Hírek könyvtár usa

Egy amerikai férfi 75 év után vitt vissza a könyvtárba egy könyvet

Egy amerikai férfi még 1947-ben kölcsönzött ki egy Hitlerről szóló könyvet, most juttatta vissza a helyi könyvtárba.

ro | 2022. szeptember 06. |

Az elmúlt évben sok amerikai könyvtár törölte el a késedelmi díjakat, aminek az lett a következménye, hogy rengeteg olyan könyv került vissza az állományba, amelyek évek, sőt évtizedek óta az olvasóknál voltak. A CBS beszámolója szerint egy Bob Jablonski nevű férfi egészen pontosan 75 év után vitt vissza a helyi könyvtárba egy olyan kötetet, amelyet még középiskolásként kölcsönzött ki.

Az iskolában azt a feladatot kapták (mindez 1947-ben történt), hogy írjanak fogalmazást egy országról. Ő Németországot választotta, mivel nem sokkal voltak a második világháború után. Ehhez pedig a Hitler című könyvet választotta, majd nem is vitte vissza egészen mostanáig. "Ennek a könyvnek vissza kellett kerülnie. Tudván, hogy rég lejárt (a kölcsönzési ideje), kényelmetlenül éreztem magam amiatt, hogy a házamban van" - mondta.

A férfi összesen 28.185 napot késett a visszavitellel. Ha még lenne késedelmi díj, az nagyjából 3 ezer dollárra rúgna. Jersey City közkönyvtárának munkatársa, Kate Davis ugyanakkor azt mondja, épp azért törölték el a pénzbüntetést, hogy az emberek ne tartsanak tőle és visszavigyék a könyveket, még akkor is, ha azok kölcsönzési ideje már 70 vagy éppen 80 éve lejárt.

Nem ritka amúgy, hogy valaki lelkiismeret-furdalástól gyötörten sok év után juttat vissza egy könyvet a könyvtárba. Pár éve mi is beszámoltunk róla, hogy egy bűnbánó könyvtolvaj jó negyven év elteltével küldött vissza egy regényt, amelyet még a nyolcvanas években tulajdonított el a pécsi könyvtárból:

A '80-as években ellopta, most visszaküldte a könyvet
A '80-as években ellopta, most visszaküldte a könyvet

Egy bűnbánó könyvtolvaj most küldött vissza egy regényt, amelyet még a nyolcvanas években tulajdonított el a pécsi könyvtárból.

Tovább olvasok

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

A Felhőkakukkvár könyvtárában lebegve száll alá a tudás

A Felhőkakukkvár történetei Konstantinápoly ostromától egészen a 22. századig vezetnek, szereplői életében pedig egészen új perspektívák nyílnak, amikor először találkoznak a könyvek, a szövegek világával. Olvass bele!

...

A gyöngyösi könyvtárosok rappelve ajánlják Cervantest és Ferrantét

Január elején az orosz irodalomról szóló videójukkal keltett feltűnést a Könyvtári Hírmondó, most pedig itt a folytatás az olasz és a spanyol irodalomról.

...

Oslóban épül egy könyvtár, amelynek még senki nem olvashatja a könyveit

A Jövő Könyvtár 2014 óta fogadja a felkért írók - köztük Atwood, Shafak és Knausgard - kéziratait, melyeket viszont csak száz év múlva fognak megjelentetni.

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

Kiemeltek
...

„Alapvetés, hogy a művészet a jelenre reagál” – Rába Roland és Biró Zsombor Aurél beszélgetése // Alkotótárs podcast VI.

Mennyire feladata a művészetnek, hogy reagáljon a jelenre? Biró Zsombor Aurél vendége Rába Roland.

...

Esterházy Márton: Péterrel jó volt együtt játszani, nagyon értette a futballt

Interjú Esterházy Mártonnal Esterházy Péterről, fociról és családról. 

...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

A hét könyve
Kritika
Most tényleg azt magyarázzam meg, miért nem kell sajnálni? – Fekete Ádám regényéről
Hodász András: Bújtatott egyházüldözés volt az elmúlt 16 évben, a kormány éreztette, hogy kikkel nem ért egyet

Hodász András: Bújtatott egyházüldözés volt az elmúlt 16 évben, a kormány éreztette, hogy kikkel nem ért egyet

Hogyan kapcsolódik össze egyház, politika és személyes sors? Hodász Andrással beszélgettünk legújabb könyve kapcsán. 

Olvass!
...

Se a Krisztus, se nagyapa testét nem lehet kimosni a rákból – Olvass bele Szekrényes Miklós kötetébe!

Felnőni nem egyszerű, főleg azért, mert sokszor bántóan hétköznapi dolgokkal kell szembenézni. 

...

„A barátnőd, a cimborád, a nőd vagy bármi, amit csak szeretnél”: Olvass bele Frida Kahlo szerelmes leveleibe!

Magyarul először olvasható válogatás a festőművész szerelmes leveleiből.

...

„Könnyebb skizofrénnek lenni és halottakkal beszélgetni, mint szembenézni a magánnyal” – Olvass bele Ijjas Flóra regényébe!

Benned is felerősödnek a zajok, ha lehalkul a külvilág? Olvass bele Ijjas Flóra regényébe!