A zsidó könyvkiadás egyik legrangosabb díját olyan tényirodalmi kötet kapta, ami azzal foglalkozik, hogyan tanulhattak volna meg a zsidók és az arabok együtt élni a történelmi Palesztinában.
Az amerikai-izraeli szerző könyvét a Forward szerint kétféleképpen is lehet olvasni, egyfelől felcsillant némi reményt a helyzet rendezhetőségére, másfelől a könyvben leírt eseményeket – a cionisták katonai és politikai konszolidációjának időszakát és a zsidó állam majdnem teljes elutasítását a palesztinok részéről – a következő 88 véres év megelőlegezésének is tekinthetjük.
Miért a Palestine 1936 kapta a díjat?
Indoklásában a Sami Rohr Zsidó Irodalmi Díj szervezői azt írták, hogy a 100 ezer dollárral (kb. 36,6 millió forintos) járó elismerést azért Kessler könyve kapja, mert árnyaltan és kiegyensúlyozottan szól a közel-keleti konfliktus eredetéről, és arról, hogy ennek milyen messzemenő következményei vannak korunkban.
Miről szól Kessler könyve?
A kötet az 1936 és 1939 közötti időszakra összpontosít, amikor a brit mandátum alatt élő arabok fellázadtak a növekvő zsidó lakosság és a britek ellen. Kessler, aki különböző agytrösztöknek és a Jerusalem Postnak is dolgozott, például olyan becsléseket idéz, amelyek szerint 500 zsidó, 250 brit katona és legalább 5000 arab halt meg a zavargásokban és az azt követő brit fellépésben.
Az erőszak elharapódzása idején a Peel-bizottság azt javasolta,
hogy a területet arab és zsidó államokra osszák fel, valamint korlátozzák a zsidó bevándorlást.
A David Ben-Gurion és Háim Weizmann nevével fémjelzett cionista vezetés elfogadta a javaslatot; Mohammed Amin al-Husszeini, Jeruzsálem nagymuftija és a palesztinai arab közösség de facto vezetője viszont elutasította az ötletet és dzsihádra szólított fel.
Kessler az eseményeket „a két nacionalizmus történetének és a kettő közötti első nagy robbanásnak” nevezi. A zsidók a lázadást a maguk javára fordították: professzionalizálták a hadseregüket (Nagy-Britannia segítségével), bővítették a mezőgazdaságot és az ipart, és azzal a magabiztossággal léptek a következő viharos, tragikus évtizedbe, hogy képesek ellenállni az arab ellenállásnak.
A palesztinok eközben politikailag, gazdaságilag és katonailag meggyengülve kerültek ki a felkelésből.
A történészek mindkét oldalon egyetértenek abban, hogy a felkelés kudarca megalapozta azt, amit a palesztinok Nakbának – vagy „katasztrófának” – neveznek, és Izrael győzelmét az 1948-as függetlenségi háborúban.
Kessler többnyire hagyja, hogy olvasói eldöntsék, hogy az 1930-as évek leckéi hasznosak-e 2424-ben. Azt viszont szeretné, ha jobban megértenénk egy olyan időszakot, ami eddig – legalábbis angol nyelven – nem kapta meg a neki járó figyelmet. És amelynek szerinte „annyi lenyűgöző és komplex szereplője van a palesztinai háromszög mindhárom oldalán: a zsidók, az arabok és a britek”.
Ha a izraeli-palesztin háborúról és az elhúzódó konfliktusról olvasnál magyarul, ezeket a könyveket ajánljuk.
(Forward)
