Joop van Wijk-Voskuijl, Jeroen de Bruyn: Anne Frank és a hátsó traktus titka - fotó: annefrank.org - konyvesmagazin.hu

Anne Frank és a hátsó traktus titka: Hogyan hagyta sorsára Hollandia a zsidókat?

Egy holland szerzőpáros könyvéből kiderül, hogyan reagáltak a hollandok és a hollandiai zsidók a német megszállásra, és kik voltak azok, akik életüket veszélyeztetve dacoltak a tilalmakkal. Olvass bele a kötetbe!

Könyves Magazin | 2024. október 26. |

Anne Frank neve, alakja egyet jelent a holokauszt iszonyatával: ő az áldozat. Aki ismeri az alig tizenöt évet élt zsidó lány történetét, és olvasta a naplóját, többé már nem tud névtelenül és arctalanul gomolygó tömegként gondolni a náci haláltáborok hatmilliónyi áldozatára, és talán képes józanul számot vetni nemcsak az emberben lakozó határtalan gonoszsággal, hanem a szeretet hatalmával és esendőségével is.

Joop van Wijk-Voskuijl, Jeroen de Bruyn
Anne Frank és a hátsó traktus titka
Ford. Hudácskó Brigitta, Európa, 2024, 267 oldal
-

E könyv a híres búvóhely, a hátsó traktus lakóit, köztük az Anne Frankot segítő öt személy közül a legfiatalabbat, a visszahúzódó Bep Voskuijlt állítja a középpontba. Ő Joop Voskuijl, a szerzőpáros idősebb tagjának édesanyja. A hátsó traktus bejáratát álcázó könyvespolcot pedig Joop nagyapja találta ki és készítette el. Vagyis ez egyben családtörténet is, méghozzá az a ritka fajta, amely a dicső és emlékezetes pillanatokon túl a közös múlt sötétebb, ellentmondásosabb fejezeteit is megidézi, és ezzel felbecsülhetetlenül értékes adalékot szolgáltat Anne Frank örökségéhez. Ahhoz a naplóhoz, amely nem csupán egy gyalázatos korszak krónikája, hanem az életbe, az emberi jóságba vetett hit és a reménység dokumentuma is.

Joop van Wijk-Voskuijl – Jeroen de Bruyn: Anne Frank és a hátsó traktus titka (részlet)

Fordította Hudácskó Brigitta

Második fejezet – Sárga csillagok 

1940. május 10-én, a reggeli órákban Németország megszállta Franciaországot, Belgiumot, Luxemburgot és Hollandiát. A hónapokon  át tartó téves riasztások és üres fenyegetések után a hollandokat mindez felkészületlenül érte. Anyám ezt úgy fogalmazta meg, hogy a nácik „derült égből villámcsapásként” jelentek meg. Azt állították, csakis jó szándékkal jöttek, azért vannak itt, hogy megvédjenek bennünket – az ő árja kuzinjaikat és „közeli rokonaikat”. De Hollandia megszállásával voltaképpen az volt a céljuk, hogy átvágják magukat a francia Maginot-vonalon és megakadályozzák, hogy a szövetséges hatalmak hídfőállást építsenek ki az Északi-tengernél, ahonnan végül megtámadhatnák a Birodalmat. Hitler úgy kalkulált, hogy nem nyerhet az európai hadszíntéren, ha nem foglalja el előbb Németalföldet. 

Az invázió napján Vilma holland királynő – akit Anne Frank bálványozott és akinek a képét hamarosan a hátsó traktusban lévő ágya fölé ragasztotta – rádióbeszédet tartott, amelyben a nyugalom és rend megőrzésére biztatta alattvalóit. De mégis ki tudna nyugodt és fegyelmezett maradni, miközben állandóan sivítanak a légoltalmi szirénák, a fejük felett pedig zúgnak a Stuka zuhanóbombázók és a Heinkelek? A Schiphol repülőtéren robbanások történtek, és azt beszélték, hogy holland katonatiszteknek vagy egyszerű gazdáknak  álcázott német ejtőernyősök landoltak tulipánmezőkön és falvak főterén. Úgy tűnt, a nácik mindig és mindenhol ott vannak. A tankok  és a tüzérség villámgyorsan átkeltek a határon, és a tenger felé siettek. 

Nem sokkal ezután a Luftwaffe csak parázsló romokat hagyott  Rotterdam óvárosából. 

Csupán ötnapnyi villámháború után már vége is volt az egésznek. Bár néhány helyen hősiesen ellenálltak nekik, a németek gyorsan  megtörték a holland hadsereget, ugyanis elsöprő túlerőben voltak, amelyet rendkívüli gyorsasággal vetettek be. A megadás a megszállást jelentette. A hollandok igyekeztek megtagadni a hadizsákmány egy részét a győztesektől. Az amszterdami kikötőben felgyújtották az olajtartalékokat, amelynek eredményeképpen a fekete füstoszlop az égig ért. És gondoskodtak arról is, hogy elrejtsék a kincseiket: a Rijksmuseumból a legjobb Rembrandtokat evakuálták, az amszterdami gyémántkereskedők kerületében a legdrágább köveket elrejtették. Azonban Hollandia 140 000 zsidó lakosát a sorsára hagyták. Amikor bejelentették, hogy az ország megadta magát, a holland fegyveres erők főparancsnoka azt mondta honfitársainak, hogy nem volt más választása, hogy a vereség beismerése nem csupán „a további  vérontást előzte meg, hanem elejét vette a teljes megsemmisülésnek”. De mi van azzal a megsemmisítéssel, amit egy efféle döntés éppenhogy elősegít? 

„Csak annyit mondhatok – tette hozzá a főparancsnok –, bízzanak a jövőben.” 

A királynőben legalább volt annyi tisztesség, hogy – mielőtt május 13-án egy brit rombolón elhagyta volna Hollandiát – emlékeztesse alattvalóit: „gondoljanak zsidó honfitársainkra.” Amikor meghallották, hogy IJmuiden kikötőjéből hajók indulnak Angliába, több ezer zsidó próbált a királynő példáját követve elmenekülni, ám a hajók mind tele voltak, a háborgó tömegek elől pedig lezárták a kikötőt.  

Az emberek nem tehettek mást, úgyhogy végül hazamentek. Egész Amszterdamban füst gomolygott a kéményekből a balzsamos tavaszi levegőben, ahogy az emberek sietve tűzre vetették a zsidó szerzők által írt antifasiszta magazinokat és könyveket.

A legtöbb  holland zsidó úgy gondolta, ez a nap sosem fog eljönni.

A legtöbben tényleg hittek abban, hogy Hitler tiszteletben tartja a holland semlegességet, és csak nevettek a nemzetiszocialista párt helyi oldalhajtásán, az NSB-n, ami hőzöngő provokációja ellenére is országosan  a szavazatok mindössze négy százalékát nyerte el a legutóbbi választásokon. A holland zsidók egészen a megszállásig úgy gondolták,  hogy akik menekülnek az országból, azok minimum rémeket látnak, rosszabb esetben pedig hazafiatlanok. Egy holland holokauszttúlélő  felidézte, hogy amikor 1938-ban egy Gans nevű zsidó ügyvéd úgy döntött, hogy az európai politikai klíma miatt családjával együtt az  Egyesült Államokba költözik, a barátai azt gondolták, hogy az illető „nemcsak bolond, hanem gyáva is”. 

„Hollandok vagyunk – mondogatták, – és Hollandiában is fogunk maradni.” 

Mostanra ugyanezen zsidók közül sokan keserűen megbánták,  hogy a maradás mellett döntöttek. Néhányuk számára a közelgő  végzet érzete elviselhetetlennek bizonyult. Amszterdamban nagyjából 150, főként zsidó ember vetett véget önkezével az életének közvetlenül a fegyverletétel után, mivel nem akarta kivárni, mi jöhet még a nácik uralma alatt. Néhány esetben teljes családok vettek be mérget vagy csukták be az ablakaikat, és nyitották ki a gázt. Május 15-én délelőtt 10 órakor Jacob van Gelderen zsidó közgazdászt és a Holland Szociáldemokrata Párt alelnökét feleségével és két felnőtt gyermekével együtt találták meg hágai otthonukban. Egyikük sem lélegzett már. 

Otto Franknak sosem fordult meg a fejében, hogy valami ehhez  hasonlóan elhamarkodott dolgot tegyen.

Ő hitt abban, hogy megtalálja a kivezető utat a családja számára, és igyekezett két kislánya  előtt elleplezni a legijesztőbb eshetőségeket azt illetően, hogy mi történhet velük. Sok más holland zsidó lakossal ellentétben azonban ő pontosan tudta, hogy mire képesek a nácik, hiszen éppen emiatt menekült el 1933-ban Németországból a semleges Hollandiába. Most, hogy új otthonát elfoglalták, azon kezdett tűnődni, hogy vajon képes lesz-e megismételni ezt a mutatványt. Próbált vízumot szerezni az Egyesült Államokba és Kubába, de minden kivezető utat elzártak. Ezúttal még a pénz és a kapcsolatok sem segítettek. Otto Nagy-Britanniában élő rokonai korábban könyörögtek neki, hogy küldje el hozzájuk a lányokat. A német bombázók azonban most Londont és  más angol városokat támadták éjszakánként, és Otto nem tudta elviselni a gondolatot, hogy szétszóródjon a családja. Hitt abban, hogy  bármi is következzék, nagyobb biztonságban lesznek együtt. 

A megszállás kezdetén pedig volt is oka az optimizmusra. Bármilyen nyugtalanító volt is időnként látni, ahogy SS-tisztek mászkálnak a városban, hajókáznak a csatornákon és Wehrmacht-csapatok masíroznak át a Dam téren, a legtöbb hollandot kellemesen meglepte, mennyire „normálisnak” tűnt minden azon az 1940-es, első nyáron. Az üzletek újra kinyitottak, megindult az élet, a német katonák többsége pedig normálisan viselkedett. Először még a zsidókat is békén hagyták, azon kívül, hogy a kóser hentesekkel szemben néhány új követelményt támasztottak, ami csak a vallásos zsidókat érintette. Néhányan azt kezdték gyanítani, hogy a megszállás talán mégsem lesz akkora katasztrófa, mint ahogyan attól kezdetben tartottak.

De ahogy véget ért a nyár, úgy lett vége a kegyelemnek is.

Augusztusban minden német zsidónak, aki 1933 után érkezett Hollandiába, be kellett jelentenie a nevét a náciknál. Otto Frank kötelességtudóan engedelmeskedett az utasításnak, ami januárra már  a Hollandiában élő összes zsidóra vonatkozott. 

A zsidók begyűjtését, deportálását különböző megszorító intézkedések előzték meg: nem ülhettek le a padokra a parkokban, nem  használhatták a tömegközlekedést, nem taníthattak egyetemen és nem tölthettek be állami hivatalt. Nem tarthattak ezer guldennél  többet készpénzben. Nem járhattak moziba, szállodába, a tengerpart ra, uszodába. „Nem valószínű, hogy leégnénk a napon” – írta Anne,  aki igyekezett a dolgok jó oldalát nézni. Nem sokkal ezután kénytelen volt otthagyni a Montessori iskolát nyolcvanhat másik zsidó  gyerekkel együtt, akik közül csupán húsz élte túl a közelgő vihart. 

Az első nagyobb léptékű letartóztatáshullámra 1941. február 22-én és 23-án került sor, az amszterdami régi zsidónegyedben. A pogrom közepette, amely során az NSB-be tartozó nehézfiúk és nácik zsidókat rángattak le a kerékpárjukról, feldúltak zsidók tulajdonában álló üzleteket és könyörtelenül összevertek embereket, 389 zsidó férfit vettek német őrizetbe. Végül aztán Buchenwaldba és Mauthausenbe küldték őket; közülük csak ketten élték túl a háborút. 

A hollandok nem nézték tétlenül ezeket a bűntényeket. Fel voltak  háborodva. A kommunisták országos sztrájkot hirdettek, hogy a holland zsidókkal szembeni bánásmód ellen tiltakozzanak. És elképesztő módon február 25-én 300 000 holland ember válaszolt a felhívásukra. Letették a munkát. Éttermek, hajógyárak, állomások –  jószerivel minden leállt.

Amszterdamban megállt az élet. A mai  napig ez a holland történelem legnagyobb sztrájkja.

És bár néhány nappal később a nácik brutális módon leverték, egy pillanatig mégis úgy tűnt, hogy a hollandok követték királynőjük kérését és nem feledkeztek meg zsidó honfitársaikról. 

Előfordultak a bátorságnak kisebb megnyilvánulásai is. 1942 tavaszán életbe lépett az egyik leghírhedtebb zsidóellenes rendelet, amely sárga csillag viselésére kötelezte a zsidókat. Néhány nem zsidó vallású holland is a ruhájára tűzte a csillagot tiltakozásul és szolidaritásból. A humor is a védekezés egyik formája lett. A Jood szót, amely hollandul zsidót jelent, stilizált héber betűkkel írták a csillagra, amely aztán a következő kifejezés rövidítésévé vált: Joden overle ven de ondergang van Duitsland, azaz: „a zsidók túlélik Németország bukását.” 

És mégis ki kételkedhetett ebben? Hiszen még a vicc is úgy szólt, hogy „a csillagokban volt ez megírva”.

Fotó: Anne Frank Stichting, Amsterdam / Allard Bovenberg / annefrank.org

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Anne Frank apja a BBC-nek mesélte el, milyen volt elolvasni a lánya naplóit

1947. június 25-én jelent meg először Anne Frank naplója, ami világszerte bestseller lett. A BBC nemrég elővett egy archív felvételt, amiben Anne apja, Otto mesélt a csatornának a döntéséről, hogy megosztja a nyilvánossággal a lánya gondolatait.

...
Hírek

Az Anne Frank képregény miatt rúgtak ki egy texasi tanárt

Egy texasi tanárt azután bocsátottak el, hogy megmutatta a nyolcadikos diákjainak az Anne Frank naplójából készült képregényt. 

...
Hírek

75 éve jelent meg először Anne Frank naplója

1947. június 25-én jelent meg először Anne Frank naplója, amely a holokauszt és a második világháború egyik legfontosabb emlékirata, kordokumentum.

Olvass!
...
Beleolvasó

Stephen King egyik kedvenc thrillere végre magyarul: olvass bele!

Egy rendőr egyszercsak azzal szembesül, hogy a kisváros, ahova a béke és a nyugalom miatt költözött, a feje tetejére áll.

...
Beleolvasó

Olvass bele a regénybe, ami a svéd irodalom legnagyobb botrányát okozta

Almqvist a realizmus botrányhőséből a svéd irodalom klasszikusává vált.

...
Beleolvasó

Negyvenes nyomozónő ered a balatoni gyilkosságok nyomába – Olvass bele Szlavicsek Judit krimijébe!

Szlavicsek Judit detektívje bemutatkozik.

Hírek
...
Hírek

Sci-fi könyvet írt a szerző, aki korábban kikelt a műfaj ellen

...
Hírek

Jónás Tamás verseskötete a születésnapján jelenik meg

...
Hírek

Helmut Newton fotóján Kukorelly Endre és társai a rendszerváltás utáni Budapesten

...
Hírek

Magyar Filmszemle: a Magyarázat mindenre a legjobb film

...
Hírek

A bölcsészek voltak az igazi kémek a II. világháborúban

...
Hírek

A földönkívüli Elvis, akinek Jézus és Sztálin ugyanaz volt

Kiemeltek
...
Nagy

Milyen magyar szerzőket olvasunk 2025 elején? Mutatjuk!

Regény, novella, vers –mutatjuk a legizgalmasabb magyar szépirodalmi megjelenéseket 2025 első negyedéből.

...
Nagy

Egy holokauszt emlékezete, amit nagymamák írnak és unokák hordoznak

A Tíz hónap Babilon kötetbemutatóján jártunk, ahol megtudtuk, hogy minden könyv egyszer célba ér. 

...
Hírek

Krasznahorkai László: Ez egy elveszett generáció

Egy svéd lapnak adott interjút.