Szilágyi István különleges ajándékot kapott nyolcvanadik születésnapjára tegnap este a Petőfi Irodalmi Múzeumban: Arany János egyik koszorújából vehetett át egy levelet, melyet a nagyszalontai emlékhely felújításakor találtak meg. Az ajándékot Prőhle Gergely, a múzeum főigazgatója adta át neki mint az aranyi hagyomány egyik folytatójának, majd köszöntőjében elmondta: nagyon örül neki, hogy Szilágyi hosszas udvarlás után végül elfogadta a meghívásukat erre az ünnepségre. „Bevett és örömteli gyakorlat, hogy a DIA tagjait és irodalmunk nagyságait ezek között a falak közt megünnepeljük” – hangsúlyozta Prőhle, aztán hozzátette azt is, hogy fontos időről időre emlékeztetni egymást arra, hogy a régmúlt és a jelen irodalma, a magyar irodalom egésze egységes, függetlenül minden stiláris és politikai nézetkülönbségtől.
Szilágyi Istvánt ezután sorra köszöntötték fel barátai és írótársai. Elsőként Marosi Miklós építész, az MMA alelnöke, aki a magyar irodalom élő klasszikusának nevezte az erdélyi írót. Arról is beszélt, hogy bár a hetvenes évektől kezdve az irodalom teljesen más irányba fordult, a Kő hull apadó kútba című hagyományos, mégis modernnek vélt regény ki tudta vívni az olvasók és a kritika elismerését. „Olyan elvárások ellenére lett sikeres és jelentős, amelyek tagadták mindazt, amit a kolozsvári magyar írók megvalósítottak” – fogalmazta meg, majd hozzátette, hogy ahogy a teremtett világban, úgy Szilágyi életművében is minden mondatnak oka és következménye van.
„Ha magunktól nem félünk, bármire képesek vagyunk” – ezt a mondatot már Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke idézte az életműből. Szerinte Szilágyi igazi világteremtő író, akinek sikerült másokkal össze nem téveszthető nyelvet alkotnia, ezért a 20. század kiemelt szerzői közt bérelt helye van. Arról is beszélt, hogy Szilágyi ritkán publikált ugyan – összesen négy elbeszéléskötete és négy regénye jelent meg –, de életműve mégis súlyos és tömör, akár a neutroncsillagok. Azt is kiemelte, hogy az Utunk és a Helikon szerkesztőjeként nemzedékeket indított el a pályán. A Kő hull apadó kútba szerinte a legjobb magyar nyelven írt történetek egyike, az Agancsbozót a totális kiszolgáltatottsággal szembesít, a Hollóidő pedig a 16. századi három részre szakadt Magyarországát mutatja be.
„Szilágyi István szépírói életművének a legnagyobbak közt a helye.”
Ezután Dávid Anna, a Magvető igazgatója is röviden köszöntötte Szilágyi Istvánt születésnapja alkalmából, majd elmondta, a kiadóban csupa olyan ember dolgozik, aki az ő művein nőtt fel. És ha lesz új könyv – mert úgy tudják lesz –, a Magvető nagyon szívesen kiadná.
Végül egy Svájcban élő magyar barát, Oplatka András mesélt Szilágyiról és közös élményeikről. Elmondta, hogy negyven éve ismerik egymást, és találkozásukat egy hazugságnak köszönhetik, mert ő a svájci román delegáció unszolására utazott Kolozsvárra a 70-es években, hogy megnézze, valóban olyan felhőtlenül boldog-e az erdélyi magyarság, mint azt állították. Mint mondta, Szilágyi által megnézhette a regényekben lefestett világot, bejárták Zilahot, és megismerte az író édesanyjának sorsát is, aki az első világháborúban hadiárva lett, a másodikban hadiözvegy. Szerinte senki nem tud úgy magyarul, mint Szilágyi István, aki egyébként riposztra mindig kész humorral és intellektuális vagánysággal is bír. Hozzáfűzte azt is, hogy műveit tisztelői közül is csak kevesen értették, bár a cenzorok valahogy mindig helyesen értelmezték. Azt is mondta, hogy barátja igazi keményfejű író, visszautasította az irodalmi díjat, amit megosztva szerettek volna odaadni neki a Hollóidőért, és visszautasította a rendezőt is, aki a Kő hullból szeretett volna filmet készíteni.
Nem mű, mesterség csupán
Magvető, 2008. 384 oldal, 2990 Ft Hogyan lehet tiszta fejjel olvasni egy regényt, amit a mindenkori kritika egyöntetűen jelentős epikai teljesítményként definiál, meg lehet-e szabadulni az elméleteknek a befogadói gondolkodásba átszivárgó emelkedett hangvételétől, és pusztán csak a szöveget szemlélni, vagy az epikai tér oly annyira kitágult, hogy az olvasó minden előzetes tudásával együtt az ítészek véleményét olvassa a szövegben?
Szilágyi István maga nem mondott beszédet az ünnepségen, viszont felolvasta Ady Endrétől A zilahi ember nótáját. A regényeiből ezután Kubik Anna színművész olvasott fel részleteket, majd levetítették az íróról készült portréfilm előzetesét is. Utóbbiból nagyon érdekes dolgok derültek ki, például, hogy nem író, hanem mozdonyvezető szeretett volna lenni, de rövidlátása miatt erről aztán le kellett mondania. De az is elhangzott, hogy a Kő hull apadó kútba írásakor a családjának nagyon erősen kellett támogatnia, a gyerekek nem játszhattak, amikor írt. Állítólag volt egy pulóvere, amit mindig fölvett a munkához, és ezt a könyv megjelenése után a gyerekei apró darabokra vágták szét. Márkus Béla, Szilágyi István monográfiájának szerzője egyébként az est végén felajánlotta, ha elkészül az új mű, ő szívesen adományoz egy új pulóvert írónak.
Fotó: Soós Lajos/MTI
