Könyveket olvasva ritkán esik meg velem, hogy el kell takarnom a számat a villamoson, mert annyira nevetek egy-egy részleten, hogy már kellemetlenül érzem magam. Sőt, úgy általában nem szoktam könyveken nevetni, Z-generációsként a gyors és váratlan humorhoz vagyok szokva, amit a gyorsan cserélődő mémek és a pár másodperces videók nyújtanak. De őszintén szólva, nem is nagyon keresem, a humor egy szubjektív műfaj és néha még az Esterházy-féle humorhoz sincs fülem. Vajna Ádám viszont felkeltette az érdeklődésemet, az Ami valójában Fancsikán történt című regénye egy izgalmas alaphelyzetet és egy társadalmi feszültséget egyesít a középkori hóhér alakjában, miszerint ki tudjuk-e nevetni a halált. És hát ki tudjuk, nagyon is.
Vajna Ádámot sokan költőként ismerhetik, ugyanis a 2018-as Oda és a 2022-es Egyébként is, mit akarhatott itt az őrgróf? című könyvei verseskötetek voltak, most pedig a prózába is belevágott első regényével (olvass bele). Korábban a Mastercard - Alkotótárs ösztöndíj nyertese volt, ezzel kapcsolatban podcastben beszélgettünk vele alkotásról, kedvenc olvasmányokról és a saját hangról. Az Ami valójában Fancsikán történt című regényt a Tavaszi Margó Irodalmi Fesztiválon mutatták be, amiről részletesen beszámoltunk.
De mit keresünk a középkori Magyarországon?
A pap, a hóhér és a füvesasszony besétál a kocsmába. Akár egy ilyen klasszikus vicc-felütéssel is kezdődhetne Vajna Ádám első regénye, hiszen egyszerre dolgozik benne a frappáns, és néha profán vagy vulgáris humor, illetve a népi, orális hagyományra emlékeztető mesélés. Egy kitalált, de a középkori Kelet-Európában bárhol fellelhető faluban járunk, karikatúra-szerű, mindenki által jól ismert karakterek között, mint az idegbeteg katona, a falu lelki üdvéért és pénzügyi helyzetéért aggódó pap, a mindig részeg mesterember, a boszorkánynak titulált füvesasszony, illetve a jelenből csak maszkos, embertelen kívülállóként értelmezett hóhér.
Hol is található pontosan Fancsika? És miért annyira érdekes egy középkori hóhér története? Vajna Ádám első regényének bemutatója a Tavaszi Margó Irodalmi Fesztiválon.
Tovább olvasokA történet egy fiktív, Fancsika nevű faluban játszódik valamikor a 16-17. század környékén. És bár nem létezik, Vajna Ádám a Tavaszi Margó Irodalmi Fesztiválon mesélt róla, hogy több ilyen elnevezésű falu is volt korábban Debrecennél, Romániában, Zala megyében, sőt Kárpátalján még ma is megtalálható. De nem ezek nyújtották az alapot, hanem a középkori Magyarország térképe, amelyen véletlenül megakadt a szeme, utána pedig a hangzása és az Esterházy Péter első könyvére való utalása miatt (Fancsikó és Pinta) nem tudta kihagyni. Végül pedig egy igen sajátos világ épült belőle:
„Ő nem tudja, kezdett bele mondandójába, hogy a többiek hogy vannak vele, de ő Fancsikán született, ő büszke fancsikai, ő, ha sokfelé sodorta is a hivatása, mindig örömmel tér haza Fancsikára, úgyhogy ő Fancsikán fancsikaiként tervezi leélni az életét a fancsikai testvérei között.
Mert Fancsika volt, Fancsika van, és Fancsika örökké lesz, nem a nemesurak teszik ugyanis Fancsikát Fancsikává, nem, Fancsikát a fancsikaiak teszik Fancsikává, mert Fancsika a fancsikaiaké, s már nem kell sok hozzá, hogy ezt végre Fancsika határain kívül is elismerjék...”
De Vajna a térképeknél sokkal részletesebb kutatást végzett, a történet maga egy létező történelmi személy, Franz Schmidt, egy nünbergi hóhér életéből indul ki, aki több mint 350 kivégzést hajtott végre életében, sőt a kivégzéseket a naplójában is vezette, eleinte csak egy-egy adatot feljegyezve, a végén pedig már részletes történeteket írva az áldozatokhoz.
A hóhér a középkor talán egyik legmegosztóbb figurája a jelenből nézve, mivel a végrehajtó hatalmat és azon keresztül a törvényt képviseli, de egyben ijesztő alakja és mai szemmel brutális eszközei elrettentésként is működtek. Abba pedig még nehezebb belegondolni, hogy valakinek az a munkája, hogy embereket fejez le, majd azt követően ugyanúgy elmegy a kocsmába, elbeszélget az emberekkel vagy éppen kenyeret vesz a péknél.
Ez az ellentmondás, ami Vajna regényének alapját adja, maga a szerző is azzal vágott bele az írásba, hogy felmutassa a hóhér alakjának komplexitását és emberi oldalát.
Történelmi panoptikum, cenzúra és sztereotípia nélkül
Könnyen gondolhatnánk, hogy egy középkori történetben nagyon nehéz kikerülni a kliséket, mivel az évszázadok alatt annyira megszilárdult, hogyan és miként képzeljük el a korszakot, hogy azt nehéz lebontani. Vajna tudatosan épít ezekre az előítéletekre, tudja, hogy olvasója (hacsak nem történész vagy középkor-rajongó) egy fekete-fehér képet lát maga előtt, amiben a hétköznapokat a groteszk halálélmények, profán testi tapasztalatok és vallásos elköteleződés reflexei rajzolják körbe.
A szerző ezekre az alapokra helyezi a regényt, hol alátámasztva, hol pedig lerombolva ezeket az elképzeléseket.
A kötet főszereplője egy hóhér, aki a regény elején Fancsikára érkezik, hogy az előző hóhér posztját betöltse, vele együtt érkezik meg az olvasó is a faluba, lassan megismerkedve annak lakóival. Az Ami valójában Fancsikán történt egyik nagy érdeme pontosan ezekben a lakókban, karakterekben rejlik, akik helyenként egyszerre tudnak karikatúraszerűen viccesek lenni és a múltat árnyaló példaként mutatkozni.
Legjobb példa erre a hóhér, aki a róla alkotott történelmi elképzeléssel ellentétben nem rejtegeti az arcát maszkok és csuklyák alá, nem kegyetlen és vérengző, de nem is barátja az ördögnek, cserébe egy visszahúzódó, de barátságos és dolgos ember, aki még a szerelemre is képes. Sőt azt is megtudjuk, hogy a hóhér a kivégzésen túl sok minden más testi problémához is értett, nem is annyira a halál, mint inkább az emberi test volt a szakmájának középpontjában. Mellette megtaláljuk a füvesasszonyt, szintén a „boszorkány” történelmi sztereotípiájával ellentétben egy primitív, természetközeli orvoslást gyakorló nő, aki aztán a hóhér párja lesz. Azért hóhér ide vagy oda, a füvesnőt sem kell félteni:
„A füves Magdi megkérdezte tőle, hogy és a kedves felesége kivel feküdt össze az elmúlt uszkve egy hónapban rajta kívül, hiszen ez esetben egyértelmű, hogy felszarvaztak, te szerencsétlen, de azt a kótányi hóhér kikérte magának, és végül kidüllesztett mellett bevallotta, hogy a kótányi földesúr nagyobbik lánya rákapott titokban a hóhérhúsra. Ha érti Magdi, hogy mire gondolok.
A füves Magdi értette, de azért biztos, ami biztos, pofon vágta, hogy ő nem Magdi, hanem füves Magdi, majd fejét csóválva kijelentette, hogy már megint arra a következtetésre kell jusson, hogy az összes nemeskisasszony egy teliberakott betyárribizli”
Ezt a párost veszi körül a középkori Európa színe-java a joviális és falánk ferences szerzetesektől, a menekült (vagy kém) török foglyokon át egészen a falu hülyéjéig. A történet is hasonlóan ismerős lehet, aprólékosan megismerjük, hogy milyen apróbb problémákkal küzd a falu (például hogyan lesz a müncheni tokás rémből müncheni tojáskrém, hogyan járnak el a verőlegények a kocsma betolakodóival, vagy hogyan lehet az isten nevében elégetni egy eretneket, ha már 10 éve halott). Természetesen a kisebb történetek között egy átfogó sztori is kirajzolódik, ebben főleg a hóhér korábbi élettörténetét, vágyait és fancsikai mindennapjait ismerjük meg, amit először egy török kémmel való találkozás (és bújtatás) majd egy titkos terv megvalósítása tesz változatossá.
Új hóhér érkezik a 15. századi Fancsikára, és ezzel beindulnak az események. 
De olyan szempontból maga a történet másodlagos is, hogy Vajna láthatóan jól szórakozott, mikor megírta a regényt, és elsősorban a jól kidolgozott és humoros jelenetek, illetve a tömör, gondosan kidolgozott nyelv teszi igazán olvasmányossá ezt a kötetet.
A regény sok rövidebb, az egy-egy mondattól a nagyjából 1-2 oldalig tartó részekből áll össze, ezek között pedig gyakran váltakozik az idő és a tér. Az egész kötet alatt ott van a háttérben a narrátor, aki néha váratlanul változtatja meg az elbeszélés menetét, témák vagy karakterek mentén ugrál az időben, fontos és kevésbé fontos anekdoták és részletek között válogatva. Az egészre pedig ráerősít a kötet kerete (első és utolsó mondata), amely a mesélés aktusába ágyazza az elbeszélés egészét.
A jól megírt humor
Nagyon kevésszer éreztem azt, amit Vajna köteténél, hogy nem tudom visszatartani a röhögést. Pedig, ahogy jeleztem korábban, nem vagyok egy egyszerű eset, ha könyvekről és humorról van szó. Ez talán abból is fakadhat, hogy a szépirodalomban elsősorban nem a humort keressük, és pont ettől tud annyira jól működni ez a könyv.
Senki sem számít arra, hogy miközben egy szent ereklyéről vitatkoznak Fancsika lakói, valaki elküldi a másikat a „kurva anyjába”, vagy hogy a kocsma padlóján ékeskedő hányásnyomban valaki felismeri Jézus arcát:
„Persze nem arról volt szó, hogy a kocsmáros Bandi felesége ne szokott volna hozzá már ahhoz, hogy a Szaracénban össze fossák és hányják magukat a vendégek, az ilyesmi rendszeresen megtörténik még a legjobb kocsmákban is, a Szaracénban pedig ebből következőleg még gyakrabban megtörtént. Legtöbbször egyébként a Bognár hányta össze a törzshelyét, akkora folt volt már az asztal mellett, hogy az egyik átutazóban lévő zarándok azt hitte, egyenesen a Jézus Krisztus arca jelent meg neki a deszkapadlón, alig bírták lebeszélni róla, hogy kifűrészelje és a püspökségre szaladjon vele, végül csak a verőlegényeknek sikerült.”
Persze, a humor szubjektív és a magyar irodalom (akár klasszikus, akár kortárs) tele van jobbnál-jobb példákkal, mint akár Esterházy Péter, Bödőcs Tibor vagy Karinthy Frigyes. Vajna Ádám kötete pedig nagyon szépen illeszkedik ebbe a hagyományba, ahol a nyelvi megformáltság, a szellemes (vagy éppen profán) humor, illetve az írás szeretete egy jól megalkotott regényt ad az olvasónak.
Fotó: Scolar Kiadó
