Beleolvasó robert_harris v-2

A V-2 a szabotázs és a kémkedés regénye a náci rakétatámadások árnyékában

Az első rakéta öt perc múlva becsapódik Londonba. Hat perced van, hogy megállítsd a másodikat. Olvass bele Robert Harris könyvébe!

Könyves Magazin | 2022. január 24. |

A mérnök Rudi Graf mindig is arról álmodott, hogy rakétát küld a Holdra. Ehelyett azonban Wernher von Braun munkatársaként kénytelen V-2-eseket indítani Anglia felé a nácik uralta holland partvidékről. Grafnak - aki sokkal inkább tudós, mint katona - minden erejére szüksége van, hogy a projektre egyre jobban rátelepedő SS felügyelete mellett képes legyen megfelelni a náci párt által megszabott irányvonalnak. Így aztán amikor a német vezetés szabotázsra kezd gyanakodni, Graf válik az elsőszámú gyanúsítottá.

Robert Harris
V-2
Ford. Komló Zoltán, Gabo, 2022, 312 oldal
-

Mindeközben a fiatal angol hírszerzőtiszt, Kay Caton-Walsh a háború zűrzavarában próbál boldogulni. Miután a szeretőjével Londonban túlélnek egy V-2-es rakétatámadást, a lány jelentkezik egy új egységbe, amit a RAF Belgiumba küld. Kay és társai logarlécekkel és matematikával igyekeznek meghatározni a náci kilövőállások helyét, amiket aztán elpusztíthatnak. Ám a háború sújtotta Belgiumban sose lehet tudni, kiben bízhat meg az ember. Ahogy a halottak száma egyre nő, Kay és Graf története mögött az olvasó bepillantást nyer a II. világháború német rakétatámadásainak működésébe, és végigkövetheti, ahogy két, egymás ellen dolgozó ember sorsa végül összefonódik.


Robert Harris: V-2 (részlet)

Fordította: Komló Zoltán

1

1944 novemberének végén egy szombat reggel a Scheveningen nevű holland tengerparti üdülőhelyen, egy vasúti kocsiszínben három, egyenként csaknem tizenöt méter hosszú ballisztikus rakéta pihent az acélállványán, akár egy magánklinika elkényeztetett betegei, nyitott szerelőnyílással, monitorokhoz csatlakoztatva, a német hadsereg formátlan, szürke cejgvászon kezeslábasába öltözött technikusoktól felügyelve.

Az a tél – a háború hatodik tele – közismerten kemény volt. A hideg mintha a betonpadlóból áradt volna – hogy aztán még a legvastagabb bakancsok talpán is átsugározva egészen csontig hatoljon. Az egyik férfi hátralépett a munkapadjától, és dobogni kezdett a lábával, hogy megpróbálja fenntartani a vérkeringését. Egyedül ő nem viselt egyenruhát. Háború előtti sötétkék öltönye a zakója felső zsebében sorakozó tollakkal és viseltes skótkockás nyakkendőjével civilnek mutatta – matematikatanárnak mondta volna bárki, ha arra kérik, hogy tippelje meg a foglalkozását, vagy valamelyik tudományág ifjú egyetemi tanársegédjének. Csak aki a lerágott körmei alatt észrevette az olajat, annak juthatott eszébe: 

áh, igen – egy mérnök.

Hallotta az onnan alig százméternyire lévő Északi-tengert, a partra kibukfencező hullámok folyamatosan hömpölygő robaját, a sirályok rikoltozását, ahogy ide-oda dobálta őket a szél. Elméjét megtöltötték az emlékek – igazából túl sok emlék is; kísértést érzett, hogy a fülvédőjét feltéve kizárja őket. De attól csak még feltűnőbb lenne, ráadásul ötpercenként úgyis le kellene vennie, mert örökösen kérdezgették hol erről, hol arról – a hajtóműről, az alkoholtartályban lévő nyomásviszonyokról vagy az elektromos vezetékekről, amelyek a földi tápegységről belső meghajtásra kapcsolták a rakétát.

Folytatta a munkát.

Nem sokkal fél tizenegy előtt a szín túlsó végében az egyik nagy acélajtó zörömbölve félresiklott a görgőin, és a hozzá legközelebb tartózkodó katonák vigyázzállásba merevedtek. Hidegen záporozó eső közepette Walter Huber ezredes, a tüzérezred parancsnoka lépett be. Mellette egy másik férfi is érkezett, aki feketebőr télikabátot viselt, hajtókáján az SS ezüst jelvényével.

– Graf! – kiáltotta el magát az ezredes.

Fordulj el, súgta azon nyomban Graf ösztöne. Fogd a forrasztópákát, hajolj a munkapadod fölé, mutasd magad elfoglaltnak.

Huber elől azonban nem volt menekvés. Úgy harsant a hangja, mintha a gyakorlótéren lenne.

– Hát itt bujkál! Van itt valaki, aki találkozni kíván magával. – Bőrcsizmája nyikorgott, ahogy végigmasírozott a javítóműhelyen. – Ő itt Biwack Sturmscharführer a Nemzetiszocialista Oktatóközpontból. Biwack – mondta az idegent előrébb terelve –, ő dr. Rudi Graf a peenemündei Katonai Kutatóközponttól. Ő a mi műszaki összekötő tisztünk.

Biwack náci karlendítéssel köszönt, amit Graf óvatosan viszonzott. Hallott már ezekről az NSFO-król, de még sosem találkozott egyikükkel sem – a náci párt nevelőtisztjeivel, akiket nemrégiben a Führer parancsára beágyaztak a hadseregbe, hogy felszítsák a harci szellemet. Igazi végsőkig kitartó fanatikusok. 

Minél rosszabbra fordultak a dolgok, ők annál többen lettek.

A SS embere tetőtől talpig végigmérte Grafot. Negyven körül járt, nem látszott barátságtalannak. Még mosolygott is.

– Tehát maga is egy olyan géniusz, aki meg fogja nekünk nyerni a háborút?

– Azt kétlem.

Huber sietve megszólalt:

– Graf mindent tud a rakétáról, amit csak tudni lehet. Ő felvilágosíthatja magát. – Grafhoz fordult. – Biwack Sturmscharführer csatlakozni fog a törzskaromhoz. Teljes biztonsági engedéllyel rendelkezik. Mindent elmondhat neki. – Az órájára nézett. Graf látta rajta, hogy siet elszabadulni onnan. Régimódi porosz volt, a Nagy Háború tüzértisztje – pontosan az a típus, aki gyanúba keveredett, miután a hadsereg megpróbálta meggyilkolni Hitlert. Egyetlen porcikája sem kívánta, hogy egy náci kém hallgatózzon a kulcslyukánál. – Seidel egyik szakasza az ütemterv szerint harminc perc múlva indít. Miért nem viszi őt át oda megfigyelőnek? – Biztatásként egy gyors biccentés – Nagyon jó! –, és már el is tűnt.

Biwack megvonta a vállát, és egy grimaszt vágott Graf felé. Ezek a vén trottyok, mi? Mit lehet tenni? A munkapad felé biccentett.

– Szóval, mi az, amin dolgozik?

– Egy transzformátoron, a vezérlőegységből. Nem nagyon szeretik ezt a hideg időjárást.

– Ki szereti? – Biwack csípőre tette a kezét, és szemügyre vette a kocsiszínt. Pillantása az egyik rakétán pihent meg. Vergeltungswaffe Zwei volt a hivatalos elnevezése. Kettes Számú Megtorlófegyver. A V–2. – Istenem, micsoda szépség! Persze már mindent hallottam róluk, de még egyet sem láttam. Nagyon szeretném megnézni ezt az indítást. Nem bánja?

– Dehogyis. – Graf az ajtó mellett sorakozó akasztókról levette a kalapját, a sálját és az esőkabátját.

A tenger felől esőt fújt a szél, és végigverte az elhagyatott szállodák közt húzódó mellékutcákon. A móló az előző évben leégett. Megfeketedett vastraverzei úgy nyúltak ki a fehérsipkásan hömpölygő hullámok fölé, mint valami hajóroncs árbócai. A strandot szögesdróttal és tankcsapdákkal szórták tele. A vasútállomás előtt néhány háború előtti, viharvert idegenforgalmi plakát két elegáns, labdázó hölgyet ábrázolt csíkos fürdődresszben és harangkalapban. A helyi lakosságot elűzték. A katonákat kivéve senki sem tartózkodott a környéken, katonai teherautókon és a rakéták mozgatására használt pár traktoron kívül járművet nem lehetett látni.

Menet közben Graf elmagyarázta a rendszert. A V–2-k vasúton érkeztek a németországi gyárból, a sötétség leple alatt, hogy az ellenséges repülőgépeket elkerüljék. Szállítmányonként húsz rakéta, hetente két-három szállítmány, mind a London elleni hadjárat céljára. Ugyanennyit lőttek ki Antwerpenre is, de azokat Németországból indították. Az SS saját tevékenységet folytatott Hellendoornban. A Hágában lévő ütegek parancsot kaptak, hogy az érkezéstől számított öt napon belül lőjék ki a rakétákat.

– Miért ez a nagy sietség?

– Mert minél tovább vannak kitéve a hidegnek és a nedvességnek, annál több hiba ütközik ki rajtuk.

– Sok a meghibásodás? – Biwack egy jegyzetfüzetbe írta Graf válaszait.

– Igen, sok. Túl sok!

– Mi ennek az oka?

– A technológia forradalmi, ami azt jelenti, hogy folyamatosan finomítanunk kell. Már több mint hatvanezer módosítást hajtottunk végre a prototípuson. – Még hozzá akarta tenni, hogy az igazi csoda nem az, hogy annyi rakéta besült, hanem az, hogy egyáltalán annyi elindult. De inkább letett róla. Nem tetszett neki az a jegyzetfüzet. – Megkérdezhetem, hogy miért ír le annyi mindent? Netán jelentést készít?

– Dehogyis. Csak biztos akarok lenni benne, hogy megértem. Régóta dolgozik rakétákon?

– Tizenhat éve.

– Tizenhat éve! Így ránézésre nem tűnik lehetségesnek. Most mennyi idős?

– Harminckettő.

– Ugyanannyi, mint von Braun professzor. Gondolom, együtt voltak a kummersdorfi katonai kísérleti telepen.

Graf oldalvást rásandított. Tehát neki és von Braunnak is utánanézett. 

Belényilallt a nyugtalanság.

– Úgy van.

Biwack felnevetett.

– Maguk, rakétás fickók mind olyan fiatalok!

Elhagyták a város beépített utcáit, és kiértek az erdős külvárosba. Scheveningent erdők és tavak vették körül. A háború előtt biztosan szép lehetett, gondolta Graf. A hátuk mögött egy sofőr nyomta a dudát, az út szélére kényszerítve őket. Pillanatokkal később egy szállítójármű bőgött el mellettük, hidraulikus állványán egy V–2-t szállítva – stabilizátorszárnyakkal előre, a vezetőfülkéhez legközelebb, aztán a hosszú test, végül pedig a trélerről lelógva, az orrkúp az egytonnás robbanófejjel. Közvetlen közelről álcázott tartálykocsik követték. Graf tölcsért formált a kezéből, és Biwack fülébe kiabálta, ahogy ezek egyenként elhúztak mellettük:

– Ez a metil-alkohol… a folyékony oxigén… a hidrogén-­peroxid… Mind ugyanazokkal a szerelvényekkel érkezik, mint a rakéták. A kilövés helyén töltjük fel őket üzemanyaggal.

Miután a sarkon túl az utolsó szállítójármű is eltűnt, a két férfi folytatta útját. Biwack azt kérdezte:

– Nem aggódik az ellenséges bombázók miatt?

– Dehogynem, éjjel-nappal. De szerencsére még nem találtak meg bennünket. – Graf az eget pásztázta. A Wehrmacht meteo­rológusai szerint azon a hétvégén egy időjárási front vonult át Európa északi fele fölött. A felhők szürkék és súlyosak voltak, esőt ontottak. A RAF ebben nem fog repülni.

Ahogy mélyebben behatoltak az erdőbe, egy ellenőrző pontnál megállították őket. Az úton keresztben sorompó feküdt, mellette őrbódé. Graf bepillantott az erdőbe. A csöpögő vegetáció között kutyás őrszem mozgott egy pórázon tartott nagydarab német juhásszal. A kutya fölemelte az egyik lábát, és rámeredt. Az egyik SS-őr a vállához támasztotta a géppuskáját, és kinyújtotta a kezét.

Graf akárhányszor vett részt indításon, az őrszemek szemlátomást mindig azzal szórakoztatták magukat, hogy úgy tettek, mintha még sosem látták volna. A belső zsebébe nyúlt a tárcájáért, kinyitotta, és előhúzta az igazolványát. Vele együtt egy kis fénykép is kicsúszott, és átlibegett az úton. Mielőtt megmozdulhatott volna, Biwack máris lehajolt, hogy fölvegye. Rápillantott, és elmosolyodott.

– Ő a felesége?

– Nem. – Grafnak nem tetszett, hogy az SS emberének kezében látja. – A barátnőm volt.

– Volt? – Biwack egy temetkezési vállalkozó hivatásszerűen együttérző arckifejezését öltötte magára. – Sajnálom. – Visszaadta a fényképet. Graf óvatosan visszatette a tárcájába. Látta Biwackon, hogy részletesebb magyarázatra vár, de nem akarta megadni neki. A sorompó fölemelkedett.

Az előttük húzódó, kétoldalt fákkal telizsúfolt út a maga cikornyás utcai lámpáival valamikor sétatér vagy kerékpárút volt, most viszont álcaháló díszítette a fejük fölött. Először kihaltnak látszott. De ahogy mélyebbre hatoltak, nyilvánvalóvá vált, hogy a jobbra-balra elágazó ösvények mentén az erdő az ezred fő tevékenységét rejti – raktársátrak, kísérleti sátrak, rengeteg jármű, tucatnyi ponyvába bugyolált, a fák alá rejtett rakéta. Kiáltások hangját és a generátorok meg a járó motorok zakatolását vitte a nyirkos szél. Biwack megállt kérdezősködni, és türelmetlenségében most nagy léptekkel nyomult előre. Tőlük balra elmaradt a szárazföld. Egy tó csillogott át az ágakon, fakón, mint az ón, benne sziget és egy díszes csónakház. Ahogy nagy ívben bekanyarodtak, Graf fölemelt kézzel jelezte, hogy álljanak meg.

Tőlük kétszáz méternyire, a sétány közepén, a kusza zöld-barna álcázás miatt eleinte alig kivehetően egy V–2 meredt az égre az indítóasztalon egymagában, egy acélárbócot leszámítva, amelyhez elektromos kábellel csatlakoztatták. Körülötte semmi sem mozdult. A folyékonyoxigén-tartálya fölött vékony sugárban pára áramlott ki belőle hangtalanul, és kicsapódott a ködös levegőben, akár a kilélegzett levegő. 

Olyan volt, mintha valami hatalmas és fenséges állatra bukkantak volna a vadonban.

Biwack ösztönösen lehalkította a hangját, és csöndesen így szólt:

– Nem tudunk közelebb menni?

– Csak ebből a távolságból biztonságos. – Graf odamutatott. – Látja, hogy a kiszolgáló járművek is visszahúzódtak? Ez azt jelenti, hogy az indítószemélyzet már az árokban van. – Az esőkabátja zsebéből előhúzta a fülvédőjét. – Ezt tegye föl.

– És magával mi lesz?

– Én megleszek.

Biwack elhessegette a fülvédőt.

– Akkor én is.

Elektromos kürt harsant. Egy felriasztott szárnyasvad – igazi túlélő lehet, gondolta Graf, mivel a katonák előszeretettel lövöldöztek rájuk, hogy a fejadagjukat kiegészítsék – vergődött ki az aljnövényzetből, és esetlenül fölrepült. Miközben szárnyával zajosan csapkodva végiglibegett az úton, rémült, rekedtes rikoltása a kürt hangját visszhangozta.

– Üresen négy tonnát nyom a kicsike, üzemanyaggal feltöltve tizenkét és felet – mondta Graf. – Gyújtáskor az üzemanyagot a gravitáció táplálja be. Az nyolctonnányi tolóerőt biztosít… ami még mindig nem éri el a rakéta súlyát.

Egy hang szólalt meg hangszórón keresztül:

– Tíz… kilenc… nyolc…

A rakéta aljából élénken, mint szentjánosbogarak a sötétben, szikrák kezdtek el zuhogni. Ezek hirtelen vakító narancssárga lángsugárrá egyesültek. Levél, gally, törmelék és por örvénylett a levegőben, majd az egész átrepült a tisztás fölött. Graf megfordult, és odaüvöltött Biwacknak:

– Most beindul a turbószivattytú, a tolóerő megnő huszonöt…

– …három… kettő… egy!

Utolsó szavai belevesztek az éles hangú, fülrepesztő bömbölésbe. A fülére tapasztotta a tenyerét. Levált a köldökkábel. A turbószivattyú által az égéstérbe nyomott és hét másodpercenként egytonnás mennyiségben elégő alkohol és folyékony oxigén keveréke – a peenemündeiek szerint – a leghangosabb zajt keltette, amit ember valaha is produkált a föld kerekén. Grafnak mintha az egész teste beleremegett volna a rázkódásba. Forró levegő csapta meg az arcát. A környező fák pompásan festettek a ragyogásban.

Mint a startpisztoly eldördülése után a másodperc töredékéig még a rajtkövön egyensúlyozó gyorsúszó, a V–2 először megtorpanni látszott, majd hirtelen egyenesen felszökkent, egy tizenöt méteres tűzsugarat meglovagolva. Az égből mennydörgésszerű robajlás hömpölygött végig az erdőn. Graf a nyakát nyújtogatta, hogy követni tudja a pályáját, közben fejben számolt és imádkozott, nehogy felrobbanjon. Egy másodperc… két másodperc… három másodperc… Pontosan négy másodpercnyi repülés után az egyik vezérlőrekeszben aktiválódott egy időkapcsoló, és a V–2, már kétezer méteres magasságban, elkezdett megdőlni negyvenhét fokos szögbe. Graf mindig is bánta ennek a manővernek a szükségességét. Álmaiban a kicsike függőlegesen emelkedett a csillagok felé. Utoljára még megpillantotta a kiáramló vörös égésterméket, majd a rakéta London felé beleveszett az alacsonyan álló felhőkbe.

Lehanyatlott a keze. Az erdő újra elcsöndesedett. A V–2 egyetlen maradványa egy távoli zümmögés volt, és nagyon hamar az is elhallgatott. Aztán már csak madárcsicsergés maradt, és az eső dobolása a fákon. A tüzelőszakasz tagjai kezdtek kikászálódni az árokból, és megindultak az indítóasztal felé. Két azbesztruhát viselő ember mereven mozgott, akár a mélytengeri búvárok.

Biwack lassan elvette a kezét a fülétől. Az arca kipirult, a szeme természetellenesen csillogott. A nemzetiszocialista oktatótiszt aznap délelőtt először mintha képtelen lett volna megszólalni.

Hírlevél feliratkozás
Kapcsolódó cikkek
...
Beleolvasó

A női titkosügynököket futárként és rádiósként vetették be a második világháborúban

Pam Jenoff regénye, az Elvesztek Párizsban a második világháborúban tevékenykedő női titkos ügynökök sorsát mutatja be.Olvass bele!

...
Beleolvasó

A jótékonysági gyerekvonatok szegény gyerekek ezreit mentették meg a háború után

A gyerekvonatokról szól Viola Ardone új regénye, azaz azokról a jótékonysági gyermekmentő akciókról, amelyeket a második viágháború után találtak ki az árván vagy féláván maradt, szegénysorsú gyerekek megsegítésére. Olvassatok bele Amerigo történetébe, amelyet valós események ihlettek! 

...
Beleolvasó

Az elit alakulatot azért választották, mert bízni akartak a bajtársaikban

Az Elit alakulatban Ambrose  az Easy század még élő veteránjait is megszólaltatva rekonstruálta a deszantosok útját a kiképzéstől a D-napon át Hitler Sasfészkéig. Olvass bele a könyvbe!

Olvass!
...
Beleolvasó

A magányos élet váratlan örömeiről, kikerülhetetlen buktatóiról és hétköznapi csodáiról szól a Tó

Az utóbbi évek egyik legerősebb brit debütálásában Claire-Louise Bennett húsz összefüggő történetben keres nyelvet a magánytapasztalatnak.

...
Beleolvasó

Szaddám főzni akart a katonáira, úgyhogy azt is meg kellett enniük, amit odaégetett

Mit evett Pol Pot, miközben kétmillió kambodzsai éhen halt? Idi Amin valóban fogyasztott emberhúst? És miért volt Fidel Castro egy bizonyos tehén megszállotja? Olvass bele Witold Szabłowski könyvébe!

...
Beleolvasó

A sztálini Szovjetuniójában egy ártatlan balerinából is könnyen a rendszer ellensége válhatott

Akár egy balerinát is "társadalmilag veszélyes" elemnek nyilváníthattak a sztálini Szovjetunióban, és ha ez bekövetkezett, útja a Gulagig vezetett. Nyina Anyiszimova karaktertáncossal ez történt. Letartóztatásának, raboskodásának és meglepő szabadulásának történetét írta meg Christina Ezrahi könyvében. Olvass bele!

SZÓRAKOZÁS
...
Podcast

Númenor az emberi civilizáció csúcsa Tolkiennél, és ezt a sorozat jól elkapja (A hatalom gyűrűi - kibeszélő 3.)

Megnéztük A hatalom gyűrűi harmadik és negyedik részét, és ismét összeültünk Barna Bálint és Füzessy Tamás Tolkien-szakértőkkel, hogy megvitassunk, mit láttunk. Podcast.

...
Szórakozás

Bereményi Géza kalapja alatt elfér a 20. század

A Bereményi kalapja nemcsak egy alkotó ember, hanem egy korszak és egy kreatív életpálya krónikája is, amelyben a személyesből kiindulva merülünk el a kollektívban. A Papp Gábor Zsigmond által rendezett filmből kiderül, hogy számít-e egyáltalán a név, mire jó „a valósághűség látszata”, hogyan lehet csajozni egy sanzonnal, miközben végigkövetjük azt is, hogyan születik meg a szemünk láttára egy dal a konyhaasztal mellett.

...
Szórakozás

Egy botrány természetrajza: jól összerakott történet, mélységek nélkül

Ritkán fordul elő, hogy a befogadó azt érezi: egy történet megfilmesített változata jobban ül, mint a könyv, amiből készült. Az Egy botrány természetrajza (Anathomy of a Scandal) című Netflix-sorozattal alighanem ez a helyzet.

...

BORDA RÉKA: Minden második ismerősöm abúzus túlélője

...

Númenor az emberi civilizáció csúcsa Tolkiennél, és ezt a sorozat jól elkapja (A hatalom gyűrűi - kibeszélő 3.)

...

Galgóczi Erzsébet nyíltan leszbikusként lett a Kádár-korszak népszerű szerzője [N/ők is írtak]

...

Sandman: jót tett a sorozatnak, hogy Gaiman sokszor nem kötött kompromisszumot

A hét könyve
Kritika
Nem nagy ügy, szorongunk és élvezzük
...
Nagy

Vámos Miklós új könyvében a múltbéli üzenetek nemcsak kordokumentumok, ma is frissek és aktuálisak

Vámos Miklós Palackposta című kötetébe olyan korábbi publicisztikáit gyűjtötte össze a szerző, amelyek a szocializmusban íródtak, de negyven év távlatából is érvényesek.

Még több olvasnivaló
...
Nagy

Vlagyimir Szorokin: Alulértékeltem Putyin őrültségét

„Tragikus időkben nehéz az oroszoknak az orosz irodalomról beszélni” – Vlagyimir Szorokin és M. Nagy Miklós mégis erre tettek kísérletet tegnap este a Három Hollóban. A beszélgetés során az emigráns orosz írók tragédiája, az oroszok és az erőszak viszonya, valamint a szerző magyarul megjelent szövegei is előkerültek. Beszámolónk.

...
Nagy

Visky András: Van, amikor az Isten egy elveszett gyermek

Az 1956-os forradalom után Visky András református lelkész édesapját huszonkét év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték, édesanyját – hét gyermekükkel együtt – kitelepítették a Duna-deltával határos Bărăgan sztyeppe egyik lágerébe, majd a Lăteşti lágerbe. Kitelepítés című regényének alapját az otthon és az apa elvesztése, valamint a gyerekkori lágerbeli emlékei adják, melyben biblikus narratíva keveredik az elbeszélő hangján testvérei, valamint az édesanya történeteivel. 

...
Kritika

Az igazi író élet-halál vitára készteti az igazi olvasókat

Hogyan fér meg egymás mellett az irodalom magánya és az élet? Erre a kérdésre kereste a választ Mohamed Mbougar Sarr szenegáli író, aki regényével tavaly elnyerte a Goncourt-díjat. Az emberek legtitkosabb emlékezete a hét könyve, amely egy titokzatos afrikai íróról, egy kánonból kimaradt zseniális botránykönyvről és a nagy mű létrejöttének útvesztőjéről mesél.

Hírek
...
Nagy

Vámos Miklós új könyvében a múltbéli üzenetek nemcsak kordokumentumok, ma is frissek és aktuálisak

...
Szórakozás

Ismerd meg sétálva Nádas Péter Budapestjét!

...
Gyerekirodalom

Asterix kutyája saját képregénysorozatot kapott

...
Zöld

Kiplingnek igaza volt: a farkasok akár a kutyáknál is jobban tudnak kötődni az emberhez

...
Szórakozás

Tom Hanks új regénye egy szuperhősfilm kulisszái mögé visz

...
Podcast

BORDA RÉKA: Minden második ismerősöm abúzus túlélője

...
Hírek

Harry Potter varázspálcájára is lehet licitálni Londonban

...
Hírek

Bereményi Géza Széna tér című költeménye végigfut majd az új emlékparkban

...
Hírek

Tízezer Nádas-kötetet kapnak a diákok az író 80. születésnapja alkalmából

...
Hírek

Alan Rickman felhívta Rowlingot a forgatás előtt, hogy többet tudjon meg Pitonról

...
Hírek

Orosz állampolgárságot kapott Edward Snowden

...
Hírek

Gárdos Péter nem forgathatott filmet, ezért könyvet írt Semmelweisről