A ’80-as évek Oroszországában egy jobb napokat is látott klinikán két gyereket látszólag véletlenül elcserének, aminek következtében az orosz titkosszolgálat és az egykori nemesség nosztalgiájában élő burzsoázia országokon átívelő kutatásba kezd. Ljudmila Petrusevszkaja Ellopott életek című regénye egy humoros és groteszk történet a 20. század végi orosz társadalom mindennapjaiból, amelyet minden erejével megannyi kisemmizett anya tart a hátán (olvass bele itt).
Ljudmila Petrusevszkaja az orosz irodalom egyik kiemelt alkotója, nem mellesleg Spiró György egyik kedvenc kortárs írója. Hazájában ismert író, dráma- és forgatókönyvíró, munkásságát még a ’70-es években kezdte, prózájában a női sorssal és az öregedéssel foglalkozik. Eredeti nyelven közel 10 önálló kötete jelent meg, magyarul korábban a 2016-os Rémtörténetek című novelláskötete látott napvilágot.
Sorsszerű véletlenek
Az Ellopott életek egy klasszikus felütéssel indul. Egy egyetemista lány és egy diplomatafeleség váratlanul egy szülészeti kórterembe kerül, de egy komplikáció következtében utóbbi meghal, a gyerekének sorsa pedig kilátástalanná válik. Persze csak látszólag, mivel a háttérben már előre elrendezett ügyletek folynak, egy idős nő hónapokkal korábban benyújtotta az igényét egy szabadon hagyott gyerekre, a főorvosnő egy drágább bunda érdekében pedig bármire hajlandó.
A véletlenekből íródnak a legjobb történetek, ezt a szerző is jól tudja. A kötet folyamán megannyi életbe kapunk betekintést, miközben az elcserélt gyerekek sorsát követjük végig. A végére a regény egy igazi krimivé fajul. A hangulat mégsem komor, hanem – Bulgakov Mester és Margarita című regényéhez hasonlóan – inkább cinikus és szórakoztató. És akárcsak egy Örkény egypercesben, a helyzetek és sorsok abszurditása egyszerre humoros és elszomorító, amitől igazán erős színezetet kap ez a regény:
Minden igencsak egyszerűen alakult. Az álmok, amikor valóra válnak, úgy néznek ki, mint a szokványos élet. Semmi boldogság.”
„Büntények története” – olvashatjuk a kötet alcímében, ami igen helytálló, hiszen egy tiszta és őszinte cselekvés nincsen ebben a regényben. A két gyerek felnövését megannyi csalás, lopás és gyilkosság határozza meg, látszólag pusztán szórakozásból vagy balgaságból, mivel az orosz rezsim lebomló színfalai között már senkit sem a jövő építése vagy az erkölcsös élet érdekel, hanem a hatalom és az azzal járó pénz.
Körkép egy hanyatló társadalomról
Petrusevszkaja egy kiváló időpontot ragad ki az orosz történelemből, ami mindannyiunk számára ismerős lehet, de ennek ahhoz is lehet köze, hogy a 20. század második felétől kisebb-nagyobb változtatásokkal ugyanaz a valóság zajlott a Szovjetunió összes országában. A ’80-as években már senki nem igazán hisz a kommunizmusban, a rendszer összeroppanni látszik a saját súlya alatt, az állam nem biztosít elég támogatást, a törvény felett pedig a pénz uralkodik:
„És elgondolkodott, nem a pénzéért ölték-e meg Jurát. Hiszen egy kopejka sem maradt. De a lakás, amikor a nyomozó kiérkezett, belülről be volt láncolva, feltörték, a lakók pedig már alatta is, felette is beüvegezték az erkélyeket (…).
De manapság az emberek jó pénzért már akár alpinistákat is leeresztettek a tetőről, hiszen Jura erkélye nem volt beüvegezve, azok meg az alvó részeget átdobhatták a korláton, elvették a pénzét, beakasztották a láncot, aztán visszahúzták őket, és kész.”
A szerző forgatóköny- és drámaírói múltja jól látható, hiszen kiválóan válogatja össze a különböző társadalmi osztályból származó karaktereket. A jó-rossz erkölcsi dilemmája helyett pedig az élet szükségszerűségére helyezi a hangsúlyt, igazi és árnyalt történeteket adva ezzel karaktereinek. Egyaránt át tudjuk érezni a lopni és csalni kényszerült egyedülálló anya helyzetét és a frissen megözvegyült férj undokságát és cinikus jellemét. Sokszor érezhetjük azt, hogy egyik-másik karakter kegyetlenül vagy gonoszul dönt, csak hogy pár oldallal később a regény teljesen lerombolja az előítéleteinket. Röviden úgy is mondhatnánk, hogy ebben a világban mindenki sarokban van tartva.
Ljudmila Petrusevszkaja orosz író regényében egy elcserélt csecsemő körül bontakozik ki a társadalom egész tablója. 
Mi lenne velünk anyák nélkül?
Az Ellopott életek középpontjában a nők és az anyák állnak. Bár látszólag egy mindenkit érintő társadalmi problémáról van szó, ebben a kötetben a kizsákmányolástól a nyílt erőszakig mindent el kell szenvedniük a nőknek. Már csak a főszereplő Alina története megérte volna a saját, önálló regényét. A fiatal egyetemista szülői támogatás nélkül, egyedül próbál érvényesülni az életben, de váratlanul teherbe ejti és magára hagyja a barátja, utána pedig egy undok férfi veszi magához, aki igyekszik a saját szájíze szerint átnevelni a lányt.
Alina előtt pedig ott ált három év fegyencélet egy olyan emberrel, aki kezdetektől fogva gonosz volt és közönyös, aki megvetette fia szoptatós dajkáját, és ebben még nem kevés örömét is lelte. (…) Nem akart erre az idegen nőre költeni. Élvezettel megvetette.”
És miközben felsorakoznak a szocializmus (és talán a jelenünk) jól ismert alakjai, mint például az alkoholista, a megrögzötten családfókuszú apa, a haszonleső kispolgár, a kiégett, „mindig igent mondó” hivatalnok és a gyötrődő, elhallgatott művész, a háttérben ugyanúgy házasodnak, szülnek és nevelnek a nők, mint az emberiség bármelyik korszakában. Azzal a kivétellel, hogy a férfiak mindent elvehetnek tőlük: ha kell, még a gyereküket is.
Petrusevszkaja regénye mégis emlékeztet minket arra, hogy egy anya sem ismer lehetetlent, ha kell, erőszakon, kisemmizésen és országokon keresztül is küzd a gyerekéért. Még ha közben darabokra is hullik a Szovjetunió.
Fotó: Ludmilla Petrushevskaya - David Shankbone/Wikipedia
