Az ismert emberi történelem régtől meghatározó szereplői a falak, párat név szerint is emlegetünk, ilyen a kínai nagy fal, Hadrianus fala vagy a berlini fal. Utóbbi szimbolikus és nagyon is valós leomlása Európa újraegyesülésén túl egy új korszak kezdetét is ígérte, amitől azt várták, hogy a nyitottságról és a nemzetköziségről szól majd, lelkes értelmiségiek pedig a történelem végét jövendölték. Tim Marshall könyve viszont azt mutatja be, hogy Reagan berlini felszólítása - “Gorbacsov úr, bontsa le ezt a falat!” -, hogyan marad fokozatosan alul az “ők” és “mi” erődítménymentalitásával szemben.
A tömeges vándorlás, a globalizáció kritikái, a nacionalizmus erősödése, a Szovjetunió összeomlása és a szeptember 11-i terrortámadások következményei alakítják a világunkat. A 21. században pedig eddig több ezer kilométer fal épült, az államok több mint egyharmada, 65 ország építette meg őket. Történelmi távlatból nézve:
a második világháború óta felhúzott falak több mint fele az ezredforduló után épült.
Az elzárkózás új korszakában magasodó falak egy része nagyon is látható, mint a magyar-szerb és magyar-horvát határon húzódó, vagy amit Donald Trump sürgetett az amerikai-mexikói határon. Mások természetes határok mögé rejtik magukat, mint a Brexit utáni Egyesült Királyság szigete, vagy éppen a virtuális térben ütközik beléjük a felhasználó, ahogy Kína nagy tűzfalába. Számos tényező választ el minket egymástól, köztük a vagyon, a rassz, a vallás, a politika, hogy csak párat említsünk. A szakadásokat pedig nemcsak az erőforrásokért vívott harc vagy verseny táplálja, hanem az is, ha azt hisszük, birtokában vagyunk az egyetlen lehetséges igazságnak, és emiatt alacsonyabb rendűnek tartjuk és kezeljük azt, aki máshogyan gondolkodik.
Marshall szerint minden történetnek, ahogy minden falnak, két oldala van, és a jelen megértéséhez látnunk kell, hogy mi osztott meg minket a múltban, és ez hogyan él tovább. Az ő olvasatában ugyanis a falak, épüljenek bár habarcsból, drótból vagy algoritmusokból, csupán okozatai a megosztottságnak.
Ahogy könyvében írja, lehetetlen lenne kitérni minden megosztott területre, ezért Marshall nyolc olyan falra koncentrál, ami szerinte a legpontosabban illusztrálja az identitás problémáit napjainkban:
- a migráció hatásait (Egyesült Államok, Európa, India);
- a nacionalizmust mint az összefogás vagy a megosztottság motorját (Kína, Egyesült Királyság, Afrika);
- a vallás és a politika összekeveredését (Izrael, Közel-Kelet).
Az egyenként 30-40 oldalas fejezetekben a múltbeli történelmi események és kulturális sajátosságok bemutatásából Marshall logikus és világos gondolatmenettel, térképekkel is illusztrálva vezeti le az aktuális állapotokat. Stílusa közérthető és olvasmányos, amiben visszaköszönnek tudósítóként szerzett tapasztalatai is, így árnyalja a politikai vitákban gyakran elnagyolt kontextusokat.
Különösen érdekesek azok a fejezetek, amik olyan régiókba és konfliktusok közé vezetnek, amikről keveset és azt is felületesen tudunk, így például, hogy Afrikában milyen nehéz összeegyeztetni a gyarmatok korából megörökölt országhatárokat a máig meghatározó törzsi identitásokkal. Az indiai szubkontinens népcsoportjainak vándorlása pedig rámutat a 21. századi vallási üldözöttek sorsára épp úgy, mint a klímaváltozás globálisan is elkerülhetetlen hatásaira.
Tim Marshall
Magyar olvasóként emellett kül- és gazdaságpolitikai szempontból, valamint a virtuális tér szabályozása kapcsán is aktuális a nagy kínai tűzfal kiépülését leíró rész - ennek áttekintése pedig illusztrálja Marshall módszerét a könyvben.
A kifelé erős nemzetállam képét közvetítő, 1,4 milliárd fős Kína etnikailag sokszínű, lakói több tucat különböző nyelvet beszélnek, és a potenciális regionális konfliktusok mellett az életszínvonalbeli különbségek is veszélyeztetik a nemzeti egységet és a gazdasági fejlődést - végső soron pedig a Párt hatalmát fenyegetik. Már a feudális, császári Kínában kulcsfontosságú volt a sikerhez az egység gondolata, ami alapvetően a han etnikumú népesség felsőbbrendűségét szem előtt tartva valósult meg. A kínai nagy fal Marshall szerint elsősorban nem is katonai stratégiai szempontból volt jelentős, hanem mint szimbolikus választóvonal a civilizált hanok és a barbár “kívülállók” között.
Hszi Csin-Ping
Kína 20. századi társadalomtörténeti áttekintése az egyenlőség kommunista célja és a valóság drasztikus egyenlőtlenségei között feszülő ellentmondásokra koncentrál. Bemutatja az ősi lakosságregisztrációs rendszert, a hukout, amit a Kommunista Párt átalakított, és elkezdte az embereket vidéki és városi lakosként kategorizálni, ezzel próbálva szabályozni az országon belüli népességmozgást. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a vidéki lakosságot másodrendű állampolgárként kezelik, hiába költözik tehát valaki vidékről például Sanghajba a jobb élet reményében, a nagyvárosban vidékiként nem jár neki társadalombiztosítás, egészségügyi ellátás vagy a gyerekének iskola. Ha viszont vidéken marad, eleve rosszabb egészségügyi és oktatási lehetőségei vannak, mint annak, aki tősgyökeres nagyvárosi.
A hukou eredeti célja az volt, hogy lassítsák a vidéki lakosság városokba áramlását, miközben a gazdaság pörgetéséhez ma valójában már szükség van arra, hogy mind nagyobb tömegek éljenek és dolgozzanak a városokban. Logikus lépés lenne a vidék fejlesztése, az viszont nagyon drága, ráadásul veszélyeztetné a gazdasági csodát, amihez egyre szélesebb városi fogyasztói réteg kell. Marshall a törésvonalakkal terhelt társadalmi dilemmákat természetesen a fentinél jóval részletesebben mutatja be, és hozzáveszi a 2015-ig fennálló egykepolitika miatt a lakosság elöregedéséből fakadó problémákat is.
A Sanyikám, én nem politizálok című könyvében a Diétás Magyar Múzsa vezetője egy Facebook-poszt közérthetőségével és lazaságával tárgyalja az állam, a társadalom, az igazságszolgáltatás működését, a történelmi örökségek és a szolidaritás (hiányának) kérdéseit. Interjú.
És itt jön a képbe az információ kontrollja: “Ahhoz, hogy Kína gazdasága sínen maradjon, és a peremterületek szoros ellenőrzés alatt legyenek, a hatóságoknak fenn kell tartaniuk a kontrollt az ország belső vidéke felett. A megoldás az információ áramlásának ellenőrzése, megelőzendő a kritikus gondolatok terjedését és az ellenzék szerveződését.
Az ország egysége érdekében a lakosságot meg kell osztani: így született meg az internet korában a nagy kínai tűzfal.” (39. o.)
Ennek eredménye egy ellentmondásos politika, ami egyfelől sok információt elzár az emberek elől, és "megvédi" a lakosságot az olyan károsnak ítélt gondolatoktól, mint a demokrácia vagy a szólásszabadság. Ennek szellemében fejlesztették ki például a betiltott Google, Facebook és Twitter saját, kínai megfelelőjét. Másfelől a virágzó gazdaság érdekében biztosítaniuk kell az országon belüli és a külfölddel történő információcserét.
A tűzfalak persze magasabbak Tibetben vagy az ujgurok lakta Hszincsiangban, míg bizonyos cégek vagy magánszemélyek üzleti célú internetes ténykedéseivel kapcsolatban a hatalom elnézőbb. Hszi Csin-ping elnök ugyanakkor Marshall szerint tisztában van azzal, hogy a kommunikáció maga is veszélyforrás, ezért a cenzúra a legfelsőbb hatalmi szinteken is aktív. Hszi elnök pedig személyesen felügyeli Kína összes kiberstratégiáját.
Közel-keleti migránsok a belarusz-lengyel határon 2021-ben.
Minden értéke mellett, Marshall könyvének ugyanakkor megvannak a maga korlátai, amik az Európai Unió kihívásait tárgyaló fejezetben érhetőek tetten a legnyilvánvalóbban. Azért ebben, mert aki az elmúlt 10-15 évben követte az európai politikát, legyen szó menekültválságról, eurozónáról vagy a kelet-európai munkaerő nyugatra vándorlásáról, azt nagy meglepetések nem fogják érni.
Marshall könyve inkább leíró jellegű, így nagy megfejtéseket, újdonságokat nem kell várni tőle.
Arra viszont alkalmas és jó választás, hogy kiegyensúlyozott áttekintést adjon egy-egy térségről, és így képbe hozzon a globális politikai, gazdasági folyamatokkal kapcsolatban.
Marshall szerint könnyű ítélkezni a falakat építő vagy azokat lebontani kész emberek felett. Ám mint az az utószóból kiderül, Marshall az építés tényét is képes árnyaltan látni: “...a falak nehéz kérdések esetén valóban a megoldottság hamis látszatát kelthetik. Míg azonban a kerítéseket felfoghatjuk a diskurzus kudarcának jeleiként, az is igaz, hogy átmeneti vagy részleges enyhülést hozhatnak, miközben sok ország tartósabb megoldásokon dolgozik, különösen konfliktus sújtotta területeken.” (296. o.) És ugyan a világháború óta tapasztalt globális folyamatok tükrében inkább optimista a jövőt illetően, Marshall nem titkolja, hogy szerinte a folyamatosan változó világban minden félnek ki kell vennie a részét abból, hogy a prosperáló együttélés és végső soron a hidak építése is megvalósuljon. Ahogy az utolsó oldalon írja: “az egyik legkedvesebb angol szavam a »kompromisszum«.”
