Mi lenne, ha a szorongásra nem megszüntetni való egészségügyi jelenségként, hanem az emberi lét alapfeltételeként gondolnánk? Samir Chopra amerikai filozófus új könyvében azt írja, enélkül az érzés nélkül nem lennénk azok, akik vagyunk.

A szorongás létállapot vagy kór?

A szorongásra csak a 19. századtól kezdve gondolunk úgy, mint kezelést igénylő betegségre, a filozófiát azonban már évezredek óta foglalkoztatja a kérdés, csak erről az önsegítés korában hajlamosak vagyunk elfeledkezni.

Embernek lenni annyi, mint szorongani,

és aki jól szorong, az törekszik, vagy ahogy Kierkegaard írja, aki „megtanult helyesen félni, az a legmagasztosabbat tanulta meg”. Samir Chopra Anxiety: A Philosophical Guide (Szorongás: Filozófiai útmutató) című kötetének elején azt állítja, hogy őt a szorongásai tették azzá, aki, és ha megszabadulna tőlük, azzal megszűnne önmagának lenni.

A kötet nem átfogó, négy irányzat szorongásról alkotott felfogását vázolja fel: a buddhizmusét, az egzisztencializmusét, a pszichoanalitika-elméletét és a kritikaelméletét. Emellett rámutat, hogy érdemes a szorongásról inkább gondolkodni, mint menekülni előle vagy mindenáron megszüntetni. Chopra szerint szó sincs semmiféle „járványról”, ahogy azt az önsegítő-ipar szereti beállítani, mert „a szorongás egyetemes, örökkévaló emberi állapot”.

Buddhától Marxig

Míg a klinikai szorongás irracionális eredetű, a Chopra által vizsgál irányzatok az egzisztenciális szorongást a sorsunkra adott válasznak tekintik, az okát azonban az emberi állapot más-más aspektusaival magyarázzák. 

A buddhizmus szerint például nem azért esünk kétségbe, mert fantomoktól félünk, hanem azért, mert ráébredünk, hogy korlátozottak és halandók vagyunk az életben, a képességeinkben és abban, hogy mit érhetünk el. Freud és követői is hasonló elveket vallottak,

a pszichoanalízis a szorongást a „fájdalmas, félelmetes veszteségekkel” teletűzdelt világra adott reakciónak tekinti.

Az egzisztencialisták, mint Sartre és Kierkegaard úgy gondolták, hogy a szorongás a szabadsággal jár együtt: ha elfogadjuk, hogy nem köt minket egyetlen út, akkor azon kell gondolkodnunk, hogy melyiket válasszuk. A baloldali gondolkodók pedig, mint például Marx, a szorongást társadalmi betegségnek tekintik, amely annak az eredménye, hogy egy „valaki más feltételei alapján épített világban” kell élnünk.

A különböző iskolák szorongásról alkotott nézetei nem zárják ki egymást, de nem is férnek mindenben össze. Choprának nem célja az ellentmondásokat kibékíteni, ám ő maga inkább az egzisztencialisták felé húz: „Még ha az anyagi javak mindenki számára biztosítva lennének, az egzisztenciális szorongás alól akkor sem mentesülnén” – véli. 

Számára felszabadító volt a tudat, hogy nincs egyetlen út és egyetlen mérce, aminek meg kell felelni, mert ezáltal sok szorongását el tudta engedni. A filozófia által az aggodalmainkat is átformálhatjuk, hiszen „ami problémának tűnik, az már nem az, mert az újraértelmezés során megváltoztattuk annak identitását és természetét” – írja.

Samir Chopra szerint fölösleges azon aggódnunk, hogy aggódunk, a szorongás egy módja annak, hogy tiszteljük, kik és mik vagyunk.

„Alapvető emberi válasz végességünkre, halandóságunkra és a tudásunk korlátaira” – fogalmaz.

(Washington Post, fotó: Liza Summer / Pexels)