1831 egyik reggelén a szolgái összeégve találták Lord Walsinghamet az ágyában. A The Spectator szemléletes beszámolója szerint a nemesből szinte csak hamu maradt, a végtagjai teljesen szénné égtek, csupán a feje és a gerince mutatta, hogy egykor ember volt. Az esetet a lord felesége sem élte túl, ő akkor lelte halálát, amikor a lángok elől menekülve kiugrott az ablakon. Az eset példa a kor egyik divatos halálnemére, az ágyban olvasásra, ahogy azt a The Family Monitor cikke megjegyzi.
Lord Walsingham ugyanis feltehetően elszundított olvasás közben, és az ágy mellett hagyott gyertya lángra lobbantotta a szobát.
Az ehhez hasonló eseteket elrettentésképpen közölték a lapok, hogy az olvasók ne kísértsék a sorsot azzal, hogy ilyen szörnyen veszélyes tettre ragadtatják magukat: azaz, hogy könyvet visznek az ágyba.
Ekkoriban kevesen tudtak olvasni, így a felolvasás volt az általános. A magányos olvasás épp olyan szokatlan és különc dolog volt, mint a csendes olvasás. Vagyis a kor embere az olvasás általi halált jogos büntetésnek tekintette azok számára, akik ilyen gyanús cselekedetre ragadtatják magukat. A lap az ágyban olvasást morális bukásnak tekintette a kor erkölcseinek megfelelően (hiszen magában bárki bármit olvashat ellenőrizetlenül!), és arra intette olvasóit, hogy imával zárják a napot, amely megóvja őket „a test veszélyeitől és a gonosztól".
A magányos olvasás feltalálása
A felvilágosodás korában a rendőrség és az orvosok egyaránt veszélyesnek gondolták az olvasást. Az orvosok amiatt aggódtak, hogy az olvasók képtelenek megkülönböztetni a valóságot a fantáziától, a képzelet megfékezése pedig gyakorlatot és erős akaratot kívánt az olvasóktól.
A rendőrség attól tartott, hogy az olvasás további szövegek keletkezéséhez, sőt, beszélgetésekhez vezet, az egyház pedig attól félt, hogy az átlagemberek a kellő iránymutatás nélkül nem tudják helyesen értelmezni az olvasottakat – különösen a nők. Vagyis az egyházi magyarázat nélkül mindenki úgy értelmezheti az olvasottakat, ahogy csak neki tetszik.
Ráadásul a 17., 18. században számos privilégiumra rámutatott, ha valaki egy könyvvel tért nyugovóra.
Azt jelentette, hogy tudott olvasni, hozzáfért a könyvekhez, megengedhette magának a drága gyertyát, és volt lehetősége egyedül maradni.
A könyv vagy a macska veszélyesebb este?
A magára hagyott égő gyertya veszélyei valósak voltak, mert könnyen lángra kaphattak az ágyfüggönyök, ami életveszélyes következményekkel is járhatott. A kor embere pedig összekapcsolta az erkölcsileg megkérdőjelezhető viselkedést az azonnali büntetéssel. Isten így sújtott le az olvasókra, gondolták.
A hírességekről is terjedtek olyan pletykák, amik a nem épp makulátlan ágybeli viselkedésükről szóltak.
Egyik életrajza szerint Jonathan Swift állítólag kishíján leégette a dublini várat, majd némi kenőpénzzel próbálta meg eltusolni az ügyet.
A 18. és 19. századból származó újsághírek mellett más szövegek is rendszeresen festették fel élénk színekkel, milyen szörnyű következményei lehetnek az ágyban olvasásnak. Ilyen Hannah Robertson 1791-es Az Igazság és a Bánat Meséje alcímű önéletrajza. Ennek az egyik különösen drámai történetszálában egy norvég látogató elszunyókált, ennek következtében „a függöny tüzet fogott, a lángok átterjedtek a bútorokra és az épület más részeire, a vagyonunk nagy része elpusztult".
Valójában az ágyban olvasás sokkal kevésbé volt veszélyes, mint ahogy ezek a beszámolók sugallták.
A Londonban 1833 és 1866 között keletkezett több mint 29 ezer tűzesetből mindössze 34-et okozott az esti olvasás. Nagyjából ugyanannyit, mint a macskák.
Vagyis nem a tények miatt érezték ilyen fenyegetőnek ezt a tevékenységt. Az ágyban olvasás valójában azért volt ilyen ellentmondásos, mert ekkoriban szinte példátlannak számított. Korábban az olvasás közösségi tevékenység volt: a társaság tagjai felolvastak egymásnak. Hogy milyen kirívónak tekintették, jól mutatja, hogy a Vallomásokban Szent Ágoston döbbenettel jegyzi meg, hogy Szent Ambrus csendben olvas, anélkül, hogy hangot adna ki, pusztán a szeme mozgásával követi a szöveget.
Magányos erkölcstelenségek
Thomas Laqueur a Magányos szex című munkájában közvetlen kapcsolatot lát a magányos, csendes olvasás és a maszturbáció között. Úgy vélte, hogy a
regények, akárcsak az önkielégítés, a nők számára teremtenek alternatívát arra, hogy kivel osszák meg a párnájukat."
Ezeket a „magányos erkölcstelenségek", ahogy a szerző titulálja őket, a közfelfogás szerint az egyéni önrendelkezés más megnyilvánulásaival együtt a közösség erkölcsi hanyatlásához vezettek.
A veszély nem a tűzkár volt, hanem a tradicionális kötelékek lazulása. A közösség helyett előtérbe került az egyén, aki már képes volt egyedül is boldogulni – ez a gondolat a felvilágosodásban teljesedik ki. Az emberek attól tartottak, hogy a magányos olvasás egy különbejáratú fantáziavilágot táplál, ami a közösséget fenyegeti.
Mindezek pedig a fiatal nőket veszélyeztették leginkább.
Hiszen a felolvasások során egy gondosan kiválasztott szövegrészt ismert meg, amelynek a jelentését ráadásul el is magyarázták neki. Ha pedig egyedül olvasott, olyan fantáziavilágba keveredett, ami miatt még a napi teendőit is elhanyagolhatta.
Természetesen erre is akad rémtörténet. Caterina Gabrielli, egy ünnepelt szoprán annyira elmerült egy regényben, hogy egész egyszerűen elfelejtett elmenni a szicíliai nemesek vacsorapartijára a palermói alkirály otthonába, ahol a férfi meg akarta kérni a kezét.
Amikor hírnököt szalajtottak az énekesnőért, kiderült, hogy belemerüljt az olvasásba, ezért feledkezett meg az eljegyzésről.
Csak a rettegés állandó
A magányos olvasás a maga korában épp olyan morális pánikot keltett, mint napjainkban az internet. Philip Roth 2013-ban borongott a Le Monde-nak nyilatkozva arról, hogy a képernyő győzelmet aratott a könyvek felett, amelyeknek még soha nem volt ilyen szomorú a helyzete. A megszakítás nélküli, elmélyült koncentráció és a magány elvesztése miatt aggódó Roth ironikus módon épp a 18. századi erkölcscsőszök nézeteinek ellenkezőjét hirdeti, és a kárhoztatott könyvek háttérbe szorulása miatt aggódik.
Forrás: The Atlantic
Fotó: Wikipedia - Ramon Casas: A tánc után / 1899
