Keresés
Keresési találatok „” Kifejezésre
A fogadóirodáknál egyelőre Michel Houellebecq nyeri a Nobelt
Október 6-án jelentik be, ki nyeri az idei irodalmi Nobelt. A döntés mindvégig zárt ajtók mögött történik, a jelöltek nevét pedig ötven évre titkosítják. Így aztán nem marad más, mint az esélylatolgatás, ami persze teljesen tudománytalan, inkább csak játék, esélylatolgatás.

Kommunista nézetei miatt Neruda majdnem nem kapta meg a Nobel-díjat
Ötven év titkosítás után a napokban fedte fel a Svéd Királyi Akadémia, hogy 1971-ben kiket jelöltek az irodalni Nobel-díjra. Ezzel együtt kiderült az is, hogy a későbbi nyertessel, Pablo Nerudával szemben volt, aki erős fenntartásait hangoztatta.

Weöres Sándor is versenyben volt az 1970-es irodalmi Nobelért
A Svéd Királyi Akadémia szabályai szerint minden Nobellal kapcsolatos információt ötven évre titkosítani kell, így mindig nagyon izgalmas, amikor megnyitják végre az aktákat.

A Nobel-zsűri aggódott Szolzsenyicinért
Az irodalmi Nobel-díjat 1970-ben Alekszandr Szolzsenyicinnek odaítélő zsűriben nagy viták folytak a döntés előtt, a Svéd Akadémia tagjai aggódtak amiatt, hogy a díjnak milyen következményei lehetnek az író számára - derül ki a Svéd Akadémia most nyilvánosságra került dokumentumaiból.

Bob Dylan eladta teljes dalszerzői katalógusát
A Universal Music által megszerzett életmű több mint 600 dalt tartalmaz. Ez minden idők egyik legnagyobb szerzői jogi vétele a zeneiparban.

A koronavírus miatt idén nem lesz Nobel-ceremónia
Évtizedek óta először nem lesz ünnepélyes Nobel-díjátadó. Az ok: a járvány.