Túlélni Amerikát, avagy a boldog társadalmonkívüliség

Túlélni Amerikát, avagy a boldog társadalmonkívüliség

Jessica Bruder A nomádok földje című kötete tényfeltáró történet az amerikai gazdaság sötét mélységeiből, és azokról, akik a túlélés reményében feladták addigi életüket. Észak-Dakota cukorrépaföldjeitől Kalifornia kempingein át az Amazon texasi CamperForce programjáig a munkaadók új, alacsony költséggel járó munkaerőforrásra bukkantak: a folyton úton lévő, huszonegyedik századi nomádokra. A nagy gazdasági válságnak ők a láthatatlan áldozatai. Ők, akik tízezrével indultak útnak lakókocsivá alakított kisbuszaikban, az egyre növekvő nomádtársadalom tagjaiként. Ők, akik nem adják fel a reményt. Olvass bele a könyvbe!

Könyves Magazin |

„Akik azt hitték, a 2008-as anyagi összeomlás rég véget ért, meg kell hogy ismerjék azokat az embereket, akiket Jessica Bruder bemutat perzselő, gyönyörűen megírt, életteli, felkavaró (és időnként igen humoros) könyvében” – mondták a könyv méltatói. Hasonlóképpen fogalmaztak a kritikusok az Oscar-díj-átadón is, miután a könyv alapján készült azonos című film három díjat nyert, főszerepben a csodálatos Frances McDormanddal.

A szezonális munkák közti útvonalakat követve Jessica Bruder találkozott volt egyetemi oktatóval, a McDonald’s vezetőhelyettesével, elnökkel, lelkésszel, főiskolai adminisztrátorral, motoros rendőrrel, és megállíthatatlan főszereplőjével, Linda May egykori koktélpincérnővel, lakberendezési áruházi eladóval és generálkivitelezővel.

„Van Halen” névre keresztelt használt autójával Bruder útnak indul, hogy közelebbről is megismerje könyve szereplőit. Miközben Linda Mayt és társait kíséri a kempingtakarítói állástól a raktári termékrendszerezői munkán át a sivatagi találkozókig, majd a cukorrépaszedés veszélyesnek minősülő munkaköréig, Bruder lenyűgöző tényfeltáró történetet mesél el az amerikai gazdaság sötét mélységeiről – és előrevetíti a bizonytalan jövőt, amely sokunkra várhat. Ugyanakkor magasztalja ezeknek az ízig-vérig amerikai embereknek azt a kivételes rugalmasságát és kreativitását, amellyel lemondtak a helyhezkötöttségről a túlélés érdekében. Nem adták fel a reményt.

Jessica Bruder
A nomádok földje
Fordította: Dranka Anita, Európa Könyvkiadó, 2021, 360 oldal
-

Jessica Bruder újságíró fő témái a szubkultúrák és a kitartás. A nomádok földje című könyvéhez maga is egy kisbuszban élt, hogy dokumentálja a vándormunkás amerikaiakat, akik lemondtak a hagyományos otthonukról, és útra keltek munka reményében. A szerző a hároméves projekt alatt több mint 24 000 kilométert tett meg, bejárta Amerikát parttól partig, a mexikói határtól a kanadaiig. 2008 óta a Columbia Egyetem újságírói kurzusán tanít.

Jessica Bruder: A nomádok földje – Túlélni Amerikát, avagy a boldog társadalmonkívüliség

A Foothill autópályán, Los Angelestől körülbelül egyórányira a kontinens belseje felé, hegység emelkedik az északra tartó forgalom előtt, és hirtelen véget vet a kertvárosi környezetnek. Ez a vadon a San Bernardino-hegység déli széle, az Egyesült Államok Földtani Intézetének szavaival élve „magas, meredek emelkedő”. Ez a képződmény tizenegymillió éve kezdett kialakulni a Szent András-törésvonal mentén, és napjainkban is egyre emelkedik, minden évben pár milliméternyit, ahogy a Csendes-óceáni-lemez és az Észak-amerikai-lemez egymásra torlódik.

A csúcsok azonban mintha sokkal gyorsabban nőnének, mikor autóval tart feléjük az ember.

A látványtól a sofőr kiegyenesedik, és mellkasában duzzadó érzés alakul ki, mintha hélium gyűlne a bordái között, elég hélium ahhoz, hogy a levegőbe emelkedjen tőle.

Linda May megmarkolja a kormánykereket, és rózsaszínes árnyalatú bifokális szemüvegén át a közelgő hegyeket nézi. Vállig érő ezüstös haját műanyag hajcsat fogja össze, hogy ne hulljon az arcába. A Foothill autópályáról ráfordul a 330-as főútra, ami City Creek Road néven is ismert. Az aszfalt pár mérföldön át lapos, széles csíkként fut tovább, majd meredek szerpentinné keskenyedik, mindkét irányban egyetlen sávvá, és megkezdődik az emelkedő a San Bernardino Nemzeti Erdő felé. A hatvannégy éves nagymama egy Jeep Grand Cherokee Laredót vezet, amelyet totálkárossá törtek és leselejteztek, mielőtt Linda megvette egy roncstelepről. A motorhibajelző lámpa szeszélyes: akkor is felvillan, amikor semmi gond nincs, közelebbről megnézve pedig az is látszik, hogy az összetört, lecserélt motorháztető fehér festésének színe egy fél árnyalattal eltér a karosszéria többi részétől. A jármű ugyanakkor több hónapnyi javítási munkálat után végre üzemképes. Egy szerelő új vezérműtengellyel és emelőkkel látta el. Linda is megtette, amit tudott: a homályos fényszórókat egy régi póló segítségével bedörzsölte rovarirtóval, amolyan „csináld magad” módon. A dzsip most először húzza maga után Linda otthonát: egy apró, halványsárga utánfutós lakókocsit, amit gazdája Befogad-laknak hív. (Ha a látogatónak elsőre nem esik le a poén, Linda mondatba foglalja: „Igen, van bent hely, befogadlak!”, és elmosolyodik, arcán megjelennek mély nevetőráncai.) A lakókocsi öntött üvegszálas őskori lelet, egy 1974-es Hunter Compact II, melyet eredetileg úgy reklámoztak, hogy „az örömteli utazás csúcsteljesítménye”, ami „a nyílt úton kiscicaként követ, de a nehéz terepen úgy masíroz végig, akár a tigris”. Négy évtizeddel később a Befogad-lak bájosan retró mentőkapszulának tűnik: lekerekített szegélyű, ferde oldalú doboznak, amely geometriailag nagyban hasonlít a polisztirol dobozokra, amelyekbe egykor a hamburgert csomagolták. A lakókocsi belseje hosszában három méter, nagyjából ugyanakkora, mint az ekhós szekéré, amelyen Linda szépanyja kelt át az országon több mint száz évvel ezelőtt. Van benne pár jellegzetesen 1970-es évekbeli vonás: a falakat és a mennyezetet krémszínű, steppelt műbőr borítás fedi, a padlót mustárszínű, avokádómintás linóleum. A teteje épp csak olyan magas, hogy Linda fel tud állni benne. Miután 1400 dollárért megvette a lakókocsit egy árverésen, így írta le a Facebookon: „Belül 160 centi magas, én meg 158 centi vagyok. Tökéletesen passzolunk.”

Linda a Hanna-síkságig vontatja a Befogad-lakot, egy kempingig a Big Bear Lake partjának északnyugati részén lévő fenyőerdőben. Itt a május, Linda pedig úgy tervezi, szeptemberig itt marad. Ellentétben azonban a több ezer nyaralóvendéggel, akik kikapcsolódásképpen keresik fel minden évben a San Bernardino Nemzeti Erdőt – ezt a hatalmas vadont, ami nagyobb, mint Rhode Island állama –, Linda munka céljából érkezett. Ez a harmadik nyara, melyen kempingvezetőként alkalmazzák: a szezonális munka olyan munkaköröket fed le, mint a karbantartó, pénztáros, felügyelő, biztonsági őr és köszöntőbizottság. Lelkesen várja, hogy munkához láthasson, és megkapja a visszatérő munkásoknak járó emelést, aminek köszönhetően órabére 9,35 dollár lesz, húsz centtel több, mint előző évben. (A kaliforniai minimálbér akkor óránként 9,00 dollár volt.) Bár őt és a többi kempingvezetőt a cég írott foglalkoztatási szabályzata értelmében „igény szerint” kitétellel alkalmazzák – ami azt jelenti, hogy bármikor kirúghatják őket ok és előzetes értesítés nélkül –, azt mondták neki, minden héten számíthat rá, hogy meglesz a negyvenórányi munka. Akik először dolgoznak itt, néha azt remélik, fizetett nyaralásban lesz részük a paradicsomban.

Nem hibáztathatjuk őket: az álláshirdetések csillogó patakok és vadvirágokkal teli tisztások képeivel vannak tele.

A Kaliforniai Földgazdálkodási Hivatal nevű koncessziós cég, Linda munkaadójának brosúráján ősz hajú nők mosolyognak vidáman a napfény pettyezte tóparton, egymásba karolva, mintha barátnők lennének egy nyári táborban. „Táborozzon fizetésért!” – csábít egy munkaerőt toborzó hirdetés az American Land & Leisure-től, egy másik, kempingvezetőket kereső cégtől. Alatta a beszámolók: „Alkalmazottaink szerint: »A nyugdíjas évek sosem teltek még ilyen vidáman!« »Életre szóló barátságok születtek.« »Egészségesebbek vagyunk, mint az elmúlt években bármikor.«” Az újoncok közismerten morognak – és időnként fel is mondanak –, amikor szembesülnek a munkával járó, kevésbé festői feladatokkal: a részeg, zajos kempingezők kordában tartásával, a tábortüzek nyomában maradt rengeteg hamu és üvegcserép ellapátolásával (a zűrösebb vendégek szeretnek palackokat dobálni a lángok közé, hogy lássák, ahogy felrobban), valamint az árnyékszékek napi háromszori kitakarításának rituáléjával. Bár az árnyékszékek takarítása minden kempingvezetőnek a legkevésbé kedvelt feladata, Lindát ez sem rázza meg, még némi büszkeséget is érez, amiért jól végzi el a feladatot. – Szeretném, ha tiszták lennének, mert a kempingezőim használják őket – mondja. – Nem vagyok koszfóbiás. Az ember felhúz egy gumikesztyűt, és nekilát.

Ahogy Linda eléri a San Bernardino-hegységet, a kilátás a völgyre csodálatos, de eltereli a figyelmet. Az út keskeny, a széle épphogy csak megvan annyi, hogy padkának hívhassuk. Pár útszakaszon csak az üres levegő látható a lejtőbe kapaszkodó aszfaltcsík szélén túl. A sofőröket különféle táblák figyelmeztetik. „Sziklaomlásveszély!” és „Kerülje el a túlmelegedést! Kapcsolja ki a légkondit a következő 14 mérföldön!” Lindát azonban mindez nem zaklatja fel. Közel két évtizeddel ezelőtt eltöltött annyi időt kamionosként, hogy nem rettentik el a nehéz útszakaszok. Egy lakóautóban haladok közvetlenül Linda előtt. Újságíróként már másfél éve töltök el vele időnként némi időt; személyes találkozóink között oly sokat beszéltünk telefonon, hogy mostanra minden hívásnál már azelőtt a fülemben cseng ismerős köszönése, még mielőtt felvenné: a dallamos „Hellóóó-óóó”, ugyanazzal az éneklő hangsúllyal, ahogy egy kisbabának mondanánk, hogy „Kukucs!” Lindával akkor ismerkedtem meg, amikor egy magazinba írt cikkemhez folytattam kutatást az amerikai nomádok – a folyamatosan úton lévők – egyre népesebb szubkultúrájáról. Lindához hasonlóan számos ilyen vándor egy gazdasági paradoxon elől próbált menekülni: az emelkedő bérleti díjak és alacsonyan stagnáló bérek ütközése elől, ami olyan volt, mintha megállíthatatlan erő ütközne egy mozdíthatatlan tárggyal. Úgy érezték, satuba kerültek, minden idejüket kimerítő, lélekgyilkos munkába ölték, ami alig fizetett annyit, hogy teljen belőle a lakbérre vagy hiteltörlesztőre, és sem esélyük nem volt arra, hogy hosszú távon javítsanak a helyzetükön, sem annak az ígérete nem csillogott a szemük előtt, hogy valaha is nyugdíjba vonulhatnak.

Ezek az érzések kemény tényeken alapultak: a bérek és a lakhatási költségek olyan drámai aránytalanságot értek el, hogy egyre több amerikai számára vált a középosztálybeli élet nehezen elérhetőből elérhetetlenné.

Miközben ezt írom, az egész Egyesült Államokban mindössze tucatnyi megye és egyetlen nagy agglomerációs körzet van, ahol a teljes munkaidős minimálbérből élő munkás megengedheti magának egy egyszobás lakás bérlését valós piaci áron. Az embernek legalább 16,35 dolláros órabér – több mint a szövetségi minimálbér kétszerese – kell ahhoz, hogy kibéreljen egy ilyen lakást, anélkül hogy többet költene lakhatásra a bevétele ajánlott 30%-ánál. Ez rettenetes következményekkel jár, főleg az amerikai háztartások azon egyhatodának, amelyek bevételük több mint felét lakhatásra költik. Számos, alacsony keresetű család számára ez azt jelenti, hogy alig valami marad élelemre, gyógyszerre és más, létszükségletnek számító dolgokra.

Akikkel találkoztam, azok közül többen úgy érezték, túl sokáig álltak vesztésre egy eleve megbundázott játékban. Így aztán találtak egy módszert, amellyel kijátszhatták a rendszert. Lemondtak a hagyományos, téglából és malterból épült házakról, megszabadultak a lakbér és a hitel béklyóitól. Kisbuszokba, lakóautókba és utánfutós lakókocsikba költöztek, és útnak indultak, egyik helyről a másikra, a jó idő nyomában, a tank megtöltését pedig szezonális munkákból finanszírozták. Linda is ennek a törzsnek a tagja, én pedig követtem őt, ahogy bejárta a nyugati államokat.

Amikor nekivágunk a meredek emelkedőnek a San Bernardino-hegység felé, halványulni kezd bennem az izgatottság, ami akkor öntött el, mikor a távolból megpillantottam a hegycsúcsokat. Hirtelen idegesség tölt el. Kissé megijeszt a gondolat, hogy esetlen lakóautómmal végighaladjak ezen a hullámvasúton. Amikor Lindát nézem, aki rozoga dzsipjével vonszolja felfelé a Befogad-lakot, igencsak megrémülök. Azt mondta, menjek előtte. Ő hátul akart lenni, mögöttem akart jönni. De miért? Attól tartott, hogy a lakókocsija elszabadul és hátracsúszik? Sosem tudtam meg. Az első, a San Bernardino Nemzeti Erdőt jelző táblát követően fényes olajszállító tartálykocsi bukkan fel a Befogad-lak mögött. A sofőr türelmetlennek tűnik, kicsit túlságosan közelről követi Lindát, miközben nekivágnak az egymást követő S kanyaroknak, és Linda eltűnik a visszapillantómból. Egyre a dzsipjét keresem a tekintetemmel. Mikor az út újra kiegyenesedik, a kocsi sehol sincs, helyette a tartálykocsi jelenik meg újra a felfelé haladó, nyílegyenes úton. Lindának semmi nyoma.

Miután lehúzódtam egy út menti pihenőbe, hívni próbálom a mobilján, és várom az ismerős „Hellóóó-óóó”-t. A telefon kicseng, majd hangpostára irányít. Leparkolok a lakóautóval, kiszállok és nyugtalanul járkálok fel-alá a sofőroldal mellett. Újra próbálkozom. Nem veszi fel. Mostanra több autó – talán féltucatnyi – is előbukkant a kanyarból, hogy aztán továbbhajtson az egyenes útra, és elhaladjon a pihenő mellett. Megpróbálom leküzdeni a rám törő émelygést; az adrenalin átadja a helyét a pániknak, ahogy múlnak a percek. A Befogad-laknak nyoma veszett.

Linda hónapok óta vágyott rá, hogy ismét útnak indulhasson, és kempingvezetőként kezdhessen dolgozni.

Mission Viejóban ragadt, Los Angelestől ötven mérföldnyire délkeletre, abban a bérelt házban, ahol lánya, Audra és veje, Collin élt három tizenéves gyerekükkel. Nem volt elég hálószoba, így Linda egyik unokája, Julian a konyhából nyíló, ajtó nélküli étkezőben aludt. (Ez még mindig kényelmesebb volt, mint a család előző lakóhelye, ahol egy gardrób szolgált az egyik lány hálószobájaként.) Linda azt kapta, ami megmaradt: a bejárati ajtónál lévő kanapét. Egy szigetet. Bármennyire szerette is a családját, akkor is úgy érezte, megrekedt itt, főleg amikor a dzsipje egy szerelőműhelyben maradt. Valahányszor a család tagjai együtt indultak valahová, ahová őt nem hívták, mindenkinek el kellett haladnia Linda kanapéja mellett az ajtó felé menet. A helyzet kezdett kínos lenni. Linda aggódott. Vajon lánya családja bűntudatot érez, amiért nélküle is el akarnak tölteni némi időt? Hiányzott neki az autonómia is. „Inkább lennék a saját otthonom királynője, mint hogy királynőként éljek valaki más fedele alatt, még ha a saját lányom is az”, mondta nekem. Ugyanakkor a családot egészségi problémáik alaposan próbára tették érzelmileg és anyagilag is, így Linda még nehezebben tudott volna támaszkodni rájuk. Unokája, Gabbi több mint három évig gyengélkedett, és időnként ágynyugalomra szorult egy rejtélyes idegrendszeri probléma miatt; később pozitívra tesztelték Sjögren-szindrómával, egy autoimmun betegséggel. Másik unokája, Julian egyes típusú cukorbetegséggel küzdött. Lányát, Audrát súlyos köszvény gyötörte. És ha ez még nem lett volna elég, Collinnál, a kenyérkeresőnél komoly migrén és szédülés alakult ki, ami miatt kénytelen volt otthagyni irodai munkáját. Lindának egy ponton megfordult a fejében, hogy szezonális állásra jelentkezik az Amazon egyik raktárában, az internetes kereskedőcég által vándormunkások toborzására alapított CamperForce program keretén belül. Évekkel korábban azonban dolgozott már ilyen helyen, és a kézi vonalkód-leolvasó használatával járó ismétlődő mozdulatsor sérülést okozott neki, melynek látható nyoma is maradt: egy szőlőszem méretű dudor a jobb csuklóján. Még rosszabb volt az, amit szemmel nem lehetett látni: a jobb karján a hüvelykujjától a csuklóján és a könyökén át a válláig, majd a nyakáig felsugárzó, égető fájdalom. Egy két és fél decis bögre vagy egy serpenyő felemelése elég volt ahhoz, hogy kiváltsa a fájdalmas nyilallást. Linda úgy vélte, íngyulladásról lehet szó, de az, hogy tisztában volt ezzel, nem segített megszüntetni a fájdalmat. És amíg ez meg nem gyógyult, addig nem mehetett vissza dolgozni.

Az elszegényedett és a kanapészigeten ragadt Linda megpróbált a jövőjére összpontosítani a Befogad-lak tulajdonosaként és egyetlen lakójaként. Mielőtt a családjához költözött volna, munkahelyről munkahelyre vándorolt egy hét méter hosszú, 1994-es El Dorado lakóautóban, amely már kezdett szétesni, és folyt belőle a benzin. Így jó érzés volt lecserélni egy kisebb, utánfutós lakókocsira, még ha a Befogad-lak igényelt is némi munkát. Előző tulajdonosai a szabadban hagyták az oregoni partvidék sós levegőjén, és egyes fém alkatrészek rozsdásodni kezdtek, az üvegszálas karosszériát narancssárga rozsdacsík csúfította el. Linda a szabadidejében elkezdett lakóautó-felújítással foglalkozni. Első feladataként kikevert egy csiszolóanyagot, melynek titkos összetevője leturmixolt tojáshéj volt, és eltávolította vele a rozsdafoltokat. Következő feladata a kényelmes ágy kialakítása volt. A lakókocsi rendelkezett egy kisebb étkezővel a hátsó fal mentén; Linda eltávolította az asztalt, majd kartonpapírból kivágott egy sablont, ami illeszkedett a padok tetejére. Mikor szomszédai kidobott tárgyai közt megjelent egy másfélszer két méteres párnázott matrac, ami teljesen újnak tűnt, Linda megmentette. Felhasította a matracot, eltávolította és eldobta a rugókat, mint egy halárus, aki hatalmas halat tisztít meg, majd kivette a bélés rétegeit, filctollal bejelölt rajta egy akkora részt, mint a sablonja, és szőnyegvágó késsel eltávolította a fölösleget. Miután méretre vágta a külső borítást is, hogy passzoljon rá, újra összevarrta a matracot, szegéllyel és mindennel, majd újra megtöltötte, így tökéletes, 180×90 centiméteres minimatrac jött létre. – Ha keskenyebb lenne, nem lenne nagy élmény együtt aludni az alvócimborámmal – mondta, és Cavalier King Charles spánielje, Coco felé intett. – Így kilencven centi széles lett, mindkettőnk kedvéért.

Az azt megelőző napon, hogy útnak indult volna a Hanna-síkság felé, megkérdeztem Lindát, izgatott-e. Úgy nézett rám, mintha ez lenne a legegyértelműbb dolog a világon. – Hát persze! – mondta. – Nem volt autóm. Nem volt pénzem. Azon a kanapén ragadtam. Az 524 dolláros állami nyugdíj kitart addig, amíg megkapja az első fizetést új munkahelyén. Linda készen állt arra, hogy ismét kinyíljon előtte a kanapéméretűre zsugorodott világ.

Túl sokáig élt megszokott szabadsága nélkül, az újdonságok és lehetőségek okozta felvillanyozódás nélkül, ami azzal jár, ha folyamatosan úton van az ember. Ideje volt indulni.

Május hatodikának reggelén enyhe, borult volt az idő. Linda és családtagjai összeölelkeztek búcsúzóul.

– Ha odaérek, felhívlak titeket – ígérte. Beültette Cocót a dzsipbe, és elindult az autószerelő-műhely felé, ahol felpumpálta felemás, töredezett, kopott kerekeit. Pótkereke nem volt. Ezután jött a Shell benzinkút, ahol megtankolt, majd bement a blokkért és pár doboz piros Marlboróért. A fiatal eladó bólogatott, amikor Linda azon nosztalgiázott, hogy tizenéves korában negyed dollárba került egy gallon benzin, a mostani 3,79 dollárhoz képest.

– 1 dollárért akár egész nap autózhattál – mondta a fejét rázva, és elmosolyodott. Úgy tűnt, semmi nem tudja elrontani Linda kedvét, még az sem, hogy mikor visszatért a dzsiphez, az ajtók zárva voltak, és a kocsikulcs bent maradt. Coco a hátsó lábain állt, mancsával a sofőroldali ajtón, és a farkát csóválta. Alighanem rálépett az ajtózárra, gondolta Linda. Az ablak azonban pár centire le volt húzva. Hoztam a kisbuszomból egy hosszú nyelű grillgyújtót, betuszkoltam a kezemet a résen, és a gyújtóval kioldottam a zárat. Utunk így folytatódhatott.

[…]

Mikor a San Bernardino-hegységben megtett első pár kanyarunk után Linda nem bukkant fel újra, agyamban lehetséges katasztrófák sora játszódott le. Lehet, hogy elromlott az autója. Lehet, hogy leeresztett az egyik kereke – pótkerék híján ez elég rossz lenne –, vagy, ami még rosszabb, durrdefektet kapott. Egyre erősebb félelmek kaptak erőre bennem. Mi van, ha a Befogad-lak lekapcsolódott, és legurult a domboldalon? Mi van, ha a dzsip kisodródott egy éles kanyarban, le a kanyonba, mint a Thelma & Louise legendás jelenetében? Épp beindítottam a motort, hogy visszamenjek megkeresni, mikor megcsörrent a telefonom. „Mindjárt ott vagyok”, mondta Linda. Azonnal rám tört a megkönnyebbülés, amikor megláttam a kanyarban, de hamar el is múlt.

Linda megállt mellettem, és a lakókocsira mutatott, amin azonnal feltűnt valami szokatlan.

A gázpalackok tartója üresen állt. Mindkét palack lerepült róla az éles kanyarokban. Az egyiket még mindig tartotta a csöve, és menet közben neki-nekivágódott a Befogad-laknak, aminek az üvegszálas karosszériájából már ki is hasított egy tízcentis darabot. A másik teljesen levált, és úgy gurult végig az úton, mint egy robbanékony ördögszekér. A szorosan Linda mögött haladó tartálykocsi nagy ívben kanyarodni kezdett, hogy kikerülje, és elszáguldott Linda mellett, akinek szerencséje volt, és le tudott húzódni az út szélére. A szökevény gázpalack megállt az út túlsó oldalán. Linda felmérte a helyzetét – egy be nem látható kanyar külső szélén állt, ahol a közeledő autósok nem láthatták –, és ellenállt a késztetésnek, hogy elinduljon a palackért. Emlékszik, az járt a fejében: „ez egy húszdolláros gázpalack, én viszont egy felbecsülhetetlen értékű személy vagyok!” Lecsavarozta a megmaradt palackot, és betette a lakókocsiba.

Hírek
...
Podcast

Minél kevésbé kompetens valaki egy témában, annál hajlamosabb túlbecsülni a saját tudását

...
Beleolvasó

A München a világháború előtti utolsó pillanatba vezet, amikor még hittek a békében

...
Hírek

Betiltották a Maust egy amerikai iskolában a meztelenségre hivatkozva

...
Hírek

Frida Kahlo naplója végre magyarul is megjelenik

...
Hírek

100 éves lenne Göncz Árpád, egykori otthonából emlékhely lesz

...
Hírek

Ferenc pápa Bruck Edithet fogadta a Vatikánban

...
Szórakozás

Anne Frankra és a holokauszt gyerekáldozataira emlékezik a Párhuzamos történetek

...
Szórakozás

Queen-koncertfilm, Kertész, hősnők [PROGRAMAJÁNLÓ]

...
Szórakozás

Nézz bele a Briliáns barátnőm harmadik évadába!

...
Podcast

Tarantino jobban tette volna, ha novellafüzért ír “regény” helyett?

Varró Attilával, a Volt egyszer egy Hollywood szaklektorával beszélgettünk Tarantinóról, az íróról, a könyv és a film kapcsolatáról, az 50-60-as évek Hollywoodjáról, és arról is, milyen kihívásokkal szembesül a szaklektor, ha a kaszkadőrők főnökéről van szó?

Szerzőink

...
Bányász Attila

Az elveszett lelkek földje, ahol fiúknak születnek a lányok

...
Sándor Anna

Boldizsár Ildikó: A népmesék nem biztonságot adtak, hanem erőt, hogy megváltoztassam az életem

...
Ruff Orsolya

Thomas Cromwell története nem egy poros történelmi história, hanem egy kortárs politikai thriller

A hét könyve
Kritika
Gerlóczynál a család elhallgatásokkal teli fikció
...
Kritika

Thomas Cromwell története nem egy poros történelmi história, hanem egy kortárs politikai thriller

A Tudor-trilógia harmadik részében Hilary Mantel egészen mélyre visz a kicsinyes intrikák és nagyhatalmi alkuk világába, így aztán testközelből szemlélhetjük végig egy komplett történelmi korszakot meghatározó férfi felemelkedését és bukását.

...

Tarantino jobban tette volna, ha novellafüzért ír “regény” helyett?

...

Minél kevésbé kompetens valaki egy témában, annál hajlamosabb túlbecsülni a saját tudását

...

Boldizsár Ildikó: Hétmilliárd individuum csap össze ahelyett, hogy közösséget alkotna

...

Alex Schulman: Minden írásomban megbocsátok az anyámnak

SZÓRAKOZÁS
...
Szórakozás

Az elveszett lelkek földje, ahol fiúknak születnek a lányok

Jennifer Clement könyve, az Elveszett lányok országa látlelet egy olyan társadalomról, amelyben a nő gyakran nem több használati tárgynál. Birtokba vehető. Kihasználható. Eldobható. Clement regényéből Imádság az elraboltakért címmel készült adaptáció, ami a Netflixen látható.

...
Szórakozás

Anne Frankra és a holokauszt gyerekáldozataira emlékezik a Párhuzamos történetek

Az Auschwitzba deportált 230 ezer gyerek és kamasz közül mindössze 700-an élték túl a tábort. A holokauszt gyerekáldozataira és túlélőire emlékezik az Anne Frank – Párhuzamos történetek című dokumentumfilm.

...
Szórakozás

Egy Rembrandt még ma is képes felbolygatni a világot

Milyen érzés egy Rembrandtokkal teli házban felnőni, miért vesz valaki öt éven keresztül heti egy festményt – és jut így tíz Rembrandthoz –, és hogyan lehet kiszúrni egy még katalogizálatlan mesterművet? Az én Rembrandtom azokat az embereket mutatja be, akik szenvedélyesen kötődnek egy-egy Rembrandt-képhez. 

Még több olvasnivaló
...
Kritika

Thomas Cromwell története nem egy poros történelmi história, hanem egy kortárs politikai thriller

A Tudor-trilógia harmadik részében Hilary Mantel egészen mélyre visz a kicsinyes intrikák és nagyhatalmi alkuk világába, így aztán testközelből szemlélhetjük végig egy komplett történelmi korszakot meghatározó férfi felemelkedését és bukását.

...
Nagy

10 érdekesség, amit talán nem tudtál Virginia Woolf életéről

140 éve született Virginia Woolf, a 20. századi modern irodalom egyik legfontosabb írója, a Mrs. Dalloway, az OrlandoA világítótorony és a Felvonások között szerzője. Születésének évfordulója alkalmából tíz érdekességet gyűjtöttünk össze az életéről.

...
Nagy

Ezek a non-fiction könyvek érkeznek 2022 első felében! (II. rész)

2022 első félévének kínálatából válogattunk - és mivel annyi izgalmas téma és cím érkezik, tényirodalmi ajánlónkat két részre bontottuk. Íme, a második adag!

Gyerekirodalom
...
Szórakozás

Sorozat lesz Percy Jackson és az olimposzi hősök kalandjaiból

A Disney+ sorozatot forgat a a Percy Jackson és az olimposziak című regényszériából. A hírt az író, Rick Riordan jelentette be.

...
Szívünk rajta

Szívünk rajta: téli meseregény lett január könyve

A Szívünk rajta havonta mutatja be azokat a gyerek- és ifjúsági könyveket, melyeket a program független zsűrije a legkiemelkedőbbnek talál. Január kiemelt könyve A Zúzmaraszív folytatása lett.

...
Kritika

Mikszáth Kálmán csúcsra járatta a legendagyártást a Szent Péter esernyőjében

175 éve született Mikszáth Kálmán író, újságíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő. Egyik leghíresebb műve a Szent Péter esernyője, amelyet kötelező vagy ajánlott olvasmánynak rendszeresen feladnak a magyartanárok is. Az évforduló alkalmából újraolvastuk.

Olvass!
...
Beleolvasó

A München a világháború előtti utolsó pillanatba vezet, amikor még hittek a békében

1938: Németország bekebelezte Ausztriát. Most a Szudétavidék következik. Hitler háborúra készül, míg az angolok, Chamberlain miniszterelnök vezetésével, a békéért dolgoznak. A helyzet pattanásig feszült, és úgy tűnik, semmi sem tudja visszatartani Európát egy újabb háborútól. Olvass bele a könyvbe!

...
Beleolvasó

Grecsó hősét villámcsapásszerűen éri a felismerés, hogy már nem szeretik

Grecsó Krisztián Valami népi című új kötetének történetei azokról az otthontalan helyzetekről szólnak, amikor azt érezzük, hogy nem vagyunk a helyünkön. Mutatunk egy részt belőle!

...
Beleolvasó

Erdős Virág megmutatja, hogyan hat a biciklis futárkodás a költészetre

Erdős Virág az első karanténidőszakban biciklis futárként dolgozott, új verseskötete ennek a tapasztalatnak a lenyomata. Olvass bele!