A női titkosügynököket futárként és rádiósként vetették be a második világháborúban

Pam Jenoff regénye, az Elvesztek Párizsban a második világháborúban tevékenykedő női titkos ügynökök sorsát mutatja be. A valós eseményekre épülő történetből kiderül, milyen szerepe volt a nőknek a háborúban. Olvass bele!

Könyves Magazin | 2021. március 16. |

1946, Manhattan: Grace Healey egy hétköznap reggel munkába igyekezvén átvág a New York-i Grand Central pályaudvar nagycsarnokán, és belebotlik egy gazdátlan bőröndbe. Kíváncsiságtól hajtva belekukkant, és egy borítéknyi fényképet talál benne. A tucatnyi női portré annyira megragadja, hogy a csomagot zsebre vágva sietve visszatuszkolja a bőröndöt a pad alá, és már szalad is a dolgára.

Pam Jenoff
Elvesztek Párizsban
Ford.: Török Krisztina, Agave, 2021, 384 oldal
Pam Jenoff: Elvesztek Párizsban

Hamarosan megtudja, hogy a bőrönd tulajdonosa Eleanor Trigg volt, aki a második világháború alatt az angol titkosszolgálatnál női ügynökök hálózatát szervezte. Az ügynöknőket a megszállt Európában vetették be futárként és rádiósként, közülük azonban tizenketten soha nem tértek haza, sorsukat homály fedi. Grace megpróbálja felgöngyölíteni ezeknek a nőknek a történetét. Nyomozása egy Marie nevű ifjú anyához vezet, aki veszélyes franciaországi küldetése során a barátság, hűség és árulás útvesztőjében maga is kis híján odaveszett. 

Pam Jenoff regénye a második világháborúban tevékenykedő női titkos ügynökök köreibe repíti az olvasót. A valós eseményekre épülő történetben feltárul előttünk ezeknek a merész és hősies nőknek a háborúban betöltött fontos szerepe, miközben a szerző magával ragadóan mesél bátorságról, testvériségről és a legnagyobb vészben tanúsított túlélő erőről is.

Pam Jenoff: Elvesztek Párizsban (részlet)

A bőrönd eltűnt.

Grace mozdulatlanul állt a Grand Central előcsarnokában a pad előtt, ahol reggel a bőröndöt hagyta, körülötte áramlott, hömpölygött a délutáni tömeg. Egy pillanatra azt gondolta, hogy talán csak képzelte az egészet. De a fényképek, amelyeket abból a bőröndből emelt el még reggel, ott voltak a kezében. Vagyis akkor valaki elvitte vagy arrébb rakta, míg ő munkában volt.

Önmagában nem is lett volna abban semmi meglepő, hogy a bőrönd már nincs a pad alatt. Elvégre órák teltek el azóta, hogy itt látta. Miért is ne jöhetett volna érte a gazdája? Csakhogy így a fényképek rejtélye és az egész ügy még izgalmasabbá vált. A képekre nézett, és eszébe jutott, hogy milyen rémesen kezdte érezni magát, amiért elvette őket.

– Elnézést – szólított le egy mellette elhaladó hordárt.

– Igen, asszonyom? – kapta a kezét vörös kis fejfedőjéhez készségesen a férfi.

– Egy bőröndöt keresek.

– Ha a csomagmegőrzőben van, szívesen elhozom magának. – A kezét nyújtotta. – Elkérhetem a cédulát?

– Nem, nem így értettem. Nem a sajátomról van szó. Reggel volt itt egy bőrönd, ez alatt a pad alatt – mutatta. – Azt szeretném kideríteni, hová lett. Barna bőr, írás volt az oldalán.

– Ha nem a magáé, akkor miért keresi? – meredt rá értetlenül a hordár.

Jó kérdés, konstatálta magában Grace, és már majdnem megemlítette a fényképeket, de aztán mégis jobbnak látta hallgatni róluk.

– Csak a gazdáját szeretném megtalálni – mondta végül.

– Cédula nélkül nem segíthetek. Esetleg kérdezze a talált tárgyaknál – javasolta a hordár.

A talált tárgyak egy szinttel lejjebb volt, egy dohos kis zugban, világokra a fenti nyüzsgéstől. Ősz pofaszakállas, mellényes, simléderes sapkás öregember üldögélt a pult mögött, és újságot olvasott.

– Egy bőröndöt keresek. Barna, az oldalán írás van, krétával – mondta Grace.

– Mikor veszítette el? – forgatta a szája sarkába a kialudt szivarvéget az öreg.

– Ma.

A férfi a hátsó helyiségbe ment, hallatszott, ahogy pakolászik, majd a fejét ingatva tért vissza.

– Semmi.

– Biztos benne? – próbált Grace a válla felett bekukkantani a hátul terjengő félhomályba, hogy lássa az elkallódott gazdátlan táskákat és bőröndöket.

– Ja – rántott elő az öreg egy vaskos nyilvántartást a pult alól. Fellapozta. – Amit ide behoznak, azt ebbe feljegyezzük. Az elmúlt nap során nem érkezett bőrönd.

Grace azon tűnődött, akkor vajon miért ment hátra előbb személyesen megnézni.

– Gyakran veszítenek el az emberek ilyen nagy tárgyakat? Bőröndöket?

– Meglepődne, mi mindent hagynak el a népek – bólogatott a férfi. – Táskákat, dobozokat. Biciklit. Még kutyákat is.

– És minden itt végzi?

– A kutyákat kivéve. Azokat a városi menhelyre viszik. Ha meghagyja a nevét és az adatait, értesítjük, amint valaki behozná a táskáját – tette még hozzá.

– Grace Flemming – adta meg gondolkodás nélkül a lánykori nevét. Egy pillanatra elszégyellte magát. Máris kitörölte volna Tomot az életéből, mintha a házasságuk meg sem történt volna?

Gyorsan beírta a penzió címét a nyilvántartásba a megfelelő helyre. Aztán sarkon fordult, és visszament a lépcsőn a földszinti előcsarnokba. Még egyszer elsétált a padhoz, és jól megnézte a bőrönd helyét. Talán a gazdája jött vissza érte. 

Bűntudat hasított belé, ahogy elképzelte, mint nyitja fel a táskát a nő, és keresi benne hiába a fényképeit.

Grace bizonytalanul szorongatta az elárvult képeket. Esetleg leadhatná őket a talált tárgyaknál. Elvégre nem az övé, és akkor lezárhatja ezt az egészet. De valami miatt fontosnak érezte őket. Az ő felelőssége, hogy kikerültek a bőröndből, és most a tulajdonos miatta nem érti, mi történhetett velük. Az is lehet, hogy kiborult, amiért elvesztek. Szóval mivel Grace vette el a kis csomagot, az ő felelőssége visszajuttatni a gazdájához.

De hogyan? A bőröndnek nyoma veszett, nem tudja, kié, vagy ki vitte magával. Pontosabban, javította ki magát, egy név állt az oldalán, az a krétával odafirkált egyetlen szó. Trigg, idézte fel magában. Az is az eszébe jutott, hogy a fényképeken vízjel látható: O’Neill’s, London. A bőrönd Angliából érkezett. Vagy legalábbis a képek. Talán a brit konzulátusra kellene bevinnie.

Ám a nagy óra a csarnok közepén már fél ötöt mutatott, kezdett ritkulni a munkából igyekvők tömege. A konzulátus is bizonyára bezárt már. Grace hirtelen rettenetesen fáradtnak érezte magát. Haza akart menni a penzióba, a saját szobájába, ahol közel két napja nem járt, beülni egy kád forró vízbe, és elfelejteni az egészet.

A gyomra is korgott. Elindult az állomásról az utca túloldalán lévő kávézó felé. Ruth’s, így hívták, bár az ajtó felett a neonfelirat th-ja kiégett. Ma este semmi fellengzős steakvacsora. Igazából le kellene végre állnia ezzel, hogy folyton házon kívül étkezik, keresnie valami rendes boltot, ahol bevásárol, és a penzió konyháján főzni, hogy félre is tehessen valamennyit. A takarékosság korábban sohasem jellemezte a mindennapjait, az elmúlt hónapokban itt a nagyvárosban kellett lassan beletanulnia, ha ki akart jönni a kis fizetéséből a magas költségek mellett.

A szinte teljesen üres pulthoz ült.

– Egy grillezett sajtos szendvicset kérek, és egy Pepsit – szólt oda a szőke felszolgálónőnek, miután gondolatban összegezte a pénztárcája tartalmát, és konstatálta, hogy futja rá.

Míg a pincérnő kiengedte az üdítőjét a gépből, Grace tekintete a pult feletti tévéképernyőre tévedt. Épp a főpályaudvar képe úszott be elé, arról a nőről beszéltek, akit aznap reggel halálra gázoltak az épület előtt.

– Hangosítsa fel – szólalt meg hirtelen még az elemi udvariasságról is megfeledkezve.

– A baleset reggel kilenc óra tíz perckor történt – mondta épp a hírolvasó. Alig néhány perccel azelőtt, hogy ő odaért.

Majd egy női arc villant a képernyőn, hátrafogott sötét haj, komor vonások.

– Az áldozat brit állampolgár, Eleanor Triggnek hívták.

Grace ledermedt. Ugyanaz a név, amit a bőröndre írtak. A balesetben meghalt nő fényképeit emelte el.”

Kapcsolódó cikkek
...
Kritika

Milyen versek születtek a második világháború legsötétebb hónapjaiban?

Zoltán Gábor új kötete egy borzalmas időszak lenyomata versekben, melyet egy, a kétezres évekből visszatekintő szerző értelmez, így hozva létre egy rendkívül rétegzett, sokoldalú alkotást. A Szép versek 1944 a hét könyve. 

...
Kritika

A második világháború után újra kellett indítani a történelem kerekét

...
Kritika

A világháború utáni generáció hallgatások és titkok közt nőtt fel

...

Bereményinek egy páternoszterezés után elment a kedve a hivatalos írói szereptől

...

Palya Bea: Egygyökerű a beszéd és a zene. Minden hangadás kapcsolódás

...

Megtörni a hallgatást [Ms. Columbo Olvas]

...

A háború új jelentésréteggel ruházta fel Ruff Orsolya gyerekregényét

Gyerekirodalom
...
Gyerekirodalom

A kis Nicolas világa maga a jólfésült káosz [Bookline Kids]

A kis Nicolas semmit sem öregszik, a René Goscinny és Jean-Jacques Sempé szerzőpáros könyvei töretlenül népszerűek. De mi a titok? A Bookline Kids podcastsorozatában ennek jártunk utána.

...
Gyerekirodalom

Shona Innes meséje arról szól, hogyan és miért érdemes lassítani

Shona Innes pszichológus könyvei segítenek a gyerekeknek megbirkózni az élet olyan kérdéseivel, amelyek néha még felnőttként is nehezen emészthetők. Olvass bele A gondolatok kertjébe!

...
Gyerekirodalom

Dolák-Saly Róbert a világ leghosszabb nyakú zsiráfjáról mesél

Dolák-Saly Róbert új könyvében félszáz vers és mese állatkertből ismert főszereplői vallanak magukról és rólunk, emberekről komoly-komolytalansággal vagy fordítva. Olvass bele!

Még több olvasnivaló
...
Kritika

Burjánzó csalánként gyűrűzik be a felnőtt életbe a gyerekkori abúzus emléke

A gyerekkori szexuális abúzusról és annak későbbi hatásairól szól Borda Réka első regénye, amelynek elbeszélője kisgyerekként válik nagybátyja áldozatává, de már fiatal felnőtt, mire előtörnek belőle az emlékek, és megkezdődik számára a feldolgozás folyamata. Az Égig érő csalán a hét könyve.

...
Gyerekirodalom

Szabó Tibor Benjámin: Megváltozott a világ és erőszakosabbak lettek a történeteink

Nyolc évvel az első EPIC megjelenése után Szabó Tibor Benjámin megírta a folytatást, amelynek rögtön a legelején elrabolnak valakit. A barátok versenyt futnak az idővel, miközben egy titokzatos szekta nyomait kutatják. Szabó Tibor Benjáminnal kötetek közti műfajváltásról, ökológiai zsákutcáról, irodalmi tetoválásokról és a hazai gengszterrap hatásáról is beszélgettünk.

...
Nagy

Katonatisztnek szánták, humanista író lett belőle - Ottlik Géza 110

Száztíz éve, 1912. május 9-én született Budapesten Ottlik Géza Kossuth- és József Attila-díjas író, műfordító, az Iskola a határon alkotója, többszörös magyar bridzsbajnok.