A könyvtárak adnak menedéket Angliában a megélhetési válsággal küszködőknek

Az angliai és walesi könyvtárak arra készülnek, hogy idén télen sok rászorulónak kell majd segítséget nyújtaniuk. Az intézményekben menedéket adnak majd azoknak, akik a hideg elől szeretnének behúzódni valahova, és a késedelmi díjakat is el fogják engedni.

fk | 2022. szeptember 29. |

Az Egyesült Királyságban nemrég végeztek egy felmérést, amelyben megvizsgálták, hogy a közösségi könyvtárak hány százaléka venne részt egy olyan programban, amelynek célja, hogy a rászorulóknak menedéket nyújtsanak a téli hidegben. Az eredmények szerint az intézményvezetők 60%-a tervezi, hogy csatlakozik majd a kezdeményezéshez.

A kialakuló megélhetési válság küszöbén a Guardian arról is kérdezte az angliai és walesi könyvtárak vezetőit, hogy mik a terveik a különböző késedelmi pótlékokat illetően, amelyeket az olvasóknak akkor kell fizetniük, ha nem viszik vissza időben a könyveket. A válaszok szerint az intézmények fele már nem tervezi ezeknek a büntetéseknek a felszámolását, a céljuk ugyanis az, hogy minél többen, minél gyakrabban vegyék igénybe a szolgáltatásaikat, ugyanakkor csökkenjen az olvasókon a pénzügyi nyomás.

Egy amerikai férfi 75 év után vitt vissza a könyvtárba egy könyvet

Egy amerikai férfi még 1947-ben kölcsönzött ki egy Hitlerről szóló könyvet, most juttatta vissza a helyi könyvtárba.

Tovább olvasok

A könyvtárakban tehát arra készülnek, hogy sok rászoruló fog behúzódni télen az épületeikbe. A Libraries Connected nevű szervezet felmérése szerint az intézmények kétharmada plusz programokat, például játékokat, kézműves foglalkozásokat is tervez a hideg elől menedéket kereső embereknek. A könyvtárak 43%-a forró italokkal is készül majd, 39%-uk pedig új íróasztalokat és foteleket is beállít majd az olvasótermekbe.

Mivel a könyvtárak meleg és többnyire ingyenesen hozzáférhető terek, valószínűleg más országokban is felmerül majd, hogy ezek az intézmények segítsék azokat, akik a megélhetési válság miatt nem tudják az otthonukat rendesen felfűteni.

Forrás: The Guardian

Hírlevél feliratkozás

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Egy amerikai férfi 75 év után vitt vissza a könyvtárba egy könyvet

Egy amerikai férfi még 1947-ben kölcsönzött ki egy Hitlerről szóló könyvet, most juttatta vissza a helyi könyvtárba.

...
Hírek

Oslóban épül egy könyvtár, amelynek még senki nem olvashatja a könyveit

A Jövő Könyvtár 2014 óta fogadja a felkért írók - köztük Atwood, Shafak és Knausgard - kéziratait, melyeket viszont csak száz év múlva fognak megjelentetni.

...
Hírek

Csernyihiv könyvtárának helyén már csak egy öt méter mély kráter van

Sok könyvtár és kulturális intézmény semmisül meg a háborúban. Csernyihiv könyvtárát egy ötszáz kilós bomba találta el a napokban. 

A hét könyve
Kritika
Grecsó Krisztián családtörténetében háborúk dúlnak a szabadságért
...
Nagy

2024 legjobb könyvei 10-1.

Így olvastunk mi 2024-ben.

Évente több száz új gyerekkönyv jelenik meg a piacon, ekkora választékban pedig még egy rutinos szülő is könnyen elveszítheti olykor a fonalat. Keresd a Bookline Kids apró pecsétjével ellátott cikkeket, és ismerd meg a legszerethetőbb új gyerekkönyveket!

Nógrádi Gábor ifjúsági regényében Jézus képzeletbeli kamaszkora tárul fel

...

Kiss Ottó új gyerekkönyvében egy ovis macibarátságé a főszerep

...

Marék Veronika karácsonyi története valódi mestermese

...

A gyerekek a legfontosabbak a világon! – Maria Montessori tudása ma is érvényes

...
Természetesen olvasok
...
Zöld

A barátságaid is lehetnek mélyebbek és bensőségesebbek – olvasd el, hogyan

...
Zöld

A zöld tea szuperegészséges, de nem csodaszer – 5 könyv a teázásról

...
Zöld

A gyereknevelésnek nem szükségszerű velejárója a kiabálás – így előzd meg

...
Zöld

Az AI-nak már most gazdagabb a szókincse a magasan képzett emberekénél

...
Zöld

Ez a könyv bebizonyítja, hogy a szívből jövő nevetéstől leszünk igazán boldogok

...
Zöld

Vajon megváltoztatja-e az embert, ha napi kapcsolatban van a halállal?

...
Zöld

3 könyv szülőknek, amit érdemes előjegyezni szeptemberben

...
Zöld

Most éppen naponta ennyi lépést kell tenned a tudósok szerint az egészségedért + 3 könyv

...
Zöld

A fantáziád segít a legtöbbet az ökológiai válság ellen - Olvass bele a Világelejébe!

Gyerekirodalom
...
Nagy

Zágoni Balázs: A világháború, a vészkorszak története gyakrabban akad meg a felnőttek torkán, mint a fiatalokén

Szólhat ifjúsági regény a világháború egyik legsötétebb évéről, 1944 történéseiről, a zsidóüldözésről és a nyilasok kegyetlenkedéseiről? A csillag és a százados kötet szerzőjével, Zágoni Balázzsal beszélgettünk.  

...
Hírek

Ezért olvas egyre kevesebb gyerek – ciki szeretni a könyveket?

Egy angol gyerekkönyv-szerző szerint azért olvas egyre kevesebb gyerek a szabadidejében, mert félnek a csúfolástól.

...
Gyerekirodalom

Kincsek a szocializmusból: Vuk, Garfield és más mesehősök korabeli plakátokon

Vuktól az Óz, a nagy varázslóig – kiállítás nyílik a szocializmusban készült gyermek- és ifjúsági plakátokból.