Ezeréves keresztény kéziratot kapott vissza Görögország Amerikától

Ezeréves keresztény kéziratot kapott vissza Görögország Amerikától

sa | 2022. szeptember 30. |

A kéziratot több mint száz éve lopták el a Görögország északi részén lévő kolostorból bolgár fosztogatók, több száz egyéb dokumentummal és műtárggyal együtt.

A 11. századi evangéliumot csütörtökön adták át hivatalosan az Ikoszifinissza kolostornak, az ünnepségen Elpidophoros amerikai görög ortodox püspök és a washingtoni Biblia Múzeum munkatársai is részt vettek.

Ezeréves iratot is rejtett a medgyesi templom padlásán talált könyvgyűjtemény

Az archívum feltárását a Babeş-Bolyai Tudományegyetem kutatócsapata Indiana Joneshoz méltó felfedezésnek nevezte.

Tovább olvasok

Az Amerikai Főegyházmegye szerint a görög kézirat a világ egyik legrégibb kézírásos evangéliuma, és feltehetően Itália déli részén készült.

Az árverésen megvásárolt kéziratot a múzeum adományként kapta 2014-ben. A múzeum szakértői megállapították, hogy egyike a kolostorból 1917-ben ellopott kéziratoknak, és arról tájékoztatták I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárkát, a világ ortodox keresztényeinek spirituális vezetőjét, hogy szándékukban áll visszaadni.

Elpidophoros csütörtökön a Biblia Múzeumot méltatta kiemelve, hogy "történelmi igazságtalanságot" sikerült helyre tenni.

(MTI)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Restaurálták a szolnoki zúzdából megmentett bibliát

Az ötvenes években feloszlatták a szerzetesrendeket, a könyvtáraik nagy részét megsemmisítésre ítélték. A most helyreállított kötetet sérült, hiányos állapotban mentették meg.

...

Egy texasi iskolában betiltották a Bibliát

Az amerikai könyvtilalommal szemben már több szerző, kiadó és könyvtáros is felszólalt, az Amerikai Könyvtárak Szövetsége, és az Amerikai Tanárok Szövetsége megalapította a Unite Against Book Bans szervezetet.

...

Eredeti technológiával kiadják a Káldi-Bibliát megjelenésének 400. évfordulójára

A 400 példányban készülő fakszimile kiadás első ívét Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek nyomtatta ki szerdán Budapesten, korhű Gutenberg nyomdagépen.

Kiemeltek
...

Mohácsi Balázs: Ezt a történetet az élet írta, én csak kivágtam és keretbe foglaltam egy szeletét

Mit jelent regényt írni egy értelmét vesztett verseskötetből? Interjú Mohácsi Balázzsal.

...

Vajna Ádám: Egy kicsit innentől örökké középkori hóhér is leszek

Milyen egy középkori falu hóhérjának lenni? Interjú a Margó shortlistes Vajna Ádámmal.

...

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

Krasznahorkai László kilenc év hallgatás után adott életútinterjút a Partizánnak. 

A hét könyve
Kritika
Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről
Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Színes programsorozatban ünnepelték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori diákját, Krasznahorkai Lászlót.

A techcégek meg akarják győzni az embereket, hogy az AI-jal istent teremtettek – interjú Cory Doctorow íróval

A techcégek meg akarják győzni az embereket, hogy az AI-jal istent teremtettek – interjú Cory Doctorow íróval

Mire képes valójában az AI, és kell-e tartanunk attól, hogy elpusztítja a világot? 

Szerzőink

Tasi Annabella
Tasi Annabella

Károlyi Csaba: Azt keresem, hogy fogjon meg, nyűgözzön le, veszejtsen el

bs
bs

Te megengednéd a gyerekednek, hogy megnézzen egy boncolást? – Erről ír kisregényt Harag Anita!

Olvass!
...

„te rángatsz engem ezen a zsinóron nincs hatalmam” – olvass bele Tóth Kinga új verseskötetébe!

A Könyvfesztiválra jelenik meg Tóth Kinga legújabb verseskötete. Olvass bele!

...

„A cseppenként múló idő megannyi borotvaéles gyöngyszemnek tűnt” – Olvass bele Han Kang új kötetébe!

Hogyan válnak a tárgyak egy gyász emlékeivé? Olvass bele Han Kang legújabb könyvébe!

...

Mit jelent a megcsalás, ha mind Jézus jegyesei vagyunk? – Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

Hány ember fér el a szerelemben? Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

Természetesen olvasok
...

A barátságaid is lehetnek mélyebbek és bensőségesebbek – olvasd el, hogyan

...

A zöld tea szuperegészséges, de nem csodaszer – 5 könyv a teázásról

...

A gyereknevelésnek nem szükségszerű velejárója a kiabálás – így előzd meg

...

Az AI-nak már most gazdagabb a szókincse a magasan képzett emberekénél

...

Ez a könyv bebizonyítja, hogy a szívből jövő nevetéstől leszünk igazán boldogok

...

Vajon megváltoztatja-e az embert, ha napi kapcsolatban van a halállal?

...

3 könyv szülőknek, amit érdemes előjegyezni szeptemberben

...

Most éppen naponta ennyi lépést kell tenned a tudósok szerint az egészségedért + 3 könyv

...

A fantáziád segít a legtöbbet az ökológiai válság ellen - Olvass bele a Világelejébe!