Alba de Céspedes itthon talán kevéssé ismert szerző, de szerte a világon reneszánszát éli, olyan alkotók említik ugyanis fontos példaképeik között, mint 2022 irodalmi Nobel-díjasa, Annie Ernaux, vagy a rejtőzködő Elena Ferrante, aki a következőket írja róla: „Írás közben bátorító könyvekkel bástyázom körül magam. Alba des Céspedes regényei is köztük vannak”. Bár a kubai-olasz származású író több mint száz évvel ezelőtt született, művei nagy részét pedig a huszadik század középső évtizedeiben írta, a lányok és a nők helyzetéről, a házasságról, a szerelmi szenvedélyről és annak eltűnéséről, valamint az önfeláldozás ellentmondásairól szóló mondanivalója időtlen és máig érvényes – a Tiltott füzet című naplóregény olvasása során legalábbis mindenképpen ez a benyomásunk.
A magyarul a Park Kiadó gondozásában és Kürthy Ádám András fordításában 2024 végén megjelent regény a nők társadalmi helyzetén túl az önmegértés és önmegismerés egyáltalán nem kockázatmentes tevékenységét tárgyalja. Főhősét, Valeria Cossatit néhány hónapon át követhetjük nyomon (egész pontosan 1950 novemberétől 1951 májusáig), miközben a fiktív hős naplóját, személyes bejegyzéseit olvassuk. Eközben pedig nemcsak hétköznapi életének eseményei tárulnak fel előttünk, de láthatóvá válik az a felszabadultsággal vegyes gyötrelem is, amit a naplóírás jelent számára.
Áldozatos feleség és anya
A főhős-elbeszélő, Valeria 43 éves családanya, aki nyugodt, békés, kiegyensúlyozottnak mondható házasságban él férjével Róma egyik külvárosában. Húsz év körüli fiuk és lányuk is velük lakik, mindketten a családalapítás, az önálló élet kezdetén állnak. A nő a megélhetés miatt ugyan dolgozik, de egyben klasszikus olasz családanya is, aki
minden este vacsorával várja szeretteit, és munkaidején kívül látástól vakulásig a háztartásban dolgozik.
Rengeteg áldozatot hoz a családjáért, melyet egy összetartó és szeretetteli közegnek gondol, egészen addig, míg közelről, részletekbe menő analízissel szemügyre nem veszi: „Az életemet mindig jelentéktelennek találtam: az esküvőmön meg a gyerekeim születésén kívül semmi említésre méltó nem történt velem. Viszont mióta véletlenül naplóírásba fogtam, úgy találom, egyetlen szó vagy hangsúly is lehet ugyanolyan fontos, akár még fontosabb is olyan dolgoknál, amelyeket megszokásból annak tartunk.”
Titkos és tiltott papíráru
A naplóból kiolvasható történet azzal indul, hogy a főhős, miközben szokásosan cigarettát vásárol a férjének, megmagyarázhatatlan és érthetetlen sugallatra vásárol egy fekete füzetet is. A címben is megjelenő tárgy megvásárlása elvileg tiltott, a trafikos ugyanis vasárnap nem árusíthat mást, csak dohányterméket, így Valeria a kabátja alatt csempészi ki a boltból a füzetet, melyet az első perctől a rejtegetés szorongása kísér. Amikor hazaér, akkor jön rá, hogy nincs hova rejtse,
az egész lakásában és az életében nincs egyetlen titkos zug, mely csak az övé lenne
– egész egyszerűen nincs saját tere, sem szó szerinti sem metaforikus értelemben: „Eltűnődtem ezen: nincs a lakásban egy fiók vagy egy kis zug, amely az enyém volna”. Ezen a ponton szinte óhatatlanul eszünkbe jut Virginia Woolf 1929-ben íródott Saját szoba című műve, melyben a nők helyzetéről, lehetőségeiről, társadalmi szerepéről értekezett. A külön helyiségért való kiállás Céspedes regényében is megjelenik, igaz, nem több, mint egyszeri fellángolás, elhatározás, melynek nem lesz eredménye: „(…) ki kell állnom azért, hogy jogom van bezárkózni egy szobába, és írni, amikor csak akarok”.
Kiüresedő élet
A folyamatosan rejtegetett, ide-oda dugdosott füzetben egyre szaporodnak a bejegyzések, melyek az idő előrehaladtával egyre inkább őszintébbek lesznek. Míg kezdetben a napló szinte csak a mindennapi történések lajstroma, idővel egyre nagyobb szerepet kap benne a reflexió, a különböző események, szituációk értelmezése. Valeria egyre mélyebben tárja fel öregedő, munkájában sikertelen férjével való huszonkét évnyi kapcsolatát, ahogy lázadó lányával és a hozzá érzelmileg talán legközelebb álló fiával való rejtett konfliktusait is.
A felszínen persze minden rendezett, a nőben bekövetkező „felfordulást” senki nem látja, legfeljebb az olvasó, aki a napló műfaji sajátosságaiból adódóan kizárólag Valeria szemén keresztül érzékeli az ábrázolt világot.
Céspedes hősnője távoli rokona Ibsen Nórájának,
talán azzal a különbséggel, hogy az ő esetében nincs egyetlen fordulópont, amihez képest az átértékelés, az egész élet új megvilágításba helyezése megtörténik.
Valeria számára a kis füzet és a benne sokasodó bejegyzések készítik elő azt a fordulópontot, ahová lassan, hónapok alatt jut el. És nagyon fontos, hogy nem külső esemény hatására világosodik meg, hanem pusztán azáltal, hogy elkezdi értelmezni a vele történteket. Egyre szenvedélyesebb helyzetelemzései során mintha egy hatalmas reflektort irányítana az életére, így láthatóvá válnak a kis árulások, az elhallgatások és az a jól csomagolt kudarc, hogy a gyerekek felnőttek, a házasság ellaposodott, és hátravan még az élet fele, amit ebben az ásító ürességben kell leélnie.
Valeria valójában még a naplójában sem meri megfogalmazni ezeket a gondolatokat, minden alkalommal visszaretten, hiszen saját addigi életét semmisítené meg, húzná át egy tollvonással, ha megtenné. Ettől függetlenül azért elég egyértelmű és fájó következtetéseket von le gyerekeivel, anyjával vagy akár a férjével való kapcsolatára vonatkozóan is.
A naplóírás egyszerre építés és rombolás
Bár nagyon érdekes az, ahogyan bemutatja a békés házasság csendbe burkolózó unalmát, sőt, egy új szerelem megjelenését, a Tiltott füzet legnagyobb érdeme és legérdekesebb dimenziója az a számvetés, melyet Valeria készít, miközben a naplóját írja. A kis fekete füzet egyszerre vonzza és taszítja – szeret írni, folyamatosan késztetést érez, hogy értelmezze a napjait, ugyanakkor fél is ettől, többször hangsúlyozza, hogy nem biztos abban, hogy ez a helyes út.
Egyértelműen érzékeli, hogy a naplóírás miatt kerül válságba az élete, még akkor is, ha ez a napló egyben annak a kulcsa, hogy legalább az írás közben levethesse azt a „súlyos álruhát”, melyet véleménye szerint mindenki visel. A napló írásakor lehet valóban önmaga,
de közben el is veszíti, fel is számolja azt a képet, amit oly gondosan építgetett magáról évtizedeken át.
A naplóírás tehát egyszerre építés és rombolás a számára, valamit le kell rombolnia ahhoz, hogy a romok helyén felépülhessen valami új. De vajon megéri-e a rombolás áldozata?
Nóra, mint tudjuk, otthagyja a babaszobát Ibsen drámájában. De vajon mindenki képes erre? Valeria dilemmája valójában ez: „Ha negyvenhárom éves korunkban elveszítjük mindazt, ami a miénk volt, már nehéz újrakezdeni az életet.”
A naplóírás ezért sokszor olyan neki, mintha az ördöggel társalogna, fél a(z ön)megismeréstől, ugyanakkor vágyik is rá: „Tudom, hogy az eseményekre adott reakcióim aprólékos leírása folytán napról napra jobban megismerem önmagam. Talán van olyan ember, aki önmaga alaposabb megismerése révén képes jobbá válni – én viszont minél jobban megismerem magam, annál inkább elveszítem önmagam.”
A kegyetlen elemzés bátorságot igényel, és felmerül a megválaszolhatatlan kérdés, jobb lesz-e ettől, boldogabbá válik-e az élet? A naplóregény zárlata végül valamiféle választ ad erre, még ha ez a válasz meglehetősen bizonytalan is.
Le lehet-e dobni az évtizedeken át viselt álruhát?
Valeria történetét nagyon sok szempontból lehet vizsgálni, a naplójában megörökített néhány hónap nyugtalanságát nevezhetjük életközépi válságnak, a gyerekei kiköltözésével szembenéző nő kálváriáját az üres fészek szindróma eljövetelének. A szexuális vágy és a fiatalság eltűnése is benne van a műben, mint ahogy belecsordogál a két világháború utáni időszak bizonytalansága, de akár az a társadalmi átrendeződés is, ahogyan a nők lassan, de biztosan (Valeria még alig, de a lánya, a haladó gondolkodású, ezért az anyjával örök konfliktusban álló Mirella már egész radikálisan) elkezdenek a megszokotthoz képest más szerepeket is felvenni.
Társadalmi elvárások, anya- és feleségszerep, szeretői státusz, történelmi bizonytalanság, lelki problémák épülnek egymásra és erősítik egymást az egyszerű, átlátható történetben, ahol a reflexiók legalább annyira fontosak, mint maguk az események. Valeria története egy múlt századi római családanya története, de valójában mindannyiunk sztorija, amennyiben arra kérdez rá,
szembe merünk-e nézni önmagunkkal, le tudjuk-e vetni az álruhánkat, elég bátrak vagyunk-e az újrakezdéshez?
Nyitókép: Alba de Céspedes portré - Wikipedia
