Minden sorozatgyilkos mögött áll egy rossz családi háttér

.konyvesblog. | 2018. december 20. |

J.D. Barker A negyedik majom című könyvével nemcsak az amerikai, de a magyar közönséget is egy csapásra meghódította. Tette mindezt egy telített, látszólag sok újdonságot már nem tartogató műfajban. Szövevényes thrillerét Az ötödik áldozatban ott folytatja, ahol abbahagyta, és egy másodpercre sem hagyja lankadni az olvasók figyelmét. A fordulatokban gazdag, hátborzongató események ezúttal is remek, letisztult stílusban bomlanak ki a könyv lapjain, hogy aztán a végjátékot követően kétségek közt hagyják a kicsit dühös, de elismerően mosolyogó befogadót.  

J.D. Barker: Az ötödik áldozat

Fordította: Bosnyák Edit, Agave Könyvek, 2018, 528 oldal, 4280 HUF

 

Balul elsült nyomozása után a mindvégig megvezetett Sam Porter nyomozó gondolatait egy másik ügybe csöppenve sem eresztik a közelmúlt sötét eseményei. Az új gyilkos módszerei merőben eltérnek a Négy Majom Gyilkos kézjegyeitől és rengeteg furcsaság övezi őket. Akadnak azonban olyan közös pontok, amelyek alapján Sam mégis újra üldözőbe veszi a 4MGY-t, ami odáig vezet, hogy kényszerpihenőre küldik és letiltják az ügyről. Csapata az áldozatait sós vízbe fojtó gyilkos nyomába ered, míg az FBI veszi át Porter nyomozását. Sam pihenőjét töltve egyre közelebb kerül a 4MGY anyjához, aki kulcsfontosságú szereplőnek bizonyul a gyilkos hátterének jobb megismeréséhez – és nem utolsó sorban a kézre kerítésében. 

Barker írói stílusának legerősebb pontja a letisztult, sallangmentes nyelvezet. Gördülékeny, meglehetősen könnyen olvasható lesz így a könyv. Az események követhetőségét és a bevonódást segítik a fejezetek előtt található dátumok és időpontok, valamint az egyes fejezetek végén található összefoglaló táblázatok. Ezekkel a húzásokkal Barker sikeresen éri el, hogy az olvasó is a játék aktív részese legyen, és jó krimihez, thrillerhez méltóan illesztgesse össze a szépen adagolt információmorzsákból a nagy képet. Persze ez már egy bevett szokás, sőt, elvárás a zsáner berkein belül és valójában Barker műve sem tér el merőben a thrillerek nagykönyvében meghatározott eszközöktől. Hiába akadnak esetenként nagyon is filmekre és sorozatokra emlékeztető klisék, vagy előre sejthető fordulatok, Az ötödik áldozat mégis amennyire hagyományos, annyira kiemelkedő is. Sodró lendületű, lineáris cselekményvezetésű, végig feszült, sötét bűnügyi sztori, amely az explicitebb jelenetek taglalása mellett nem ódzkodik a szereplők lelkivilágban való vájkálástól sem. 

Ha egy gyilkost kell megtalálnod, akkor keresd meg az anyját

A negyedik majom folytatásában egy új sorozatgyilkos járja Chicago utcáit, miközben Sam Porter nyomozó egyre mélyebbre ás a Négy Majom Gyilkos sötét múltjában.J.D. Barker: Az ötödik áldozatFordította: Bosnyák Edit, Agave Könyvek, 2018, 528 oldal, 4280 HUF Porter nyomozót és csapatát...

Az alapvetően szikár, lényegre törő mondatszerkezetek a szereplők érzelmeivel foglalkozó leírásokban kissé líraibb élt vesznek, de mégsem annyira, hogy zavaró mértékben kilógjanak a sorból. A párbeszédek meglehetősen természetesnek hatnak, semmi mesterkeltség nincs bennük. Az élő-lélegző világ megalkotásában fontos szerep jut a súlytalannak tűnő, semmitmondó és akár poénkodós hétköznapi csevegések beszúrásának, amelyek elsőre kizökkenthetnek ugyan a súlyos bűntényt középpontba állító történetből, de nagyon természetesek és hitelesek maradnak. Ezeken a párbeszédeken keresztül a karakterek is sokkal valószerűbbé válnak, így a dráma és megélt borzalmak is kegyetlenebbül csapódnak le. A történet hihetőségét erősíti még, hogy a kortárs fogyasztói társadalom és tömegkultúra is szerves részét képezi a cselekménynek. 

Barker több karakter szemszögén keresztül vázolja olvasóinak a történet alakulását, amelyek megdöbbentő fordulatokkal érnek össze. Minden látszólag megválaszolt kérdésből újabbak sarjadnak, amelyek általában természetesen a fejezetek végein kapnak helyet. Nagyon kedvelt fogása a szerzőnek a cliffhanger technika. Fokozatosan, szépen adagolja az információkat és sűríti az eseményeket, hogy az egyre csak szaporodó kérdőjelek a könyv legvégén egy felháborítóan pimasz és provokatív függővégbe torkolljanak.

A gyilkos halála nem öli meg a feszültséget

Sorozatgyilkosos thrillerben nem könnyű újat mutatni, különösen a nagy true crime-bumm óta, J. D. Barkernek mégis sikerült. Pedig az ő könyvében is akad bőven a zsánerklisékből, a gyerekkori kisállatgyilkosságtól a személyes traumával küzdő zsaruig. A negyedik majom tizedik oldalán sem járunk, amikor a Chicagót évek óta rettegésben tartó Négy Majom Gyilkos (4MGY) kilép egy busz elé.

Az ötödik áldozat tehát egy szokványostól nem túlzottan eltérő sötét krimi, amelynek hiteles világa, szerethető szereplői és könnyed stílusa mégis kellemesen friss olvasmányélményt biztosítanak. A teljes élményhez érdemes megfogadni Norton nyomozó egyik közhelyszerű megállapítását, miszerint „Néha a legapróbb részlet a legfontosabb.” A befejezés pedig garantálja, hogy az olvasó még többet akarjon, azonnal – vagy legalábbis várjon türelemmel a trilógia várhatóan jövőre érkező lezárásáig.

Szerző: Laki Péter

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Meg fogsz lepődni, hogy milyen régi a reggeli kávéd

Biológusok megfejtették, hogy az arabica kávé több százezer évvel ezelőtt, természetes kereszteződés folytán alakult ki. Könyvek hírek (és kávé) mellé.

...
Zöld

A szerzetes, aki megalkotta a középkori Google Earth-öt

Fra Mauro, a velencei laikus testvér az addigi történelem legrészletesebb térképét készítette el az 1450-es években. Csettintenének rá a Google Earth tervezői is.

...
Zöld

Vajon tudod a választ 3 egyszerű kérdésre a pedofíliáról és a gyerekek elleni erőszakról?

A cikkben könyveket is találsz a Hintalovon ajánlásával!