Alekszej Navalnij világszerte az elnyomó hatalommal szembeni ellenállás szimbóluma lett. Az orosz ellenzéki politikus idén februárban, 47 évesen halt meg az északi sarkkörtől 65 kilométerre fekvő, a Nyenyec Autonóm Körzetben található börtönkomplexumban. Az orosz hatóságok szerint több betegség következtében hunyt el, ezek között említették az epehólyag-gyulladást, a hasnyálmirigy-gyulladást és a gerincsérvet. A hozzá közel állók szerint Navalnij haláláért a Kreml okolható.
A kezdetektől a börtönig
Éveken át meghurcolták és megpróbálták elhallgattatni, túlélt egy mérgezést, és a Putyin hatalma elleni küzdelmét az sem állította meg, hogy ezzel veszélyeztette hívei és családja biztonságát is.
A világ első számú orosz ellenzéki politikusa volt, aki az ellene indított különféle támadások dacára, még a börtönben sem adta fel az azért folytatott harcot, hogy Oroszországban újra szabad lehessen a sajtó és a közélet. Portré.
Tovább olvasokHalála után nyolc hónappal megjelent a Hazafi című memoárja. (A magyar fordítás november 14-én érkezik.) A csaknem ötszáz oldalas könyv első felében Navalnij elmeséli az élettörténetét, ifjúkorát, politikai tevékenységének kezdeteit. Ír a házasságáról és családjáról, arról, ahogy egyre erőteljesebben és hatékonyabban szállt szembe a hatalommal, amely el akarta hallgattatni.
A könyv második fele egyfajta börtönnapló: gyakran derűsen és humorral, máskor ingerülten ír a börtönben töltött időről.
Navalnij azt írja,
sosem vesztette el a hitét abban, hogy az ügyéért megéri szenvedni, de elismeri, hogy jobb lett volna, ha másfajta könyvet írhatott volna.
„Ez túl sok, meg fogok halni”
Memoárját 2020-ban kezdte írni, nem sokkal a kis híján végzetes kimenetelű mérgezése után. Navalnij szerint a novicsok idegméreggel a Kreml próbált az életére törni, de ezt az orosz hatóságok tagadják. A könyvében felidézi, hogy a mérgezéskor azt gondolta: „ez túl sok, meg fogok halni”.
Családjának és támogatóinak köszönhetően Németországban, egy berlini kórházban lábadozhatott, és a memoárban arról is ír, hogy számára nem volt kérdés, hogy amikor felépül, visszatér Oroszországba. Ott letartóztatták, és haláláig börtönben maradt.
Szabad és demokratikus országról álmodott
Könyvében ír a Szovjetunió bukásáról, arról, hogyan ábrándult ki Oroszország első választott vezetőjéből, Borisz Jelcinből, aki az 1990-es években vezette az országot. És arról a pillanatról is, amikor rájött, hogy nem kell túl távol keresnie azt az embert, aki képes küzdeni egy új országért.
Egy szabad Oroszországról álmodott, ahol megfékezik a korrupciót, működnek a demokratikus intézmények. Megnyerő személyiségével és humorával országszerte nagy népszerűségre tett szert. Fiatal, tettre kész aktivistákkal vette körbe magát, könyve szerint inkább hasonlítottak egy menő startuphoz, mint egy titkos forradalmi csoporthoz.
Kívülről úgy néztünk ki, mint egy rakás moszkvai hipszter.”
Éheztették, alvásmegvonással kínozták
A börtönben töltött időszak kapcsán ír unalomról, elszigeteltségről, kimerültségről, szenvedésről és a helyzet abszurditásáról. Tanácsot ad, hogyan ne veszítsük el a reményt a legkegyetlenebb pillanatokban.
A lényeg, hogy ne gyötörd magad haraggal és gyűlölettel, ne fantáziálj bosszúról, hanem azonnal juss el az elfogadáshoz. Ez nehéz lehet”
– ismeri el egy ponton.
Arra is kitér, hogy a börtönben ráhelyezett nyomás csak erősödött, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát. Azokban az üzenetekben, amiket még ki tudott juttatni a börtönből, fájdalmas magányról ír, arról, ahogy mindenféle apró bűncselekmények miatt kellett bűnhődnie. Éheztették, alvásmegvonással kínozták, nem kapott orvosi ellátást.
„Nevetni és sírni fognak”
Felesége, Julija Navalnaja az X-en a könyvről úgy fogalmazott, szeretné, ha minél többen elolvasnák, mert mindenki valami újat fogat megtudni belőle a férjéről. „Nevetni és sírni fognak. Vagány volt, erős és bátor, kedves és vicces. A legjobb és számomra a legkedvesebb” – tisztelgett elhunyt férje előtt.
Felesége megfogadta, hogy folytatja férje küzdelmét.
(AP)
Nyitókép: Wikipedia / Evgeny Feldman