Magyar írók és költők segítik a hajléktalan embereket

Egyszerre hirdeti meg Könyvhajlék és Otthonmesék aukcióit a fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő Utcáról Lakásba! Egyesület, amely az árverések bevételét a hajléktalan emberek megsegítésére fordítja.

ko | 2023. május 04. |

A Könyvhajlék Aukció keretében

neves magyar képzőművészek és írók ajánlanak fel fontos, értékes tárgyakat, ereklyéket a hajléktalan emberek megsegítésére.

Ezeket a tárgyakat a május 13-i árverésen, a FUGA Budapesti Építészeti Központban lehet megvásárolni. Az Otthonmesék Aukció gyűjteménye idén is egy illusztrátor és egy író páros egymást inspiráló alkotásaiból áll. Ezekre a művekre online lehet licitálni május 12-én 22 óráig. A műtárgyakból befolyt összeg az Utcáról Lakásba! Egyesület otthonteremtő munkáját segíti.

A Könyvhajlék Aukción felajánló művészek között van mások mellett Bukta Imre, Nádler István, Nádasdy Ádám, Szabó T. Anna, Tóth Krisztina, de a Magyar Festők Társaságának alelnöke, Révész Ákos is.

A különleges adományok egyike Várady Szabolcs Petri György által dedikált verseskötete, valamint Erdős Virág tíz éve megjelent kötetének teljes, kézzel írott változata is.

Ez utóbbit a költő kifejezetten az Egyesület tíz éves születésnapjára készítette el. Az Utcáról Lakásba! Egyesület azért dolgozik, hogy mindenkinek lehessen egy helye, amit otthonnak hívhat. Az egyesület szociális bérlakás-hálózatot és lakásügynökséget működtet, ma már több mint 100 embernek, köztük gyerekes családoknak és idős embereknek segít megfizethető bérlakásokkal. Mindezek mellett szociális munkával támogatja ügyfeleit, és munkakeresésben segítő, valamint sorstárs és kifejezetten nők problémáira fókuszáló segítő csoportokat is működtet. 

(MTI)

Fotó: Utcáról Lakásba!

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

A hajléktalan embereket segítik a Könyvhajlék aukciójával

Egy április 25-én induló online árverésen ismert művészek tárgyaira, ereklyéire licitálhatunk - a bevételből az otthonteremtést segítik.

...

Elkezdődött a jótékonysági könyvaukció az autistákért

Elindult az Autistic Art Alapítvány online jótékonysági könyvaukciója.  A bevételből autista lakóotthonokat támogatnak majd.

...

Jótékonysági könyvaukció az autistákért

Júniusban kétnapos online jótékonysági könyvaukciót szervez az Autistic Art Alapítvány, a bevételből autista lakóotthonokat támogatnak majd.

KÖNYVHÉT
...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

...

Húsbányászat az űrben és kapitalizmuskritika: Markovics Botond mesél új sci-fi regényéről!

Jó hírünk van: a Flair még mindig nem ért véget!

...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!

...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

Hírek
...

Tarr Béla születésnapján levetítik a tévében a Sátántangót – reklám nélkül

...

A Family Guy készítője sorozatot forgat a Dungeon Crawler Carl-könyvekből

...

Erling Haaland, a foci-vb sztárja viking kötetet ajándékozott egy könyvtárnak

...

Megérkezett Orbán János Dénes válasza: szerinte minden jogszerűen történt

...

200 kilós szűz egy fogyókúrás valóságshow-ban – jön a svéd Moa Herngren regénye

...

2027-ben érkezik magyarul A tökéletesség szerzőjének új regénye

5 regény, ami újrameséli az Odüsszeiát – a kisembertől a bátor nőkig

5 regény, ami újrameséli az Odüsszeiát – a kisembertől a bátor nőkig

Hogyan látja a fia a halott Odüsszeuszt? És mit csinált Pénelopé a férje nélkül 20 évig?

Szerzőink

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

10 éve halt meg Esterházy Péter: mi történt egy évtized alatt az író emlékezetével?

Bakó Sára
Bakó Sára

Magány, szex, szorongás, avagy így éld túl a fiatal éveid – Adorjáni Panna első regényéről

Természetesen olvasok
...

A barátságaid is lehetnek mélyebbek és bensőségesebbek – olvasd el, hogyan

...

A zöld tea szuperegészséges, de nem csodaszer – 5 könyv a teázásról

...

A gyereknevelésnek nem szükségszerű velejárója a kiabálás – így előzd meg

...

Az AI-nak már most gazdagabb a szókincse a magasan képzett emberekénél

...

Ez a könyv bebizonyítja, hogy a szívből jövő nevetéstől leszünk igazán boldogok

...

Vajon megváltoztatja-e az embert, ha napi kapcsolatban van a halállal?

...

3 könyv szülőknek, amit érdemes előjegyezni szeptemberben

...

Most éppen naponta ennyi lépést kell tenned a tudósok szerint az egészségedért + 3 könyv

...

A fantáziád segít a legtöbbet az ökológiai válság ellen - Olvass bele a Világelejébe!