James Patterson egyik legismertebb regényalakja az afroamerikai rendőrnyomozó, Alex Cross, akit mi elsősorban Morgan Freeman alakítása révén ismerünk A gyűjtő és A pók hálójában című thrillerekből (na meg Tyler Perry harmatgyenge Alex Cross című filmjéből). A népszerű detektív tízkötetes regényfolyamából magyarul összvissz négy látott napvilágot – elsősorban a filmadaptációk miatt –, mérsékelt sikert aratva.
Patterson a nőket a Született nyomozók-szériával (itthon legfeljebb a tévéképernyőn találkozhattunk vele, nyomtatásban nem), a fiatalokat pedig az ifjúsági és gyermekregény-sorozatokkal (Maximum Ride, Gimisévek, Robotház, Max Einstein) igyekszik megszólítani. Rendkívül termékeny író, aki elkötelezett az olvasás népszerűsítése iránt. Épp ezért számos műfajban és másokkal közösen is szívesen alkot, többek közt Bill Clintonnal: politikai krimijük, Az elnök eltűnt 2018 egyik irodalmi szenzációjának számított.
Interjú a Dracul szerzőjével, J.D. Barkerrel - Könyves magazin
Mintha Bram Stoker velük lett volna a szobában - így érezte legalábbis a szerzőpáros, akiknek a világirodalom egyik legismertebb horrorja, a Drakula hivatalos előzményregényét köszönhetjük.
Patterson, ezúttal maradva a jól kitaposott úton, az akcióthriller műfajában hívta segítségül J.D. Barkert, akit a hazai olvasóközönség számára aligha szükséges bemutatnom. Barker előszeretettel kerget sorozatgyilkost (4MGY-trilógia), vámpírokat (Dracul, a klasszikus Drakula előzményregénye) vagy „szép reményeket” (Szíve helyén sötétség). Fordulatokban gazdag történeteiben filmszerűen vágott, rövid fejezetekkel diktál elképesztő iramot, és – ami nekem különösen szimpatikus – elkötelezett a naplóregény műfaja iránt.
Patterson és Barker közös regényükben, A madártollas gyilkosságokban még annyi felvezetéssel sem élnek, mint én fentebb, hanem rögtön bevágják az olvasót a mélyvízbe – pontosabban a kád vízébe. Michael Kepler kamionsofőr ugyanis nagy slamasztikába kerül, miután egy ismeretlen holttestet fedez fel a fürdőszobájában. Mindezt annak ellenére, hogy maga hívja fel rá a rendőrség figyelmét. A közvetett bizonyítékok egyre gyűlnek ellene, Michael értetlen, az meg persze csak tovább ront a helyzeten, hogy kalandos úton-módon a rendőri őrizeten kívül találja magát. Egy másik hulla társaságában.
Minden sorozatgyilkos mögött áll egy rossz családi háttér - Könyves magazin
J.D. Barker A negyedik majom című könyvével nemcsak az amerikai, de a magyar közönséget is egy csapásra meghódította. Tette mindezt egy telített, látszólag sok újdonságot már nem tartogató műfajban. Szövevényes thrillerét Az ötödik áldozatban ott folytatja, ahol abbahagyta, és egy másodpercre sem hagyja lankadni az olvasók figyelmét.
Hamarosan egész sor gyilkossággal meggyanúsítják, a helyi bűnüldöző szervek mellett immár az FBI is a nyakában liheg. Egyetlen személyre számíthat, a karakán és talpraesett mostohahúgára, Meganre, akivel együtt fogadta örökbe anno egy pszichológus házaspár. A testvérek a rendőrséggel versenyt futva próbálják felgöngyölíteni, hogy mi áll az események hátterében. A gyilkossági helyszíneken hagyott madártollak azonban minduntalan a családjukhoz vezetnek vissza, amelynek mocskos kis titkai szép lassan napvilágra kerülnek. Megant pedig újra és újra elfogja a kétség, hogy
vajon tényleg olyan jól ismeri-e szeretett fivérét, mint ahogy gondolta.
A madártollas gyilkosságok olyan, mint egy csúcsára állított piramis: a történet fejezetről fejezetre terebélyesedik. Karakterei egymástól jól elkülöníthető, klasszikus archetípusok, annál nem is rétegzettebbek, de a műfaji kritériumoknak megfelelnek. A váltott szemszögű történetmesélés lendületesen viszi előre a cselekményt, amelyet a viszonylag sok karakter jól felölel. Barker itt is belecsempészi a naplóregény formát Megan írásos beszámolójaként. A sztori filmszerűen pereg, a fejezetek úgy szeletelik fel a cselekményt, hogy szinte letehetetlenné teszik a könyvet – újabb pont Barkernek. Nagyon tetszett a technikai megoldások valóságnak megfelelő bemutatása – lásd: Tor böngésző vagy a kamerarendszer meghekkelése! –, valamint a történet újabb és újabb, váratlan meglepetéseket tartogató fordulatai. Az írópáros lapról lapra bizonytalanítja el és tereli különböző zsákutcákba olvasóit a gyilkos kilétét illetően. Úgy játszanak velünk, mint macska a madártollal.
A helyi szervek nyomozója, Dobbs mintha a 4MGY-trilógiából lépett volna elénk, Gimble ügynök pedig az új évezred Clarice Starlingja… az idegesítő csettintgetésétől eltekintve! Páratlan párosuknak még a mandzsúriai jelölt sem tudna ellenállni. A családon belüli erőszak Mengele-féle változatának, ha nem is új keletű, de kifinomultabb ábrázolását választotta az írópáros. A történetszálak egy fájóan középszerű tetőpontban érnek össze, a váltott nézőpontból túlírtnak tűnő akciójelenet ma már legfeljebb egy B-filmes mozgóképen kaphatna helyet. Szerencsére az állkoppantó lezárás mindenért kárpótol. Barker történetei rendre a folytatás szellemében érnek véget. Írhatna már egy olyan könyvet is, ami kerek egész, és nem arra van kihegyezve, hogy újabb regényt lehessen kisajtolni belőle.
Kinget idézi, de nem kíván dickensi magasságokba törni J.D. Barker thrillere - Könyves magazin
J.D. Barker legújabb könyve a Szép remények thrillerverziója, amely egyben kalapemelés Stephen King munkássága előtt. A Charles Dickens klasszikusát megidéző történet nagyon is barkeri, amely inkább tartalmi, semmint stíluselemeket kölcsönöz Kingtől. A Szíve helyén sötétség egy izgalmas, rejtélyekkel teli coming-of-age sztori.
A csavaros eszű J.D. Barker a bestsellergyáros James Pattersonnal karöltve egy letehetetlenül izgalmas, fordulatokban gazdag krimivel rukkolt elő. Precízen megszerkesztett, korrekt iparosmunka A madártollas gyilkosságok, de ennél nem több. Hiányzik belőle az, ami, a címével ellentétben, ott dobog Barker előző regényében, a Szíve helyén sötétségben. Ezért Patterson és Barker legközelebb remélhetőleg felváltva állnak majd a rajtvonalra.
