“A színpadon 25 ezer emberrel szeretkezem, aztán egyedül megyek haza” - 80 éves lenne Janis Joplin

“A színpadon 25 ezer emberrel szeretkezem, aztán egyedül megyek haza” - 80 éves lenne Janis Joplin

A színpadon és azon kívül is újraírta a férfiak uralta rockzenében a nőkre vonatkozó szabályokat. A bluest pedig olyan őszintén, szenvedélyesen és sodró erővel énekelte, mint előtte és talán utána senki. Könyvek hírek mellé.

sa | 2023. január 19. |

Úgynevezett jó családban született egy Texas állambeli kisvárosban 1943. január 19-én, és a rendkívül értelmes és lázadó természetű lány nem tudott és nem is akart megfelelni bigott és maradi környezete elvárásainak. Az iskolában kiközösítették, diáktársai a "legcsúnyább fiúnak" választották meg.

1966-ban költözött Kaliforniába, és a pszichedelikus zenét játszó, kommunában élő Big Brother and the Holding Company együtteshez csapódott. Kezdetben csak a tamburint rázta és vokálozott, majd az első lemezen már ő énekelt. Az együttes 1967-ben meghódította a montereyi fesztivál közönségét, különösen Joplint méltatták a Ball and Chain című dal előadásáért, társai meg is sértődtek, mert úgy érezték, a háttérbe szorultak. Cheap Thrills című második albumuk már a Columbia kiadónál jelent meg és listavezető lett, ezen szerepel Joplin egyik legismertebb dala, a Piece Of My Heart, és a Summertime hátborzongató feldolgozása.

Az énekesnő 1968 végén szánta rá magát, hogy kilépjen a zenekarból, amelynek tagjaihoz szoros személyes kapcsolat fűzte. Elsősorban azt nehezményezte, hogy a többiek nem voltak hajlandóak változtatni a hangzáson, de azt is, hogy a bevételeket minden tag között egyenlő arányban osztották el. Utoljára 1968 decemberében játszottak együtt, új kísérő együttese, a session-zenészekből szerveződött Kozmic Blues Band 1969-ben a woodstocki fesztiválon mutatkozott be. A premier nem sikerült a legjobban, Joplin ugyanis megrettent a hatalmas tömeget látva, ráadásul csak tíz órás csúszással léphetett színpadra. Idegességét droggal és szesszel "kezelte", ezért hangja rekedtes volt és többször megbicsaklott.

Full Tilt Boogie Band nevű zenekarával rögzítette 1970 szeptemberében Pearl című albumát. Az énekesnő szakmailag még képes volt megújulni, de egyre mélyebbre sodródott a drog, az alkohol és a balul sikerült kapcsolatok örvényében. Napi kétszáz (mai értékben 1500) dollárt költött heroinra, lemezfelvételei alatt állandó felügyelet alatt állt, hogy legalább időlegesen tiszta maradjon, a közönség sohasem lehetett biztos abban, sikerül-e befejeznie koncertjeit. Utoljára 1970. augusztus 12-én lépett fel nyilvánosan, néhány nappal később még részt vett igen kínos hangulatú érettségi találkozóján.

Második szóló albuma már csak halála után jelent meg, a korong érett, különböző stílusokba kalandozó, magas színvonalú zenét tartalmaz, különösen a kíséret nélkül előadott Mercedes Benz és hattyúdala, a Me And Bobby McGee emlékezetes. Ez volt az utolsó szám, amelyet felvett, s ez lett egyetlen - már posztumusz - listavezető dala. A Buried Alive in the Blues csak instrumentális változatban hallható: az énekszólamot 1970. október 4-én kellett volna rögzíteni, aznap, amikor Joplint holtan találták szállodai szobájában. Életét egy részegen belőtt, túl nagy heroinadag zárta le, halála, amely alig két héttel a szintén csak 27 éves Jimi Hendrix után következett be, sokkolta rajongóit és a zenei világot. Hamvait kívánsága szerint a tengerbe szórták, azt a 2500 dollárt pedig, amelyet erre a célra hagyott, barátai egy utolsó nagy partin elitták.

Elhíresült mondása: "A színpadon 25 ezer emberrel szeretkezem, aztán egyedül megyek haza". Legendája halála után csak nőtt, az életében készült négy album mellé még több lemeznyi anyagát szedték össze. Posztumusz került be a Rock Dicsőségcsarnokába, 2005-ben Grammy-életműdíjat kapott, 2013-tól van csillaga a hollywoodi hírességek sétányán. Életéről számos könyvet írtak és több filmet forgattak. Talán a legemlékezetesebb a The Rose, amelyben Bette Midler volt a főszereplő.

Ha többet olvasnál Janis Joplin életéről és a korról, aminek egyik meghatározó hangjává vált, az alábbi könyvet ajánljuk:

Alice Echols
Kozmic blues - Janis Joplin élete és kora
Ford. Szántai Zsolt, Cartaphilus Kiadó, 2007, 390 oldal
-

Janis Joplin a blues, a rock and roll és a soul királynője, a montereyi és a woodstocki fesztiválok sztárja volt, a szexuális szabadság női prófétája, hippibálvány. Sajátosan egyedi, gyönyörűen érdes hangja elvarázsolta a közönséget; ez a hang a kor hangja is volt. Amikor 1970 októberében heroin-túladagolásban meghalt, vele együtt egy egész generáció álmai omlottak össze. Alice Echols kendőzetlen őszinteséggel, korabeli dokumentumok és szemtanúk, barátok, ismerősök beszámolói alapján tárja elénk Janis életét és az ellentmondásokkal teli hatvanas éveket, annak az ellenkultúrának a hétköznapjait, amely megváltoztatta körülöttünk a világot.

(Forrás: MTVA Sajtóarchívum)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Esterházy Janis Joplinra, Totth Benedek Slipknotra lazul

...

80 év alatt sem hagyta magát kiismerni Amerika nagy kaméleonja

80 éves Bob Dylan, az ezerarcú krónikás, aki a bolondját járatta a Nobel-bizottsággal, miután visszavonhatatlanul alakította az amerikai, és azon keresztül a globális kultúrát.

...

Jimi Hendrix kettétépett dalszöveglapja újra egyben

Két lány autogramot kért tőle, de nem volt náluk üres papír.

2025 november 15.
Budapest Music Center
Mátyás utca 8.

Első alkalommal rendezi meg nonfiction könyvfesztiválját, a Futurothecát a Könyves Magazin. 2025. november 15-én a Budapest Music Centerben fellép a brit szám- és nyelvzseni Daniel Tammet, az időtudatos norvég geológus, Reidar Müller, a dán klímapszichológus, Solveig Roepstorff és a spanyol sztár agysebész, Jesús Martín-Fernández, Orvos-Tóth Noémi és Meskó Bertalan. Az olvasás segít megérteni összetettebb kérdéseket, problémákat vagy folyamatokat, amelyek a jövőnket alakítják. A Futurotheca – A jövő könyvtára olyan témákat, szerzőket és könyveket emel a fesztivál középpontjába, amelyek megismerésével olvasóként alakíthatjuk a jövőnket.

Program

Támogatók
Kiemeltek
...

Egy bántalmazó kapcsolatban a legapróbb döntésnek is óriási súlya lehet – Florence Knapp: Nevek

Elolvastuk az év egyik legjobb debütregényeként emlegetett könyvet.

...

Kék macskák és özönvíz: megérkezett Friedenthal Zoltán új felolvasása!

Hallgass bele két Margó Könyvbe!

...

100 éve próbáljuk megfejteni, mit jelent Franz Kafkának a bűn

100 éves Franz Kafka A per című klasszikus és kortalan alkotása.

A hét könyve
Kritika
A Mormota-nap dán verziója filozófiai mélységű kultregény – itt egy irodalmi szenzáció az év végére
A Mormota-nap dán verziója filozófiai mélységű kultregény – itt egy irodalmi szenzáció az év végére

A Mormota-nap dán verziója filozófiai mélységű kultregény – itt egy irodalmi szenzáció az év végére

Tara Selter éveken keresztül éli át ugyanazt a napot, november 18-át, rajta kívül azonban senki nem érzékeli ezt.

Nádas Péternél a barátság még a szocializmus önellentmondásai között is kitart

Nádas Péternél a barátság még a szocializmus önellentmondásai között is kitart

Van az a barátság, ami még a legnagyobb politikai zűrzavar közepette is kitart. Ilyen volt Nádas Péter, Esterházy Péter, Polcz Alaine és Mészöly Miklós közös sorsa. 

Szerzőink

Borbély Zsuzsa
Borbély Zsuzsa

A Mormota-nap dán verziója filozófiai mélységű kultregény – itt egy irodalmi szenzáció az év végére

Tasi Annabella
Tasi Annabella

Egy bántalmazó kapcsolatban a legapróbb döntésnek is óriási súlya lehet – Florence Knapp: Nevek

Hírek
...

Bill Gates karácsonyi könyvlistáján egy polipos szerelmi történet is szerepel

...

Joan Didion fél Hollywoodot vendégül látta hálaadáskor

...

Visky András Margó-díjas regénye bestseller lett Ausztriában

...

Csak egy vers kell ahhoz, hogy az AI gyülöletbeszédet írjon

...

Meghalt Kálloy Molnár Péter színművész

...

Vámos Miklós bejelentette, mikorra készülhet el az Esterházy-villa