A női titkosügynököket futárként és rádiósként vetették be a második világháborúban

Pam Jenoff regénye, az Elvesztek Párizsban a második világháborúban tevékenykedő női titkos ügynökök sorsát mutatja be. A valós eseményekre épülő történetből kiderül, milyen szerepe volt a nőknek a háborúban. Olvass bele!

Könyves Magazin | 2021. március 16. |

1946, Manhattan: Grace Healey egy hétköznap reggel munkába igyekezvén átvág a New York-i Grand Central pályaudvar nagycsarnokán, és belebotlik egy gazdátlan bőröndbe. Kíváncsiságtól hajtva belekukkant, és egy borítéknyi fényképet talál benne. A tucatnyi női portré annyira megragadja, hogy a csomagot zsebre vágva sietve visszatuszkolja a bőröndöt a pad alá, és már szalad is a dolgára.

Pam Jenoff
Elvesztek Párizsban
Ford.: Török Krisztina, Agave, 2021, 384 oldal
Pam Jenoff: Elvesztek Párizsban

Hamarosan megtudja, hogy a bőrönd tulajdonosa Eleanor Trigg volt, aki a második világháború alatt az angol titkosszolgálatnál női ügynökök hálózatát szervezte. Az ügynöknőket a megszállt Európában vetették be futárként és rádiósként, közülük azonban tizenketten soha nem tértek haza, sorsukat homály fedi. Grace megpróbálja felgöngyölíteni ezeknek a nőknek a történetét. Nyomozása egy Marie nevű ifjú anyához vezet, aki veszélyes franciaországi küldetése során a barátság, hűség és árulás útvesztőjében maga is kis híján odaveszett. 

Pam Jenoff regénye a második világháborúban tevékenykedő női titkos ügynökök köreibe repíti az olvasót. A valós eseményekre épülő történetben feltárul előttünk ezeknek a merész és hősies nőknek a háborúban betöltött fontos szerepe, miközben a szerző magával ragadóan mesél bátorságról, testvériségről és a legnagyobb vészben tanúsított túlélő erőről is.

Pam Jenoff: Elvesztek Párizsban (részlet)

A bőrönd eltűnt.

Grace mozdulatlanul állt a Grand Central előcsarnokában a pad előtt, ahol reggel a bőröndöt hagyta, körülötte áramlott, hömpölygött a délutáni tömeg. Egy pillanatra azt gondolta, hogy talán csak képzelte az egészet. De a fényképek, amelyeket abból a bőröndből emelt el még reggel, ott voltak a kezében. Vagyis akkor valaki elvitte vagy arrébb rakta, míg ő munkában volt.

Önmagában nem is lett volna abban semmi meglepő, hogy a bőrönd már nincs a pad alatt. Elvégre órák teltek el azóta, hogy itt látta. Miért is ne jöhetett volna érte a gazdája? Csakhogy így a fényképek rejtélye és az egész ügy még izgalmasabbá vált. A képekre nézett, és eszébe jutott, hogy milyen rémesen kezdte érezni magát, amiért elvette őket.

– Elnézést – szólított le egy mellette elhaladó hordárt.

– Igen, asszonyom? – kapta a kezét vörös kis fejfedőjéhez készségesen a férfi.

– Egy bőröndöt keresek.

– Ha a csomagmegőrzőben van, szívesen elhozom magának. – A kezét nyújtotta. – Elkérhetem a cédulát?

– Nem, nem így értettem. Nem a sajátomról van szó. Reggel volt itt egy bőrönd, ez alatt a pad alatt – mutatta. – Azt szeretném kideríteni, hová lett. Barna bőr, írás volt az oldalán.

– Ha nem a magáé, akkor miért keresi? – meredt rá értetlenül a hordár.

Jó kérdés, konstatálta magában Grace, és már majdnem megemlítette a fényképeket, de aztán mégis jobbnak látta hallgatni róluk.

– Csak a gazdáját szeretném megtalálni – mondta végül.

– Cédula nélkül nem segíthetek. Esetleg kérdezze a talált tárgyaknál – javasolta a hordár.

A talált tárgyak egy szinttel lejjebb volt, egy dohos kis zugban, világokra a fenti nyüzsgéstől. Ősz pofaszakállas, mellényes, simléderes sapkás öregember üldögélt a pult mögött, és újságot olvasott.

– Egy bőröndöt keresek. Barna, az oldalán írás van, krétával – mondta Grace.

– Mikor veszítette el? – forgatta a szája sarkába a kialudt szivarvéget az öreg.

– Ma.

A férfi a hátsó helyiségbe ment, hallatszott, ahogy pakolászik, majd a fejét ingatva tért vissza.

– Semmi.

– Biztos benne? – próbált Grace a válla felett bekukkantani a hátul terjengő félhomályba, hogy lássa az elkallódott gazdátlan táskákat és bőröndöket.

– Ja – rántott elő az öreg egy vaskos nyilvántartást a pult alól. Fellapozta. – Amit ide behoznak, azt ebbe feljegyezzük. Az elmúlt nap során nem érkezett bőrönd.

Grace azon tűnődött, akkor vajon miért ment hátra előbb személyesen megnézni.

– Gyakran veszítenek el az emberek ilyen nagy tárgyakat? Bőröndöket?

– Meglepődne, mi mindent hagynak el a népek – bólogatott a férfi. – Táskákat, dobozokat. Biciklit. Még kutyákat is.

– És minden itt végzi?

– A kutyákat kivéve. Azokat a városi menhelyre viszik. Ha meghagyja a nevét és az adatait, értesítjük, amint valaki behozná a táskáját – tette még hozzá.

– Grace Flemming – adta meg gondolkodás nélkül a lánykori nevét. Egy pillanatra elszégyellte magát. Máris kitörölte volna Tomot az életéből, mintha a házasságuk meg sem történt volna?

Gyorsan beírta a penzió címét a nyilvántartásba a megfelelő helyre. Aztán sarkon fordult, és visszament a lépcsőn a földszinti előcsarnokba. Még egyszer elsétált a padhoz, és jól megnézte a bőrönd helyét. Talán a gazdája jött vissza érte. 

Bűntudat hasított belé, ahogy elképzelte, mint nyitja fel a táskát a nő, és keresi benne hiába a fényképeit.

Grace bizonytalanul szorongatta az elárvult képeket. Esetleg leadhatná őket a talált tárgyaknál. Elvégre nem az övé, és akkor lezárhatja ezt az egészet. De valami miatt fontosnak érezte őket. Az ő felelőssége, hogy kikerültek a bőröndből, és most a tulajdonos miatta nem érti, mi történhetett velük. Az is lehet, hogy kiborult, amiért elvesztek. Szóval mivel Grace vette el a kis csomagot, az ő felelőssége visszajuttatni a gazdájához.

De hogyan? A bőröndnek nyoma veszett, nem tudja, kié, vagy ki vitte magával. Pontosabban, javította ki magát, egy név állt az oldalán, az a krétával odafirkált egyetlen szó. Trigg, idézte fel magában. Az is az eszébe jutott, hogy a fényképeken vízjel látható: O’Neill’s, London. A bőrönd Angliából érkezett. Vagy legalábbis a képek. Talán a brit konzulátusra kellene bevinnie.

Ám a nagy óra a csarnok közepén már fél ötöt mutatott, kezdett ritkulni a munkából igyekvők tömege. A konzulátus is bizonyára bezárt már. Grace hirtelen rettenetesen fáradtnak érezte magát. Haza akart menni a penzióba, a saját szobájába, ahol közel két napja nem járt, beülni egy kád forró vízbe, és elfelejteni az egészet.

A gyomra is korgott. Elindult az állomásról az utca túloldalán lévő kávézó felé. Ruth’s, így hívták, bár az ajtó felett a neonfelirat th-ja kiégett. Ma este semmi fellengzős steakvacsora. Igazából le kellene végre állnia ezzel, hogy folyton házon kívül étkezik, keresnie valami rendes boltot, ahol bevásárol, és a penzió konyháján főzni, hogy félre is tehessen valamennyit. A takarékosság korábban sohasem jellemezte a mindennapjait, az elmúlt hónapokban itt a nagyvárosban kellett lassan beletanulnia, ha ki akart jönni a kis fizetéséből a magas költségek mellett.

A szinte teljesen üres pulthoz ült.

– Egy grillezett sajtos szendvicset kérek, és egy Pepsit – szólt oda a szőke felszolgálónőnek, miután gondolatban összegezte a pénztárcája tartalmát, és konstatálta, hogy futja rá.

Míg a pincérnő kiengedte az üdítőjét a gépből, Grace tekintete a pult feletti tévéképernyőre tévedt. Épp a főpályaudvar képe úszott be elé, arról a nőről beszéltek, akit aznap reggel halálra gázoltak az épület előtt.

– Hangosítsa fel – szólalt meg hirtelen még az elemi udvariasságról is megfeledkezve.

– A baleset reggel kilenc óra tíz perckor történt – mondta épp a hírolvasó. Alig néhány perccel azelőtt, hogy ő odaért.

Majd egy női arc villant a képernyőn, hátrafogott sötét haj, komor vonások.

– Az áldozat brit állampolgár, Eleanor Triggnek hívták.

Grace ledermedt. Ugyanaz a név, amit a bőröndre írtak. A balesetben meghalt nő fényképeit emelte el.”

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...
Kritika

Milyen versek születtek a második világháború legsötétebb hónapjaiban?

Zoltán Gábor új kötete egy borzalmas időszak lenyomata versekben, melyet egy, a kétezres évekből visszatekintő szerző értelmez, így hozva létre egy rendkívül rétegzett, sokoldalú alkotást. A Szép versek 1944 a hét könyve. 

...
Kritika

A második világháború után újra kellett indítani a történelem kerekét

...
Kritika

A világháború utáni generáció hallgatások és titkok közt nőtt fel

...

Visky András: Három gyerek után bármennyi lehet, mert menedzselik egymást

...

2024 legjobb könyvei! Kibeszélő!

...

A jövő hangjai: Beszélgetés Simon Mártonnal (Podcast)

Gyerekirodalom
...
Nagy

Zágoni Balázs: A világháború, a vészkorszak története gyakrabban akad meg a felnőttek torkán, mint a fiatalokén

Szólhat ifjúsági regény a világháború egyik legsötétebb évéről, 1944 történéseiről, a zsidóüldözésről és a nyilasok kegyetlenkedéseiről? A csillag és a százados kötet szerzőjével, Zágoni Balázzsal beszélgettünk.  

...
Hírek

Ezért olvas egyre kevesebb gyerek – ciki szeretni a könyveket?

Egy angol gyerekkönyv-szerző szerint azért olvas egyre kevesebb gyerek a szabadidejében, mert félnek a csúfolástól.

...
Gyerekirodalom

Kincsek a szocializmusból: Vuk, Garfield és más mesehősök korabeli plakátokon

Vuktól az Óz, a nagy varázslóig – kiállítás nyílik a szocializmusban készült gyermek- és ifjúsági plakátokból.

Kiemeltek
...
Beleolvasó

Olvass bele a sikerkönyvbe, amiből a Véletlenül írtam egy könyvet című film készült!

Annet Huizing könyvéből magyar stáb forgathatott filmet. Olvass bele a holland írónő kötetébe! 

...
Szórakozás

Meseszerűen ér össze anya és lánya életútja a Golden Globe-gála legmeghatóbb győzelmében

Kicsoda Fernanda Torres, a brazil író-színésznő, aki legyőzte a legmenőbb hollywoodi színésznőket? 

...
Nagy

Hallgasd meg az Ezt senki nem mondta! podcast első évadának összes beszélgetését

Az Ezt senki nem mondta! című podcastban ismert emberek mesélnek szülővé válásuk örömeiről és nehézségeiről.