Knausgard az emberi gonoszságról olvasott kamaszkorában

Knausgard az emberi gonoszságról olvasott kamaszkorában

Karl Ove Knausgård elárulta, élete során milyen könyvek voltak rá nagy hatással.

ta | 2024. október 21. |

Vajon mit olvasott az ünnepelt norvég író gyerekként? Melyik könyv hatására próbált először regényt írni? És mit olvas most? Karl Ove Knausgård egy friss interjúban beszélt minderről.

Knausgård Hajnalcsillag című nagyregényét tavaly az év legjobb könyvének választottuk. Természetesen kíváncsiak voltunk a folytatására is, Az öröklét farkasairól itt írtunk.

Most kiderült: gyerekként Ursula K. Le Guin amerikai sci-fi és fantasy írótól A szigetvilág varázslója volt a kedvenc könyve. „Egy fiatal fiú önteltségből túl messzire megy, és egy gonosz lényt enged a világba. Ettől kezdve üldözi őt, mígnem szembeszáll vele” – írta körül Knausgård a cselekményét. 

Ursula K.Le Guin
A szigetvilág varázslója
Ford. Mohácsi Enikő, Móra Ferenc, 1989, 219 oldal 

Az emberi gonoszságról olvasott kamaszkorában

Kamaszkorában Jens Bjørneboe emberi gonoszságról szóló trilógiája volt rá a legnagyobb hatással. A History of Bestiality című kötetben a történelem során megtapasztalt kegyetlenségekről ír a norvég szerző: háborúkról, mészárlásokról, elnyomásról és kínzásról. Knausgård úgy fogalmazott: az olvasás során azt érezte,

mintha egy igazság tárult volna fel számára az emberiségről.

Emlékszik, hogy estéről estére arról mesélt az édesanyjának, hogy milyen szörnyű a világ, aki egyszer mindezt megelégelte, és kinevette. „Soha nem sértődtem meg ennyire” – idézte fel. Igaz, ma már néha ő is nevet ezen, de csak magában.

Borges és egy kalandregény

A szerző, aki megváltoztatta a világlátását, Jorge Luis Borges volt. Örök kedvence a Tlön, Uqbar, Orbis Tertius című novella, amelyet A halál és az iránytű című elbeszéléskötet tartalmaz. Arról szól, hogy

a világ tükrözi a gondolatainkat, azt látjuk, amit ismerünk, és nem fordítva.”

Továbbá Frederick Marryat angol író egyik kalandregényének hatására próbálkozott először regényírással. 15 oldal után feladta, mert azon kapta magát, hogy még mindig egy hajó leírását írja, semmilyen cselekmény nem történik. 

Ezeket többször olvasta

A könyv, amihez többször visszatért élete során Virginia Woolf A világítótorony című regénye. Egyetemistaként olvasta először, de nem sokat értett belőle. Néhány éve újra nekiesett, és teljesen megváltozott róla a véleménye: szerinte nem igaz, hogy Woolf nyelvezete távolságot tart a szereplőitől és az életüktől. „Minden megdöbbentően közeli ebben a regényben”, mondta.

Virginia Woolf
A világítótorony
Ford. Tandori Dezső, Európa, 2021, 288 oldal

Az abszolút kedvenc regénye, amit eddig háromszor újraolvasott, a Háború és béke. Lev Tolsztoj regényét először 19 évesen olvasta, majd 29 éves korában, és 44 évesen vette elő harmadjára. Szavai szerint azért, mert tíz év alatt teljesen elfelejti a könyveket, így minden alkalommal olyan, mintha először olvasná őket.

Lev Tolsztoj
Háború és béke 1-2.
Ford. Makai Imre, Európa, 2023, 1496 oldal

Végezetül pedig azt is elárulta, mit olvas most. Judith Hermanntól a We Would Have Told Each Other Everything (szabad fordításban: Mindent elmondtunk volna egymásnak) című könyvét. A német szerzőt korunk egyik lejobb írójának tartja.

Karl Ove Knausgårdot a Guardian kérdezte a sorozatában, amelyben népszerű szerzők vallanak fontos olvasmányélményeikről. 

(The Guardian)

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

5 idézet a hét könyvéből: Knausgard és Az öröklét farkasai

Knausgard a halálról beszél, miközben fordulatos cselekményt alakít, kiváló karaktereket épít és hatalmas műveltséganyagot is játékba hoz. A Hajnalcsillag-sorozat második része, Az öröklét farkasai lett a hét könyve, melyből most öt izgalmas idézetet mutatunk. 

...
Kritika

Knausgard az öröklét farkasaival ered a halhatatlanság nyomába

Knausgard Hajnalcsillag című nagyregényének folytatása a halál mibenlétét, az örök élet lehetőségét is boncolgató, hiperrealista részletességű, egyszerre lélektani és filozófiai mű. Az öröklét farkasai a hét könyve.

...
Nagy

Íme a 21. század legjobb könyvei Knausgård, Sarah Jessica Parker és Stephen King szerint

A New York Times összeállította a 2000. január 1. óta megjelent legjobb 100 könyv listáját. A több száz megkérdezett közül mások mellett Stephen King névvel is vállalta a jelöltjeit. Mutatjuk 10 ismert ember ajánlatait!

Olvass!
...
Beleolvasó

Ezen az évfolyamtalálkozón minden titokra fény derül – Olvass bele Karen Swan bekuckózós karácsonyi regényébe!

Részlet a Karácsony gyertyafénynél című regényből.

...
Beleolvasó

Aranka legyen egy szerethető, megszánható Jutka néni – Gerőcs Péter esszéje a történetírásról

Hogyan legyen együttérző a szereplőivel, és maradjon következetes az olvasóval? Részlet Gerőcs Péter esszékötetéből.

...
Beleolvasó

„Nincs párkapcsolatom, és nem is akarok addig, amíg anyu él” – Olvass bele Bibók Bea Ellopott felnőttkor című kötetébe!

Bibók Bea újabb gondolatébresztő könyvvel jelentkezett.

Hírek
...
Hírek

Simon Márton: Ez a város egy elhagyott pornóforgatókönyv (videó!)

...
Hírek

Láng Zsolt Mészöly Miklós-díjat kap

...
Promóció

Könyvek, melyek segíthetnek kellő motivációt adni a testmozgáshoz

...
Hírek

„Rémes diák voltam" – árulta el Murakami a díszdoktorrá avatásán

...
Promóció

Hogyan válasszunk tökéletes mesekönyvet?

...
Hírek

Öngyilkos merénylők akarták megölni Ferenc pápát három éve 

...
Nagy

Jón Kalman Stefánsson: A költészetre nincsenek hatással az idő törvényei

Költészet, halál, édesanyja korai elvesztése – és kutyák. Interjú Jón Kalman Stefánssonnal.

Szerzőink

...
Borbély Zsuzsa

A bolti sorozatgyilkosságoktól a Fenyő-gyilkosságig Doszpot Péterrel

...
Tasi Annabella

A Száz év magány sorozatot akár Márquez is készíthette volna 

...
Könyves Magazin

Visky András: A gyermekeink tartottak életben bennünket (Podcast)