A 2000-es évek közepén kezdett publikálni, miért éppen a fantasy és a thriller műfaját választotta? Honnan merít inspirációt a karakterek és a világok megalkotásához?
Nem klasszikus értelemben vett fantasyt írok. Nálam nincsenek kardok és varázslók, akadnak viszont olyan különleges szereplők és szituációk, amelyek segítségével megpróbálom megérteni az emberi lét abszurditását, vagy szépségét. A történeteimben az élet nehézségeit vagy nagyszerűségét próbálom megragadni. A fantasztikum szerintem az egyik legfontosabb műfaj. A repüléstől kezdve a telefon feltalálásáig annyi mindent elért már az emberiség, és mindegyik a képzeletből indult. A fantasztikum a vágyak és félelmek műfaja. Én ebben érzem magam otthon.
Az idő és a sziget nem először játszik fontos szerepet a regényeiben. Az idő bolondjai című kötetben is feltűnik egy különös nőalak, ez is visszatérő elemnek tűnik. Miért fontosak ezek a motívumok?
Az idő pont olyan különös jelenség számomra, mint a szerelem.
Van egy gyógyító és egy mérgező oldala.
Az idő bolondjaiban személyesebb történetet láthattunk, a Requiemben viszont sokkal több szereplőt követhetünk végig, hiszen egy korszakváltás szemtanúi lehetünk, ami az ezredfordulón egyszeriben rászakad a városra. Néhány dolog örökre elveszik, miközben egészen új dolgok születnek. A kérdés az, hogy melyik szereplő éli túl a változást, illetve képesek-e átmenteni az új korba azt, amit fontosnak tartanak.
A helyszín Paradiso, egy fiktív világ, de mégsem tudjuk egészen elfelejteni a valóságot, mert a szereplők időről időre említést tesznek létező városokról, például Londonról vagy New Yorkról. Ismerik Sztálint, sőt egyikük Rolling Stones-os pólót visel. Miért tartotta fontosnak ezeket a kapaszkodókat?
A fikció akkor működik jól, ha kellő mennyiségű valósággal van fűszerezve. Csak így hihető a dolog, hiszen így tűnik reálisnak a történet ‒ annak ellenére, hogy kiataláció. Fontos, hogy az olvasó érezze, hogy valódi problémákról van szó.
Még ha elvontan is, de olyan témákat feszeget a regény, mint a családon belüli erőszak és a drogfüggőség. Miért éppen ezek köré épül a történet?
Ezek csupán elemek, amelyek az egyes karakterek megértéséhez vezetnek. A tinédzser lány, akit bántalmaz az apja, nem egyszerűen boszorkánnyá válik a nagyanyja mellett. Itt a női lélek nehéz világába pillanthatunk be. A boszorkánylány látja, ha valaki hazudik. Ez fikciónak tűnhet, de én szentül hiszem, hogy a nők milliószor kifinomultabb érzékkel rendelkeznek, ha az érzelmek detektálásáról van szó. A regényben persze nem egy szuperhős születését látjuk, hanem azt, ahogy a kislányból nő lesz. A másik fontos karakter a Doktor, aki maszkban járja Paradiso utcáit, és akárcsak egy jó orvos, figyeli a betegét, ami történetesen a város. A drogfüggőség nemcsak abban segít neki, hogy fenntartsa az állapotát, de egyfajta menekülés is. Amikor az ő karakterén dolgoztam, rájöttem, hogy a szereplő gyengesége
tökéletesen rímel a magyarországi droghelyzetre a rendszerváltás előtti és utáni időszakban.
Bár a regény fikció, a hatalmi harcok valóságosak. Hogyan sikerült megtartani az egyensúlyt?
A Requiem első részében (Különös tavasz emlékezete - a szerk.) még találkozunk földöntúli erőkkel, amelyek fordítani szeretnének az idő kerekén, de végül a halandókra marad, hogy megvívják a csatát, és a döntéseikkel befolyásolják a jövőt. A középkorral véget ért az az időszak, amikor a rossz dolgokért az isteneket okoljuk. Ennek ellenére, ahogy változik a világunk, mindenkiben ott lakozik az érzés, mintha egy rajtunk kívül álló erő gördítene minket előre. Még mindig mondjuk, hogy „bezzeg az én időmben” és mindig feltesszük magunknak a kérdést, hogy „mégis hogy jutottunk idáig”. Van a történelemnek egyfajta fizikája, amit szerintem még nem igazán értünk. A fikció viszont jó eszköz a megértéshez.
Ahogy utalt is rá, itt nem ér véget a történet. Trilógiát tervez?
Íróként a Requiem volt az eddigi legnagyobb küldetésem. Több mint öt évig dolgoztam rajta. Először spirálfüzetbe írtam tollal, majd amikor elkészült, begépeltem. Aztán átírtam, javítottam, újra és újra végigmentem a szövegen. Végül már jobban ismertem Paradisót, mint a saját utcánkat.
Láttam, ahogy a szöveg gigantikusra nő,
legalábbis a korábbi írásaimhoz képest. Három kötet lesz, ezért a sorsfordító 1999 történéseit évszakokra bontottam. Az első kötet a tavasz eseményeit mutatja be, a második, az Egy forrongó nyár emlékezete, még karácsony előtt jelenik meg, és jövő év elejére érkezik a befejezés. A Requiem nagy történet lett, és azt gondolom, fontos is.
Szponzorált tartalom
