![Karafiáth Orsolya: Petőfi életében Júlia volt az egyetlen kaliber [Petőfi200]](https://konyvesmagazin.hu/file/slides/3/31423/fe_1180_600_pic_8004.jpg "karafiáth szendrey")
Mit jelent Petőfi ma? Hogyan viszonyul a szövegeihez a mai olvasó? Milyennek látjuk, hogyan értjük vagy értjük félre? Ki az a Petőfi Sándor és aktuálisak-e még a versei?Hogy mindezt megvizsgáljuk, öt rövid kérdést tettünk fel kortárs íróknak és költőknek, és talán a válaszokból megelevenedik és feltámad poraiból ez a középiskolai tankönyvek lapjai közé rekedt izgalmas életmű és személyiség. Mindenkinek másképp, de mindenképpen 2023 perspektívájából.
Kemény Zsófi, Szöllősi Mátyás, Háy János, Lackfi János, Erdős Virág, Berta Ádám és Szabó Borbála után ezúttal Karafiáth Orsolya válaszait adjuk közre:
Melyeket tartja Petőfi legizgalmasabb sorainak, és miért éppen ezeket?
“A bánat? egy nagy óceán. / S az öröm? / Az óceán kis gyöngye. Talán, / Mire fölhozom, össze is töröm.” Nyilván depressziós választás.
Mi a legkorábbi vagy legmeghatározóbb emléke a költővel kapcsolatban? Aktuális-e (akár részeiben, akár egészében) ma?
A Petőfi ’73 című film. És a nagy futás benne. Ez évekig kísértett, előttem volt, később is, mikor anyám üvöltette Bruce Springsteentől a Born to Runt. Egy szép fiú arca is megvolt belőle, később kiderült, hogy az Can Togay volt. Gyerekként anya mindig dalokkal altatott el, és az Európa csendes… volt ezek egyike, a partizándalokon kívül. “Szégyen rá, lecsendesült..” - ez örökké belém égett.
Hogy a lecsendesülés az egyik legnagyobb szégyen. A csendben maradás.
A Nemzeti dal megzenésítését is nagyon szerettem. Én is ki akartam állni emberek elé. Ez később sikerült is, soha nem felejtem el, mikor a 2019-es Pride-on, több ezer embert én indíthattam el a színpadról. “Indulhat a menet!” Az volt első, kordon nélküli Pride, egészen forradalminak éreztem.
De közben bajban vagyok a forradalmakkal, csitítottam a tesómat is mindig, mikor a tüntetéseken a tömeg azt kiábálta, violence! Mert én a csendes forradalmár vagyok, aki még a szavak erejében hisz. De abban már nemigen, hogy a tömeggel menni kell tombolni, harcolni is. Pedig tudom, hogy sokszor tényleg csak az erőszak a megoldás.
Komoly gondolatok! De utána máris ráz a nevetés, valaki elküld két képet, mind a kettőn ugyanaz az őz áll. Itt van őz. Itt van újra.
És ugyanilyen erővel, körülbelül ugyanakkor a János vitéz is megtalált, egy nagyon szép változatban volt meg, sosem untam, tudtam kívülről. És évekig azt hittem, az Annakoka egy szép női nép (“Annakokáért én arról lemondok….”), azt gondoltam, ha egyszer lányom lesz, így nevezem el. És imádtam hozzá a giccset, lementünk a Szegedi Szabadtéri Játékokra is megnézni, megvolt a lemez is, persze.
Apám mindent kifordított. Egyszer néztük a bővérű szomszédasszonyt az ablakból, nevettünk váltakozó szeretőin. Neked mi a véleményed róla, kérdeztem a fatert. Hát, képzetem hegy-völgyeit nem járja, felelte. Ezt el is loptam, és az első nagyobb sikert elérő versemben fel is használtam. Ekkor éreztem rá, hogy milyen jó játék ez a kifordítós.
Egyszer, még a kétezres évek legelején egy női lap készített egy összeállítást, az volt a címe: Márciusi ifjak. Pár fiatalt művészt odatettek a Nemzeti Múzeum elé, magunkról beszéltünk, a terveinkről. Milyen semmi, egoista kis tervek voltak ezek.
Melyik Petőfit érzi legközelebb magához? A forradalmárt, a hitvest, az Alföld szerelmesét vagy valami mást?
Egyiket sem. Nem áll közel hozzám.
De sokat foglalkoztam már vele. 1998-ban az egyetemi lapunk, a Sárkányfű Petőfi-különszámot készített. Játszottunk a kultusszal, és ennek jegyében az illusztrációkat gyerekek készítették. Egy közös volt bennük: a kackiás bajusz. És a művek felén gatyában táncolt. Én arról próbáltam meg szólni, hogy kiüresedett a mítosz. Ideje újra megtölteni. Érdekes módon ezzel a lapszámmal törte át a Sárkányfű a népszerűségi küszöböt. Készült televíziós összeállítás, riportok, szerzővé avattak minket. Én csak lestem.
És a gatyatánc nem engedett, egyszer egy közéleti tárcában jegyeztem meg: “Petőfi Sándor gatyában táncol, énekeltük. Petőfi ettől a gatyás képtől egész közel jött, és bár tudtuk, hogy ez egy gúnyrigmus, Petőfi nem lett kisebb, sőt! Kedves lett, a barátunk, szerettük! Hiszen a költőfejedelem is ugyanolyan, mint a fiúk a tornaöltözőben, mint a munkások a telken! Ugyanolyan, mint a barátnőm, Gitta papája, aki mindig megnyeri a lábszépségversenyt az üdülőben, szívecskés gatyában, amit az NSZK-ból kapott! Évekig ebben menőzik a búcsúesteken, kopnak rajta a szívek. Petőfire is szíves gatyát képzelek, veszettül ropja képzeletemben a honvédségi üdülőben, kicsit szerelmes vagyok belé, nagy bátorság kell ilyen gatyás tánchoz, nem merné mindenki, Gitta papája is csak csatakrészegen, de azt már amúgy is nehéz táncnak nevezni.
Petőfinek nem ártott a gatyatánc, Petőfi nagysága kiröhögésálló.
Az egyetlen ebben a műfajban.”
Mit kérdezne tőle, miről beszélgetne vele, ha visszamehetne az időben?
A szerelemről kérdezném. Mert annyira zavaros volt, és annyira mindegy volt neki, kibe szerelmes. Júlia volt az egyetlen kaliber az életében, de abban sem vagyok biztos, hogy ezt egyáltalán felismerte-e.
