Titkok, múlt, harag és függőség – A felejtés útján

Nathaniel Roarknak kemény múltja van. Évekkel ezelőtt hátat fordított a régi életének, de az őt üldöző démonok még ma is kísértik. A tetovált külső komoly sebeket takar, amelyek újra felszakadnak azon a napon, amikor belép az életébe Rhea Archer.
A múlt testet ölt a titokzatos lányban, és kezdetét veszi egy izgalmas játék, amelyben nincsenek szabályok.

Rhea sokáig küzd a pimasz megbízója iránt érzett vonzalma ellen. De ugyan ki tudna egy olyan férfinak ellenállni, aki a pillantásával képes a lelked mélyére látni? Rhea kockáztat, mert meglátja a kemény külső mögött a férfit, aki nem csak tetkó és izom. Sokkal több.
Összemosódik múlt és jelen, veszélybe kerül a törékeny jövő.

Marilyn Miller

A felejtés útján

Álomgyár Kiadó, 2021, 423 oldal

Megveszem

Marilyn Miller: A felejtés útján

Prológus

Egy ember soha sem az, aminek látszik. Egy test. Egy tökéletes burok, ami mögé ki kell érdemelni a bebocsátást. 

Csak nézed őt. Magával ragad és elsodor. Nem tudod, mennyi emléket rejt a mosolya, mennyi elmúlást suttog a tekintete, mennyi könnyet szívott fel a bőre. Nem tudod mit tett, mi van mögötte, ahogy azt sem tudod, mi vár rá. Csak őt látod. Vágysz rá és akarod.

Én sem tudtam mi vár rám, de akartam. Mindennél jobban. 

Elértem. Megkaptam. 

Habár keményen meg kellett küzdenem érte. Feladtam egy embert, hogy valaki más legyek. Talán az voltam én, ő tett azzá, aki most vagyok. Emelkedtem és zuhantam. Kúsztam a sárban. Ütöttek és nem kérdeztek. Akarat szállt szembe az engedelmességgel. Nem voltam ember, csak egy gép, akit egy dolog hajt. Emberré válni. Olyan emberré, akire mindig szüksége lesz. Én leszek a pajzs, ami megvédi. A napfény, ami beragyogja életének legsötétebb napjait. Szél leszek, ami kisöpri az életéből a könnyeket. Annyira jó akartam lenni neki. Pontosan olyan jó, mint ő nekem.

Végül nem lettem. 

Hiába a sok áldozat, hiába minden, végül mégiscsak gép maradtam, aki nem érez, nem szeret, és nem remél. Nem lehettem az a férfi, aki boldoggá teszi. Nem lehettem az, akire vágyott, és nem kaptam meg azt, amire én vágytam. 

Elveszítettem. 

A lelkem darabokra hullott, aminek darabjai a lábam alatt ropognak. Minden egyes nap megtaposom, hogy érezzem, még ember vagyok.

Azt hittem ezek a darabok lassan elenyésznek, hogy soha többé nem lesz már egész. 

Tévedtem.

Ez a test újra életre kelt, és ez a szív újra érezni kezdett azon a napon, amikor Ő ismét belépett az életembe...

Nathaniel

Ahogy belépek a terembe, néhány szem azonnal rám szegeződik. Főleg a pultos csajé, aki alig várja, hogy végre benyúljak a bugyijába. De nem teszem. Szó szerint két alkalmazottamat basztam már így el. Mindkettő annyira ácsingózott a farkam után, hogy végül megkapták. Dugtunk egy párszor. Jó volt. Sőt! Több a jónál. A nők rendszerint túlkombinálják a dolgot. Egyszerűen nem tudnak különbséget tenni testiség és érzelmek között. Úgy gondolom, attól még lehet jó a szex és működhet a kémia két ember között, ha nem szeretik egymást. A szerelem csak bonyolítja a dolgokat. Mindig.

– Jó reggelt, Nathaniel! – Csicsergi a kis barna a pult mögött. Ha most elé állnék, és azt mondanám, térdelj le, megtenné. Szó nélkül. Azonban nem mondom. Csak ennyit. 

– Jó reggelt, Emily. 

Bemegyek a pult mögé, kiveszek a hűtőből egy izotóniás italt, majd újra felé fordulok.

Egy ideig bámul, akár egy felfalni való húst, végül megszólal.

– Az asztalodra tettem a múlt havi jelentést. 

– Köszönöm – válaszolom kurtán.

– Akarod, hogy megmutassam?

– Az asztalomat? – Kérdezem felvont szemöldökkel, mire felkuncog. Persze, hogy nem. A kis Emily mást szeretne mutatni nekem. 

– A jelentést. Hátha nem egyértelmű valami. Ha lenne kérdésed…

Elé állok, majd a pultra teszem a kezemben lévő üveget. 

Felnéz rám, a tekintete annyi mindenről mesél.

Vágyról, izgalomról, olyan dolgokról, amikhez nagy kedvem lenne nekem is. De nem fogom gerincre vágni akkor sem, inkább előveszem a flegma stílusomat, azt úgy sem szeretik a nők.  

– Tudok olvasni. Te tudsz írni. Igaz?

– Igen. 

– Akkor végeztünk. Ha szükségem lesz rád, hívlak. 

– Rendben – suttogja remegő hangon. Miközben magamhoz veszem az üveget, azon tanakodom, vajon nedves a puncija? Csak bugyijába kellene nyúlnom, és máris megkapnám a választ. Mert, ahogy engem méreget, ahogy a száját harapdálja, biztos vagyok benne, hogy igen. Lenézek rá, egyenesen a mellei közé, amik nyálcsorgatóan hívogatnak.  

Baszd meg, Emily! A farkam tökéletesen illene az ikreid közé. 

Megharapom a szám belsejét, majd előveszem a kártyát és bemegyek a terembe, még mielőtt meggondolom magam az ikrekkel kapcsolatban. Jobb oldalon van az irodám, amiből egy kisebb zuhanyzó nyílik. A góré az góré még egy konditeremben is, így természetes, hogy jár neki a külön zuhanyzó, mindenféle extrákkal. Diadalittas mosolyra húzódik a szám, ha eszembe jut, mennyi nyögést nyeltek már el a zuhanykabin falai. 

A külön iroda bizony kiváltság...

Ledobom a táskámat, majd átöltözöm. Lesz ma két edzésem, plusz benéz hozzám az öcsém is, Dylan, aki legalább úgy falja a nőket, ahogy én. Bár, az ok más nála, és más nálam. 

Dylan az én szöges ellentétem, mégis sok mindenben hasonlítunk. Amíg én testépítéssel foglalkozom, addig ő modellkedik. Furcsálltam eme ambícióját, de elfogadom. Mellette MMA-zik. Na, ezt kevésbé, mivel illegálisan csinálja. Mintha két elcseszett ember küzdene benne. Egy harcos, aki győzni akar, és egy selyemfiú, aki illegetni akarja magát. Mint mondtam: pro és kontra. 

Ahogy átveszem az edzőcuccomat, kimegyek a terembe, hogy melegítsek egy kicsit. Az edzés nálam nem csak életforma. Inkább azt mondanám: létforma. Szükségem van arra a fáradtságra, amit adni tud, de leginkább arra, hogy kiadjam a bennem lévő feszültséget.

Nos igen, vannak olyan gondok, amiket még a nők sem tudnak feledtetni.

– Szia, Nathaniel! 

– Hello!

Köszön rám két csaj egyszerre, akik az ellipszis tréneren formálják az alakjukat. 

– Hölgyeim! – Tisztelettudóan feléjük bólintok, mire összenevetnek.