És a kvaggáról vagy az elefántmadárról hallottál már? Mi irtottuk ki

És a kvaggáról vagy az elefántmadárról hallottál már? Mi irtottuk ki

Történetek azokról az élőlényekről, amelyeket az ember irtott ki, és azokról az emberekről, akik ezt tették. "És még ma is élnek, ha meg nem haltak" - a tündérmesék jól ismert befejezését az e könyvben szereplő 41 élőlény közül egyikről sem lehet elmondani pozitív kicsengéssel. A mamut, a dodó, a neandervölgyi ember: mind kihaltak. Tovább élnek azonban Radek Malý leírásaiban, Jiří Grbavčic és Pavel Dvorský egész oldalas, színes illusztrációin. Olvass bele!

Könyves Magazin |

A fajokról, alfajokról készült pompás, részletes ábrázolások és leírások arra hívják fel a figyelmünket, hogy az életnek milyen sok formája eltűnt már a Földről. Megelevenednek előttünk a kék bolygó örökre elveszett élőlényei, és talán tudatosodik bennünk az is, hogy a még meglevők sorsa a mi kezünkben van, a környezet változása mellett az állatfajok kihalása sem hagyhat bennünket hidegen. A könyv arra is figyelmeztet, hogy az ember mintha nem tanulna a saját hibájából: az állatfajok eltűnése ma is folytatódik. Oldalról oldalra közeledünk a jelenkorhoz, olyan élőlényekről is olvashatunk, amelyek néhány évvel ezelőtt még léteztek, mint például a zanzibári leopárd (1996-ig), a pireneusi kőszálikecske (2000-ig) vagy a kínai folyamidelfin (2007-ig). Óhatatlanul felmerül a keserű kérdés: vajon melyik élőlényé lenne a következő oldal.

Radek Malý
Kihalt állatok atlasza
Ford. Mirtse Áron, Móra, 2021, 88 oldal
-

Radek Malý: Kihalt állatok atlasza (részlet)

Fordította: Mirtse Áron

Elefántmadár

Aepyornis maximus

elterjedés: Madagaszkár
kihalás ideje: 17. század eleje

-

Kortársai gyakran kacagtak a híres felfedező és velencei kalmár, Marco Polo hihetetlennek tűnő beszámolóin. Polo úti meséi említést tesznek többek között egy titokzatos „elefántmadárról”, amely a szerző állítása szerint képes egy elefántot felemelni a levegőbe a karmai közt, hogy aztán leejtse, és a belső részeiből lakmározzon. Polo leírásaiból sok minden igaznak bizonyult. Lehetséges, hogy a legendás elefántmadárhoz a modellt az Aepyornis szolgáltatta, még ha ez csak egy röpképtelen növényevő volt is? Akárhogy is, azt tudjuk, hogy az elefántmadár volt a leghatalmasabb madár, amelyet valaha látott a világ.

Madagaszkár elzárt szigete az Indiai-óceánon ideális feltételeket kínált az egyedülálló állat- és növényfajok kialakulásához. Az óriásmadaraknak hét fajáról tudunk a szigeten, amelyek valamennyien az Aepyornis családjába tartoztak. A legeslegnagyobb, amelyet elefántmadárként ismerünk, maradt fenn a legtovább: talán egészen a 17. századig, vagyis nem sokkal azelőtt pusztultak ki, hogy az európaiak megérkeztek a szigetre. Az európaiak azonban nem az első letelepülők voltak Madagaszkáron: az arabok már 2000 évvel ezelőtt ott voltak, kenukkal érkeztek Indonéziából, Indián és Kelet-Afrikán keresztül. És ezek az arabok voltak azok, akik a hatalmas madarak kihalását okozták, mivel megváltoztatták a természetes körülményeket a szigeten, elűzték a védtelen óriásokat az eredeti életterükből, és elrabolták tojásaikat. Az elefántmadár tojása 30 centiméteres volt, és az űrtartalma kereken 10 liter. 

Az arab telepesek idejében egy ilyen tojással jól lehetett lakatni egy egész falut.

A tudósok közt nincs egyetértés abban, hogy ez az óriás, a strucc távoli rokona hogyan kerülhetett a szigetre. Elődei sok millió évvel ezelőtt tökéletesen működő szárnyakkal rendelkeztek esetleg, vagy talán akkor érkeztek szárazföldi úton, amikor Madagaszkár még a kontinens földtömegének része volt? A sziget kedvező viszonyai között, ahol természetes ellenségük nem akadt, a szárnyaik elcsökevényesedtek, és akárcsak Új-Zélandon a moák, nehézkes, növényevő óriásokká fejlődtek; egyben fontos terjesztőjévé például a baobabfa magjainak. Az elefántmadár 3 méter magasra is megnőtt, és a súlya 400 és 500 kilogramm között alakult, vagyis sokkal nehezebb volt, mint akár a legnagyobb óriás moa. Mivel az elefánt madárnak nem volt ellensége a természetes ökoszisztémában, energiatakarékos életet élhetett, ami tükröződik a test tömegében is.

Az európai telepesek nem vették komolyan az őslakosok meséit az óriási madárról. Ám 1851-ben bizonyítást nyert a létezése, amikor Arnauld Abade kapitány egy hatalmas, röpképtelen madár három tojását és egy csonttöredékét vitte haza Franciaországba. Nemsokára a további kutatások egy teljes elefántmadár-csontvázat is feltártak. Madagaszkár piacain mind a mai napig meg lehet vásárolni az elefántmadár vastag tojáshéjának töredékeit. Ausztrál tudósoknak sikerült egy töredékből DNS-t kivonniuk, vagyis nem kizárt, hogy a modern európaiak a jövőben szemtől szemben találkozhatnak az elefántmadárral. Mi több, a madagaszkári őslakosok azt állítják, hogy eldugott mocsarakban még mindig lehet találni olyan tojásokat, amelyeket mintha csak tegnap raktak volna le...

Kvagga

Equus quagga quagga

elterjedés: Dél-Afrika
kihalás ideje: 1883

-

Valamennyien tudjuk, mit jelent fekete báránynak lenni. Sok mindent jelenthet, de népszerűséget nem, annyi bizonyos. De milyen lehet zebrának lenni csíkok nélkül? Nos, az egzotikus nevet viselő kvagga biztos sokat tudna mesélni erről, ha az emberi faj ki nem irtotta volna – többek között „zebraiatlan” bőre miatt.

A kvagga egykor nagy létszámú csordákban élt a dél-afrikai Oranje folyó felső szakaszának síkságain. Különös nevét a bennszülött khoikhoi néptől (más néven hottentottáktól) kapta; talán hangutánzó szó volt, amely az állat hangjára hasonlított. A nagyobb termetű zebrák közé tartozott, zömök testének hossza elérte a 2,5 métert. Első pillantásra a ló és a zebra kereszteződésének látszott. Megvoltak rajta a zebrára jellemző csíkok, de csak halványan, és csak a fejen, a nyakon és a test elülső részén. Egyes feltevések szerint a zebra csíkjai elriasztják a zavaró rovarokat, különösen a cecelegyeket. A száraz vidéken, ahol a kvagga élt, nem volt sok légy, sem túl sok ragadozó, amelyeket össze kellett volna zavarni a csíkokkal, ami magyarázat lehet a csíkok elvesztésére.

Ám egy ellenséget mégiscsak talált a kvagga – az embert. A 19. század elején a kvagga csordái még népesek voltak. A zebrák húsa könnyen elérhető táplálék forrás volt a katonák számára, ráadásul nem tudták tartani a versenyt az újfajta fűevőkkel. 

A farmerek lőni kezdték őket, és bőrük a vadászok egyre kedveltebb trófeája lett.

Mire az ember felismerte volna, hogy a helyzettel foglalkozni kell, már nem nagyon maradt mit megvédeni – 1878-ban kilőtték az utolsó kvaggát is a vadonban. Ezt követően még három európai állatkertben éltek idős, szaporodásképtelen kvaggák. A faj utolsó példánya az amszterdami állatkertben múlt ki 1883. augusztus 12-én. Nem maradt más a kvaggából, csak három fotó, húsz bőr, hét csontváz és néhány koponya. Nem csoda, hogy ezek ma már igen értékes darabjai a múzeumi kiállításoknak.

Abban sincs semmi csodálnivaló, hogy az emberiségnek lelkifurdalást okozott az, amit a kvaggával tett: valójában ez volt az első élőlény, amelyet az ember megpróbált visszahozni az életbe. A biológusok még ma sem értenek egyet abban, hogy a kvagga önálló faj volt-e, vagy az alföldi zebra alfaja.

Bár ez a faj esetleg alkalmas lehet arra, hogy új fejezet nyíljon a történetében, ez a feltámadás elég kétséges. 1969-ben egy német preparátor, Reinhold Rau egy fiatal kvagga szakszerűtlenül cserzett bőrére bukkant a fokvárosi múzeumban. A húsmaradványokat és a bőr alatti kötőszöveteket elküldte genetikai elemzésre. A kvagga lett így az első állat, amelyen DNS-vizsgálatot végeztek. A kutatás eredményét 1984-ben tették közzé, és az derült ki belőle, hogy a kvagga az alföldi zebra alfaja. Csíkjainak elvesztése egy genetikai mutáció eredménye volt, hasonlóképpen ahhoz, ahogy az ember szivárványhártyája esetében történt. Reinhold Rau ebből arra következtetett, hogy lehetséges az eredeti alfajból szelektív tenyésztéssel létrehozni egy fajtát; csapatával el is kezdett dolgozni ezen 1987-ben. Kísérletein más tudósok eleinte csak gúnyolódtak, ám később támogatásra lelt.

Ennek az állatnak az ötödik generációja már valóban minden tekintetben emlékeztetett az eredeti kvaggára. 2016-ban, harmincévnyi munka után a tudósok kis csordákat telepítettek vissza a vadonba ezekből a zebrákból, tíz különböző helyre.

De vajon ezek a zebrák valódi kvaggának tekinthetők, vagy csak úgy néznek ki? Hogy elkerüljük az olyan zűrzavart, mint a fehér holló vagy a fekete bárány esete, ennek a zebrának a hivatalos neve Rau-kvagga. Hogy milyen sikerrel fog fennmaradni a vadonban, az majd ki derül.

Mamut

Mammuthus nem

elterjedés: Európa, Észak-Ázsia, Észak-Amerika

kihalás ideje: Kr. e. 2000

-

A dinoszauruszok mellett a mamut a legismertebb őslény. Köztudott a tény, hogy elődeink is vadásztak rá. De valóban ők idézhették elő a ki halását? A tudósok erről a mai napig vitatkoznak.

A mamutra hajlamosak vagyunk úgy gondolni, mint valami rettenetesen nagy élőlényre. Igaz ugyan, hogy a legnagyobb mamutfajok öt méter magasra is megnőttek, mások azonban törpék voltak ehhez képest. A legtöbb mamut, úgy tűnik, nem volt nagyobb a mai ázsiai elefántnál, amely közeli rokonuk, noha körülbelül 5 millió éve egymástól elszigetelten fejlődtek. Mindenesetre a tudósok abban reménykednek, hogy a mai ázsiai elefánt genetikailag segíthet a mamutot újra életre kelteni. Bár ennek megvalósításától még messze járunk (ami talán nem is baj), a mamut genetikai információi elérhetők a jól megőrződött leletek révén. A mamut görbe agyarai jóval hosszabbak voltak a ma élő elefántokéinál, és a legtöbb mamutfajnak hosszú szőre volt. Ezek a méltóságteljes növényevők csordákban vándoroltak nyári és téli legelőik között a sztyeppéken és tundrákon. Ma már nincsenek kétségeink azzal kapcsolatban, hogy az őskori ember gyakran vadászott mamutra, és szándékosan telepedett le a csordák útvonalai mentén. Azt a feltevést, hogy az emberek ágakkal lefedett gödrökben ejtették csapdába a mamutokat, napjainkra megkérdőjelezik; úgy tűnik, inkább szervezett csoportokban vadásztak rájuk. A legtöbb esetben az emberek a zsákmányolt mamut minden részét felhasználták, nemcsak táplálékként, hanem például kunyhóik tartóvázaként is, miközben a mamutagyarat használati eszközként és díszítőelemként is alkalmazták. 

Bár a mamutok legtöbb faja az utolsó jégkorszak végén kihalt, néhány helyen ennél sokkal tovább fennmaradtak. A jeges-tengeri Wrangel-szigeten még Kr. e. 2000-ben is éltek. Az alaszkai Szent Pál-szigeten, ahol az utolsó mamut nem sokkal korábban pusztult el, a mamutállomány azért halt ki, mert a táplálék mennyisége nagymértékben lecsökkent, miután az óceán elárasztotta a területet. A világ mamutállományának nagy része azonban már sokkal korábban kihalt: körülbelül 10 000 évvel ezelőtt. Nem lehetnek kétségeink azzal kapcsolatban, hogy az ember hozzájárult a kiirtásukhoz. 

Egyes elméletek szerint az emberek tömegesen mészárolták le őket, különösen az észak-amerikai kontinensen. 

Más tudósok úgy vélik, hogy a mamutok kihalását – és velük együtt számos más nagy testű emlősét – jórészt a globális klímaváltozás hozta magával. A mamutok legyengültek, mert nem tudtak táplálékot találni a mély hóban, és ez könnyű prédává tette őket az ember számára. A tudósok folyamatosan vizsgálják a Szibériában talált leleteket, köztük olyan mamutok maradványait, amelyek mindössze néhány óra alatt fagytak meg, a gyomrukban emésztetlen táplálékkal. Egy ilyen hirtelen klimatikus katasztrófának oka lehetett a földtengely hirtelen kitérése, és a földkéreg ebből következő mozgása is. A legfrissebb, 2017-ben keletkezett feltevés azt állítja, hogy a mamutok végső soron egy genetikai mutáció fellépése következtében halhattak ki. Ma is megfigyelhetünk hasonló jelenséget olyan állatoknál, amelyeknek állománya csak néhány száz főt számlál, és ez a kihalás közelébe sodorja őket.

Akárhogy történt is, az őskori ember minden bizonnyal megnehezítette a mamutok életét. Az a tény, hogy az utolsó fennmaradt mamutok kihalása a Wrangel-szigeten egybeesik az ember megérkezésével, önmagáért beszél.

Kapcsolódó cikkek
...
Könyves Advent

A Frogmorton farmon zajlik az élet és egy titokzatos alak is felbukkan

A semmi lány felnőtt… A Frogmorton farmon a megszokott módon zajlik az élet – ami azt jelenti, hogy az események rég túllépték a „különc” szintet, és most nyílegyenesen vágtáznak a „teljesen bizarr” felé. Olvass bele a Frogmorton farm 2. részébe!

...
Könyves Advent

Sissel-Jo Gazan új regényében egy lány eltűnése komoly lavinát indít el

A kis dán szigeten, Samsøn semmi sem az, aminek látszik. Amikor váratlanul nyoma vész a tizenhét éves Bettinának, a szigetlakók egy emberként vetik bele magukat a találgatásokba. Meghalt? Vagy csak újra megszökött az őt nevelő családtól, ahogyan korábban is tette már? Olvass bele a Fehér virágokba!

...
Könyves Advent

Férfimesék találkozásokról és az elválásokról, vakvágányokról és újjászületésekről

Tizenkilenc őszinte mese férfiakról, akik nélkül nem lenne ennyire izgalmas kaland az élet, és akik bizony... "ilyenek". Na meg persze "olyanok" is. Épp, mint a nők. Olvass bele Sándor Anikó Férfimesék című könyvébe!

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Mit tehet egy nő, ha lebénul az arca és elveszti a mosolyát? Olvass bele Sarah Ruhl könyvébe!

Sarah Ruhl az élete minden területén sikeresnek érezte magát, amikor az arca lebénult. Mi mindent jelent valójában egy mosoly? Mutatunk egy részletet a könyvéből!

...
Zöld

A narcisztikus személyiség kinőhető? + 2 könyv a témában

Kutatás készült arról, hogyan változnak a narcisztikus személyiségjegyek az ember élete során. A cikk végén két könyvet is ajánlunk a narcizmus témájában.

...
Zöld

A Stonehenge építőit is pestisjárvány törölhette el a föld színéről

A hír mellé két könyvet ajánlunk a járványok történelemformáló hatásáról.

Polc

A háromtest-probléma nyomasztó történelemkönyv a jövőről

...

Szeretnék-e Murakami Haruki szomszédja lenni?

...

A Nagy Svájci: eszelős vágy, hazugságok és a traumaipar görbe tükre

...

Tove Ditlevsen önéletrajzi trilógiája gyógyszerfüggésről, abortuszokról, íróvá válásról mesél

...
Olvass!
...
Beleolvasó

Bencsik Orsolya: Hiába szeretnénk, nem tudunk menekülni a traumáink elől [MARGÓ KÖNYVEK]

Olvasd el Bencsik Orsolya utószavát a horvát Ivana Bodrožić regényéhez, melynek szereplőit a felszín alatt munkáló háborús és családi traumák és sebek kísértik.

...
Beleolvasó

„Így lenne jó meghalni: valami ringat, süt a nap, és olaszul énekelnek” – Részlet Máraiék tükörnaplójából

Az Egymás tükörképei vagyunk egy izgalmas válogatás Márai Ilona naplóiból, amely kiegészül férje, Márai Sándor naplósorozatának részleteivel, ezzel különleges élményt nyújtva az olvasónak. Olvass bele!

...
Beleolvasó

A háború öröksége, hogy még elpálinkázgatsz az orosz marsallal, mielőtt elvisznek

Íme, az eddig meg nem írt nagy magyar háborús regény. Olvass bele a Rossebbe!

...

Szabályok szövevényes hálózatában telt az úrinő élete [Budapesti nők]

...

Bojti Andrea: Transzgenerációsan gyógyulunk [Podcast]

...

A jó feleség egyszerűen jó menedzser, mindent kézben tart [Budapesti nők]

SZÓRAKOZÁS
...
Szórakozás

Harrenhal átka kerget őrületbe a Sárkányok házában?

Különös dolgok történnek Daemon Targaryennel, aki Harrenhal baljós várában időzik a Sárkányok háza utóbbi epizódjaiban. Egy kis westerosi történelmi gyorstalpaló következik.

...
Szórakozás

A Saltburn rendezője adaptálja az Üvöltő szeleket

Baljósnak biztos baljós lesz a film, de vajon annyira botrányos is, mint a Saltburn?

...
Szórakozás

Meghalt Shelley Duvall, A ragyogás sztárja

Robert Altman egyik kedvenc színésze volt, de A ragyogás sikoltós-baltás jelenete az, ami kitörölhetetlenné tette őt a filmtörténetből.