A koronavírus miatt idén nem lesz Nobel-ceremónia

A koronavírus miatt idén nem lesz Nobel-ceremónia

Évtizedek óta először nem lesz ünnepélyes Nobel-díjátadó. Az ok: a járvány.

Könyves Magazin | 2020. július 22. |

1956 óta először nem tartják meg idén a Nobel-díjak ünnepélyes átadóját - közölte a Nobel Alapítvány, amely a koronavírus-járvánnyal indokolta a döntést. A Nobel-díjazás egyik csúcspontja, amikor Stockholmban ünnepélyes keretek között átadják az elismeréseket. Lars Heikensten, a Nobel Alapítvány igazgatója szerint ugyanakkor az idei Nobel-hét a járvány miatt más lesz, mint az eddigiek - úgy fogalmazott: egy olyan különleges évről beszélünk, amely mindenki részéről áldozatokat követel, és muszáj alkalmazkodni az új körülményekhez.

Az alapítvány - a tervek szerint - mindenesetre másképp próbálja majd reflektorfénybe állítani a díjazottakat és munkájukat, és az igazgató utalt arra, hogy esetleg majd a hazájukban vagy hazájuk nagykövetségein adhatják majd át nekik a díjat. Rendes körülmények között a díjazottakat december elején meghívják Stockholmba, ahol a svéd királyi család és több mint ezer meghívott jelenlétében tartanak egy vacsorát, a friss Nobel-díjasok pedig beszédet mondanak. Ez most egészen biztosan elmarad.

A bejelentések menete ugyanakkor nem változott, így a szokásokhoz híven október 5-12-e között közlik majd, hogy ki kapta az egyes kategóriák díjait (köztük az irodalomét is). Legutóbb 1956-ban kellett lemondani a Nobel-ünnepséget, így akarták ugyanis elkerülni a szovjet nagykövet meghívását - tiltakozva egyúttal a magyar forradalom erőszakos elfojtása ellen.

Forrás: The Local

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Mécs László, Tolkien és Szolzsenyicin is esélyes volt 1969-ben a Nobel-díjra

...

Két külső tag is távozott az irodalmi Nobel-díj bizottságából

...

Olga Tokarczuk 2018 és Peter Handke 2019 irodalmi Nobel-díjasa!

Olvass!
...

Milyen a háború nyelve? Olvass bele a Donbaszi sárgabarackok című verseskötetbe!

A háború a szavak jelentését is megváltoztatja.

...

Olvass bele Freida McFadden thrillerébe, amiből a The Housemaid című film készült!

Mi az ára valójában egy háztartási alkalmazottnak?

...

Mi történik egy íróval és egy macskával egy eldugott házikóban karácsonykor?

Egy titokzatos macska, egy elvarázsolt házikó és egy nagyvárosi regényíró.

A hét könyve
Kritika
A remény termék, és mi megvesszük – így olvastuk Krasznahorkai új regényét a Nobel-díj tükrében
Mécs Anna: Zsákbamacska, kiből mit hoz ki az anyaság

Mécs Anna: Zsákbamacska, kiből mit hoz ki az anyaság

Milyen változások zajlanak egy nő testében és főként a lelkében egy lombikprogram során? Interjú.