„Megrendülten értesültünk, hogy életének 86. évében, 2024. március 13-án Kolozsváron elhunyt Szilágyi István Kossuth-díjas író, a Helikon alapító főszerkesztője” – közölte az irodalmi folyóirat közösségi oldalán. Információik szerint beteg volt, melyet „méltósággal viselt”. (Nekrológunk az íróról.)
Szilágyi István a próza mestere volt
Szilágyi István 1938-ban született Kolozsváron. Családjával 1940-ben Zilahra költöztek, a szilágysági kisváros világa meghatározó élménye maradt. Kitanulta a mozdonyszerelő géplakatos szakmát, majd Kolozsváron jogi diplomát szerzett, később is ott élt és alkotott. Első írásait az Utunkban közölte, melynek később munkatársa, 1968-tól főszerkesztő-helyettese lett.
1990-től a Helikon néven újjáalakuló irodalmi folyóirat főszerkesztője.
Novellákat, regényeket, elbeszéléseket írt. Első novelláskötete, a Sorskovács 1964-ben, első regénye, az Üllő, dobszó, harang 1969-ben látott napvilágot. Talán legismertebb és nemcsak kritikai, de közönségsikert is elért regénye, a Kő hull apadó kútba 1975-ben jelent meg, több nyelvre lefordították. Ezeket az Agancsbozót és a Hollóidő követte, utolsó regénye, a Messze túl a láthatáron 2020-ban jelent meg.
A Magvető 2008-ban hetvenedik születésnapjára újra kiadta két regényét, majd egy novelláskötetet. Nyolcvanadik születésnapján a PIM-ben köszöntötték és Arany János egyik koszorújából vehetett át egy levelet. 2013-as nyugalomba vonulása után is figyelemmel követte a Helikon sorsát, a folyóirat az író 85. születésnapjára különszámot állított össze.
Szilágyi Istvánt számos más elismerés mellett 1990-ben József Attila-díjjal, 1995-ben Déry Tibor-díjjal, 2001-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 2014-ben megkapta a Magyar Érdemrend középkeresztjét és a Nemzet Művészévé választották, 2017-ben Prima-díjat kapott.
(Forrás: Helikon)
