’t Read the Comments szerzője szintén úgy vélekedik az ajánlásokról, hogy nem minden esetben hasznosak, sőt olykor inkább kiborítják az írókat. Smith szerint az ügynökök és szerkesztők feladata, hogy segítsék a szerzőt és mérlegeljék, hogy milyen fülszöveget vagy ajánlást kapjon egy-egy mű.
Kinek szólnak a fülszövegek?
Bizonyos esetekben maguknak a szerzőknek. A The New York Times egyik véleménycikkében Sophfronia Scott elmondta, hogy az All I Need to Get By című könyvéhez csodás értékelést kapott Dr. Henry Louis Gates Jr. neves kritikustól. A fülszövegében a professzor Scott egyik legnagyobb álmát és reményét fogalmazta meg, miszerint lehetséges, hogy egyszer Toni Morrison szintjén fog írni. Scott elmondása szerint Dr. Gates ajánlása megváltoztatta az életét és bizalmat adott neki ahhoz, hogy folytassa a munkáját.
Andie J. Christopher a Not the Girl You Marry, Not that Kind of Guy című romantikus regény szerzője szerint az ajánlásokkal a szerzők valójában egymáshoz irányítják az olvasókat. A romantikus regényeknél, ahol az olvasók általában falják a könyveket, ez hasznos lehet.
Zoraida Cordova, a The Inheritance of Orquídea Divina című ifjúsági regény szerzője szerint az ajánlások hasznosak mind az olvasók, mind az írók számára. Az író szerint ha az olvasók rábukkannak egy olyan könyvre, amelyet kedvenc írójuk ajánl, nagy valószínűséggel megvásárolják. Cordova elmondása szerint az ajánlások hatással vannak a kiadókra és az ügynökökre is, akik egy jó ajánlásnak köszönhetően nagyobb eséllyel dolgoznak együtt egy-egy íróval.
Olykor egy ajánlás egészen hosszú, ilyenkor valószínűleg a könyv első pár oldalán is folytatódni fog, ám
kérdés, hogy az ajánlásnak, vagy a szövegnek kell meggyőznie az olvasót?
Eric Smith szerint az ajánlók csapdák az írók számára, akiknek a legfontosabb dolga, hogy a műveikkel szórakoztassák, elgondolkodtassák, hassanak az olvasóközönségre. Smith azt is hozzátette, hogy az írók természetesen olykor megakadnak az írásban, közben pedig egyre több és több új könyv jelenik meg a piacon. A kiadók olykor már azelőtt megveszik egy szerző könyvét, hogy valóban elkészült volna a mű. Scott az ajánlókat könnyű belépőpontnak gondolja azoknak, akik valami újat és mást keresnek. Ez lenne az ajánló lényege.
Milyen a jó ajánló?
Ma a leghatékonyabb ajánlás olyan, mint amilyen Walt Whitmané volt.
Nem kell, hogy több legyen annál, mint hogy egy megbízható szerző röviden megerősítse az olvasót abban, hogy érdemes kockáztatni és bizalmat szavazni egy ismeretlen szerzőnek.
MacLean ajánlása Sophie Jordan The Duke Goes Down című kötetének bal felső sarkában kiváló példa a tökéletes ajánlásra. Glennon Doyle ajánlása Ashley C. Ford Somebody’s Daughter című memoárjának borítóján alul kapott helyett és ugyan kicsit hosszabb, mégis esztétikus. A tökéletes ajánló megírása, megszerkesztése, majd elhelyezése a borítón nem éppen gyerekjáték. Sok időt, energiát és kommunikációt igényel, de vajon megéri az erőfeszítés? Valóban segít a könyv eladásában az ajánló?
Az adatok még nem tisztázottak, de az NPR kutatásai szerint az ajánló fontos tényezője egy mű sikerének. Azt azonban még nehezebb eldönteni, hogy a borító vagy az ajánlás kelti-e fel jobban az olvasók figyelmét. Noha nem bizonyított tény, hogy az ajánlásokkal valóban növelni lehet a könyvek eladási számát, minden jel arra utal, hogy a borítókról egyhamar nem fognak eltűnni az ajánlások. Számos író vállalja, hogy pozitív ajánlást ír elsőkötetes szerzők könyvéhez, többek között Stephen King és Zadie Smith is így próbálja segíteni a feltörekvő tehetségeket.
A kiadók és az irodalmi ügynökök is úgy gondolják, hogy az ajánlások igenis megérik az időt és a fáradságot.
Csakúgy, mint bármely munkánál, így a könyvszakmában is vannak olyan kérdések, amelyek igencsak megosztóak. Egyesek támogatják, mások elítélik az ajánlásokat. Az a kérdés is felmerült, hogy lehetséges-e, hogy az ajánlások mindössze placebo hatással bírnak? A válasz nem tisztázott és a placebo-hatás legitimitásáról is vannak még viták, de az biztos, hogy a könyvek borítóin még jó ideig olvashatunk ajánlókat.
Forrás: Bookriot
