A Konklávé szerzője szerint a pápaválasztás nagyon is a politikáról szól

A Konklávé szerzője szerint a pápaválasztás nagyon is a politikáról szól

Robert Harris, a Konklávé regény írója szerint lehetetlen megjósolni, hogy ki lesz Ferenc pápa utódja.

ta | 2025. április 28. |

Várhatóan májusban, Ferenc pápa halála után körülbelül 15-20 nappal ül össze a konklávé, hogy megválasszák a Római Katolikus Egyház új vezetőjét. Vajon európai, dél-amerikai, ázsiai, netán afrikai származású lesz az új egyházfő? És vajon folytatni fogja Ferenc pápa reformjait, vagy a konzervatív szárny lobbija lesz az erősebb?

Lehetetlen megjósolni, hogy ki fog majd kilépni a tömeg elé a Szent Péter-bazilika erkélyére – ezt Robert Harris, a Konklávé regény írója (amiből 2024-ben zonos című film készült Ralph Fiennes főszereplésével) is így gondolja.

robert harris
Konklávé
Gabo Kiadó, 2024, 312 oldal, Fordító: Komló Zoltán

„Sokkal politikaibb folyamat”

A CNN műsorában az író nemrég elárulta, hogy a könyv ötletét Ferenc pápa 2013-as megválasztása adta. Végignézett a bíborosok arcán, majd előlépett Ferenc pápa, akinek jóval barátságosabb, karizmatikusabb megjelenése volt. Az írót nagyon érdekelte, vajon mi zajlott a színfalak mögött, míg ez a döntés megszületett.

Robert Harris politikai újságíróként is tevékenykedett, és a pápaválasztást a legnagyobb választásnak tartja, amiről írhatott. „Sokkal politikaibb folyamat, mint ahogy azt a Vatikán szereti mutatni. A bíborosok kifinomult emberek, nagy politikai szereplők a saját országaikban, egyesek tíz- vagy akár százmilliós követővel rendelkeznek” – fogalmazott.

Hogyan tovább Ferenc pápa halála után? Nézd meg vagy olvasd el a Konklávét!

A Konklávé című regény vagy a Ralph Fiennes főszereplésével készült filmadaptáció segít jobban megérteni, mi történik a kulisszák mögött.

Tovább olvasok

Megjegyezte azt is, nagyon izgalmas feladatnak tartotta, hogy úgy kellett megírnia a párbeszédeket, hogy a karakterek sokszor nem azt mondják, amit gondolnak.

Ugyanis az nem szolgálja egyik jelölt érdekeit sem, ha elismeri, hogy vágyik a tisztségre. Ennél sokkal okosabban kell lobbizni.

Az új pápa megválasztásához kétharmados többség szükséges.

(CNN/Kirkus Reviews)

Nyitókép forrása: filmrészlet, Wikipedia

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

A Kossuth Kiadó szerint álhír, hogy Ferenc pápa memoárját a tartalma miatt fóliázták le

Lefóliázva árulják Ferenc pápa memoárját, de a kötetet gondozó Kossuth Kiadó szerint ennek semmi köze a szexuális kisebbségekhez.

...

Bruck Edith: Ferenc pápa szeretetteljes, barátságos és egyszerű ember volt

Bruck Edith, olasz-magyar író, holokauszttúlélő rövid nyilatkozatban emlékezett meg Ferenc pápáról, mesélt személyes kapcsolatukról és kedves emlékeiről. 

...

Ferenc pápa, az elnyomottak védelmezője: 7 könyv a szentatya iránymutatásairól 

Kedves, egyszerű, toleráns embernek mutatta magát, ez pedig az írásaiban is visszaköszön. Könyveket ajánlunk Ferenc pápától. 

Hazug holokausztkönyv és életveszélyes gyógymódok – szélhámos szerzők, akiket máig emlegetünk

Hazug holokausztkönyv és életveszélyes gyógymódok – szélhámos szerzők, akiket máig emlegetünk

Hangzatos történetek, csak kár, hogy mindegyik hazugság. 

Szerzőink

Bakó Sára
Bakó Sára

Mit olvass a Nyári Margó előtt? 9 kihagyhatatlan kötet

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Mario Vargas Llosa utolsó regénye elégikus óda a latin-amerikai népzenéhez

SZÓRAKOZÁS
...

Stephen King kedvenc könyvei olyanok, akár egy kötelező olvasmánylista

Ha olvasásról van szó, King szereti a klasszikus irodalom ütőerén tartani a kezét.

...

Szörnyű családi titkokra derül fény a Wednesday 2 évadában

Augusztusban indul az új Wednesday évad.

...

Feldolgozták Stephen King legzavarbaejtőbb történetét: itt az előzetes!

Tom Hiddleston betáncol a King-univerzumba.

Listák&könyvek
...

A legjobb sci-fi-sorozatok az Alapítványtól A háromtest-trilógiáig

...

Csernobil újra kísért: 3 könyv a közel 40 éve történt atomkatasztrófáról

...

5 regény az utazásról, hogy ne csak a térképet bújd

Hírek
...

Nem Ingmar Bergman az egyetlen, aki Hitlerrel szimpatizálhatott

...

A 21. századi Jane Austen szerelmi háromszögbe keveredik

...

Egy új generáció ragad varázspálcát: már forog a Harry Potter sorozat

...

„Hogy a független irodalom tovább éljen” – támogatókat keres a Szépírók Társasága