Meghalt Czakó Gábor író

Meghalt Czakó Gábor író

A Kossuth- és József Attila-díjas író, kritikus, nyelvrégész, a nemzet művésze szerdán hajnalban, hosszú betegség után halt meg életének 82. évében – közölte a család az MTI-vel.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

ko | 2024. február 21. |

Czakó Gábor 1942-ben született Decsen, a Pécsi Tudományegyetemen 1965-ben szerzett jogi diplomát, ezt követően 1972-ig jogászként dolgozott. Az Új Tükör, a Mozgó Világ és a Négy Évszak szerkesztőjeként is tevékenykedett. 1989-90-ben az Igen című katolikus lap főszerkesztője lett, 1992-től 1998-ig a Magyar Szemle szerkesztője volt.

1990-ben Antall József miniszterelnök tanácsadója volt, 1997-től 2001-ig a KDNP képviseletében az MTI tulajdonosi tanácsadó testületének tagjaként dolgozott. 2007-től volt a Magyar Művészeti Akadémia tagja.

Jelentős alkotásai a Várkonyi krónika és a Luca néni föltámadása című regények.

Megváltó című műve kísérlet volt egy tágabb szociológiai és viselkedéslélektani korképhez illő epikus ábrázolásmód kidolgozására. Banga Ferenc illusztrációival több kötete is megjelent. 

Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el: Helikon szobrászati díj (1960), József Attila-díj (1975), Kortárs-díj (1994), Arany János-díj (2000), Nagy Gáspár-díj (2008), Pro Literatura-díj (2008), Stephanus-díj (2009), Prima Díj (2010).

2011-ben Kossuth-díjjal tüntették ki a magyar katolikus újságíróképzés megszervezéséért, a televíziós esszé műfajának megteremtéséért, sokoldalú, műfajgazdag irodalmi munkássága elismeréseként.

2017-ben kimagasló szakmai munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend Középkereszt polgári tagozat kitüntetést vehette át. 2019-ben Nemzet Művésze díjat, 2022-ben a Magyar Érdemrend Középkereszt a Csillaggal kitüntetést kapott. 2019-ben a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) tagjává választották.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Bodor Ádám és Czakó Gábor részesült a Nemzet Művésze díjban

...

Új szolgáltatással bővült a Digitális Irodalmi Akadémia

Ezentúl a legjelentősebb klasszikus magyar szépirodalmi alkotások is ingyenesen hozzáférhetővé válnak a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) digitális könyvtárában, írta az MTI.

...

Garaczi László és Kornis Mihály a Digitális Irodalmi Akadémia új tagjai

Emellett posztumusz taggá választották Kőrösi Zoltánt és Tamás Gáspár Miklóst.

Hírek
...

Színdarab készült Babarczy Eszter apjáról szóló kötetéből

...

„Ezt nem értem. Döbbenetes” – Hajnóczy Soma túljárt Krasznahorkai eszén

...

Máris kitört a botrány Diána hercegné memoárja miatt, a szerző bocsánatot kért

...

Új tagokat nevezett ki Tarr Zoltán az NKA állandó kollégiumaiba

...

„Egy nő bőrében élhettem több mint egy évig” – érkezik Nyáry Krisztián könyve Udvaros Dorottyáról

...

Megvan a 2026-os Booker-díj rövidlistája: erős lett a mezőny!

Kiemeltek
...

Mohácsi Balázs: Ezt a történetet az élet írta, én csak kivágtam és keretbe foglaltam egy szeletét

Mit jelent regényt írni egy értelmét vesztett verseskötetből? Interjú Mohácsi Balázzsal.

...

Vajna Ádám: Egy kicsit innentől örökké középkori hóhér is leszek

Milyen egy középkori falu hóhérjának lenni? Interjú a Margó shortlistes Vajna Ádámmal.

...

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

Krasznahorkai László kilenc év hallgatás után adott életútinterjút a Partizánnak. 

A hét könyve
Kritika
Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről
Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Színes programsorozatban ünnepelték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori diákját, Krasznahorkai Lászlót.