Két külső tag is távozott az irodalmi Nobel-díj bizottságából

.konyvesblog. | 2019. december 03. |

nobel_2.jpg

Az irodalmi Nobel-díjat odaítélő svéd bizottság két külsős tagja is felmondott tegnap, a döntésük mögött az áll, hogy a botrányok után megreformálni kívánt Svéd Akadlémiánál túl lassan valósulnak meg a változtatások. 

Botrány. A díj eddigi történetében a 2018 tavaszán kirobbant zaklatási és korrupciós vádak idézték elő az egyik legnagyobb botrányt. Áprilisban derült ki, hogy az akadémia egyik tagja, Katarina Frostenson költő eltitkolta, hogy résztulajdonosa egy olyan vállalkozásnak, amely támogatást kapott a Svéd Akadémiától. Férjét, Jean-Claude Arnault-t ráadásul több nő is szexuális zaklatással vádolta meg. A testület tagjai Forstensont emellett azzal is gyanúsítják, hogy ő a felelős a nyertesek nevének kiszivárogtatásáért.

A Svéd Akadémiánál, amely minden évben kiválasztja az irodalmi Nobel-díjast (idén kettőt is), a 2018-as botrány után több intézkedést is bevezettek, hogy helyre tudják állítani a hitelességüket. Az egyik fontos változtatás az volt, hogy a bizottsághoz külső tagokat is delegáltak. Közölük léptek ki most ketten, egyikük azért, mert túl lassúnak ítélte a reformok megvalósulását. 

Azért lépek ki a Nobel-bizottságból, mert nincs időm kivárni a megváltoztatásra irányuló munka végét. Az akadémia és az én időperspektívám eltérő, túlságosan hosszú idő az én életemből, viszont túl rövid az akadémia életében” – írta Kristoffer Leandoer a Svenska Dagbladet napilapban megjelent cikkében.

Leandoer hozzátette, hogy döntésének nincs köze Peter Handke osztrák író idei Nobel-díjához, amiért az akadémia sok kritikát kapott Svédországban és külföldön is. A Svéd Akadémia közleményében megerősítette, hogy Leandoer mellett Gun-Britt Sundstrom is kilépett a testületből, melyet hétfőig négy belső és öt külső tag alkotott.

Forrás: The Guardian, MTI

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

TAVASZI MARGÓ
...

Pion István: Onnantól már nem félek, hogy meg tudom nevezni, mi történt

Első regényében egy gyerekkori abúzustörténetet dolgoz fel. 

...

Vajna Ádám: Milyen furcsa ellentmondás, hogy a játék a fontos, amikor dolgozom

Hol is található pontosan Fancsika? És miért annyira érdekes egy középkori hóhér története? Vajna Ádám első regényének bemutatója a Tavaszi Margó Irodalmi Fesztiválon.

...

Terék Anna: A háborúban nincs jó és rossz oldal

Fel lehet-e dolgozni a traumákat? Mit okoz a családban a hallgatás?

...

Anyaság, istenek és önbizalom – Seres Lili Hanna és Szabó Imola Julianna a Margón

Seres Lili Hanna és Szabó Imola Julianna páros kötetbemutatója a Tavaszi Margó Irodalmi Fesztiválon, ahol a születésé, újrafelfedezésé és az isteneké volt a főszerep.

...

Szántó Áron első regényében a bakonyi boszorkányok és a punk találkozik

Szántó Áron első regényében egy bakonyi zsákfalu hétköznapjai rémálommá válnak, még a buszvezető sem emberi lény.

...

Fehér Renátó: Vissza kell szereznünk a szeretet és a szolidaritás jogát

Hol a kiút a „szégyen és megvetés” szigetéről? A Tavaszi Margón mutatták be Fehér Renátó első regényét.