- A Sátántangó, ami részben egy téesz széteséséről szól, gyakorlatilag az utolsó film, ami kapcsolódik a magyar agráriumhoz, a mai filmgyártásnak fogalma sincs arról, hogy mi történik ebben a világban, társadalmi rétegben.
- Amikor Krasznahorkai megírta a Sátántangót, Tarr megkérte, hogy mutassa meg neki a regény eredeti helyszíneit és szereplőit, akik között élt. Leutaztak Gyulára és annak a környékére, és Tarr akkor jött rá, hogy Krasznahorkai mennyire tehetséges. “Ott ültek ilyen szerencsétlen véglények, akiket Krasznahorkai képes volt egy kicsit megemelni.” Tarr szerint már a regény első mondatából kiderül, hogy maga az elbeszélői forma is méltóságot adott ezeknek a szocializmus által megnyomorított embereknek. Ennek a hatására Tarr végigjárta az Alföldet.
Ha külföldön jár az ember önkéntelenül elmosolyodik, mikor magyar beszédet hall. Nincs ez másképp a könyvekkel sem, sőt, talán még nagyobb büszkeséggel tölt el, ha magyar írók köteteire bukkanok egy külföldi könyvesboltban. De vajon mekkora népszerűségnek örvend Szabó Magda, Márai Sándor vagy Krasznahorkai László az angolok szemében? Ezúttal annak jártam utána, hogy ismerik-e a magyar írókat a britek, és mely művekkel azonosítják a magyar irodalmat. Fotó: Simon Eszter
- A film teljes előkészítése két évbe telt, míg kiválasztották a szereplőket és a helyszíneket. Egy telepen találkoztak egy rossz állapotban lévő emberrel, akitől megkérdezték, hol vannak éppen, mire a férfi azt válaszolta, “Mamo”. Tarrék nem értették, ezért ismét rákérdeztek, de megint ezt a választ kapták, “Mamo”. Ezért otthagyták az embert, majd később, mikor Tarr visszafordult, látta a téesz nevét kiírva: Magyar-Mongol Barátság TSZ. “Akkor kezdtem felfogni, mit jelent az, hogy Alföld. Ezek után nekem már nincsenek illúzióim, és megértettem, hogy miért és hogyan tudott győzni a Fidesz harmadszor is. Mamo. Azzal az emberrel nem tudsz mit csinálni, szétitta az agyát.
Véglényekké válunk. Először a méltóságodat tiporják el, aztán ez már rámegy a fizikai állapotodra.
Ahogy Krasznahorkai írta, ha az ember a hídon áll, és azon gondolkodik, hogy ugorjon-e vagy sem, elég őrá gondolni, és már ugrasz is. Ezzel együtt nem vagyok pesszimista, mert abban azért hiszek, hogy az emberi méltóság megtörhetetlen, még akkor is, hogy ha porrá törték. Kell, hogy legyen annyi erőnk, hogy kijöjjünk ebből, de ez hosszú idő, valószínűleg nem elég egy ember élete. Biztos, hogy nem elég.”
- A kultúra nélküli agrártársadalom Tarrnál jelenik meg először, a Sátántangóban, mondta Gulyás Márton, amire Tarr azt válaszolta, hogy a szereplői mezőgazdasági proletárok. Nincs tulajdonuk, nincs kertjük, nincs semmi, ami a hagyományos paraszti életre emlékeztető.
- “Attól, hogy van töltőtollad, még nem leszel Dosztojevszkij” - jegyezte meg Tarr a videó technológiájával kapcsolatban, ami a nyolcvanas években indult el, és például Bódy Gábor nagy lehetőségeket látott benne. Tarr úgy gondolta, hogy esetleg az elektronikai alapú videózás kinövi magát a nyolcadik művészetté (a filmet szokták a hetediknek hívni), ám ez nem történt meg, mert ugyanazt a nyelvet használja, mint a film. Bódy Gábort dosztojevszkiji alaknak tartja, aki a teljességet akarja, a bűnt is, a jót is, és nagyon ambiciózus volt.
- Tarr szerint minden történet ugyanolyan az Ószövetség óta, és az az érdekes, hogy hol, mikor és miként játsszuk újra azt a régi történetet.
- Úgy becsülték, hogy a Sátántangó hatórás film lesz, “aztán hét és fél lett”. A Magyar Játékfilmszemlén volt az ősbemutató, és a vezetősége úgy döntött, hogy beteszik egy kisterembe, mert úgysem nézi meg senki. Aztán a 300 személyes kisterem megtelt, utána át kellett vinni az embereket buszokkal az Ugocsa moziba. Létay Vera, a Filmvilág főszerkesztője a földön ülve nézte végig. “Akkor már éreztük, hogy itt van valami esély.” A világpremier a berlini filmfesztiválon volt, ahol végleg eldőlt, hogy “ez nem akármilyen kaland volt.”
- Amikor A londoni férfi készítése során volt egy év kényszerpihenő, Krasznahorkai javasolta, hogy addig is foglalják el magukat, ezért írtak egy szinopszist. “Pontosabban ő írta, mert arra nem vetemednék, hogy Krasznahorkai jelenlétében írjak.” Egy téli este aztán valamin nagyon összevesztek, ő “fölbaszta magát, hazament, leült, és megírta a forgatókönyet. Sosem írtunk rendes forgatókönyvet. Másnap bejött, odaadta, és akkor eldőlt, hogy ez lesz az utolsó film.”
