Hétfőn véget ért az utóbbi idők egyik legjobb tévésorozata, az Utódlás, amit sokan sok szempontból elemeztek már, de mintha a költészeti perspektíva eddig kimaradt volna. Pedig nagyon is van lírikus kapcsolódása a sorozatnak, egy konkrét vershez legalábbis. Az HBO-sorozat minden évadának zárórésze ugyanis John Berryman Dream Song 29 című versének egyik sora után kapta a címét - a vers Álomdal 29 címmel elolvasható ITT Jánosy István fordításában. A szóban forgó vers az 1964-es 77 Dream Songs című kötetben jelent meg, amiért John Berryman Pulitzert is kapott. Magyarul Henry sorsa címmel jelent meg 1988-ban az Európa Könyvkiadónál (a verseket Jánosy mellett Ferencz Győző fordította), a művek pedig - ahogy Berryman annak idején fogalmazott - egy Henry nevű tragikomikus figura sorsát követik nyomon, aki "visszafordíthatatlan veszteséget szenvedett el". A kötet életrajzi ihletésűnek tűnik: maga Berryman mindössze 11 éves volt, amikor az édesapját holtan találták, a jelek arra mutattak, hogy önkezével vetett véget az életének, Berryman pedig egész életében ezt a gyászt igyekezett feldolgozni műveiben.
Az Utódlás központi alakja ugyancsak egy apa, az erőszakos Logan Roy, aki viszont érzelmi és egyéb machinációival megnyomorítja a gyerekei életét.
A Vanity Fair az Álomdal 29 című verset az Utódlás tematikus ikertestvéreként jellemezte, melynek első sora egy olyan kétértelmű "dologra" utal, ami Henry szívét nyomja, és még akkor sem tudja jóvátenni, ha száz (a magyar fordításban ezer) évig is sírna. Henry feloldozásra vágyik, de a vers szerint "Harang kiáltja: későn! Nincs helye sírásnak,/csak megfontolásnak". Az utolsó versszak bűnei paranoid leltáraként olvasható, legutolsó sora pedig ("De senki sem hiányzik.") azt a téveszmét táplálhatja, hogy Henry nem tett semmi rosszat. Ez a sor amúgy az első évad zárórészének is a címe (Nobody Is Ever Missing), amely egy valódi halálesetben kulminálódik, és a versbeli Henryt összeköti az egyik Roy-gyerekkel, Kendall-lal. A következő évad (ahol a záróepizód címe, This Is Not for Tears, ugyancsak a Berryman-versből való) arra épül, hogy Kendall végrehajtja a korábban belengetett árulást, miközben a harmadik évad (csak a rend kedvéért: az utolsó epizód címe All the Bells Say) a testvérek összefogását mutatja be, akiknek viszont egy ponton azzal kell szembesülniük, hogy apjuk megint egy lépéssel előttük jár ("Harang kiáltja: későn!", ahogy a Berryman-vers rámutat). A negyedik évad záró epizódjának címe (With Open Eyes) arra a pillanatra utal, amikor a versbeli Henrynek szembe kell néznie a "komoly sienai arccal", vétkei megtestesítőjével. Apjuk halála után a Roy-testvéreknek is szembe kell nézniük mindazzal, amit Logan Roy maga után hagyott - valamint a bűntudattal, amelyet évtizedekig magukban hordoztak és elfojtottak.
Ha valaki kedvet kapott, mutatjuk a teljes verset angolul:
John Berryman: Dream Song 29
There sat down, once, a thing on Henry's heart
só heavy, if he had a hundred years
& more, & weeping, sleepless, in all them time
Henry could not make good.
Starts again always in Henry's ears
the little cough somewhere, an odour, a chime.
And there is another thing he has in mind
like a grave Sienese face a thousand years
would fail to blur the still profiled reproach of. Ghastly,
with open eyes, he attends, blind.
All the bells say: too late. This is not for tears;
thinking.
But never did Henry, as he thought he did,
end anyone and hacks her body up
and hide the pieces, where they may be found.
He knows: he went over everyone, & nobody's missing.
Often he reckons, in the dawn, them up.
Nobody is ever missing.
