Navalnij sajtótitkára regényben írta meg, hogyan lehet Moszkvában ártatlanul rács mögé kerülni

Kira Jarmis Alekszej Navalnij sajtótitkára. A Zárka című első regényének főszereplője Ánya, akit Moszkvában, egy korrupcióellenes tüntetésen a rendőrség őrizetbe vesz, majd egy alig negyedórás tárgyalás után börtönbe viszik. Olvass bele!

Könyves Magazin | 2022. február 25. |
Kira Jarmis
Zárka
Ford.: Bíró Júlia, Open Books, 2022, 528 oldal
Kira Jarmis: Zárka

Moszkvában, egy korrupcióellenes tüntetésen a rendőrség őrizetbe veszi Ányát. A bíróság egy alig negyedórás tárgyaláson tíz nap elzárásra ítéli. Ánya életében először találja magát rács mögött. A fogvatartási központba szállítják, ahol feltevése szerint csak huligánok és garázdák, szélhámosok és tolvajok ülnek. Ám legnagyobb meglepetésére a hármas számú cellában csupa hozzá hasonló fiatal nő raboskodik, akik olyan nevetségesen jelentéktelen kihágások miatt kerültek ide, mint például a jogosítvány nélküli vezetés.

Az olvasók országa című tematikus sorozatunk könyvek segítségével igyekszik körbejárni a legaktuálisabb közéleti kérdéseket a választások előtt. Interjúk, podcastek, recenziók, beszámolók, beleolvasók sorával hozunk képbe, mert hisszük, hogy a széleskörű tájékozódás is segít építeni a társadalmunkat. A sorozat többi cikkét itt találod.

Az egyhangú börtönnapok végtelenül hosszúak, és a nők a szabadulásukat várva játszanak, álmodoznak, beszélgetnek, megosztva egymással látszólag hétköznapi életük olykor cseppet sem hétköznapi titkait. A fogvatartási központ szigorú szabályok szerint berendezett, zárt és fülledt világ, ahol azonban az egész addigi életét, kisvárosi gyermekkorát, lázadó kamaszéveit, kollégiumi barátságait és zűrös szerelmeit felidéző Ánya körül különös és hátborzongató dolgok kezdenek történni. Csak rajta áll, hogy kiderítse: mindez valóság, vagy csupán a zaklatott képzelete szüleménye.

Kira Jarmis: Zárka (részlet) 

ELSŐ NAP

 

Ha Ányát megkérdeznék, melyik nap a legnehezebb a börtönben, azt mondaná: az első.

Legfőbb nehézsége abban állt, hogy végtelen volt, és valahogy szaggatott – az idő hol elnyúlt, mint a rétestészta, hol meg repült, mint a nyílvessző.

Minden azzal a kényelmetlen, viaszosvászon huzatú matraccal kezdődött a moszkvai rendőrőrs zárkájában. Ányát előző nap vették őrizetbe, de az OMON* előli meneküléssel, a  rabszállítóval  meg a rendőrségi nyilvántartásba vétellel az a nap olyan sűrű lett, hogy szinte észre sem vette, már véget is ért. A felismerés, hogy börtönbe került, csak a zár- kában tudatosult benne.

Az egész éjszakát azzal töltötte, hogy forgolódott a ragadós matracon, és a pólóját igazgatta, hogy a csupasz testével ne érjen hozzá a viaszosvászonhoz. 

A matrac a földön volt, nem volt se párna, se takaró, kényelmesen elhelyezkednie nem sikerült: hol a karja kezdett zsibbadni a feje alatt, hol a csípője merevedett el. Hogy végül is néha sikerült elaludnia, Ánya a folyamatos hirtelen felriadásokból tudta. Hogy mennyi az idő, nem tudta: a cellának nem volt ablaka (csak egy éjjel-nappal halványan világító villanykörte az ajtó fölött), a telefonját elvették.

Az ébrenlétek alatt, miután más szórakozása nem-igen akadt, Ánya újra meg újra a szemközti falat nézegette: a hámló festéket, ami tojáshéjra emlékeztetett, a gyanús foltokat, amelyek eredetébe inkább nem gondolt bele, a firkákat – „Ljoha”, „Birjuljevó” és „Allahu akbar”. A következő menetrendszerű éles felrezzenéskor Ánya rájött, ezúttal nem képzelődik. A padló érezhetően remegett – elindultak a szerelvények a metróban. Ebből jött rá, hogy reggel van.

Ezután a őrs éledezni kezdett, Ánya a résnyire nyitott ajtó mögül is hallotta. Éjszakára a kedves idős zsernyák nem zárta be teljesen a cellaajtót, tenyérnyi rést hagyott. Szélesebbre nyitni amúgy sem lehetett – azt megakadályozta az ajtó külső oldalán lévő lánc. Ánya csak feküdt, hallgatta, ahogy a rendőrök szitkozódnak a portán, hallgatta a telefon csörgését, a bejárati ajtó zárjának kattogását, a víz csobogását a vécében. 

Végül érte jöttek, és elkísérték abba a bizonyos vécébe – a rendőr beengedte Ányát, ő maga meg odakint maradt, támasztotta az ajtót.

Ánya zavartan toporogva nézett körül. A Trainspotting című film egyik jelenete jutott eszébe, amelyikben a főhős kénytelen bemenni „Skócia leggusztustalanabb vécéjébe”. Nyilván még nem járt  a Tverszki kerület rendőrőrsén. A foghíjas kőpadlót nyálkás koszréteg borította, az öblítőtartályról rozsdás lánc lógott, és Ánya úgy döntött, inkább nem megy a vécé közelébe, ami csak egy padlóba vájt lyuk volt. Miután a látszat kedvéért egy darabig fo- lyatta a vizet, anélkül, hogy a mosdókagyló peremén árválkodó koszos szappanhoz nyúlt volna, kiment. A rendőr visszakísérte a cellájába.

Az idő reménytelenül lassan vánszorgott. Az ajtót ezúttal rendesen bezárták, egy árva hang sem hallatszott be odakintről. Ánya szeme a sötétben alig kivehető falakon kalandozott, de ez nemigen volt szórakozásnak nevezhető. A gondolatok a kialvat- lanságtól súlyosan és lomhán kavarogtak a fejében. Nem tudta, meddig ült így. Úgy tűnt neki, hogy még a szíve is lassabban kezdett verni, és ő maga is meditációba vagy tán anabiózisba süppedt. Amikor kinyílt az ajtó, és egy rendőr lépett be a cellába, Ánya meglepetten rezzent össze, és nem fogta fel rögtön, mi történik.

Bekísérték az ügyeleti helyiségbe, és leültették egy padra, egy szomorú cigány nő, egy részeg fickó és egy monoklis férfi mellé. Az idősebb zsernyák, aki tegnap kedvesen nyitva hagyta az ajtaját, az egyik szekrényből elővette a zacskót, amelyikben Ánya személyes holmija volt. „Készülődjön, mindjárt indul a bíróságra” – szólt oda. Ánya bekapcsolta a telefonját, gyorsan átnézte az üzeneteit, felcsatolta az övét, és nekilátott befűzni az edzőcipőjét. A cipőfűzőjét is elvették, mielőtt éjszakára a cellába dugták. 

– Ne nagyon törje magát – tanácsolta az őt figyelő zsaru. – Először még a bíróságra megy. 

– Miért, a bíróságra nem szabad befűzött cipővel menni? – csodálkozott el Ánya.

– De szabad, csak utána a fogvatartási központban újra ki kell majd fűznie a cipőjét – felelte jószándékúan a rendőr. Ányát meghatotta a közvet- lensége.

A bíróságon meglepően gyorsan eltelt az idő, bár Ánya azt kívánta, bárcsak fordítva lett volna: itt a tér végre világos, levegős és tágas volt, a barátai kávét és cézársalátát hoztak neki, és a telefonját sem vették el. A bíró szigorú, ősz hajú férfinak bizonyult, aki pontosságával elszomorította Ányát: az ülés késedelem nélkül kezdődött, és a szünetek pontosan annyi ideig tartottak, amennyit előre bejelentett. Ez azonban némi reményt is adott. Úgy tűnt, ha valaki olyan rendíthetetlennek és megközelíthetetlennek látszik, akár egy kőszikla, akkor az ítéleteit is pártatlanul és igazságosan kell meghoznia.

Ányának az volt a bűne, hogy a tüntetésen egy rohamrendőr karjaiba futott – kirángatták a tömegből, és betuszkolták egy rendőrségi rabszállítóba.

A furgonban vidám hangulat volt, és meleg. Rajta kívül még sokan szorongtak odabent, beszélgettek, viccelődtek és nevetgéltek – akár valami házibuliban. Ez volt az első alkalom, hogy Ánya rendőrautóban ült, és az egészet kalandként élte meg. Amikor megérkezett a rendőrőrsre, nem volt kétsége afelől, hogy gyorsan elengedik őket. A többiekkel együtt egy iskolai osztályteremre emlékeztető helyiségbe kísérték, ahol karosszékek sorakoztak. A terem egyik végében tanárikatedra-szerű nagy asztal állt, fölötte a falon Putyin (jobbra) és Medvegyev (balra) port- réja, középen az orosz zászló volt kifüggesztve. Az Ányával együtt behozott embereket egyenként odahívták az asztalhoz, és miután aláírattak velük néhány papírt, elengedték őket. Az ablak mögött lassan besötétedett, de Ánya csak nem akart sorra kerülni. Végül már csak ő maradt – odakint a sötétség átha- tolhatatlanná sűrűsödött, a neonlámpa a plafonon gonoszul zümmögött. Egy rendőr jött be a terem- be, és közölte, hogy Ányának az éjszakát a KAZ-ban kell töltenie, amiről kiderült, hogy azt jelenti: „közrendvédelmi eljárásban őrizetbe vettek fogdája”. Ánya nem értette, miért csak egyedül őt tartják itt, és vitatkozni kezdett. 

A rendőr azt mondta, hogy a többiekkel ellentétben őt súlyosabb vétséggel vádolják, és a tárgyalásig itt kell maradnia.

A KAZ padlóján fekve nehéz volt elképzelni, hogy minden gyorsan és jól fog végződni; de itt,  a bíróságon, ahol minden annyira tisztának és rendezettnek tűnt, és még a vécéajtón is volt retesz, Ánya hite a boldog végkifejletben megerősödött. Amikor a bíró felajánlotta neki a felszólalás lehetőségét, még egy kicsit kínosnak is érezte beolvasni neki. Arra gondolt: mi van, ha a férfi szabadon akarja engedni, ő meg véletlenül megbánt egy jó embert. Miután meghallgatta, a bíró fél órára visszavonult a tanács- terembe, pontosan 

harminc perc múlva kijött, majd a legrezzenéstelenebbnél is rezzenéstelenebb és a legpártatlanabbnál is pártatlanabb arccal elrendelte Ánya letartóztatását.

Utána következett az út a fogvatartási központba. A két zsaru, akik Ányát szállították, iszonyatosan szeretett volna minél hamarabb hazaérni, ezért úgy döntöttek, a moszkvai dugókat elkerülendő, hogy szirénával mennek. A szirénavijjogással kísért utcai száguldás alatt Ánya úgy érezte magát, mint valami alvilági boss. A napnak ez a része szintén kiábrándítóan rövidnek bizonyult: Ánya nézte az ablak mögött elsuhanó épületeket, és arra gondolt, hogy még a legjelentéktelenebb ötemeletes bérháznak is hihetetlen bájt kölcsönöz, ha valakinek utoljára mu- tatják meg.

A fogdánál kiderült, hogy Ánya kísérőinek igye- kezete hiábavaló volt: a kapu előtt tömött sorban álltak a letartóztatottakat szállító rendőrségi kocsik. Újból hosszas várakozás kezdődött. Eleinte a zsaruk felváltva szálltak ki a kocsiból dohányozni. Utána együtt. Végül Ánya is kiszállt, kinyújtóztatni a lábát. A beszélgetés, magától értetődően, hamar a politikára terelődött – az idősebbik zsaru arról tartott Ányának erkölcsi prédikációt, hogy ő meg a barátai, akik ezeket a nem engedélyezett gyűléseket szerve- zik, mennyire akadályozzák a rendőrség munkáját. Miután kioktatta Ányát, a zsaru áttért az igazságszolgáltatás rendszerére, és jól megkritizálta, amiért Ánya kénytelen ülni az idióta tüntetéseiért, ő meg kénytelen ide-oda fuvarozni őt. Ezek után a zsaru  a kormányt kezdte ostorozni, amiért lop: a rendőrök fizetését csökkentik, míg a tüntetések feloszlatásának munkáját bezzeg nem. Ánya próbált félénken rámu- tatni, hogy a lopás és a tüntetések között közvetlen kapcsolat van, de a kísérőjének nem volt szüksége beszélgetőpartnerre. A körülötte regnáló káoszt kíméletlenül szidalmazva a rendőr végül eljutott  a fogvatartási központ parancsnokáig, aki sorban állásra kényszeríti őket a hőségben, és akit a legalattomosabb és leghatalmasabb ellenségnek  titulált. A zsaru, a társa hallgatólagos egyetértése mellett, az égvilágon mindennek elmondta az illetőt, mígnem végre beengedték őket.

Ánya annyira kimerült a várakozással teli naptól, szinte már vágyott rá, hogy végre bekerüljön abba a cellába. De hát ugye nem minden papsajt. A kísérői átadták Ányát a helyi zsaruknak, és leléptek, őt pedig „hivatali eljárás alá vonták”.

A nyilvántartásba vétel procedúrája összetett és bámulatosan kaotikus volt. Kezdetnek a zsaruk átkutatták a táskát, amit a barátai hoztak be Ányának. Ő maga sem tudta, mi van benne, így aztán a fogda munkatársaival együtt érdeklődéssel fürkészte az előkerülő holmikat. A dolog valamennyire még kellemes is volt: mintha a Mikulás zsákjából szedegette volna ki az ajándékokat. A gumipapucs vagy, mondjuk, a csomag szeletelt szalámi nem volt valami nagy szám, de Ánya, ez után a fárasztó nap után, kevéske örömmel is beérte.

Az összes holmit felbontották, felvágták és megrázogatták, körülbelül egyharmadát egyáltalán nem volt szabad magával vinnie, egy részük esetében pedig azt tanácsolták, inkább hagyja egy ideig a tárolóban, ne cipeljen magával egyszerre mindent. Magát a táskát is a tárolóhelyiségben kellett hagynia, merthogy az a pántja miatt „veszélyforrásnak” minősült. Ánya először nem is értette, pontosan miféle veszélyről van szó, és naivan rákérdezett. A cipóképű rendőr, akit Ánya a főzsarunak gondolt, összeszűkült szemmel rásandított, és azt mondta:

– Az őrizetes felakaszthatja magát. – Ánya összerezzent, és úgy döntött, mostantól befogja a száját.

A vállszíjas táskán kívül nem engedélyezhetőnek minősítették a ceruzahegyezőt (penge!), a zacskó szotyolát (szemét!), a hajbalzsamot (nem áttetsző csomagolás!), a párnát és a takarót (szintén nem át- látszók!) és még sok minden mást, ám a miértek felől Ánya csak találgatásba bocsátkozhatott. De amikor közölték vele, hogy dobja ki a narancsokat, nem bírta tovább, és bár félénken, de megkérdezte.

– A naranccsal mi a baj?

– Alkoholt lehet spriccelni

– Hogy mit? – kérdezte elképedve Ánya.

– Egyesek injekciós tűvel szeszt fecskendeznek bele – magyarázta el fásultan a cipóképű. – Puha állagú gyümölcsöt és zöldséget nem szabad Csak almát, sárgarépát és hagymát. Meg retket.

Miután a megtizedelt holmikat berakosgatta egy zacskóba, Ányát elvitték orvosi vizsgálatra. Erre egy kis fülkében került sor, amelyik a szolgálati helyiség- ből nyílt. Idegenek nem voltak jelen, de a mennyezet sarkában lévő kamera kukucskáló szeme kétségessé tette az intim szféra védelmének betartását. Az orvos fiatalos, szemüveges, kissé molett nő volt, aki még szimpatikusnak is tűnhetett volna, ha az arcáról nem süt valami kimondhatatlanul mély megvetés. 

Megsemmisítő pillantással mérte végig Ányát, nyilván a javíthatatlan gonosztevőt látta benne, és utasította, hogy vetkőzzön.

– Hogyhogy, teljesen? – kérdezte meg Ánya, a kamera felé pislantva.

– Vedd le a blúzodat és a Fordulj meg.

Téged megvertek az őrsön?

– Micsoda?!

– Szóval nem vertek meg… Akkor mik ezek a kék foltok, végig a gerinced mentén?

Ánya elfordította a fejét, megpróbált hátranézni a válla fölött, de persze semmit sem látott.

– Miféle foltok? – csattant fel idegesen. – Hát, végül is lehet, hogy a matrac nyomta meg…

– Na, akkor alaposan Rendben, és ez a véraláfutás a lábadon?

– Azt tudom, nemrég elestem a bringával.

– Nocsak, elestünk a bringával… Panaszod van?

– Nincs! – vágta rá gyorsan Ánya.

Az orvos abban a pillanatban összecsapta a naplóját, és távozott, valahogy még a hátával is sikerült tökéletes megvetést érzékeltetnie.

* OMON – az orosz Belügyminisztérium különleges rendeltetésű mobil rendőri egysége, 2016 óta az orosz hadseregtől független Orosz Nemzeti Gárda része. (A ford.) 

Kapcsolódó cikkek
...
Beleolvasó

Oleg Navalnij kalandjai az Orosz Postával - avagy amikor Brezsnyev még mozgatta a szemöldökét

Oleg és Alekszej Navalnijt a bíróság 2014 decemberében ítélte el sikkasztás vádjával.  Az Emberi Jogok Európai Bírósága az ítéletet megalapozatlannak találta, ám Oleg leülte a teljes büntetést - 1278 napot. Könyvének nagy részét a munkatáborban írta, részletes illusztrációkkal látva el fanyar humorú beszámolóját. Olvass bele!

...
Hírek

Vlagyimir Szorokin: Ami Oroszországban történik most, természetesen groteszk irodalom

Interjút adott Vlagyimir Szorokin orosz író, drámaíró az 1749-en M. Nagy Miklósnak, aki új regényét, a Garin doktort fordította. A könyv Magyarországon jelenik meg először a világon fordításban, ez lett a beszélgetés apropója.

...
Hírek

"Ezt a háborút senki nem nyerheti meg"

Csütörtök hajnalban Oroszország megtámadta Ukrajnát. Egy ukrán író szerint a kimondott és leírt szónak ma már nincs túl nagy súlya, de attól még nem szabad csendben maradni.

Még több olvasnivaló
...
Kritika

Semmelweis 50 éve egy norvég drámában szagolta ki a kérlelhetetlen igazságot

Bjørneboe-t nem a Semmelweis alakja köré utólag szőtt magasztos vagy patetikus tisztelet foglalkoztatta, hanem a személyiségét és a küzdelmeit szétfeszítő ellentmondások. A Semmelweis ma is pezsdítően és bicskanyitogatóan aktuális dráma.

...
Kritika

Burjánzó csalánként gyűrűzik be a felnőtt életbe a gyerekkori abúzus emléke

A gyerekkori szexuális abúzusról és annak későbbi hatásairól szól Borda Réka első regénye, amelynek elbeszélője kisgyerekként válik nagybátyja áldozatává, de már fiatal felnőtt, mire előtörnek belőle az emlékek, és megkezdődik számára a feldolgozás folyamata. Az Égig érő csalán a hét könyve.

...
Gyerekirodalom

Szabó Tibor Benjámin: Megváltozott a világ és erőszakosabbak lettek a történeteink

Nyolc évvel az első EPIC megjelenése után Szabó Tibor Benjámin megírta a folytatást, amelynek rögtön a legelején elrabolnak valakit. A barátok versenyt futnak az idővel, miközben egy titokzatos szekta nyomait kutatják. Szabó Tibor Benjáminnal kötetek közti műfajváltásról, ökológiai zsákutcáról, irodalmi tetoválásokról és a hazai gengszterrap hatásáról is beszélgettünk.

Olvass!
...
Könyvtavasz

Az Óriásalka ugyan messziről boszorkányra hasonlít, de megtanít repülni

A tizenkét éves Lóri rajong a biológiáért. Álmában időnként kihalt állatok jelennek meg: a fiú a Holdkarmúval, Gyomorköltővel, Óriásalkával, Kardfogúval és Bozótpatkánnyal folytatott párbeszédek segítségével próbálja értelmezni élete eseményeit. Olvass bele!

...
Könyvtavasz

Vajon kit illet meg a megtalált kincs?

Nógrádi Gábor gyerekszereplői kincskeresési lázban égnek, és hamarosan felkerekednek, hogy személyesen járjanak utána, vajon tényleg van-e alattuk kincs. Olvass bele!

...
Könyvtavasz

Mán-Várhegyi novellájában nyomtalanul eltűnik egy férj a Miss Pula fedélzetéről

SZÓRAKOZÁS
...
Szórakozás

A Love, Death & Robots továbbra is kíméletlen őszinteséggel szembesít az emberségünkkel

Tényleg képtelenek vagyunk megváltozni? A Netflix tévésorozata, a Love, Death & Robots új évada szerint lélekszakadva rohanunk bele a saját végzetünkbe. Nem tud ebben visszafogni bennünket sem technológiai fejlődés, sem harmadik típusú találkozás, de még a múltbéli tapasztalataink sem. 

...
Nagy

A Halott Pénz-könyv még a tagoknak is tudott meglepetést okozni

A Halott Pénz Na még mit nem?! című kötetét mutatták be a Hajógyár és az A38 hajó Zene x Szöveg programsorozatának legutóbbi alkalmán. Járai Márkot, Boros Gábort és a kötet egyik szerzőjét, Jávor Bencét Erdős Viki kérdezte zenekari titkokról, a sikerig vezető útról, közös munkáról és az írás folyamatáról.

...
Szórakozás

Az Északi az a Hamlet, aki nem áll meg tépelődni, hanem lesújt a kardjával

Az Északi brutális: tele ordító férfiakkal, vérrel és zsigerekkel - és persze gyönyörű tájakkal és szuperhangulatos újpogány zenével. Robert Eggers rendező láthatóan élvezte, hogy megcsinálhatta a saját mozgóképre ültetett viking sagáját. A kérdés, hogy elég-e egy jó filmélményhez, ha történelmileg többnyire hiteles.