„Sokszor szoktam emlegetni azt, hogy antropológus vagyok, mert fontosnak érzem a könyvem kapcsán, de nem gondolom azt, hogy ezek olyan identitások lennének, amik között váltogatok” – fogalmazta meg Vonnák Diána, majd hozzátette, nem gondol a szépirodalomra nagyon markánsan máshogyan, mint az antropológusi munkájára, hanem a kettőt egységként éli meg. A kötetéről azt mondta, szerinte könnyű a történetekben észrevenni az utazás motívumát, de nem gondolja, hogy ebben az országhatár lenne a legeslegfontosabb: „Magyarország maga is egy olyan hely, amit szerintem a végtelenségig lehetne kinyitni és megismerni különböző szemszögekből”.
Szerinte nagyon sok idő és nagyon sok munka, mire az ember otthon lesz valahol, de ennek is megvannak a szintjei. Az olvasáshoz hasonlította ezt: meg lehet érteni a könyvet a felszínen, a cselekmény szintjén, de egy jó könyv különböző léptékben, különböző mélységben tárul fel az olvasó előtt. Ugyanígy felszínes szinten könnyű az otthonosság érzetet kialakítani valahol, de amikor az ember máshova költözik, az idegenségnek és az otthonosságnak mindig van egy furcsa ingamozgása.
Ukrajna történetét szovjet és orosz nézőpontból ismerjük, vagyis az agresszoréból. 2014 óta fontos változások történtek Ukrajnában, amit három hete megtámadott Vlagyimir Putyin orosz elnök. Az Ukrajna-szakértőt kérdeztük.
Tovább olvasokNovelláinak elbeszélői kapcsán arról is beszélt, hogy azt szerette volna, hogy minden narrátora a saját hangán szólaljon meg. A drámaiság visszatartásáról pedig azt mondta, ha egy picit hozzálassulunk vagy megtanulunk rá jobban odafigyelni, akkor jobban kijönnek a rejtett drámák, mint akkor, ha hatalmas gesztusokkal mutatjuk meg őket. „Azt szerettem volna, hogy ha valami érdekel, ha valamiről tudni szeretném, hogy milyen, akkor képes legyek magamat olyan helyzetbe hozni, hogy a saját bőrömön tudjam ezt megtapasztalni.”.
